A megelégedettséghez vezető út

Isten akaratából ez a mi drága barátunk, Edurne Mencia utolsóként megírt blogja. Edurne váratlanul meghalt ez év augusztus 1-én. Miközben örülünk annak, hogy ő már megérkezett mennyei otthonába Jézushoz, barátaiként ebben a hónapban a mi drága barátunk elvesztését gyászoltuk. Edurne 3 kisgyermeket hagyott itt, egy szerető férjet és számtalan barátot világszerte. Nagyon ideillőnek érzem azt, hogy egy olyan tanulmányt, ahol a szavaink fontosságára koncentrálunk, Edurne utolsó leírt szavaival fejezzünk be.

Azért imádkozom, hogy Edurne szavai emlékeztessenek minket kimondott, leírt és magunk után hagyott szavainkra – mindegyiknek jelentősége van!

Angela

_____________________________________________________

Köszönöm.

Ez egy egyszerű szó. Sok embernek azonban nagyon nehéz kimondani.

Amikor megköszönünk valamit, elismerjük azt a pillanatot, amikor szükségünk volt valakire. Lehet, hogy kis dologra volt szükségünk, például egy kiskanálra a fagyihoz, vagy nagyobb dologra, egy ölelésre a váróteremben, mielőtt bemegyünk az orvoshoz, hogy elmondja, mi van velünk.

Nem szeretjük, amikor szükségünk van másokra. Inkább élnénk függetlenül, modern, erővel bíró nőként. Mégis, Isten arra hív el újra meg újra, hogy közösségben éljünk, hogy tudjuk azt, hogy mi van másokkal, és engedjük, hogy mások is betekintést nyerjenek a mi életünkbe.

A köszönömöt akkor is nehéz kimondani, amikor nem örülünk annak, amit kapunk.

Emlékeztek azokra a csúnya kardigánokra, amiket a nagynénitől kaptatok minden áldott karácsonykor? Nagy várakozással kibontottátok a csomagolást és a mosolyotok az arcotokra fagyott, amikor megláttátok a szvettert. Aztán kierőltettetek egy köszönömöt a fogaitok között.

Ugyanezt csináljuk Istennel.

Amikor megválaszolja az imánkat pont úgy, és akkor, amikor elvárjuk tőle, amikor minden várakozásunkat felülmúlva gondoskodik rólunk, amikor meggyógyít, vagy amikor beavatkozik egy reménytelen helyzetbe, a szánk megtelik hálával és dicsérettel.

De mi van azokkal a dolgokkal, amikért évek óta imádkozunk? Azokkal a válaszokkal, amelyeket még nem adott meg neked? Azokkal a tervekkel, amelyek drámai módon megváltoztatták az életedet? Akkor is hálát mond a szánk, amikor összeomlik a világ? Áldjuk az Urat és örvendezünk Vele?

Amíg meg nem értjük, hogy a hála nem a különböző dolgokra és eseményekre való reagálás, hanem sokkal inkább szívünkbe csöpögtetett magabiztosság azokért a dolgokért, amit Isten már elvégzett értünk, amíg ezt meg nem értjük, addig hálátlan és elégedetlen életre vagyunk ítélve.

Mindennap áldalak,
    dicsérem neved örökké!
Nagy az Örökkévaló és méltó, hogy dicsérjük,
    nagysága felmérhetetlen, végtelen!
Nemzedék nemzedéknek hirdeti tetteid,
    hatalmas tetteid dicsérik mindannyian!
Zsoltárok 145:2-4

Ha a Mindenható gyermekei vagyunk, ilyennek kell lennie a szívünk hozzáállásának:

  • Áldalak, Uram
  • Dicsérem neved örökké és örökké, Uram
  • Nagy vagy, Uram
  • Köszönöm, Uram

Körülményeinktől és életeseményeinktől függetlenül, szánknak tele kell lennie dicsérettel és hálával. Ez azt jelenti, hogy nem panaszkodhatunk, nem tarthatunk szünetet, nem lehetünk szomorúak? Egyáltalán nem jelenti ezt, barátaim. Sok hálás pillanatom így néz ki:

  • Istenem, nem értem, miért csinálod ezt. De bízok benne, hogy van rá okod. Köszönöm, hogy terved van mindezzel.
  • Ó, Uram, még nem válaszoltál az imámra. Kérlek, segíts, hogy áldhassam Neved. Adj erőt, hogy dicsérjelek téged a viharban.
  • Atyám, nem bírom tovább. Köszönöm, hogy velem vagy.

Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy robotokká válunk. Sírunk, panaszkodunk, reménytelennek érezzük a helyzetünket. Amikor a dolgok nem úgy történnek, ahogy szeretnénk, vagy amikor szomorúság kopogtat az ajtónkon és a magány a kísérőnk, a hála és a dicséret eltűnik a szánkból.

De nagyon remélem, hogy ez után a négyhetes tanulmány után, amikor versről versre megvizsgáltuk, mint mond a Biblia a nyelvről, és arról, hogy milyen módon hív Isten minket arra, hogy a szánkkal szolgáljunk, bízom benne, hogy megéljük azt, amit tanultunk.

