tanítvány Archives - Szeresd Nagyon Istent

Szeretet: a tanítványság útja

október 7, 2020október 6, 2020Leave a comment

Néhány évvel ezelőtt az egyik főiskolai mentorom felvette velem a kapcsolatot, miután hosszú ideig nem is hallottunk egymásról. Egyetemistaként nagyon közel álltunk egymáshoz, de aztán az élet közbeszólt. Elköltöztem, férjhez mentem, családot alapítottam, majd mivel közel egy évtizedig másik államban éltem – a karácsonyi üdvözlőlapokon és alkalmankénti email váltáson kívül – nem tartottuk egymással a kapcsolatot. Néhány évenként megbeszéltük életünk nagy történéseit és ilyenkor mindig úgy éreztem, elmerülök a bölcsességében.

Egy nap, az egyik ilyen beszélgetésünk után, emailt kaptam tőle, amiben ezek az életet adó szavak álltak: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy az életedet éled.” A szememet elöntötték a könnyek, majd végigcsorogtak az arcomon, mert ezek a szavak magukban hordozták mentorom szeretetét és életet leheltek belém.

Iránymutatására, tanítására és mind időbeli, mint anyagi áldozatára úgy tekintett egykori tanárom, mint a szeretetteljes befektetésre az életembe. Az Úr iránt és irántam érzett szeretete miatt ennyi év elteltével is az Úrral járok (bár tökéletlenül) és arra vágyom, hogy az életemet az igazság szerint éljem.

Szeretem, Jézus szavait a Nagy Parancsolatban, hogy menjünk el az egész világra és tegyünk tanítványokká másokat: „Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek!” (Máté 28:19-20).

János harmadik levelének negyedik verse rámutat a szépségre, ami a nagy parancsolatnak való engedelmesség következtében vár minket: „Semmi sem szerezhet nagyobb örömöt nekem, mint ha azt hallom, hogy gyermekeim az igazság útját követik.” Micsoda boldogság tudni, hogy a királyságért folytatott munkád jó gyümölcsöt terem! Mély megelégedést ad, ha a ma elvégzett munka és a szeretet, amit megosztunk másokkal, egy nap gyökeret ereszt és hűséggé, igazsággá növekszik.

Hát nem ez a tanítványság útja?

Megismerni Isten szeretetének gazdagságát, tanulni róla és látni „akcióban”, már életünk hajnalán, majd engedni, hogy az életünket valami csodálatossá formálja – aztán egy nap azzá válni, aki megfogja egy hitben fiatalabb társának a kezét és segíti őt eligazodni az élet örömeinek és nehézségeinek tengerében?

Jézus tanítványaiként nekünk is tanítókká kell válnunk – ez egy áldott, életadó elhívás, érdemes arra, hogy teljesen neki szenteljük a figyelmünket.

Évekkel később újra gyakorlom a kapcsolatot, amit egykor a mentorommal folytattam. Egy csésze kávé és nyitott Biblia felett találkozom gyülekezetünk főiskolás lányaival. Beszélgetünk az életről, a bűnről, kapcsolatokról, karrierdöntésekről – mindenféléről! Időnként specifikusan az Írásról elmélkedünk, máskor pedig megosztjuk egymással életünk történéseit. Gyakran úgy jövök el ezekről az alkalmakról, hogy így imádkozom: „Atyám, tartsd őt közel magadhoz! Add, hogy ez az együtt töltött idő ne vesszen kárba! Segítsd őt, hogy meglássa irántad érzett szereteted nagyságát és engedd, hogy örökre megváltoztassa az életét!”

Még nem tekinthetek megelégedéssel Isten gyümölcseinek növekedésére az életükben, de azt tudom, hogy Isten arra hív, hogy ne tartsam meg szeretetét magamnak. „Igen, Isten kezdte el bennetek ezt a jó munkát. S ő folytatni is fogja mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön, és addig a napig tökéletesen be is fogja fejezni — ebben egészen biztos vagyok.” (Filippi 1:6). Már nagyon várom, hogy egy nap majd elküldhessem az emailt, amiben ez áll: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy az életedet éled.”

Eredeti: https://lovegodgreatly.com/love-the-way-of-the-disciple/

Fordította: Szabó Eszter

A bizonyságtétel

szeptember 30, 2020szeptember 29, 2020Leave a comment

Amikor Izraelbe látogattam, számomra az út egyik legjelentőségteljesebb pontja a Jordán folyó meglátogatása volt, amely azonban egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Amikor a Jordánra gondoltam, egy buja folyópartot láttam magam előtt tele zöldellő fákkal és dús fűvel. Úgy gondoltam, egy hatalmas folyót látok majd, tisztát és hömpölygőt, tele élettel és szépséggel.

Mégsem ez a látvány fogadott.

A Jordán – legalábbis ott, ahol jártunk – keskeny volt, a partról pedig egy nagy amfiteátrum nyúlt a zavaros és piszkos vízbe. Még a bokáig érő vízben állva sem láttuk a lábujjainkat! Az amfiteátrumot azért építették fel, hogy befogadja a sok turistacsoportot, amelyek ellátogatnak arra a helyre, ahol János feltételezhetően megkeresztelte Jézust.

Annak ellenére, hogy az elképzelt kép teljesen különbözött attól, amit láttam, mégis könnyekig hatódtam. Jézust, Isten Fiát, a világ Megváltóját egy egyszerű, hétköznapi helyen merítették be. Szolgálatát egy átlagos, mindennapi helyszínen kezdte. Amint ez tudatosult bennem, megdöbbentem alázatán. Isten Fiaként megkövetelhetett volna bármilyen szertartást és pompát, hogy tudassa a világgal, megérkezett. Ehelyett egy szerény helyet választott a folyóparton.

