Kölcsön vett bátorság

Volt már valaha olyan alkalom, vagy időszak az életedben, amikor úgy érezted, kölcsönvett bátorságból vagy hitből élsz? Kaptad már azon magad, hogy kevés hittel indulsz neki egy baráti beszélgetésnek és aztán megújult lélekkel mész tovább? Vagy talán, az erőd végére értél, amikor egy barát segítő kezet nyújtva megjelent.

Egy kedves barátommal üldögéltem, kezemben egy bögre kávéval és bevallottam: „Én nem látom, hogy az ÚR hogyan tudna ebből bármiféle jót kihozni.” Tudtam, hogy Isten minden körülmények között jó, és hogy Ő helyre tud állítani bármilyen megtört szívet, és mégis, az én emberi szememmel, nem voltam képes látni, hogyan fogja ezt megtenni.

A barátom átnyúlt az asztal fölött, kezét a karomra tette és így szólt: „Nekem elég hitem van mindkettőnk számára.” 

Az Apostolok cselekedeteinek utolsó fejezetét olvasva ez a pillanat jutott eszembe. Pál hajótörést szenvedett, bebörtönözték, és még meg is verték mire Rómába érkezett, és mit mond a Szentírás?

„A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.” – Apostolok 28:15

Amint meglátta a fivéreit és nővéreit, Pál felbátorodott és hálát adott Istennek. Pál „felbátorodott”. Szeretem ezt. A közösség puszta jelenléte – a fivéreié és nővéreié – bátorságot adott Pálnak, hogy folytassa. Ez késztette őt, hogy hálát adjon az Alkotójának. Ezután láthatjuk ennek a bátorításnak a gyümölcsét: Pál rögtön visszatért a Jézusról szóló Örömhír terjesztésének ügyéhez.

Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról..” – Apostolok 28:30-31

Pálnak az Isten Királyságáról szóló merész kinyilatkoztatását a drága keresztény közösség táplálta.

Nővéreim, ne tévelyegjetek! Az istenfélő közösség ajándéka nagyon erőteljes ajándék, amivel számolnunk kell. Amikor a legrosszabb állapotodban vagy, nehézségektől kimerülve, akkor kell a társainkhoz szaladni, akik testvéreink Krisztusban. Amikor nem látod, hogyan fogja Isten elegyengetni azt a rögös utat, amelyen éppen jársz, ne szigetelődj el – kölcsönözz bátorságot és hitet a testvéreidtől Krisztusban. Lehet, hogy nem látod vagy érzed azonnal a különbséget, de az igaz keresztény közösség nem csak hordozni fog téged, de felszabadít arra is, hogy Isten jóságát hirdesd még a vihar kellős közepén is.

Nem a magas lóról írom ezt, hanem a legnagyobb mélységből. Az igazság az, hogy én nem tudtam megérteni, hogy Isten hogyan munkálkodhatna az életem törmelékein. De a barátomnak igaza volt. Ő átnyúlt az asztal fölött, megragadta a karom és hagyta, hogy bátorságot és hitet kölcsönözzek tőle. A remény egy magját ültette el aznap, ami egy csodálatos megváltási történetté cseperedett. Isten nem úgy munkálkodott, ahogy én gondoltam, de valami csodálatosat szerkesztett egybe, amely az Ő jóságát és örömhírének történetét tükrözte vissza. Az életem egy tanúságtétel arról a jóságról, amit a keresztény közösség tud az élet viharai között hozni. Mikor az én hitem megtépázott volt, egy kedves testvér hite tartott engem.

Ahogy az Apostolok cselekedeteinek végére érünk, láthatjuk, hogy Isten nem csak Pált, hanem Isten embereit használta, hogy az Örömhírét megossza. Láthatjuk, mit cselekedett az Úr emberei által és késztetést érezhetünk, hogy mi is tartozzunk egy keresztény közösséghez. Lehetünk hűséges testvérek, akik az asztal fölött átnyúlva kijelentik: „Vegyél az én hitemből, nekem van elég hitem mindkettőnk számára”, amikor ránk kerül a sor, hogy bátorítsunk.