Függetlenül a körülményeinktől, tegyük szokásunkká azt, hogy mindent köszönjünk meg Istennek és mindenért dicsérjük Őt. A jóért, a rosszért, a csúnya dolgokért. A hála és a dicséret vezet csak megelégedettséghez.

Megelégedve az Ő szolgálatában,

___________________________________________

Barátaim, ha még nem tettétek meg, és megtehetitek, kérlek adományozzatok  a Go Fund Me oldalon és segítsetek nekünk adományt gyűjteni Edurne családja számára. Köszönöm előre is nagylelkűségeteket! Köszönöm, hogy megáldjátok egy olyan embernek a gyermekeit, aki életéből sok évet odaszánt erre a szolgálatra, segített mindannyiunknak, hogy Szeressük Nagyon Istent.

Itt olvashattok Edurne-ről és családjáról:

Drága barátom, Edurne Mencia augusztus 1-én váratlanul meghalt. Három kisgyermeket és egy szerető férjet hagyott hátra.

Edurne több volt egy csodálatos barátnál, modernkori hős volt nemcsak számomra, hanem sok nő számára világszerte, akik abban a kiváltságban voltak, hogy Edurne a barátjuk, mentorjuk, vezetőjük volt. Edurne egy kritikus küldetésre fókuszáló nő volt, elvégezte a munka ráeső részét, segítve Isten Igéjének terjedését világszerte. Olyan misszióban dolgozott, ami gyakran csónakban vitte őt férjével Venezuela dzsungelébe, hogy megosszák az ott élő nőkkel, férfiakkal, gyermekekkel a lefordított Bibliatanulmányokat. Edurne szerette amit ő és a családja tett Venezuelában és szerette az embereket, akiken segítettek.

Edurne-nek nem kellett volna a dzsungelben mennie. Nem kellett volna sokat feláldoznia. Venezuela nem az ő szülőföldje volt, hanem a férjéé. Ő Spanyolországban nőtt fel. Követve Isten elhívását, férjével együtt a főiskola után Venezuelába költöztek, amit aztán Edurne otthonukká varázsolt. Vasárnapi iskolában tanított a gyülekezetükben, segített az iskolában, ahová gyermekei jártak és nagylelkűen szolgált mindenki felé, amivel csak tudott, hogy segítségére legyen közösségének, hogy az emberek abban a közösségben enni tudjanak adni gyermekeiknek.

Edurne nemcsak azok életére volt hatással, akik abban a közösségben éltek, hanem a Szeresd Nagyon Istent (Love God Greatly) szolgálaton keresztül hatással volt világszerte nők életére. Az online szolgálatban a nemzetközi ágazat igazgatója és az LGG Spanyol ágazatának vezetője volt. Edurne élete még sok nemzedék életére hatással lesz. Több százezer nőt inspirált világszerte, segítve őket abban, hogy saját nyelvükön szeressék nagyon Istent. 

Akár szűk környezetében, akár online szolgált, Edurne életén láttuk Isten szeretetének jelét.

Kérlek, imádkozzatok Edurne családjáért és ha tudjátok, támogassátok családját ebben a nehéz időszakban. Emeljük fel őket úgy, ahogy ők tették ezt sok más családdal világszerte!

Róma 8:38-39
Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, semmiféle teremtmény sem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg.

Zsoltárok 34:18
Közel van a megtört szívűekhez, és megmenti a reményvesztett lelkűeket.

(2019. aug. 30.)

Fordította: Pfaff Mária

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-way-to-contentment/

Ne csak gondold, mondd is ki!

Miközben éppen azon tűnődünk, hogy miként is kezdeményezzünk beszélgetést arról, hogy miért fontosak a bátorító szavak és miért is szükséges – sőt, égetően fontos – kimondani őket, megtörtént az elképzelhetetlen: váratlanul elveszítettük szeretett barátunkat, SZNI fordítónkat, vezetőnket és példaképünket, Edurne-t.

  • Edurne személyesen élte meg a bátorítást. Egy beszélgetés vele szó szerint feltöltötte az embert, és mindig úgy éreztem, hogy ezeket követően sokkal bizakodóbb és elégedettebb vagyok.
  • De nem csupán személyesen, távolról is gyakorolta ezt az ajándékot. Edurne egy távoli venezuelai kis faluban élt. Megvoltak a maga napi nehézségei és bizonytalan internetkapcsolata, ez azonban nem tántorította el attól, hogy bátorító üzeneteket és emlékeztetőket küldjön szerte a világban, és hogy szorgalmasan imádkozzon.
  • Bátorító szavai még őt is túlélik és öröksége részét képezik.

Szavai számítottak. És még mindig számítanak.

Barátaim, a világ kemény. A legjobb esetben is kiszámíthatatlan. Túl gyakran érezzük azt, hogy felőröl és elborzaszt bennünket. És ebben a világban annyi „hang”, annyi zaj vesz körül bennünket – közösségi média, TV, stb. –, hogy egyre fontosabbá válik az, hogy hallassuk az igazi hangunkat. Folyton online vagyunk, mégis annyi ember érzi magát haszontalannak és magányosnak.

Ne legyünk bűnrészesek a világ hangos, szekuláris zűrzavarában a hallgatásunkkal; hallassuk a hangunkat!