Így kezdődött Jézus szolgálata. Miután Jézust megkeresztelték a Jordán vizében, a Szent Szellem galambként szállt le rá (Lukács 3:21), aztán az égből egy hang hallatszott: „Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és benned gyönyörködöm”(Lukács 3:22). Ezzel a mennyei kenettel tudatta Isten azokkal, akik Jézust körülvették, hogy ki is áll előttük. Keresztelő János azt vallotta Jézusról: „Mivel pedig szemtanúja voltam annak, hogy ez beteljesedett, ezért tanúsítom, hogy ő az Isten Fia.” (János 1:34). Ez az esemény jelentette Jézus földi szolgálatának kezdetét. Keresztsége után Jézus hirdette Isten eljövendő országát, meggyógyította a betegeket és elhívta tanítványait.

Jézus szolgálatának másik szerény állomása az, ahol megfeszítették. Jézust vélhetően a város mai területén belül feszítették keresztre, de annak idején ez csupán egy kis kőfejtő volt, közvetlenül a város kapuján kívül. Semmi díszes vagy különleges nem volt benne. Ez volt az a hely, ahol a római tisztviselők kíméletlenül kivégezték azokat a bűnözőket, akiket meg akartak alázni; a legkevésbé sem alkalmas hely egy királyi temetéshez.

Jézus keresztre feszítésének színhelye semmivel sem csökkentette az esemény jelentőségét. Vére ugyan Jeruzsálemben egy szerény, említésre sem méltó helyen ömlött, de áldozatának mértéke mindent megváltoztatott. Jézus egy bűntelen életet követően meghalt, hogy megfizessen mindenki bűneiért.

Jézus isteni mivolta által áldozata örökkévaló. Mivel Jézus örök, áldozata fedezi azt az örök adósságot, amellyel bűnünk miatt vagyunk adósok. Jézus emberré válásával elfoglalta helyünket. Isten nem halhat meg, de, mivel emberré lett, Jézus vállalta a mindannyiunk által megérdemelt halált.

Az 1 János 5:5–12-ben János megerősítette ezt a bizonyságot Jézusról: Jézus az Isten Fia, és az egyetlen út az örök élethez rajta keresztül vezet. János ebben a levélben foglalkozik a hamis tanításokkal, melyek felütötték fejüket az egyházban. Néhányan azt állították, hogy Jézus nem teljesen Isten: mindössze egy olyan ember, akit Isten a hírnökének választott. Néhányan ezzel szemben azt vallották, hogy Jézus nem teljesen ember: hogy Jézus Isten és nem vált teljesen emberré.

Jézus isteni és emberi mivolta nem választható el egymástól. Ő Isten Fia. Ő teljes mértékben isten: nem csak része Istennek és nem csak egy parancsnokhelyettes. Jézus Isten. Jézus teljes mértékben ember. Egy zsidó ember volt, akinek meg kellett tanulnia járni, beszélni és enni. Volt gyermek, kamasz és férfi. Isteni mivoltának teljessége nélkül önmagáról való tanúságtétele hazugság lenne. Emberi mivoltának teljessége nélkül nem halhatott volna meg helyettünk.

És ezt üzeni nekünk az apostol az 1 János 5:5–12-ben, ahol megmagyarázza, hogy Jézus pontosan az volt, aminek vallotta magát: Isten Fia. Jézus teljesen ember és teljesen isten. János kifejtette, hogyan erősítik meg a Jézusról szóló bizonyságtételt a keresztsége (víz), a halála (vér) és a Szent Szellem. Ez a három dolog rendíthetetlen bizonyosságot ad arról, hogy kicsoda Jézus: Isten Fia, akinek örök élete van.

„Ez a tanúságtétel pedig így szól: Isten örök életet adott nekünk – és ez az élet Isten Fiában van. Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. Akiben viszont nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete.” – 1 János 5: 11–12

Ez a bizonyságtétel: Jézus Isten Fia. Jézus nélkül nincs örök életünk. Noha a hiposztatikus egység (Krisztus egyszerre isteni és emberi mivolta) fogalma nem mindig könnyen érthető, békességük lehet az igazságban, hogy Jézussal örök életünk van. Bizonyságtételére alapozhatjuk életünket, mely mindig igaz marad.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-testimony/
Fordította: Szaniszló Tünde

Bevezetés a János 1, 2, 3 levele – Ismerd meg a szeretetet tanulmányba

szeptember 12, 2020szeptember 12, 2020Leave a comment

„Szeressétek egymást!”

János apostol leveleiben tizenháromszor szólítja fel olvasóit arra, hogy szeressék egymást. Kifejti, hogy ez miért is olyan fontos: ez jelzi a világ számára Jézusba vetett hitünket, így tudunk engedelmeskedni Istennek és ez hoz örömet másoknak és nekünk is.

Ezt a három levelet csaknem kétezer évvel ezelőtt írta valaki, aki együtt járt, beszélt, nevetett és sírt Jézussal. János üzenete ma is időszerű, mert arra tanít, hogy úgy éljünk, ahogyan Jézus élt, úgy szeressünk, ahogyan Jézus szeretett és arra, hogyan válhat teljessé az örömünk Őbenne.