Eredeti: https://lovegodgreatly.com/borrowed-courage/

Fordította: Barabás Mónika

Válaszd a bátorságot! – 6. hét / 3. nap

Bátran keresd más javát

Olvasd el: Filippi 2:1-11

IMÁK: Filippi 2:3-5

Másokat magunk elé helyezni bátor cselekedet. Talán nem tűnik annak, de másokat előrébb helyezni azt jelenti, hogy leszámolunk a büszkeségünkkel, megalázzuk magunkat és másokra gondolunk. Ez, ahogy a fenti Igék is mondják, olyan magatartás, mint amilyen Jézusé volt. Jézus a Lukács 9:48-ban azt mondja: „Mert aki a legkisebb közöttetek, az az igazán nagy!” Igazi bátorság kell ahhoz, hogy merjünk legkisebbnek lenni. Mint Isten asszonyai, lehetünk olyan bátrak, hogy másokat előrébb helyezünk. Imádkozhatunk azért, úgy lássuk az embereket, ahogyan Isten látja őket és bízhatunk abban, hogy Ő alázatossá tesz minket annyira, hogy inkább gondoljunk másokra, mint magunkra. Mennyei Atyánkat dicsőítjük azzal, ha másokat előrébb helyezünk, hiszen úgy teszünk, ahogy Ő tett, amikor elküldte Jézust, a mi Megváltónkat. Isten meg tudja tisztítani a szívünket az önzéstől és megerősíthet minket az alázatosságban. Arra hívattunk el, hogy olyanok legyünk, mint Jézus és bátran helyezzünk másokat előrébb. 

Atyám, köszönöm az alázatot és a szeretetet, amit Jézuson keresztül mutattál felém. Uram, alázz meg és add nekem Krisztus jellemét. Erősíts meg Szent Szellemeddel, hogy tudjak legkisebb lenni. Köszönöm, Istenem, hogy bátran előrébb helyezhetek másokat a Te dicsőségedre. Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Szabó Eszter

1. és 2. Thesszalonika – 1. hét / 1. nap

Olvasd el!: 1 Thesszalonika 1:1-3

IMÁK: 1 Thesszalonika 1:2-3

Pál azzal kezdi a gyülekezetnek szánt levelét, hogy kiterjeszti Isten kegyelmét a hívőkre és bátorítja őket a hitben. Kifejti nekik, hogy rendszeresen imádkozik a Thesszalonikában élő testvéreiért. Pál szívét és gondolatait elárasztotta a hálaadás, ahogy eszébe jutott három dolog: testvérei hitbeli munkája, a szeretetbe fektetett energiájuk, és kitartásuk a Krisztusban való reménységben.

Pálhoz hasonlóan dönthetünk úgy, hogy szándékosan bátorítsunk másokat miközben együtt keressük Krisztust. Ahelyett, hogy közös utunk során más hívőkhöz hasonlítgatjuk magunkat vagy kritizáljuk tanítványtársaink tetteit, fordíthatnánk figyelmünket arra is, hogy közbenjárjunk másokért, hogy növekedni tudjanak a hitben.

Uram, kérlek, segíts nekem imában hálát adni, és nem elfelejteni, hogy folyamatosan imádkozzak Krisztus testének növekedéséért! Segíts, hogy növekedhessünk hitben, reménységben és szeretetben, és hogy teljesen Neked szánt szívvel éljük meg a hitünket! Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Szabó Anna

Az Istenen alapuló kapcsolatok értéke

„A többiek ugyanis csak a saját érdekeikkel törődnek…” – Filippi 2:21

 

„Tehát akkor Önök testvérek?”

A barátnőm és én egymásra mosolyogtunk a kicsi kórteremben, és szélesen elmosolyodtunk miközben az onkológusa a válaszunkra várt.