És mégis mit mondjunk? Nem kell választékosnak vagy profétai erejűnek lenniük, de értsd meg, hogy a szavaidnak igenis hatalma van építeni és rombolni. A Biblia rengeteget beszél a bátorítás fontosságáról:

  • „Ezzel bátorítsátok és erősítsétek egymást, ahogy azt teszitek is!” – 1 Thesszalonika 5:11
  • „Figyeljünk oda egymásra! Biztassuk egymást az isteni szeretetre és a helyes tettekre!” – Zsidók 10:24

Számolj be az embereknek mindarról a jóról, amit látsz bennük. Dédelgesd a gyermekeid lelkét. Mutass rá a társad szeretetreméltó tulajdonságaira. Keresd meg azokat az embereket, akik felett oly gyakran elsiklunk, és ajándékozd meg őket egy biztató szóval. És tedd mindezt őszintén és tudatosan!

  • Bátorítsd a hívőket, hogy harcolják meg a nemes harcot, amíg Krisztus visszatér.
  • Bátorítsd a nem hívőket, hogy rácsodálkozhassanak (és megtalálhassák) a rendíthetetlen reményt és örömet.

Az elkedvetlenítés a Sátán eszköze, és az Írás figyelmeztet bennünket arra, hogy közülünk „senki se makacsolja meg magát a bűn hamissága miatt” (Zsidók 3:13).  A Sátán célja egy olyan elbátortalanító körforgás létrehozása, amely elégedetlenséget szül és kiábrándultságot nemz.

De barátaim, Jézus a mi mindent legyőző bátorítónk!

Legyetek világosság. Legyetek azok, aki az igazságot szólják. Legyetek a hang, aki az irgalomról beszél. Legyetek a reménység dala.

A szavaitok számítanak,

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/dont-just-think-it-speak-it/

Az imáid számítanak!

„Lehet, hogy az imáink gyarlók. A próbálkozásaink erőtlenek. De mivel az ima ereje abban van, aki hallgatja, nem abban, aki elmondja, az imádságainkkal változást érhetünk el.” – Max Lucado

Úgy gondolom, hogy az a hazugság, miszerint az imáink nem számítanak, egyike azoknak, amiket sokan elhiszünk ezekben a kritikus időkben.

A hazugság, hogy az imáink nem számítanak és általuk semmi sem fog változni, visszatart attól, hogy imáinkkal visszavonhatatlanul megváltoztassuk a világot.

Megakadályozza, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat Jézussal és hatástalanná tesz minket. E hazugság hatására „biztonsági” imákat mondunk. Teljesen általánosakat, így nem is tudhatjuk meg, hogy Isten válaszolt-e rájuk vagy sem. Ez a veszélyes hazugság visszatart attól, hogy hittel bátran előre lépjünk és az ismeretlent Istenre bízzuk.

És a Sátán pontosan ezt akarja.

Nem akarja, hogy olyan imákat mondjunk, amik erősítenék a hitünket – olyanokat, amikre az egyetlen válasz az, ha Isten beteljesíti őket. Az imák, ha válasz érkezik rájuk, segítenek, hogy „meglássuk” milyen hatalommal munkálkodik Isten az életünkben és ezáltal növekedjen a hitünk.

Az olyan imáktól a Sátán megremeg és visszavonulót fúj. Ilyen imákat kell bátran mondanunk… imákat, melyek megváltoztatják a világot.

Figyelj, bárhogy érzed is, tudnod kell, hogy az imáid számítanak!

Erre az igazságra az egyik leginkább kedves példám a Dániel 10:12. Látjuk, ahogy Dániel odaszánva imádkozik és néhány nappal később végre választ kap ezekkel a szavakkal: „meghallgatta kérésedet, és engem éppen ezért küldött hozzád.”

Isten szó szerint elküldött egy angyalt, hogy megvigasztalja Dánielt és válaszoljon az imájára. Szavai számítottak, éppúgy, ahogy a tieid is számítanak.

Ezért ne általános, kényelmes imákat mondj, hanem szítsd fel a hitedet és lépj előre bátran, imádkozz úgy, hogy a kérdésre „Ez hogyan történhetne meg?” egy válasz legyen: Istennel.

Az utunk végén az életünknek nem rólunk, hanem róla kell, hogy szóljon. Napjainkat nem a saját, hanem az Ő dicsőségére éljük.

Milyen típusú imákra válaszol Isten?

Örülök, hogy megkérdezted!

Vessünk egy pillantást az Úr Imádságára! Jézus tanított minket arra is, hogy hogyan imádkozzunk. A hangsúly nem a szép megfogalmazáson vagy a szavak számán van, hanem az alázatos szíven, ami összhangba kerül Isten szívével.

Képzeld el, milyen lehetne a világunk, ha mindannyian többet és komolyabban imádkoznánk és TUDNÁNK, hogy a szavak, amiket elmondunk változást hoznak mások életébe és megváltoztatják az örökkévalóságot.