Széles körben elfogadott a nézet, miszerint János 1., 2. és 3. levelét János apostol, a szeretett tanítvány írta, aki egyben János evangéliumának és a Jelenések könyvének is a szerzője. Pál és Péter mártírhalála után, körülbelül Kr.u. 67-ben, János Efézusba költözött, és ott írta meg a leveleit. A tudósok az evangélium és a levelek születését Jeruzsálem Kr. u. 70-ben történő lerombolása utánra és Kr.u. 95. előttre datálják, amikor is János száműzetésbe vonult Pátmosz szigetére.

Bár más szándékkal, más közönségnek íródtak, János három rövid levele ugyanazt a témát dolgozza fel: egymás szeretetét. János először Jézus Krisztus egyszerre teljesen isteni és teljesen emberi mivoltát elemzi, valamint azt az egységet, amelyet a hívők élvezhetnek, ha osztoznak Krisztus szeretetében. Másodszor arra bátorít, hogy maradjunk hűségesek a Krisztus személyéről szóló igazsághoz és ahhoz, amit értünk tett. Harmadszor arra emlékeztet, hogy Krisztust tartsuk a szívünk, az elménk és a küldetésünk középpontjában.

Ez a három levél arra bátorít minket, hogy kövessük Isten parancsolatait és maradjunk meg Benne. János beavat minket abba, hogy milyen mély kapcsolat van a szeretet és az engedelmesség között, hiszen a mi Isten iránt érzett szeretetünk semmit sem ér az Ő irántunk érzett szeretete nélkül. „Isten előbb szeretett bennünket, ezért tudunk mi is másokat szeretni” (1 János 4:19). Miközben azt kutatjuk, hogy életünkkel hogyan szerethetnénk nagyon Istent, tanulmányozzuk János szavait, melyek éppen ebben nyújtanak iránymutatást és bátorítást.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/know-love-introduction/

Hirdetni félelem nélkül

augusztus 10, 2020augusztus 10, 2020Leave a comment

„Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. Közülük néhányan makacsul ellenkeztek, és nem fogadták el, amit mondott. Sőt, az egész zsinagógai közösség előtt gyalázták és rossz hírét keltették az Úr Útjának. Ekkor Pál szakított a zsinagógai közösséggel, de magával vitte azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Őket azután két éven keresztül minden nap tanította egy Tirannosz nevű férfi iskolájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Kis-Ázsiában élő zsidók és nem zsidók mindenhol hallották és megismerték Isten üzenetét.” (Apostolok cselekedetei 19:8-10, kiemelés tőlünk)

Néhány hónappal ezelőtt együtt vacsoráztam a barátaimmal. Együtt ültünk az asztalnál barátok és ismerősök, de volt egy pár az asztalnál, akiket egyikünk sem ismert. Miután megismerkedtünk, kiderült, hogy közülünk néhányan ugyanabba a gyülekezetbe járunk. Új barátaink elárulták, hogy nemrég költöztek ide, és nincsenek oda a gyülekezetekért, mert sok történetet hallottak arról, hogyan bántják egymást a tagok. A barátom, Katy, aki félelem nélkül szokott beszélni és jó példa arra, hogyan hangolhatja össze egy nő a létét a Szentlélek munkájával, nem késlekedett.

„Meséljetek erről többet!” Elmondatta velük a történteket gyengéden, barátságos felhívással.

Katy bátor volt, kíváncsi és összhangban volt a Szentlélek munkájával. Szeretete, amit Isten és emberek iránt érez, ragadós, s bár nem utazik városról városra, saját településén kiveszi a részét Isten munkájából.

Időnként, amikor az Apostolok cselekedeteit olvasom, fennakadok azok, hogy mennyire különbözik az életem Pál apostolétól. Egyetlen küldetése Krisztus hirdetése volt, városról városra utazott és hirdette a Jó Hírt. Rendíthetetlenül a céljára összpontosított – és én erre nagyon irigykedem. Négy gyermekem van, ezért nem utazok sokat mostanában, de találkozom a tanárokkal, eladókkal, a szomszédaimmal, a munkatársaimmal és a barátaimmal. Bár a körülményeink különböznek, a célunk ugyanaz, mint Pálé volt: hirdetni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot.

A nagy parancsolat ezt mondja: „Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!” (Máté 28:19-20). Ez nem csak Pál himnusza, hanem a miénk is. Ez vezérli Katyt is arra, hogy megossza másokkal a jóság és a szeretet történetét. Ez biztat arra, hogy legyünk bátrak, mint Pál, és félelem nélkül hirdessük az evangéliumot.

A küldetésünk az, hogy hirdessük azt, hogy mit tett Krisztus az életünkben, akár beosztottak, akár vezetők, anyák vagy barátok vagyunk. Néhányan közülünk városról városra utaznak, a Szentlélek iránymutatása szerint. De sokan ugyanabban a városban élünk és bízunk abban, hogy a Szentlélek adja a szánkba a szavakat, amikor beszélgetünk a munkatársainkkal, gyerekeinkkel, szomszédainkkal és másokkal, akiket Isten az utunkba vezérel.

Könnyű lenne azt mondani, hogy Pál bátorsága és kiállása az evangélium miatt, az csak annak a kornak és annak az időszaknak szólt. De ahogy a Jézusról szóló jó hír életeket változtatott meg az első században, ma is életek változnak meg.

