A bizonyságtétel

Amikor Izraelbe látogattam, számomra az út egyik legjelentőségteljesebb pontja a Jordán folyó meglátogatása volt, amely azonban egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Amikor a Jordánra gondoltam, egy buja folyópartot láttam magam előtt tele zöldellő fákkal és dús fűvel. Úgy gondoltam, egy hatalmas folyót látok majd, tisztát és hömpölygőt, tele élettel és szépséggel.

Mégsem ez a látvány fogadott.

A Jordán – legalábbis ott, ahol jártunk – keskeny volt, a partról pedig egy nagy amfiteátrum nyúlt a zavaros és piszkos vízbe. Még a bokáig érő vízben állva sem láttuk a lábujjainkat! Az amfiteátrumot azért építették fel, hogy befogadja a sok turistacsoportot, amelyek ellátogatnak arra a helyre, ahol János feltételezhetően megkeresztelte Jézust.

Annak ellenére, hogy az elképzelt kép teljesen különbözött attól, amit láttam, mégis könnyekig hatódtam. Jézust, Isten Fiát, a világ Megváltóját egy egyszerű, hétköznapi helyen merítették be. Szolgálatát egy átlagos, mindennapi helyszínen kezdte. Amint ez tudatosult bennem, megdöbbentem alázatán. Isten Fiaként megkövetelhetett volna bármilyen szertartást és pompát, hogy tudassa a világgal, megérkezett. Ehelyett egy szerény helyet választott a folyóparton.

Így kezdődött Jézus szolgálata. Miután Jézust megkeresztelték a Jordán vizében, a Szent Szellem galambként szállt le rá (Lukács 3:21), aztán az égből egy hang hallatszott: „Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és benned gyönyörködöm”(Lukács 3:22). Ezzel a mennyei kenettel tudatta Isten azokkal, akik Jézust körülvették, hogy ki is áll előttük. Keresztelő János azt vallotta Jézusról: „Mivel pedig szemtanúja voltam annak, hogy ez beteljesedett, ezért tanúsítom, hogy ő az Isten Fia.” (János 1:34). Ez az esemény jelentette Jézus földi szolgálatának kezdetét. Keresztsége után Jézus hirdette Isten eljövendő országát, meggyógyította a betegeket és elhívta tanítványait.

Jézus szolgálatának másik szerény állomása az, ahol megfeszítették. Jézust vélhetően a város mai területén belül feszítették keresztre, de annak idején ez csupán egy kis kőfejtő volt, közvetlenül a város kapuján kívül. Semmi díszes vagy különleges nem volt benne. Ez volt az a hely, ahol a római tisztviselők kíméletlenül kivégezték azokat a bűnözőket, akiket meg akartak alázni; a legkevésbé sem alkalmas hely egy királyi temetéshez.

Jézus keresztre feszítésének színhelye semmivel sem csökkentette az esemény jelentőségét. Vére ugyan Jeruzsálemben egy szerény, említésre sem méltó helyen ömlött, de áldozatának mértéke mindent megváltoztatott. Jézus egy bűntelen életet követően meghalt, hogy megfizessen mindenki bűneiért.

Jézus isteni mivolta által áldozata örökkévaló. Mivel Jézus örök, áldozata fedezi azt az örök adósságot, amellyel bűnünk miatt vagyunk adósok. Jézus emberré válásával elfoglalta helyünket. Isten nem halhat meg, de, mivel emberré lett, Jézus vállalta a mindannyiunk által megérdemelt halált.

Az 1 János 5:5–12-ben János megerősítette ezt a bizonyságot Jézusról: Jézus az Isten Fia, és az egyetlen út az örök élethez rajta keresztül vezet. János ebben a levélben foglalkozik a hamis tanításokkal, melyek felütötték fejüket az egyházban. Néhányan azt állították, hogy Jézus nem teljesen Isten: mindössze egy olyan ember, akit Isten a hírnökének választott. Néhányan ezzel szemben azt vallották, hogy Jézus nem teljesen ember: hogy Jézus Isten és nem vált teljesen emberré.

Jézus isteni és emberi mivolta nem választható el egymástól. Ő Isten Fia. Ő teljes mértékben isten: nem csak része Istennek és nem csak egy parancsnokhelyettes. Jézus Isten. Jézus teljes mértékben ember. Egy zsidó ember volt, akinek meg kellett tanulnia járni, beszélni és enni. Volt gyermek, kamasz és férfi. Isteni mivoltának teljessége nélkül önmagáról való tanúságtétele hazugság lenne. Emberi mivoltának teljessége nélkül nem halhatott volna meg helyettünk.