Íme, egy rövid lista arról, hogy mit ígért Isten, milyen imákra válaszol:

„Megteszem, amit a nevemben kértek, hogy az Atya dicsőséget kapjon a Fiú által.” János 14:13

„Ha viszont bennem éltek, és tanításaim bennetek élnek, akármit kértek, megkapjátok.”János 15:7

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket! Én bíztalak meg benneteket, hogy menjetek, és teremjetek gyümölcsöt! Azt akarom, hogy maradandó gyümölcsöket teremjetek, és hogy az Atya adja meg nektek, amit csak kértek tőle a nevemben.” János 15:16

„Azon a napon nem kérdeztek majd tőlem semmit. Igazán mondom nektek: bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek!  Eddig még semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”János 16:23-24

Barátaim, Isten megígérte, hogy válaszol az ilyen imákra. Legyünk olyan nők, akik elég bátrak így imádkozni!

Ostromoljuk a Mennyet erőteljes imákkal, amik összhangban vannak Isten szívével és építik az Ő Királyságát már itt a Földön. Képzeld csak el, milyen hatása lehetne azoknak az imáknak most és az elkövetkező generációk életében. Micsoda pozitív hatással lehetnek imáid az elkövetkező évekre nézve!

„Isten az imáink által fedi fel magát. Azáltal, hogy imádkozunk és Isten válaszol, ráébredünk micsoda szenvedély van Isten szívében és milyen erő a válaszában. Imákban, melyek elhozzák Isten Királyságát a Földre és melyek elhozzák a Menny teljes buzgóságát.” – Dr. Greg Pruett

Barátnőim, vágjunk bele! Imáinkkal hozzuk el a Mennyet és Isten Királyságát a Földre! A szavaid igenis számítanak!

Szeresd nagyon Istent!

Fordította: Szabó Eszter

Forrás: https://lovegodgreatly.com/your-prayers-matter/

Az internet hangjai

Néhány havonta rámtör a kísértés, hogy mindenféle internetes profilomat töröljem. Túl sok negatív befolyás ér. A Facebook elszívja az életörömömet, fárasztó az Instagram felszínes képeit végigpörgetni, és még én érzem rosszul magam, amiért nem elég tökéletes az életem ahhoz, hogy érdemes lenne kitennem a Pinterestre. A közösségi média tökéletes táptalaj az elégedetlenséghez. Sokan még a legbensőségesebb pillanatokat is ország-világ szeme elé tárják, a barátságokat pedig politikai csatározások szakítják szét. Miért is nem tudunk kijönni egymással?

Legszívesebben a könyveim közé és a zenehallgatásba menekülnék.

De mielőtt rákattinthatnék a „törlés” gombra, Isten emlékeztet valamire. Ezt súgja a szívemnek: „Leányom, arra hívtalak el, hogy világíts a sötétben.”

A közösségi oldalak tagjai sebzettek, nekem viszont reménységem van Jézusban, amit megoszthatok velük is. Arra használhatom a hírfolyamomat, hogy az élet és a hit fontos kérdéseiben segíthessek másoknak. Megoszthatom a Szentírás alapvető igazságait, reményt adhatok, megmutathatom a gyógyulás útját egy elveszett léleknek.

Így tehát ahelyett, hogy csak elfecsérelném az időmet a közösségi médiában, azzal a céllal lépek be a profiljaimba, hogy az életről beszéljek.

Barátaim, Jézus a testet öltött Ige. Az Ő hatalmas neve még az Instagramon is élet és békesség. Egyetlen szavára engedelmeskednie kell a hírfolyamunk negatívszó-áradatának is. Az Úr a közösségi médián keresztül is használni akar minket abban, hogy szabadítást hozzon.

Álljunk meg egy pillanatra és imádkozzunk, mielőtt közzéteszünk valamit, hogy bölcsen válasszuk meg a szavainkat:

  • bátorítóan és Jézusra mutatóan beszéljünk.

„Többé ne káromkodjatok, és romlott beszéd ne hagyja el a szátokat! Csak olyat mondjatok, ami a javát szolgálja annak, aki hallja! Legyen a beszédetek kedves és építő!” – Efézus 4:29

  • kegyelemmel teli válaszokkal és alázatos szívvel segítsük elő a békét.

„Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!” – Kolossé 3:12-14

  • dicsérjük a jót másokban, és adjuk tovább Isten szeretetét a gyűlölettel teli világban.

„Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket! Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek! Akkor majd mindig tudni fogjátok, hogy kinek mit válaszoljatok.” – Kolossé 4:5-6

  • hirdessük Krisztus megváltásának ellenállhatatlan üzenetét mindazoknak, aki hajlandóak meghallgatni.

„Szívetekben Krisztust tiszteljétek, mint Uratokat! Mindig legyetek készek, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik azt kérdezik, miben reménykedtek!” – 1 Péter 3:15

Arra hívattál el, hogy a közösségi médiában fény legyél. Lehet, hogy már a következő bejegyzésed is szabadulás lesz valakinek a kételkedésből és a félelemből, és szilárdan fog tudni megállni Krisztusban.


Fordította: Greizer Zsófia

Forrás: https://lovegodgreatly.com/online-voices/

Elfogadni a fájó igazságot

Amikor arra gondolunk, hogy igazat mondunk egymásnak, sokszor olyan szavak jutnak az eszünkbe, amelyektől jól érezzük magunkat, amelyek megmosolyogtatnak és amelyek feldobják a napunkat. Arra gondolunk, hogy hogyan emlékeztethetjük egymást bátorításképpen Isten Igéjének igazságaira, és ez valóban fontos.