Ezen a héten, miközben az Apostolok cselekedeteit olvasod, engedd, hogy Pál bizonyságtétele és a Szentlélek munkája téged is bátorítson. Imádkozz és kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot ott, ahová helyezett téged. Kérd Istent, hogy segítsen figyelned a Szentlélek vezetésére a saját életedben és mások életében. Emlékezz Isten ígéretére, hogy amikor megyünk és megosztjuk a Jó Hírt, mindig velünk lesz, a világ végső határáig.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/fearless-proclamation/

Fordította: Szabó Eszter

A tanítványi lét fontossága

augusztus 3, 2020augusztus 2, 2020Leave a comment

A szüleim szeretik elmesélni első evangelizációs törekvésem történetét, amikor is az iskolabuszon megtanítottam a többi gyereknek a „Jézus szeret minden kicsi gyermeket” című dalt. Rájöttem ugyanis, hogy az egyik barátom még nem hallott Jézusról, ezért elénekeltem neki a dalt, és megkértem, hogy tanítsa meg az éneket a szüleinek is. Ezt követően úgy mentem haza, hogy biztos voltam benne, a következő hétre már ők is keresztények lesznek.

Bár remélhetőleg azóta az iskolás eset óta némileg felnőttem, néha aggaszt, hogy az evangélium megosztásához való hozzáállásom nem változott túl sokat. Elmondom a legfontosabbak, remélem a legjobbakat, aztán a saját megállómban leszállok a buszról. Sok gyülekezet cselekszik így, nem is feltétlenül tudatosan. Sokszor csak a számokra összpontosítunk: a megtérések számára, arra, hogy hányszor osztottuk meg az evangéliumot, illetve hogy hányan merítkeztek be. A feladatunkat az evangélium megosztásának felelősségére korlátozzuk, aztán hagyjuk, hogy az emberek a többit egyedül oldják meg.

Pál és Barnabás szokatlan visszaútja Antiókhiába az Apostolok cselekedetei 14. fejezetében rámutat arra, hogy máshogy is lehet gondolkozni az evangelizációról. Derbéi sikeres szolgálatuk után (14:21) visszaindultak Antiókhiókiába, azonban nem a szokásos délkeleti úton haladtak a szíriai Antiókhiába, hanem visszamentek arra, amerről jöttek: Lisztrába, majd Ikóniumba és csak utána Antiókhiába. Ezeket a városokat nemcsak azért látogatták meg korábban, hogy megosszák az evangéliumot, kipipálják őket a listán, majd hazatérjenek. Pál és Barnabás visszatértek az általuk megalapított gyülekezetekbe, „mindenhol megerősítették a tanítványokat” emlékeztetve őket arra, sok szenvedésen kell még keresztülmenniük, amíg el nem jutnak Isten királyságába (14:22). Nem hagyták az újonnan megtérteket vezetés és helyes tanítás nélkül: visszatértek, és olyan vezetőket jelöltek ki, akiket, hitük szerint, Isten használni tudott az Ő nyájának legeltetésére (14:23).

Pál és Barnabás viselkedése valami nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, még akkor is, ha közülünk sokan nem utaznak többszáz kilométert azért, hogy terjesszék az örömhírt. Bemutatták a tanítványi lét fontosságát. Bíztak abban, hogy ezek az újonnan megtért keresztényeket a bennük lakó Szent Szellem által Isten védelmezi és szenteli meg. Felismerték az elhívásukat arra, hogy ennek a folyamatnak ők is részeseivé váljanak, mégsem gondolták úgy, hogy az egész munkát nekik kellene elvégezni, hanem imával és böjttel keresték Isten iránymutatását. Tudták, hogy ezeknek a fiatal hívőknek milyen fontos a bátortás, a tanítás és az irányítás, és az Istentől kapott feladathoz végig hűségesek maradtak, nem csupán az elején.

Kit bízott rád Isten, hogy tanítsd? Pál és Barnabás munkássága lenyűgözőnek és izgalmasnak tűnhet, de valójában sokkal hétköznapibb lehetett, mint ahogy mi azt képzeljük. Napokon keresztül csak utaztak egyik városból a másikba. Amikor bátorították a fiatal gyülekezeteket, azt nem mindig nagy horderejű beszédeken vagy sorsfordító pillanatokon keresztül tették. Néha talán mindennapi beszélgetéseken, apró szolgálatokon, kis lehetőségek megragadásán keresztül fordították az emberek figyelmét Isten királysága felé. Talán észre sem vesszük azt a lehetőséget, ami az orrunk előtt hever, hogy gyarapítsuk Isten királyságát, terjesszük az evangéliumot és megváltoztassuk emberek életét. Ahelyett, hogy máris egy következő dologba kezdenénk – a következő város, a következő misszió, a következő ember –, sokan közülünk talán épp arra kapunk elhívást, hogy visszatérjünk.

Visszatérni az emberekhez, akiknek szükségük van a te iránymutatásodra és szeretetedre. Visszatérni gyülekezetekhez, melyeknek szükségük van a te jelenlétedre. Visszatérni közösségekbe, ahol szükség van a te szolgálatodra. A visszafelé vezető út se nem könnyű, se nem gyors – erről Pál és Barnabás is mesélhetne, miután ismét végigjárták ugyanazokat a városokat – de kifizetődő.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-discipleship/

Fordította: Szabó Eszter

Nemzetek világossága

július 31, 2020július 29, 2020Leave a comment

Gyerekként az egyik legkedvesebb tévés műsorom a Szupercsapat volt (most elárultam a koromat!). A csapat félreértett jófiúkból állt, akik segítettek azokon, akiknek már nem volt hová fordulniuk. Mindig teljesítették azt, amit kitűztek maguk elé és sosem kapták el őket. A sorozat egyik leghíresebb sora így hangzik: “szeretem, amikor egy terv sikerül.”

