A meddőség szégyene

„Az emberek számára ez valóban lehetetlen, Istennek viszont minden lehetséges.”Máté 19:26

Ma Ábrahám és Sára történetét ismerhetjük meg a Szentírásból. Isten megígérte Ábrahámnak (a történet kezdetén még Abrám volt a neve), hogy örököse születik és több leszármazottja lesz, mint égen a csillag (1Mózes 15:1-6). Hihetetlen ígéret volt ez egy olyan pár számára, akiknél már lejáróban volt a gyermekvállalás hagyományosan megszokott ideje. A hiány időszakában Isten bőséget ígért.

Sára (a Szentírásban ekkor még Száraj néven) feltehetően hallott Isten látogatásáról és a jövőbeli csodálatos történésekről – kezdve azon, hogy fia fog születni. A szíve vágya volt, hogy fia szülessen, és ez volt az elvárás is abban a kultúrában. Meddősége idején Száraj nem érzett mást, csak ürességet. Az ígéret nem teljesült abban az időben, amit ő elgondolt, ezért saját kezébe vette a dolgot.

Ezt teszi velünk a szégyen. Arra indít, hogy saját terveket készítsünk, saját megoldásokat gyártsunk, a magunk cselekvési tervét erőltessük, felhasználjunk bárkit és bármit annak érdekében, hogy elérjük a célunkat és siettessük Istent. Sára is úgy döntött, hogy majd ő maga megoldja a problémáját, de ez nem Isten ígérete szerinti megoldás volt. Ezért Sára lépésének nem örömünnep lett az eredménye, hanem viszálykodás, féltékenység és harag. Száraj jobban bízott a saját tervében, mint Istenében. Ha várunk Istenre, bízunk az Ő időzítésében, hiszünk ígéreteiben, akkor pontosan Annak a kezébe tesszük a dolgaink irányítását, akire tartozik – a saját kezünkből Isten kezébe.

Ábrahám és Sára esetében ténylegesen meddőségről volt szó, azonban sokunknak van ma is olyan álma, vágya, vagy Istentől kapott ígérete, amelynek a megvalósulására várunk. Ez az első, amire ébredéskor gondolunk, és ez van utoljára a szívünkben, mielőtt elalszunk. Talán beszéltünk róla pár közeli barátunknak, és kényelmetlenül érezzük magunkat, zavarban vagyunk, amikor megkérdezik, hogy áll a dolog. Valahányszor úgy látszik, hogy eljött számunkra a lehetőség, aztán el is múlik, elfog a kétség. Vagy – ha olyanok vagytok, mint én – elkezdünk tervezni. Nem mindegy, hogyan várakozunk.

Amikor nem teljesül valami, amit várok vagy remélek, az imádkozás sem vezet az elvárt eredményre, vagy nem történik semmi az általam az elgondolt időben, egyszer csak elkezdem visszavenni az irányítást. Elküldök egy e-mailt, egy okosan megfogalmazott bejegyzést teszek fel a közösségi hálóra, alkalomadtán megemlítem egy barátomnak, hogy mit tehetne az érdekemben – és mielőtt észrevenném, máris a saját akaratomat érvényesítem Istené helyett. Azokban az időszakokban, amikor valóban vártam Istenre, csodálatosan megtapasztaltam, milyen az, amikor Isten ígéretei a legtökéletesebb időzítés szerint valósulnak meg, vagy megtörténik a látszólag lehetetlen, mert Istennél minden lehetséges. Viszont amikor a saját időzítésem szerint előresiettem, akkor elbuktam, csalódott lettem, ésszerűtlen elvárásaim lettek és kételkedtem.

Ábrahám és Sára története nekünk is reményt adhat. Meddőségüket Isten annak a leszármazási vonalnak a csodálatos kiindulópontjaként használta fel, amelyből egy napon egy jászolban fekvő fiú csecsemő látta meg a napvilágot, aki azért született, hogy a világot megmentse. Ha Isten azt mondja: „még nem”, az nem jelenti azt, hogy soha, hanem csupán azt, hogy még nem jött el az alkalmas idő. Ha soha nem is látjuk meg Isten ígéretének megvalósulását, még akkor is, a szégyenkezés helyett örökül hagyhatjuk utódainknak az Isten ígéretébe vetett hitet. Isten az Ígéretek Megtartója, és ha ebben hiszünk, akkor Szégyentől Szabadítóként is ünnepelhetjük Őt és hódolhatunk Neki.

/Crystal Stine/

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-shame-of-barrenness/
Fordította: Kormosné Debreceni Zsuzsa
Kép: Vasadi Dubován Judith

Crystal Stine a szerzője a Szent sürgölődés (Holy Hustle) és A kiáltó „kell” lecsendesítése (Quieting the Shout of Should) c. könyveknek, országszerte tart csoportoknak előadásokat, és ő a gyülekezet kommunikációs igazgatója. Kapcsolatba léphettek vele online itt, a Youversion alkalmazásban pedig belekukkanthattok első könyvébe, a Szent sürgölődésbe egy ingyenes 10 napos olvasóterv keretében, és megtalálhatjátok őt az Instagramon is. Crystal Pennsylvaniában él a férjével, Mattel és a lányukkal, Madisonnal.