Van azonban egy másfajta igazság, amelyet szintén ilyen lelkesen kell megosztanunk, ez pedig olyasvalami, ami az adott pillanatban nem esik jól; valami, amit nehéz meghallani és még nehezebb elmondani: ezek pedig a helyreigazítás szavai.

A barátban akkor is bízhatsz, ha fáj, amit mond…” – Példabeszédek 27:6

Hát, ez nem hangzik túl kellemesnek. De mégis mit mondhat egy barát, ami fájhat?

Amiről a Példabeszédek könyve beszél, az a feddés és a helyreigazítás.

Az a fájó igazság, amelyről néha beszélnünk kell egymásnak, a bűn. Előfordul, hogy letérünk a jó útról; amikor rossz a hozzáállásunk, amikor önzőn viselkedünk, vagy felfuvalkodottak vagyunk. Néha rosszul mutatjuk be Istent és olyan dolgokat hiszünk el, amelyek nem állnak összhangban az Igével. Ezekben az esetekben szükségünk van valakire, aki odalép hozzánk és megosztja velünk azokat a fájó szavakat, amelyek megváltoztathatják az életünket és segíthetnek fejlődni.

Olyan nőknek kell lennünk, akik hajlandóak megbántani a barátaikat az ő érdekükben, és olyan nőknek kell lennünk, akik elfogadják egy barát sebző szavait.

„Az igazi barát nem egy huligán, aki szavaival a földbe döngöl minket, hogy bebizonyítsa az igazát vagy kiegyenlítse a számlát. A mennyei barát sokkal inkább egy szakképzett mentőápoló, aki letépi rólunk a kifogások nagy műgonddal szőtt álcáját, és visszasokkol bennünket az életbe. A mi érdekünkben sebez meg.” – Greg Morse

Szükségünk van olyanokra, akik hajlandóak azt mondani: mindez a panaszkodás méltatlan ahhoz, aki egy királyságot örököl majd.

Szükségünk van olyanokra, akik azt mondják: a szellemi lustaság nem elfogadható.

A Példabeszédek 27:17 szerint „az acélpengét acéllal élesítik, csakúgy, mint a barátok egymást csiszolják.”

Ahhoz, hogy az acélpenge éles legyen, egy másik acélpengével való kölcsönhatásra van szükség. Vassal élesítik a vasat. Valamiféle súrlódásnak kell létrejönnie. Kell, hogy legyen olyan barátod, aki hajlandó összecsapni veled – ez az összecsapás azonban épít, nem pedig rombol. Ez a fajta súrlódás élesebbé és használhatóbbá teszi az embereket. Akárhogy is, az összecsapás mélyíti a barátságot, mivel a fájó igazság kimondása őszintén szerető szívről árulkodik.

De hogyan fogjunk egy ilyesfajta igazság megosztásához?

  1. Mindig szeretetben. Mindig kedves szavakkal.
  2. A meztelen igazság mindig építő, sosem kegyetlen.

Jézus ennek a tökéletes példája. Ő volt maga a megtestesült kedvesség, a testet öltött szeretet, mégsem félt a bűnt bűnnek nevezni. Nem ódzkodott attól, hogy kimondja az igazságot, de ezt mindig szeretetben és gondosan tette, és sosem a pillanatnyi frusztrációját levezetve vagy kegyetlenül.

  • Mindig alázattal, és sohasem a magas lóról beszélve, egyfajta én-szentebb-vagyok-mint-te hangnemben.
  • Ne keressünk a kákán is csomót! Egyáltalán nem fontos barátunk minden egyes apró hibáját szóvá tennünk, mert nem erre lettünk elhívva.

Legyen ebben az 1 Thesszalonika 5:14 a vezérfonalunk: „nagyon kérünk benneteket, testvéreim, hogy figyelmeztessétek azokat, akik nem akarnak dolgozni és rendesen élni! Viszont biztassátok azokat, akik bátortalanok, és segítsétek a gyengéket! Mindenkivel szemben legyetek türelmesek!”

És mi történik akkor, ha egy barát lép oda hozzánk, hogy kemény szavakat osszon meg velünk? Mi a helyes reakció?

  1. Először is le kell nyelnünk a büszkeségünket és nem szabad védelmi állásba helyezkednünk.
  2. Meg kell hallgatnunk – kifogások nélkül!
  3. Imádkoznunk kell az elhangzottak felett, és arra kell kérnünk Istent, hogy mutassa meg nekünk, hogy mi az igazság.
  4. Meg kell vallanunk a bűneinket és arra kell kérnünk Istent, hogy segítsen felülkerekedni rajtuk.

Ritka az olyan barát, aki nem fél kimondani a fájó igazságot, azonban ha ilyen emberre leltél, akkor légy érte hálás, mert olyasvalaki áll melletted, aki nagyon szeret és arra vágyik, hogy keresztény életutad gyümölcsöző legyen.