Az Apostolok cselekedeteiben láthatjuk, hogyan valósult meg Isten terve azáltal, hogy a tanítványok teljesítették a parancsot, melyet Jézus utolsó szavaival rájuk hagyott. Mielőtt elment, Jézus azt mondta a tanítványainak: “…amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol” (Apostolok cselekedetei 1:8).

Ebben a könyvben láthatjuk azt, ahogyan Isten a Szentlelken keresztül munkálkodik, még borzalmas körülmények között is. Az első hét fejezetben a gyülekezet Jeruzsálemben élt. Majd a 8-12. fejezetből kiderült, hogy az evangélium terjedésével együtt hogyan növekedett a gyülekezet Júdeában és Samáriában. A 13. fejezettől pedig már arról olvashatunk, hogy az evangélium hogyan jut el a világ távoli részeire Pál apostol első missziói útja eredményeképpen.

Amikor Pál és Barnabás megérkeztek a pizidiai Antiókhiába, először, szokásukhoz híven, a zsinagógába mentek. Pál tanította az Ószövetségből a hallgatóság számára ismerős szavakat, elmagyarázva, hogy Jézuson keresztül teljesedtek be azok az igék. Ezek után mindenki többet szeretett volna hallani (42. vers).

A következő héten „városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét” (44. vers). Ez a látvány azonban undok reakciót váltott ki a zsidókból. „Beteltek féltékenységgel és irigységgel”, és ezért haragosan Pálra támadtak. Sőt, a pizidiai Antiókhiában élő zsidók 80 mérföldön keresztül (kb. 130 km – a szerk.) követték Barnabást és Pált, egészen a legközelebbi városig, hogy megakadályozzák őket Isten szavának terjesztésében!

Az irigység erős érzelem, ami ellopja tőlünk az örömöt és képes igazolni szörnyű tetteket is. Jakab levele 3. rész 16. vers arra figyelmeztet, hogy „ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.” Voltál már féltékeny hívő testvéred ajándékára vagy más gyülekezetek szolgálatának növekedésére? Eltölthet minket az öröm vagy az irigység – de a kettő együtt nem!

A zsidók reakciója ellenére, Isten terve tovább haladt és Pál a pogányok számára világosság lett. Pál idézte az Ézsaiás 42:6-t: „Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban, megőrizlek, és fogom a kezed. Szövetségül adtalak a népnek, világosságul a nemzeteknek.” Ez arra emlékeztet, hogy Isten nem elválasztani akarta magának a zsidókat, hanem arra használni őket, hogy más nemzetek is eljussanak hozzá. Sajnos azonban, ez nem sikerült.

Amikor a pogányok ráébredtek, hogy Isten Pált küldte hozzájuk azért, hogy hirdesse köztük a megváltást és így ők is üdvösséget nyerjenek, „nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét.” Nem voltak kirekesztve, ők is Istenhez járulhattak. Minket is töltsön el örömmel és örvendezéssel az ünneplés, hogy Isten minket is tervei és céljai részesévé tett, származásunktól függetlenül!

A fejezet 47-49. verse betekintést enged Isten tervébe: váltás történt. Addig a pontig a hívők nagy része zsidó származású volt. Most pedig főként pogányok jutottak hitre és megalakultak az első többségében nem zsidó származású gyülekezetek. Bár nyilvánvaló akadályokkal kellett szembenézniük mégis „betöltötte [őket] az öröm és a Szent Szellem.” Ahogy a gyülekezet növekedett, az egyensúly elmozdul az egyre több pogány származású hitrejutott felé.

Az emberek kétféleképp reagálnak az evangéliumra ebben a fejezetben. Azok, akik jól ismerték az Ószövetséget és várták a megígért Messiást, megkeményítették a szívüket. Azok azonban, akik kevésbé ismerték az Írást, nyitott szívvel fogadták a tanítást.

Nem tudjuk megjósolni, miként fogadják az emberek az evangéliumot vagy ki az, aki hitre jut. Isten tudja. Minket pedig arra hívott el, hogy hűségesen éljük meg és tegyünk bizonyságot a jóhírről. Ha lehetőségünk adódik, osszuk meg az evangéliumot másokkal. Mi is részesei lehetünk annak, ahogyan Isten terve beteljesül és az örömhír eljut a világ végéig, hogy megláthassuk ahogy beteljesedik a Jelenések könyve 7:9: „Ezután ismét láttam: egy megszámlálhatatlanul nagy sokaságot, akik mindenféle nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származtak. A trón és a Bárány előtt álltak fehér ruhában.” Milyen csodálatos ez!

Isten terve valóra válik. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak tetszeni fog, amikor majd végül minden a helyére kerül. Menjünk tovább örömmel és a Szentlélek erejének segítségével hirdessük az Úr Szavát!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/light-to-the-nations/

Fordította: Szabó Eszter

Mindent átadni a Megváltónak

július 24, 2020július 23, 2020Leave a comment

Szeretem az Isten csodáiról szóló történeteket. Te nem? Az Apostolok cselekedetei 9 bepillantást ad a történelem legerőteljesebb megváltásába: egy kemény szívű, a kereszténység lerombolására törekvő férfi találkozik Jézussal, és az élete örökre megváltozik.

Pál elfordult a büszkeségétől és teljességgel átadta magát a Megváltónak. Libabőrös leszek, ha arra gondolok, hogyan állította meg őt Jézus az úton és fordította meg az életét örökre.