Nyugodtan mondhatod. Testvérek vagyunk. Testvérek Krisztusban, hosszú távon…

Kismamákként találkoztunk először az imaház jobb hátsó sarkában, és a szívünk azonnal összekapcsolódott az alvás nélkül töltött éjszakák, a kisbabák édes illata és a Jézus iránt érzett szeretetünk miatt. Több tucat Bibliatanulmánnyal, rengeteg kisbabával, a zajló élet történéseivel és tíz évvel később közösen jártunk végig az első rákdiagnózisát. Majd hat évvel később a kórteremben egymás mellett ülve hallgattuk azokat a szavakat, melyeket imában kértünk, hogy sose kelljen megint hallanunk: a rák visszatért.

A próbák, bár néha kemények voltak, egy olyan egyedi szépséget és mélységet hoztak el a barátságunkban és a Krisztussal való kapcsolatainkba, amely másképp nem jöhetett volna létre. Sokkal hevesebben imádkozunk egymásért. Többször adunk hangot a hálánknak. Sokkal elkeseredettebben ragaszkodunk Isten Igéjéhez. Önzetlenebbül szeretünk. Nagyvonalúbban dicsőítünk. És sokkal jobban érezzük az indíttatást, hogy bátrabban mondjuk ki Jézus nevét.

Az élet tele van örömökkel és megpróbáltatásokkal, de hála Istennek az Atya nem hagyott magunkra minket az úton. Nem csak olyan irgalommal és erővel látott el bennünket, ami mindenre elég, de kegyelméből emberekkel is körbevett minket, így közösen sokkal jobban tudunk Jézusra összpontosítani, az evangéliumot a középpontba helyezni, és észben tartani a Missziós Parancsot, ahogy az élet hegyein és völgyein haladunk át.

Amikor a Pálhoz hasonló mentoroktól tanulunk, akkor előttünk áll a kihívás, hogy növekedjünk a hitben. Ezek az emberek szellemi útjukon nálunk előrébb tartanak, és nem csupán szavaikkal vezetnek minket az igazságra, de bátran és következetesen meg is élik azt, amit tanítanak. Szükségünk van azonban a Barnabáshoz hasonló bátorítókra is, vagyis az olyan szellemi társakra, akikkel együtt tudjuk járni utunkat. Szükségünk van a kölcsönös támogatásra, a közösségvállalásra, és arra, hogy egymást ösztönözzük az Úrnak való szolgálatban. Életünkben emellett figyelnünk kell a Timóteusokra, a következő generáció szorgalmas diákjaira, miközben a szívünk készen áll arra, hogy fiatalabb hittársainknak is bőségesen adjunk.

Gondolkoztál mostanában azon, hogy kikkel veszed körbe magad?

Az Ige olyan csodálatos „szezonális” életű kapcsolatokat tár elénk, mint amilyen Pál, Timóteus és Barnabás között szövődött, és amelyek arra ösztönözhetnek bennünket, hogy céltudatosan keressük a közösséget Krisztus testének más tagjaival. El tudjátok képzelni, hogy milyen szépségeket és mélységeket tapasztalhatnánk meg egymással és a Krisztussal való kapcsolatunkban, ha minden egyes hívő ilyen módon találna közösségre az egyházon belül? El tudjátok képzelni, hogy milyen messzire érhetnénk el, és milyen mély hatást tehetnénk Krisztus nevében ha önzetlenül keresnénk mások javát, kiváltképpen a próbák közepette?

Ha már ilyen kapcsolatokat ápolsz az életedben, akkor köszönd meg ma ezeket Istennek – aztán vedd fel szépen a telefont, és tudasd ezekkel az emberekkel, hogy mennyit jelentenek számodra!

Talán még nem tapasztaltál meg olyan céltudatos kapcsolatot, amilyenről fentebb beszéltünk. Ez esetben nyitott szívvel kérj az Úrtól, miközben a mai napon alázatosan keresel valakit, akit bátoríthatsz!

 

Az Ő lábainál,

Whitney

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-value-of-godly-relationships/