„Ti viszont tartsátok magatokat a következőkhöz: Mondjatok igazat egymásnak!” – Zakariás 8:16

Jézusra nézve,

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/accepting-hard-truth/

Fontold meg szavaid

Olyan időket élünk, amikor a gondolatainkat és a véleményünket egy pillanat alatt megoszthatjuk az egész világgal, úgy, hogy nem, vagy csak egy kicsit vagyunk miatta felelősségre vonhatók. Könnyű elfelejteni, hogy el kell számolnunk minden üres szavunkkal, amit valaha is kimondtunk.

„Figyelmeztetlek benneteket, hogy az ítélet napján minden meggondolatlanul kimondott kártékony szavatokról számot kell majd adnotok! A saját szavaitok alapján fognak felmenteni vagy elítélni benneteket” – Máté 12:36-37

Ha arra gondolok, amit a János 1:1 állít, miszerint Jézus az Ige, akkor elítélem magam minden alkalomért, amikor ítélkező, elhamarkodott és felelőtlen szavakat használtam.

Sok időt töltünk azzal, hogy vívódunk, mit kellene mondani, milyen hangsúllyal és mikor. Isten Szava azt tanítja, hogy nem csak az fontos, hogy mit mondunk és hogyan. Az is legalább akkora jelentőséggel bír, hogy miről döntünk úgy, nem mondjuk ki.

„Ne tégy elhamarkodottan ígéretet Istennek! Ne tégy meggondolatlanul fogadalmat! Gondold meg jól, kihez beszélsz, mert ő az égben lakik, te pedig a földön, hát ne fogadj meg olyat, amit nem tudsz teljesíteni!” – Prédikátor 5:2

Bűnös vagyok abban, hogy „problémamegoldó” akarok lenni. Gyakran megkísért, hogy mint egy szép masnival átkötött csomagot, kínáljam fel az egyszerű megoldást bonyolult problémákra. Sajnos, ez többször vezetett már ahhoz, hogy a nagy sietségben nemtörődöm kijelentéseket tettem, anélkül, hogy átgondoltam volna, milyen fogadtatásra számíthatok.

Önmagukban ezek a kijelentések ártatlannak és jószándékúnak tűnhetnek:

  • ‘Isten nem tesz rád többet annál, mint amit el tudnál hordozni.’
  • ‘Isten mindig okkal cselekszik.’
  • ‘Isten mindent urama alatt tart.’

De egy asszonynak, akinél éppen most diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot…

  • egy asszonynak, aki férje vagy gyermeke temetésének részleteit intézi…
  • egy asszonynak, aki harmadszorra is elvetélt…
  • egy asszonynak, akit szexuális bántalmazás ért…

…ezek a jószándékú szavak összetörhetik és megtörhetik a szívét.

„Aki meggondolatlanul fecseg, mintha tőrével döfködne, a bölcs beszéde pedig meggyógyít.” – Példabeszédek 12:18

Isten céllal szól az életünkbe. Nem vesztegeti a szavakat, nem beszél ok nélkül. Az Írás minden szavának jelentősége és ereje van. Sose becsüljük alá szavaink erejét, mert akkor nem életadók, hanem pusztítók lehetnek.

Isten a Vigasztalónk, bennünket pedig a képére teremtett, így természettől adódóan erős kényszerünk van megvigasztalni másokat. Sokunknak a vigasztaláshoz hozzátartoznak a bátorító szavak is.

Azonban egy tragédia vagy elviselhetetlen fájdalom közepette a Szent Szellem által indított cselekedeteink beszédesebbek lehetnek a szavainknál.

Jézus a szavait arra használta, hogy az embereknek életet és reményt adjon. Ha nem lehetett mit mondani, Jézus hallgatott. Együtt sírt a gyászolókkal, ételt adott az éhezőknek, egy asztalhoz ült azokkal, akiket lenéztek és üldöztek és meggyógyította a megtörteket.

Követnünk kell Jézus példáját! Életet adhatunk a csönddel, egy öleléssel, egy halló füllel, egy segítő kézzel vagy egyszerűen a jelenlétünkkel.

„Az igazságos megválogatja szavait, de az istentelenek szájából árad a gonoszság.” – Példabeszédek 15:28

Gyakran kérjük a Szent Szellemtől, hogy irányítsa a szavainkat, de azt is kérnünk kell, hogy irányítsa a hallgatásunkat. Az elmúlt néhány hónapban elkezdtem a Zsoltárok 141:3 szavaival imádkozni: „Örökkévaló, segíts, hogy ura legyek szavaimnak, és meg tudjam fékezni nyelvemet!” És a Szent Szellem válaszolt, érettebbé tett, hogy jobban tudjak aktívan hallgatni. És ennek jelentős hatása lett a kapcsolataimra nézve. Csendességem Istentől kapott ajándék. Áldjon meg Isten mindnyájunkat, akik keressük, miként dicsőíthetjük Őt a szavainkkal és a hallgatásunkkal.

Hogyan imádkozhatunk érted, amint kéred a  Szent Szellemtől, hogy segítsen visszaszorítani az üres szavaid számát?