Az otthoni gyülekezetemben a pásztorom szereti mondogatni, hogy kapcsolatunk Jézussal mindent megváltoztat. Ez igaz volt Pálra. Soha többé nem volt ugyanaz az ember.

És te, barátom? Megvolt már a magad damaszkuszi pillanata Jézussal? Megnyitotta-e már a szemeid, hogy lásd, megbocsátásra van szükséged? Meghallottad-e már az Örömhírt, hogy többé már nem kell küzdened, hogy megmentsd magad, mert Jézus meghalt helyetted a kereszten? Pálhoz hasonlóan, mindent átadhatunk Jézusnak és megtapasztalhatjuk az Ő bámulatos kegyelmét.

Emlékezz, Pál erős ellenállások között állt helyt miközben hitben haladt előre. Igent kellett mondjon Jézusnak az élete minden egyes napján. Még amikor nehéz volt, és nem látta az Ő kezét, akkor is Krisztust választotta. “Megtartotta a hitét” és sikeresen célba ért.

Krisztus teljes követéséhez egy másfajta szemléletmódot kell elsajátítanunk, mint amit a körülöttünk levő világias véleményvezérek. Hajlandónak kell lennünk, hogy akár a környezetünk számára érthetetlen módon járjunk Vele, egyre jobban megismerve Őt, és nemet mondjunk a test kívánságaira. Ahogy a Cselekedetekben a korai hívők, akik felé Pál szolgált, nekünk is el kell döntenünk, hogy a teljes életünket odaszánjuk Neki.

Az óriási üldöztetés ellenére, amellyel szembe kellett nézniük, ezek a Krisztus-követők az istenfélelmet választották, nem az emberek elismerését.

“Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk.” – Cselekedetek 9:31

Nővéreim, soha nem fogjátok megbánni, ha bemutatjátok az életeteket élő áldozatként. Meghalni az énnek, és mindent átadni Jézusnak a legédesebb gyümölcsöt termi majd.

Még a számos gond kellős közepén is megtapasztalod Isten békességét.
Amikor a terhek túl nehezek, hogy elhordozd, az Úr maga adja majd neked az Ő erejét.
Nyomasztó napokon, a Szent Szellem fog megvigasztalni és ad majd bölcs tanácsot.

Ma határozzuk el, hogy naponta elmondjuk: „Jézus, mindent átadok neked.” Bízz benne, hogy a Szent Szellem természetfeletti békességgel, erővel és bátorítással fog felruházni. A megváltozott életed tanúskodik majd a világnak, hogy a Megmentőd az út, az igazság és az élet.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/surrendering-all-to-the-savior/

Fordította: Barabás Mónika

Egy élet, amely előtt Jézus tiszteleg

július 22, 2020július 21, 2020Leave a comment

„Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet, és az Emberfiát Isten jobb oldalán állni!” – Apostolok cselekedetei 7:56

István olyan prédikációt tartott a véneknek, amit nem felejtettek el egyhamar. A szanhedrin, a vallási vezetők tanácsa annyira feldühödött a tetteik leleplezését hallva, hogy befogták a fülüket és kiabálni kezdtek, nehogy tovább kelljen hallgatniuk az igazságot. Ezután megragadták Istvánt, és a városfalon kívülre rángatták, hogy ott megkövezzék.

Reakciójuk pedig éppen István állítását támasztotta alá: pont olyanok voltak, mint ősapáik, akik végeztek Isten küldötteivel.

És mégis, a gyűlölet közepette István felnézett, és Jézust látta. És nemcsak látta Jézust, hanem látta, ahogy Jézus feláll az ő tiszteletére! Ez annyira megható! Bár az őt körülvevő emberek gyűlölték, Jézus felállt István tiszteletére, ezzel adva tudtára, hogy még akkor is mellette volt, amikor mindenki más ellene.

Aznap Jézus nem lépett közbe csodálatos módon, hogy megállítsa a repülő köveket és megakadályozza, hogy célba érjenek, ehelyett felállt, hogy tisztelegjen egy méltóképpen leélt élet előtt.

István példája arra emlékeztet, hogy nem az élet hossza az, ami számít, hanem az, hogy mit kezdtünk a ránk bízott napokkal.

István fiatalon halt meg, azonban Isten arra használta ennek a fiatalembernek az életét, hogy megváltoztassa a történelem folyását, és hogy a lángra lobbantsa a világot az Ő nevében.

Óvatosnak kell lennünk, amikor valamit tragédiaként vagy sikerként könyvelünk el. Világi szemszögből nézve István élete egy tragikus élet, mely túl korán ért véget. Isten szemszögéből nézve azonban István élete volt az a szikra, mely kicsiben ugyan, de lángra lobbantotta a világot.

És mi volt István válasza a gyűlölői számára? Imádkozott értük.

„Miközben hullottak rá a kövek, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz a szellememet!” Majd térdre esett, és hangosan kiáltotta: „Uram, bocsásd meg nekik ezt a bűnt!” Miután ezt mondta, meghalt. – Zsoltárok 7:59-60

Jézus végig felállva tisztelgett István élete előtt. Akárminek is tűnt kívülről, István nem vesztegette el az életét.

Aznap a tömegben ott állt egy Saul nevű fiatalember, aki vigyázott a tanúk köpenyére, amíg ők Istvánt kövezték. Saul nem csupán tanúja volt István megkövezésének, de helyeselte is. (Apostolok cselekedetei 7:56, 8:1).