És ezt üzeni nekünk az apostol az 1 János 5:5–12-ben, ahol megmagyarázza, hogy Jézus pontosan az volt, aminek vallotta magát: Isten Fia. Jézus teljesen ember és teljesen isten. János kifejtette, hogyan erősítik meg a Jézusról szóló bizonyságtételt a keresztsége (víz), a halála (vér) és a Szent Szellem. Ez a három dolog rendíthetetlen bizonyosságot ad arról, hogy kicsoda Jézus: Isten Fia, akinek örök élete van.

„Ez a tanúságtétel pedig így szól: Isten örök életet adott nekünk – és ez az élet Isten Fiában van. Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. Akiben viszont nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete.” – 1 János 5: 11–12

Ez a bizonyságtétel: Jézus Isten Fia. Jézus nélkül nincs örök életünk. Noha a hiposztatikus egység (Krisztus egyszerre isteni és emberi mivolta) fogalma nem mindig könnyen érthető, békességük lehet az igazságban, hogy Jézussal örök életünk van. Bizonyságtételére alapozhatjuk életünket, mely mindig igaz marad.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-testimony/
Fordította: Szaniszló Tünde

Engedelmes szeretet

Egyszer régen lázadó voltam.

Keményfejű.

Engedetlen.

Miután Isten megajándékozott a megváltással, az első dolog, amit elkezdett átalakítani bennem a lázadó természetem volt. Ez volt aztán az Istennek való feladat! Többévnyi szándékos engedetlenség után Isten kegyelméből elköteleztem magam arra, hogy engedelmes leszek Neki, és Őt fogom szolgálni.

A megváltás után a hívő ember élete új irányt vesz és Isten felé tart. Az Istennek való engedelmesség a megújult, szent élet ismertetőjele.

Az engedelmességünk megmutatja az embereknek, hogy kihez ragaszkodunk. Amikor Istent választjuk saját, önző kívánságaink helyett, megmutatjuk, hogy Őt mindennél – még önmagunknál is – jobban szeretjük.

„Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében.” (1 János 2:3–4)

Új hívőként komolyan elköteleztem magam, hogy engedelmeskedni fogok Istennek; szenvedélyemmé, sőt, küldetésemmé vált. Ugyanakkor lassan kezdtem úgy kezelni az engedelmességet, mint olyasvalamit, amivel elnyerhetem Isten jóváhagyását és tetszését.

Ha rosszul bántam egy munkatársammal vagy rosszallóan beszéltem valakiről, rettenetes bűntudat kezdett gyötörni. Azonnal arra gondoltam, hogy el fogom veszíteni Isten szeretetét. A szeretetből történő engedelmesség átadta helyét a félelemből és a törvényeskedő kötelességtudatból fakadó szolgálatnak.

Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki – ez pedig egyáltalán nem nehéz!” (1 János 5:3)

Fontos, hogy odafigyeljünk a szavak sorrendjére az 5. részben. Először Isten szeretete jelenik meg, a mi engedelmességünk csak utána következik. 

A hit és a szeretet nem a mi engedelmességünk eredménye. Az Efézus 2:8–9 szerint a hitünk ajándék Istentől, az 1 János 4:19 szerint pedig az egyetlen oka annak, hogy mi szeretjük Istent az, hogy Ő előbb szeretett minket.

Éppen ezért a mi engedelmességünk elvileg minden esetben a következménye Isten irántunk való szeretetének, nem pedig egy ügylet, melynek során elnyerhetjük azt.

Ne értsetek félre. Az Isten Igéje és parancsai iránti engedelmesség elképesztően fontos. Hívőkkénk arra kaptunk elhívást, hogy az életünknek Isten Igéje legyen a biztos alapja. Bölcsességért, tudásért és békességért a Bibliára támaszkodunk. Az Ige a mi biztonságunk forrása és identitásunk záloga.

Ha igazán szeretjük Istent, keressük a lehetőséget, hogy megismerjük Őt és az Ő Igéjét, és hogy megtartsuk parancsait. Ha a hitünk őszinte, akkor engedelmesség lesz a gyümölcse.

De mi történik, ha csalódást okozunk Istennek?

Szerencsére Isten az első perctől kezdve tudja, hogy lesznek mulasztásaink, ezért küldte el nekünk a fiát, Jézust. Jézus megtette azt, amire mi képtelenek voltunk: tökéletesen és teljesen engedelmeskedett Istennek, még a kereszten is.