Béke és kegyelem veletek,

Terria az amerikai SZNI bátorító és közösségi média csoportjaiban szolgál. Férjével együtt Virginia államban élnek, és két egyetemista lány büszke szülei. Élete célja, hogy az ezredfordulón született nők szívében felélessze a vágyat, hogy megragadják Isten igazságát, és ragaszkodjanak is hozzá. Leggyakrabban zsúfolt kórházakban bukkan fel, ahol meghallgatja a betegek történeteit, és ő is elmondja nekik, mit végzett Isten az ő életében. Ugyan néha elég összevisszának tűnik az élete, Terria mégis látja Isten erejét és szeretetét, amivel körülveszi őket

Fordította: Szabó Eszter

Forrás: https://lovegodgreatly.com/let-your-words-be-few/

Amit Isten mond nekünk

Egy átlagembernek napi 12.000-17.000 gondolat fordul meg a fejében, és a pszichológusok becslései alapján ezeknek nagyjából a 70%-a negatív gondolat.

A sötét gondolatok rossz vágányra terelhetnek. Néha úgy érzem, mintha egy gazdátlan vonaton ülnék, amelyet negatív szavak terhe szippant a mélybe. Teljesen kimerülök, mert mindig mindent ezerszer átrágok.

  Semmit sem tudok jól csinálni. 

            Nem vagyok sem csinos, de még csak rokonszenves sem.

            Ha tudnák, milyen is vagyok valójában, senki sem szeretne.

            Soha nem leszek elég jó.

És a legrosszabb az egészben az, hogy Isten elől nem tudom elrejteni ezeket a borzalmas gondolatokat. Az összes gondolatot hallja, ami a fejemben cikázik. Tetőtől talpig ismer, és néha elgondolkozom azon, miért visel el mégis. Sebzett lelkem mélyéről csak úgy ömlenek a szégyen szavai, és legszívesebben bedugaszolnám a számat.

Nagyon hálás vagyok, amiért Isten gondolatai annyival magasabbak az én gondolataimnál, és az Ő útjai az én utaimnál. (Ézsaiás 55:8-9). Ő a hatalmas Isten, aki csak egy szót szól, és összehívja a világot a napkeltétől napnyugtáig. (Zsoltár 50:1) Az Ő hangja minden másénál erősebb, és békességet ad az Ő gyermekeinek.

A béke Istene békére és csendre int.

Az Úr Igéje hatalmasabb, mint az ellenség hazugságai. Az Ő szava hangosabb, mint a bizonytalanságom. Az Ő szava mindig igaz, és megóvja azokat, akik Istenben keresnek menedéket. (Zsoltár 18:30)

Szükségem van arra, hogy Isten Igéje megújítsa a gondolkodásomat, és Lélekkel átitatott szókinccsel ajándékozzon meg. Ahogy engedem, hogy az Úr Igéje átmosson, minden aggodalmam és kétségem imádattá válik.

Elszabadultak a szavaid? Ugorj le az őrült vonatról, drága barátnőm. Igazítsd a szabálytalan szavaidat és gondolataidat az Igazsághoz.

Csendesítsd le a szívedet, és fogadd el Isten kegyelmét. Drága Atyád izzó szeretettel szeret, és állandóan életet akar adni. Hallgasd csak, mit súg:

Feltétlen, állandó és hűséges szeretettel szeretlek. Rejtőzz el szárnyam alá mások szavai elől. (Zsoltár 36:7-10)

Csodás módon teremtettelek. Egyetlen szavammal mesterművé alkottalak. (Zsoltár 139:14Efézus 2:10) 

Drágának tartalak. Mindig szeretni foglak, és harcolok érted. (Ézsaiás 43:4)

Nagy terveim vannak veled. Nagyszerű, reményteli jövő elé nézel. (Jeremiás 29:11)

Értékes vagy. Minden apró porcikádat meg tudom nevezni. (Lukács 12:6-7)

Az enyém vagy, gyermekem. Az én nevemet viseled. (Róma 8:16)

Fontos vagy, drága barátnőm. Fontos vagy, mert a Megváltó hangja erősebb, mint a halálé, és megmentett. Jézus ma is meg tud szabadítani egy Szavával abból a helyzetből, amelyben éppen benne vagy. A megváltás szava, amely nem inog meg soha, örökké megtart.

A hitet megtartva,

Fordította: Greizer Zsófia

Forrás: https://lovegodgreatly.com/what-god-says-to-us/

Minden szavad számít

A szavaid számítanak. A szavak – akár mások, akár magad felé irányulnak – mind számítanak.

Ha egy kicsit is hasonlítasz rám, akkor te is saját magad számára tartogatod a legkeményebb szavakat. Nagyon is jól ismered azokat a méreggel teli szavakat, amelyeket senki sem hallhat, egyedül te. A gondolataid titkos, mindenkitől elzárt kamrájában újra és újra előbukkannak. Úgy véled, senki sem hallja őket, és hogy nem számítanak. Ezek csak a te „gondolataid”, milyen kárt is okozhatnának? Mégis, ahogy az idő múlik, megtörténik a baj, és az egykor láthatatlan seb felszínre kerül: az önbizalmunk roncsolódik. A szorongásod egyre erősödik és a legjobb helyett megalkuszol valami sokkal rosszabbal.