A jeruzsálemi keresztények üldöztetése azon a napon kezdődött el. Remélve, hogy így elpusztíthatja az egyházat, Saul férfiakat és nőket küldött börtönbe a hitük miatt. Amit Saul nem tudott, az az volt, hogy ezzel pont az ellenkezőjét tette: segítette az örömhír terjedését, melyet a menekültek elvittek Júdeába, Samáriába és a világ más tájaira. Ezzel bebizonyította, hogy Isten a Sátán gonosz tervét is jóra tudja fordítani. Sose felejtsd el ezt az igazságot! Ez ugyanúgy igaz akkor és most.

Mindössze egy fejezettel később Saul Jézusba botlik, és ezzel örökre megváltozik az élete (Apostolok cselekedetei 9). Az ő története pedig arra emlékeztet bennünket, hogy senki sincs túl távol Isten kegyelme számára. Megtérése pillanatától kezdve Sault Pálként emlegetik; az Apostolok cselekedeteinek írója ezzel az egyszerű változtatással érezteti a Pál életében bekövetkezett drámai fordulatot és Krisztushoz történő megtérését.

Isten még mindig az életek megváltoztatásán munkálkodik. Amit megtett a múltban, azt meg tudja tenni a jelenben és a jövőben is. Egyetlen élet sincs túl távol számára. Jézus még mindig tesz útmenti látogatásokat.

Amikor ennek a két fiatalembernek, Istvánnak és Pálnak a történetén gondolkoztam, annyiszor eszembe jutott, hogy Pál vajon gondolt-e valaha arra, milyen szerepet játszott István halálában. Vajon hányszor jutottak eszébe István utolsó szavai és a megbocsátás, amelyet kiterjesztett a dühös tömegre? És vajon ezek az emlékek megnyugvással vagy inkább szomorúsággal töltötték el? Vagy talán mindkettővel?

Isten nem pocsékolta el István fájdalmát és szenvedését, és a tiédet sem fogja. Neki hatalmasabb terve van az életünkre nézve, amelybe sajnos a mennynek erről az oldaláról nem nyerhetünk betekintést. Talán, Istvánéhoz hasonlóan, Isten a mi fájdalmunkat és szenvedésünket is arra használja, hogy tanúság legyen a kíváncsi világ számára. Talán a mi életünket is arra használja, hogy továbbvigyük a lángot.

Szeressétek nagyon Istent,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/a-life-that-brings-jesus-to-his-feet/

Fordította: Szabó Anna

Egységben az Evangéliumért

július 20, 2020július 20, 2020Leave a comment

Isten üzenete egyre több embert ért el. Jeruzsálemben megsokszorozódott Jézus tanítványainak száma. Még a papok közül is sokan hittek Jézusban, és engedelmeskedtek neki. – Apostolok cselekedetei 6:7

Szeretem Isten Szavát és azt, hogy semmi sem akadályozhatja meg a terjedését, mert ilyen Isten megváltó ereje. Mindenfelé vannak még emberek, akiknek szükségük van Isten Szavára a megmeneküléshez és az Ige Isten azon hűséges tanítványain keresztül terjed, akik készek arra, hogy elvigyék az Üzenetet oda, ahol még nem hallottak róla. Vidékre, a városi területekre, a nagyvárosokba, az iskolákba – mindenhová és bárhová!

A tanítvány szó görögül így hangzik ’mathetes’, ami követőt vagy tanulót is jelent. Krisztus tanítványai vagyunk, Krisztustól tanulunk, Őt követjük. Isten minden igaz tanítványát megerősíti Szava és a Szentlélek által, hogy tudja terjeszteni az Ő szeretetét és evangéliumát a minket körülvevő világban azok felé, akik még nem ismerik Őt.

Mindig is foglalkoztatott, hogy Jézus, mielőtt felment volna a Mennybe, miért imádkozott pont azért, hogy a tanítványok is egyek legyenek, ahogy Ő is egy az Atyával. Nem gazdagságot vagy védelmet kért számukra, hanem azt, hogy az Atya szervezze egységbe őket. Miért? Mert követőiként egyeknek kell lennünk ahhoz, hogy megmutathassuk az Ő szeretetét. Egy ember egyedül nem lenne képes rá, nem is tudna egyszerre mindenhol ott lenni. Mindannyian Krisztus testének tagjai vagyunk, eltérő és egyedi feladatokkal. De lélekben egységben kell lennünk, hogy együtt tudjuk továbbadni az evangéliumot.

Egységben, a Szentlélek és Isten szavának segítségével erőt kapunk arra, hogy elvigyük Jézus hírét mindenhová.

A kérdés már csak az, hogy egységben vagy széthúzásban vagyunk-e hívő testvéreinkkel? Szeretjük Isten Szavát és szinte mohón olvassuk? Minden nap keressük az alkalmat arra, hogy az Ő lábainál tanulhassunk? Mert csak akkor válhatnak a körülöttünk élők is Jézus követőivé, ha így teszünk. A mai igeszakaszban a papok voltak a bálványimádók, a mi életünkben kik azok, akik még nem ismerik Jézust, esetleg a szüleink, a gyermekeink vagy a kollégáink?