Mivel Jézus a hívőkben él, ezért Isten úgy lát minket, ahogy Jézust: tökéletesen igaznak, szentnek, szeretett gyermekének. Emiatt szabadon szolgálhatjuk Őt, és teljes szívünkből önfeledten engedelmeskedhetünk Istennek, tudva, hogy Ő mindig szeret minket, bármi történjen is.

„Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt.” (1 János 2:5-6)

Amikor engedetlenek vagyunk Istennel és az Ő Igéjével szemben, vakmerően, szégyenérzet nélkül futhatunk Istenhez, és kegyelmi trónja elé vethetjük magunkat őszintén megvallva, hogy mennyit küzdünk az engedetlenséggel. Őszintén és alázattal kiönthetjük neki a szívünket, majd megbánásunk és bűnvallásunk után bízhatunk Benne. Ezután ismét elkezdhetjük Őt követni, tudva, hogy szeret minket, tudva, hogy már elárasztott bennünket kegyelmével és bocsánatával, és tudva, hogy megbocsátott, megújított és helyreállított.

Ahogy egyre érettebb kereszténnyé váltam és felismertem, hogy Isten szeretete felmérhetetlen és kimeríthetetlen, hogy ugyanúgy szeret még akkor is, ha nem engedelmeskedek Neki, az egész gondolkodásom megváltozott. Ez a könyörületes szeretet arra késztet, hogy újra úgy döntsek, Őt követem, Őt szolgálom és Neki engedelmeskedem, akkor is, ha tudom, nem muszáj így tennem. Az Isten iránti engedelmességem az, amivel dicsőítem Őt az Ő hatalmas szeretetéért.

Amikor elbukunk, ne felejtsük el, hogy a megváltásunknak sosem a viselkedésünk vagy az engedelmességünk az alapja, hogy kivételes pozíciónk Istennél stabil és változhatatlan, és hogy Isten szeretetének teljessége a miénk, és Ő gyönyörködik bennünk.

Nem szabad megfeledkeznünk az Ő szeretetéről. Kövessük Őt engedelmesen újra, meg újra, meg újra!

Életed melyik területén kellene együttműködnöd a Szent Szellemmel, hogy fegyelmezettebb és engedelmesebb legyél Istennek? Hogyan imádkozhatunk érted?

Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/obedient-love/

Fordította: Pfaff Mária

A tanítványi lét fontossága

A szüleim szeretik elmesélni első evangelizációs törekvésem történetét, amikor is az iskolabuszon megtanítottam a többi gyereknek a „Jézus szeret minden kicsi gyermeket” című dalt. Rájöttem ugyanis, hogy az egyik barátom még nem hallott Jézusról, ezért elénekeltem neki a dalt, és megkértem, hogy tanítsa meg az éneket a szüleinek is. Ezt követően úgy mentem haza, hogy biztos voltam benne, a következő hétre már ők is keresztények lesznek.

Bár remélhetőleg azóta az iskolás eset óta némileg felnőttem, néha aggaszt, hogy az evangélium megosztásához való hozzáállásom nem változott túl sokat. Elmondom a legfontosabbak, remélem a legjobbakat, aztán a saját megállómban leszállok a buszról. Sok gyülekezet cselekszik így, nem is feltétlenül tudatosan. Sokszor csak a számokra összpontosítunk: a megtérések számára, arra, hogy hányszor osztottuk meg az evangéliumot, illetve hogy hányan merítkeztek be. A feladatunkat az evangélium megosztásának felelősségére korlátozzuk, aztán hagyjuk, hogy az emberek a többit egyedül oldják meg.

Pál és Barnabás szokatlan visszaútja Antiókhiába az Apostolok cselekedetei 14. fejezetében rámutat arra, hogy máshogy is lehet gondolkozni az evangelizációról. Derbéi sikeres szolgálatuk után (14:21) visszaindultak Antiókhiókiába, azonban nem a szokásos délkeleti úton haladtak a szíriai Antiókhiába, hanem visszamentek arra, amerről jöttek: Lisztrába, majd Ikóniumba és csak utána Antiókhiába. Ezeket a városokat nemcsak azért látogatták meg korábban, hogy megosszák az evangéliumot, kipipálják őket a listán, majd hazatérjenek. Pál és Barnabás visszatértek az általuk megalapított gyülekezetekbe, „mindenhol megerősítették a tanítványokat” emlékeztetve őket arra, sok szenvedésen kell még keresztülmenniük, amíg el nem jutnak Isten királyságába (14:22). Nem hagyták az újonnan megtérteket vezetés és helyes tanítás nélkül: visszatértek, és olyan vezetőket jelöltek ki, akiket, hitük szerint, Isten használni tudott az Ő nyájának legeltetésére (14:23).

Pál és Barnabás viselkedése valami nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, még akkor is, ha közülünk sokan nem utaznak többszáz kilométert azért, hogy terjesszék az örömhírt. Bemutatták a tanítványi lét fontosságát. Bíztak abban, hogy ezek az újonnan megtért keresztényeket a bennük lakó Szent Szellem által Isten védelmezi és szenteli meg. Felismerték az elhívásukat arra, hogy ennek a folyamatnak ők is részeseivé váljanak, mégsem gondolták úgy, hogy az egész munkát nekik kellene elvégezni, hanem imával és böjttel keresték Isten iránymutatását. Tudták, hogy ezeknek a fiatal hívőknek milyen fontos a bátortás, a tanítás és az irányítás, és az Istentől kapott feladathoz végig hűségesek maradtak, nem csupán az elején.

Kit bízott rád Isten, hogy tanítsd? Pál és Barnabás munkássága lenyűgözőnek és izgalmasnak tűnhet, de valójában sokkal hétköznapibb lehetett, mint ahogy mi azt képzeljük. Napokon keresztül csak utaztak egyik városból a másikba. Amikor bátorították a fiatal gyülekezeteket, azt nem mindig nagy horderejű beszédeken vagy sorsfordító pillanatokon keresztül tették. Néha talán mindennapi beszélgetéseken, apró szolgálatokon, kis lehetőségek megragadásán keresztül fordították az emberek figyelmét Isten királysága felé. Talán észre sem vesszük azt a lehetőséget, ami az orrunk előtt hever, hogy gyarapítsuk Isten királyságát, terjesszük az evangéliumot és megváltoztassuk emberek életét. Ahelyett, hogy máris egy következő dologba kezdenénk – a következő város, a következő misszió, a következő ember –, sokan közülünk talán épp arra kapunk elhívást, hogy visszatérjünk.

Visszatérni az emberekhez, akiknek szükségük van a te iránymutatásodra és szeretetedre. Visszatérni gyülekezetekhez, melyeknek szükségük van a te jelenlétedre. Visszatérni közösségekbe, ahol szükség van a te szolgálatodra. A visszafelé vezető út se nem könnyű, se nem gyors – erről Pál és Barnabás is mesélhetne, miután ismét végigjárták ugyanazokat a városokat – de kifizetődő.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-discipleship/

Fordította: Szabó Eszter

Vezetői képzés indul

Szeresd Nagyon Istent Vezetői képzés indul jelenlegi és leendő csoportvezetők és társvezetők számára.

Szeretettel várunk minden jelenlegi vagy korábbi SZNI tagot, akit érdekel a vezetés és szeretne velünk tartani egyhetes képzésünkön.

Cím: Öröm a szolgálatban
Kezdés: 2020. június 29. (hétfő)
Befejezés: 2020. július 5. (vasárnap)
Képzés időtartama: 1 hét

A képzés ideje alatt egy korábbi tanulmányunk – Filippi – egyik témáján keresztül megnézzük hogyan találhatunk örömöt a szolgálatban és hogyan tudjuk alkalmazni a leírtakat saját helyzeteinkben.

Egyhetes tanulmányunk során többek között a következőkről lesz szó:
• Szolgálatunk története, küldetése, értékei, arculata és felépítése
• Vezetés
• Csoportvezető feladatai és csoportok összeállítása
• Problémák és konfliktusok kezelése
• Kegyelmi ajándékok

Jelentkezés: https://www.facebook.com/groups/262385845027321/

Szeretettel várunk!

Új szemüveg

A koronavírus okozta világjárvány segített perspektívát váltani: rávett, hogy új szemüvegen keresztül lássam a dolgokat. Nem a ború és a depresszió, hanem a hála szemüvegén át.  

A COVID-19 miatt nagyon sok mindent el kellett gyászolnom egy időre, de hála Istennek, hogy ennyi minden hiányozhat és lehet majd újra az enyém! Még soha nem értékeltem ennyire a városi séták szabadságát, a gyülekezetbe járást, a játszóterezést gyermekeimmel, vagy a barátaimmal és családtagjaimmal eltöltött szabadidőt.

Sok értelemben megállt az élet Magyarországon. Az otthonunk mégis folytonos mozgásban van! Lehetetlen egy percet egyedül lenni, és a mosatlan edény és szennyesruha halmai elképesztő gyorsasággal termelődnek újra. Néha úgy érzem, hogy beléptem az otthonról dolgozás – főzés – otthonoktatás – gyermekgondozás és szórakoztatás soha véget nem érő körébe. Mégis, új szemüvegemmel észrevehetem, hogy a járványnak köszönhetően végre az otthonunkra, belső világunkra koncentrálhatok a külvilág helyett.