Atyám, köszönöm neked, hogy Szentlelked és Igéd segít nekünk abban, hogy hű tanítványaid maradjunk. Köszönöm, hogy Igéd által ma is emlékeztetsz arra, hogy erőt kaptunk tőled. Azért imádkozom, hogy minden gyermeked, éljenek bárhol is ebben a világban, ismerje fel, hogy milyen nagy ajándékot és erőt adtál ahhoz, hogy terjeszteni tudjuk Szavadat mindenfelé és ezáltal igaz tanítványaiddá váljunk. Jézus nevében, Ámen.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/united-for-the-gospel/

Fordította: Szabó Eszter

Tanúk

július 13, 2020július 12, 2020Leave a comment

Az Apostolok cselekedeteinek első fejezete beszámol Jézus utolsó, mennybemenetele előtti szavairól és cselekedeteiről. Feltámadása után Jézus negyven napot töltött a tanítványaival. A tanítványok hitték, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy Ő Isten Fia, hogy Ő a megígért Messiás. Látták a csodáit, és Jézus újra és újra elmagyarázta nekik miért nem érkezett még el az ideje annak, hogy eljöjjön az Ő királysága, és ehelyett miért kellett szolgálnia és meghalnia a világ bűneiért.

A tanítványok, csakúgy, mint a többi zsidó, évszázadok óta várták a Messiás eljövetelét és reménykedtek benne. Sokan hitték, hogy Jézus a Messiás, de nem értették, hogy miért nem állította még helyre Izráel királyságát. A velük töltött utolsó napjaiban Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben. Ekkor rákérdeztek, hogy most fog-e elkövetkezni az Ő királysága, most teljesedik-e be, amire vártak.

„Ő így válaszolt: „Azokat az időpontokat és időszakokat, amelyeknek kijelölését az Atya saját magának tartotta fenn, nektek nem szükséges ismernetek.” – Apostolok cselekedetei 1:7

Az idő még nem érkezett el. Jézus nem szidta le a tanítványait azért, mert megkérdezték, mit hoz a jövő, de emlékeztette őket arra, ki az, aki irányít. Izrael királyságának nem kellett még helyreállnia. Valami másnak érkezett el az ideje.

„Ellenben, amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol.” – Apostolok cselekedetei 1:8

Tanúk. Annak jött el az ideje, hogy a tanítványok tanúkká váljanak a világ számára, és elmondják ki volt Jézus. Annak jött el az ideje, hogy elmondják, mit tett. Annak jött el az ideje, hogy elvigyék a hírt a világ legtávolabbi sarkáig: Krisztusban van a bűnökből való megváltás.

Ez nem az volt, amire a tanítványok számítottak. Ez annál sokkal jobb volt. Ha ugyanis Isten királysága akkor jön el, akkor az evangéliumot nem hirdetik évszázadokon keresztül, és világszerte százezrek nem találkoznak Krisztus szabadító erejével.

És ez még nem minden. A tanítványoknak nem a saját erejükből kellett elindulniuk. Bár Jézus eltávozott tőlük, a Szent Szellem erőt és bátorságot adott nekik. A Szent Szellem segítségével a tanítványok képessé váltak arra, hogy megosszák Krisztus üzenetét a világgal. A megváltás híre ugyanis nem csak a zsidóké, hanem mindenkié! Ők voltak a kiválasztottak, akik eljuttathatták a legdrágább, a legreménykeltőbb igazságot a világ legtávolabbi sarkába.

A görög nyelv szava a „tanúra” a martys. Görögül ez a szó olyasvalakire utal, „aki, megerősít vagy hitelesít”. Ebben az esetben, az Apostolok cselekedetei 1:8-ban a szó a „közvetített üzenet tanúi”-ra utal. A „mártír” szavunk is a görög martys szóból származik. Ezeket a tanítványokat Jézus személyesen választotta ki arra, hogy továbbítsák az üzenetét. Ők voltak Isten választottjai arra, hogy elmondják a világnak a jó hírt Jézus Krisztusról. Milyen csodálatos feladat!

Jézus az evangélium tanúivá nevezte ki őket. A tanítványoknak fogalmuk sem volt arról, mi vár rájuk. Nem tudták, hogy közülük a legtöbben a hitük miatt fognak meghalni. Nem látták előre az üldöztetést, a küzdelmeket; sem azokat, amelyek rájuk vártak, sem azokat, amelyekkel az őket követők szembesültek. Csak azt tudták, hogy üzenetüket bármi áron meg kell osztaniuk a világgal, hogy a fogadtatástól függetlenül el kell vinniük az emberekhez a Jézus Krisztusról szóló örömhírt; a saját városukban (Jeruzsálem), a saját nemzetükben (Júdea), a megvetett területeken át (Samária), egészen a világ legtávolabbi csücskéig.

A Krisztus üzenetére adott válasz nem állította meg a tanítványokat. Ők voltak Isten tanúi.

Miközben az Apostolok cselekedeteit tanulmányozzuk az elkövetkező hetekben, látni fogjuk, hogy hogyan terjesztették a tanítványok az evangéliumot Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, és szerte a világon. A Szent Szellem betöltötte és megerősítette őket abban, hogy folyamatosan Krisztus tanúi legyenek.

Ahogy egyre teljesebben megismerjük a történeteiket, remélhetőleg mi is felbátorodunk majd, hogy a nyomdokaikba lépjünk. Krisztusban miénk az az erő, amely bennük is munkálkodott. A Szent Szellem minket is ugyanúgy megerősít, hogy elvihessük a Jézus Krisztusról szóló örömhírt a városainkba, a nemzetünkhöz, és azokhoz, akiket megvetünk; el, egészen a világ végéig. Miénk ugyanaz az elhívás, ugyanaz a kiváltság, amely a tanítványoké volt. Legyünk hát az Ő tanúi ma és mindenkor!

* Arndt, William, Frederick W. Danker, Walter Bauer, and F. Wilbur Gingrich. A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature. Chicago: University of Chicago Press, 2000.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/witnesses/

Fordította: Szabó Eszter