Végre megláthatok olyan dolgokat, amiket máskor túl elfoglalt voltam észrevenni: milyen kifejezően rajzolnak a gyerekeim, milyen jó együtt nevetni, hallani a lányomat olvasni és látni a fiam örömét, amikor megnyeri a társast! Szeretném itt megjegyezni, hogy új szemüvegem nem rózsaszín és azt is jól látom vele, hogy éppen milyen nehézségekkel küzdünk. Felnőtt és gyerek egyaránt szenved a barátok hiányától és a megszokott különórák és közös programok elmaradása miatt, így van, hogy ingerültek és feszültek leszünk. De MOST van lehetőségünk együtt lenni sokat és élvezni egymás társaságát, dédelgetni ezeket a különleges, soha vissza nem térő pillanatokat. Azt az ajándékot kaptuk, hogy értékelhetjük azt amink már van, ahelyett, hogy később sajnálkozva tekintenénk vissza és bánnánk, hogy túl elfoglaltak voltunk Isten ajándékait észrevenni az életünkben.

Néhány hónapja abban a kiváltáságban van részem, hogy a Szeresd Nagyon Istent nemzetközi vezetőivel dolgozhatok együtt. Micsoda fantasztikus nőkről beszélek! Ahogy hallgattam a különböző országokban élő nők történeteit, hirtelen felgyúlt a fény, rájöttem, hogy túlságosan is ismerős, amit megosztanak. Hiszen mind ugyanazon megyünk át! Mind gyászolunk valamit. Mind új terheket cipelünk a járvány miatt. Mindenki, akit felhívok, érti, hogy min megyek át, és bárkit bátoríthatok azzal, amivel engem bátorított az Úr. Milyen más esemény által élhetnénk ezt meg? Milyen más módon jöhetne létre mindannyiunkban mély együttérzés és megértés valaki iránt, aki a bolygó másik oldalán lakik?

Kegyelmet kaptunk erre az időszakra és együtt nézhetünk szembe a nehézségekkel és élhetünk most is az Úr dicsőségére. Ha az Úrra függesztjük a szemünk és leleményességet kérünk tőle, valami gyönyörűt fogunk megtapasztalni. Rájövünk, hogy még ebben az időben is van célunk!

Nehéz a szívem, amikor az egyedülálló emberekre gondolok, különösen azokra, akik gyermekeiket egyedül nevelik és most még kevesebb segítséghez, támogatáshoz jutnak.

A gyülekezetünk felhívja az egyedülállókat, online közösséget biztosít számukra Bibliatanulmányok és „házicsoportok” keretében, hogy ne érezzék magukat teljesen elszigetelve. A gyermekeim rajzolnak a barátaiknak, videón vicces arcokat vágnak nekik vagy megmutatják, hogy mit játszanak, miket készítettek. Ételt küldünk a szükségben lévőknek, ami segít a gyermekeimnek is megtanulni, hogy törődjenek másokkal és segítsék azokat, akik hiányt szenvednek. Ez az időszak rávesz, hogy a szemünket és a gondolatainkat a megfelelő helyen tartsuk: Istenen és az Ő dolgain, nem pedig saját magunkon.

Bátorítalak, hogy nézz te is az Úrra és találd meg új céljaidat ebben az időben is! Új helyen és módon akar veled találkozni és tud segíteni friss megvilágításban látni az életed. Gyerünk, bátran vedd fel azt az új szemüveget!

„Ez az oka, hogy nem adjuk fel, és nem fáradunk bele a szolgálatba. Igaz, a „külső emberünk”, vagyis a testünk egyre idősebb és gyengébb, de a „belső emberünk” mégis napról napra megújul. Mert a mostani, könnyen elviselhető szenvedéseink csak rövid ideig tartanak, mégis örök dicsőséget szereznek számunkra! Ez a dicsőség pedig olyan csodálatos, hogy össze sem lehet hasonlítani a szenvedéseinkkel. Ezért nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad.”2 Korinthus 4:16-18

Bolbás Viola,
A Szeresd Nagyon Istent Nemzetközi Szolgálatának vezetője

Forrás: https://lovegodgreatly.com/new-glasses/
Kép: Vasadi Dubován Judith

A szavak hatalma – 2. hét / 1. nap

Magamhoz intézett szavak 

Olvasd el: Példabeszédek 15:4, Efézus 4:29-32, 1 János 3:19-20

IMÁK: Efézus 4:29

Észrevetted, hogy néha olyan dolgokat mondunk magunknak, amit másnak soha nem mernénk? Sokan saját magunknak vagyunk a legkeményebb kritikusai. Ahelyett, hogy bátorító és megerősítő szavakat mondanánk magunknak, romboló szavakat suttogunk egészen a szívünk mélyéig. Amikor így szólunk magunkhoz, a lelkünk összetörik és az erőnk elhagy.

Kezdjük el felépíteni magunkat. Ezt azonban nem tehetjük úgy, ha keserűséggel, haraggal és rágalmakkal fordulunk magunk felé. Alakítsuk ki azt a szokást, hogy kedvesek legyünk saját magunkhoz.

Szólj kedves, gyengéd szavakat magadhoz. Emlékezz arra, hogy kihez tartozol, és miket mond a mi jó Atyánk az Ő gyermekeiről. Használd azokat a szavakat, hogy építsd magad és növekedj, mint magabiztos és csodálatos Isten szerinti hölgy.

Drága Uram, különleges módon alkottál meg engem. Csodálatosan formáltál. Segíts emlékeznem erre és kedvesen bánnom magammal. Jézus nevében, Ámen.

/YouVersion/

Fordította: dr. Ferenczi Andrea

Szentségre törekedve

„Minden jó cselekedetre alkalmas…” – 2 Timótheus 2:21

Elérkeztünk a Józsué-tanulmány utolsó napjához. Ebben a szakaszban Józsuénak a néphez intézett utolsó beszédét olvashatjuk. Arra inti a népet, hogy hagyják el a bálványimádást, és kéri őket, hogy inkább Istent szolgálják. Emlékezteti őket, hogy ahhoz, hogy szolgálni tudják az Urat, szentnek kell lenniük.

Mit is jelent ez? Ha nem mondanak le a bálványokról, amelyeket korábban imádtak, nem szolgálhatnak. A népnek tehát döntenie kellett amellett, hogy Istent fogják szolgálni, nem azért, mert nem volt más választásuk, hanem mert ezt akarták tenni.

Az emberek titokban hamis isteneket imádtak, ráadásul néhányan még az egyiptomi isteneket is megtartották. Izráel történetéből láthatjuk, mennyire könnyen megígérték, hogy engedelmeskedni fognak Istennek, de amikor valóban engedelmeskedni kellett volna, újra és újra megszegték, amit ígértek.

Isten nekik ajándékozta azt a földet, amit még az előző generációnak ígért. Ő betartotta mindazt, amit ígért, most viszont az izráelitákon volt a sor, hogy döntsenek. Istent fogják szolgálni, vagy a bálványokat? Egyszerre mindkettő nem megy. Nem részesülhetnek Isten áldásából addig, amíg mást isteneket imádnak.

Velünk sincs ez másképp.

Nem várhatjuk, hogy megkapjuk Isten áldását, ha nem törekszünk szentségre. Isten használni akar. Minden gyermeke számára van terve, célja, helye. De ha hasznosak akarunk lenni Isten királysága számára, engedelmeskednünk kell Neki, és istenfélő életet kell élnünk.

Egy jól felszerelt háztartásban nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és agyagból készültek is. Némelyeket tiszteletreméltó dolgokra használtak, másokat alantas célokra. Ezért ha valaki megtisztítja magát a közönséges dolgoktól, olyan edény lehet, amit tiszteletreméltó célokra használnak, szent lesz, hasznos, a ház ura számára elkülönített, minden jó cselekedetre alkalmas. – 2 Timótheus 2:20-21

Isten gyermekei vagyunk, kiválasztottak, szeretettek. Isten óriási árat fizetett az életünkért. És akiket Isten megváltott, azoknak késznek kell lenniük istenfélő, szent életet élni.

Az a kérdés, hogy készek vagyunk-e olyan edények lenni, amelyek dicsőséget és tiszteletet hoznak Istennek, vagy inkább közönségesek? Mit válaszolunk annak az Istennek, aki használni akar a királysága építésében, és hogy továbbadjuk másoknak a megváltásról szóló örömhírt?

„Egy tiszteletreméltó, hasznos edény-ember nem keveredik bele a népszerű világi dolgokba, de még a ’vallásos’ dolgokba sem. Szentnek kell maradnia, ami azt jelenti, hogy távol tartja magát mindattól, ami bemocskolná.” – Warren Wiersbe: Légy hűséges

Ahogy most Józsué könyve végéhez értünk, kötelezzük el magunkat amellett, hogy Istent, és egyedül csak Istent szolgáljuk. Vizsgáljuk meg, vannak-e bálványok az életünkben, amik elfoglalják Isten helyét. Ő az életünkben a legfontosabb? Vagy győz felettünk a bűn, és eltántorít a versenytől?

Isten akarata az életedre az, hogy egyre inkább Jézushoz váljunk hasonlóvá (Róma 8:29). A szent Isten ismerete meg kell, hogy határozza, hogyan éljük az életünket.

Megelégedve az Ő szolgálatában,

Edurne

Forrás: https://lovegodgreatly.com/pursuing-holiness/

Fordította: Greizer Zsófia

Járj győztesen! – Józsué könyve – 6. hét / 4. nap

Döntsd el, hogy kinek szolgálsz!

Olvasd el:  Józsué 24:11-15

IMÁK:  Józsué 24:15

További olvasmány – Józsué 24:1-10

A Józsué 24:15 valószínűleg egyike a legismertebb Igeverseknek: „…de én és a családom az Örökkévalót fogjuk szolgálni.” Nézzük meg ma ezt a szövegkörnyezetet, amikor ezek a szavak elhangzanak. 

Izráel népe, azok, akik látták még gyermekként, vagy szüleik elmesélték nekik, hogy Isten hogyan választotta ketté a Vörös-tengert; azok, akik életük egy részét a pusztában élték és látták, hogy Isten hogyan gondoskodott róluk és hogyan vezette őket; azok, akik ott voltak a Jordán folyónál, amikor Isten kettéválasztotta a folyót; azok, akik körülállták Jerikó falait és kiabáltak, hogy dőljenek le a falak; azok, akik a csatatéren voltak, amikor eltűnt a nap; azok, akik győzelemről győzelemre meneteltek Kánaánban – nekik kellett dönteni Isten és a környező Kánaániták istenei között.

„Józsué egyértelművé tette, hogy Izráel népének döntést kell hoznia, hogy Izráel Istenét, az Urat fogja szolgálni. Nincs semlegesség. Ha az Urat akarják szolgálni, akkor meg kell szabadulniuk a hamis istenektől, akiket némelyek titokban imádtak. Még a kivonulás óriási megtapasztalása után is néhányan közülük továbbra is Egyiptom isteneinek mutattak be áldozatot (4 Mózes 17:7; Ámósz 5:25-26; Ezékiel 20:6-8; ApCsel 7:42-43).” Warren Wiersbe: Be Strong

Döntést kell hoznunk minden egyes nap, hogy Istent akarjuk szolgálni. Ha nem tesszük, anélkül, hogy észrevennénk, belecsúszunk életünk bálványainak dicsőítésébe – emberek, karrier, tárgyak, pénz, közösségi média. Izráel népéhez hasonlóan nekünk is el kell kötelezni magunkat az Úrnak és az Ő szolgálatának. Milyen változtatásokat kell életbe léptetned családod és saját életstílusodban annak érdekében, hogy te is elmondhasd: „Én és a családom az Örökkévalót fogjuk szolgálni!“?

Atyám, ma elkötelezem magam Feléd! Átadom az életemet neked, a Te szolgálatodra. El akarom mondani: “Én és a családom az Örökkévalót fogjuk szolgálni!”. Segíts megváltoztatnom azokat a dolgokat, amelyek visszatartanak attól, hogy teljes mértékben elkötelezhessem magam a szolgálatodra. Jézus nevében, Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Pfaff Mária

Járj győztesen! – Józsué könyve – 6. memoriter és kihívás

6. heti kihívás:

Amint jelen – Járj győztesen! – tanulmányunk a végéhez közeledik, keresd meg az életedben azokat a lehetőségeket, melyekben napjaink Józsuéjává válhatsz. Hidd el Isten ígéreteit, légy erős és bátor azon a földön ahová helyezett az Ő terve szerint, és bízz Benne mikor a harcaiddal szembesülsz, mindig emlékezve arra, hogy sohasem harcolsz egyedül!

Bátornak lenni és felkarolni másokat

Éppen a gyülekezetben ültem, és mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy figyeljek az éppen kezdődő vasárnapi istentiszteletre. Azonban ahogy a dicsőítés első akkordjai betöltötték a termet, nem tudtam nem észrevenni az alig pár sorral előttem álló hölgy csodálatos göndör hajzuhatagát.

Vajon ő az?

Egy kicsit előrehajoltam, hogy megnézzem az arcát – amitől a férjem persze meglepődött, hiszen nem az istentiszteletre figyeltem –, és a szeme elégedett csillogása elárulta. Ennyi év után a teste láthatóan megöregedett. A kezei, mintha saját történetük lenne, ráncosak és megviseltek voltak. A tartása és kiállása azonban ugyanolyan eltökélt volt, mint valaha, és az, ahogy dicsőített, könnyekre fakasztott.

Alig vártam, hogy megszólítsam, de hogyan? Ő még akkorról ismert, amikor kislány voltam egy kis város kis gyülekezetében; akkorról, amikor a családom nem kicsit szorult segítségre. Egyáltalán megismerne ennyi év után?

Hangosan köszönetet mondtam Istennek, amikor a dicsőítésvezető arra hívta a gyülekezetet, hogy szánjanak egy percet egymás köszöntésére. Jézus biztos tudta, hogy nem bírtam volna várni az istentisztelet végéig. Mielőtt a vezető befejezte volna a beszédet, oldalra léptem, és végigverekedtem magam a Bibliák, cipők, táskák és emberek sokaságán, olyan gyorsan suhanva mellé, amilyen gyorsan csak tudtam. A kezemet finoman a vállára helyeztem, közel hajoltam, és elsuttogtam a nevét.

Nem vagyok benne biztos, hogy emlékszel rám…” — kezdtem, majd bemutatkoztam a lánykori nevemen és elmeséltem, hogy kinek a gyermeke vagyok. Ő szemrebbenés nélkül felállt, gyenge kezeibe vette az enyémeket, és közel hajolt hozzám. A testével ellentétben a hangja erős maradt…

„Jól tudom, ki vagy.  Mindig is szerettelek.” 

És igen, valóban szeretett.


33 évvel azelőtt úgy döntött, hogy felkarol és szeret egy négy gyermekes családot, akik közül mind 8 éves vagy fiatalabb volt. Ő és a férje hűségesen jártak egy kisváros kis gyülekezetébe, ahol mi hétről-hétre menedékre leltünk.

Az ő útjai pedig diszkrétek voltak, de nagylelkűek.

„A kertben a bab éppen megérett a szedésre, ha szeretnétek, gyertek át érte a héten.”

Együtt tapasztaltuk meg Isten erejét az ima által, együtt nyertünk bátorítást Isten Igéjéből, aztán ott voltak a szó nélkül a Bibliába csúsztatott pénzes borítékok, a női konferenciák és gyermektáborok, amelyeket egy titokzatos „valaki kifizetett”, és a teli bevásárolószatyrok, amiket az istentisztelet után találtunk a kocsink hátsó ülésén.

Ő nem ítélkezett. Nem pártoskodott. Ő nem ment el a szükség mellett, hátha majd valaki más megoldja. Egyszerűen és alázatosan úgy szeretett, mint Jézus. Abból adott, amije volt, és nem várt viszonzást.

Ez évekig így ment, és volt egy kislány, aki mindezt magába szívta és jó mélyen elrejtette a szívébe. És egyetlen ember nagylelkűségének hála az a kislány megtanulta, hogy Jézus nem feledkezett meg a családjáról és az Ő népén keresztül gondoskodott róluk. Hogy Jézus tudja, mire van szükségük. Hogy Jézus sosem késik. És a kislány Jézusba vetett hite növekedett.

Ez a kislány én voltam.

Isten egyszerűen csak emlékeztetni akart az Ő jóságára azáltal, hogy néhány évvel ezelőtt keresztezte az utamat ezzel a drága szenttel. Milyen kevéssé sejtette az én öreg barátnőm aznap reggel, amikor besétált az imaházba, hogy az a kislány a kisváros kicsi gyülekezetéből fel fog nőni és sok-sok évvel később megpuszilja az arcát és azt suttogja a fülébe:

„A te szereteted mutatta be nekem Krisztus szeretetét.”

Egy ember. Egy céltudatos élet. Egy döntés a szeretet mellett. És ma Jézus ugyanúgy azt suttogja:

„Jól tudom, ki vagy. Mindig is szerettelek.”

Akkor nem tudtam visszafizetni neki a nagylelkűségét. Ma azonban — hála a bennem élő Krisztusnak — cserébe szerethetek másokat… egyszerre egy imádság, egy mosoly, egy kis gondoskodás, egy igazság, egy élet.

Itt az ideje, hogy Jézus nevében bátrak legyünk. Mire hív Jézus? Kit kell ma felkarolnod?

Az Ő lábainál,

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/brave-to-reach-others/