Figyelj csak rám! Abba kell hagynunk önmagunk szidását. Légy kedves magaddal. Kezdd azzal, hogy foglyul ejted a gondolataidat (2 Korinthus 10:5), és ha valamit nem mondanál a legjobb barátodnak, akkor, könyörgöm, ne mondd magadnak se!

A Máté 22:39-ben Jézus azt parancsolja, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint magunkat. Idézd csak fel azokat a szavakat, amelyekkel magadat illetted az elmúlt hét során? Milyenek voltak? Szeretőek? Kegyelemmel teljesek és bátorítóak? Vagy sokkal inkább vádlást, gúnyt és szégyent közvetítettek? Ha úgy kell szeretnünk az embertársainkat, mint magunkat, akkor először magunkat kell szeretnünk. Megtanulni bátorító szavakat szólni és megállítani önmagunk becsmérlését egy jó kezdet.

Ha Jézus nem beszélne hozzád így, akkor te miért teszed? Légy kedves magaddal! Ne csak arra figyelj, hogy életetadó módon beszélj a barátaiddal, munkatársaiddal, családoddal és szomszédaiddal, hanem arra is, hogy magadhoz így szólj.

Egyezzünk meg, rendben? Nekem fejlődnöm kéne az életem ezen területén, és úgy érzem, talán nem vagyok egyedül. Akarsz csatlakozni? Abbéli igyekezetemben, hogy barátként beszélek magamhoz, a következőket teszem:

  1. Minden napot egy hálaimával kezdek azért, amilyennek Isten teremtett.
  2. Megtanulom a 2 Korinthus 10:5-öt és átültetem a gyakorlatba. Szándékosan gátat szabok a negatív gondolatoknak és pozitívakkal helyettesítem őket.
  3. Megkeresem az egyik megbízható barátomat és megkérem, hogy imádkozzon az életem ezen területéért. Úgy vélem, ha megnyílunk és megosztjuk egymással a küzdelmeinket az talán csillapítja a kritikus szavak ütéseinek erejét.
  4. Arra az igazságra koncentrálok, hogy Isten szeret engem, mindig velem van és terve van az életemre. Nem követhetek el olyan dolgot, ami miatt Isten jobban vagy kevésbé szeretne, mint ahogyan most szeret.

És te, kedves barátom? Akarsz csatlakozni?

Beszéljük meg! Esetleg még mit tudnál hozzáadni a listához?

Szeressétek Nagyon Istent,

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/your-words-all-matter/ 

Kimondott szavaink: Egy, az Efézus 4:29-32 által inspirált ima

„Többé ne káromkodjatok, és romlott beszéd ne hagyja el a szátokat! Csak olyat mondjatok, ami a javát szolgálja annak, aki hallja! Legyen a beszédetek kedves és építő!” – Efézus 4:29

Uram, Te azt mondtad, hogy „aki sokat beszél, sokat is vétkezik” (Példabeszédek 10:19). Sokat beszéltem ma – szavaim között akadtak harsányak és rombolóak is – és ezeket már nem tudom visszaszívni. Túlcsordult a szívem és azelőtt kimondtam őket, hogy mérlegeltem volna a súlyukat vagy azt, milyen hatással lehetnek másokra. Kimondtam őket és ezzel egy szempillantás alatt leromboltam a bizalmat, ami olyan sok jóság, idő és odafigyelés által épült. Ó, Atyám, bocsáss meg, hogy gyors vagyok a beszédre, de lassú a hallgatásra (Jakab 1:19). Könyörgök, segíts a Te erőddel visszafogni a nyelvemet mindaddig, amíg kedvesen nem tudok válaszolni. Amikor jönnek a szavak, segíts, hogy ne törjék össze a hallgató lelkét, hanem hadd szóljanak életet és szelídséget, mely Benned található. (Példabeszédek 15:4).

„Csak olyat mondjatok, ami a javát szolgálja annak, aki hallja!” Legyen a beszédetek kedves és építő! Ne szomorítsátok meg Isten Szent Szellemét, aki által meg vagytok jelölve arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást!”

Jézus, eljöttél és odaadtad önmagadat, ezáltal olyan kegyelemmel ajándékoztál meg, amit nem érdemlek meg. Megvédhetted volna magad, de mégis csendben maradtál (Máté 26:63); volt, hogy bántalmaztak és megsebesítettek, de Te szó nélkül tűrted (Ézsaiás 53:7). Segíts, hogy ne késlekedjek követni a te szolgáló-vezető, kegyelemmel teljes utadat akkor is, ha beszélek, mert Te ellenállsz a büszkének, de kegyelmet adsz az alázatosnak (Jakab 4:6). Ó Istenem, annyira sajnálom, összeszorul a szívem, ha arra gondolok, szavaim elszomorítják Szent Szellemedet. „Teremts bennem tiszta szívet, Istenem! Újítsd meg, erősítsd meg szellememet! (Zsoltárok 51:10).

„Tisztítsátok ki magatokból a keserűséget, haragot, indulatosságot és mindenféle egyéb gonoszságot. Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, ne átkozódjatok! Ellenkezőleg, legyetek mindig kedvesek és együttérzők!”

Istenem, túl régóta kapaszkodok a keserűségembe. Nem akarom, hogy a harag vagy a neheztelés gyökeret eresszen a szívemben és kiszorítsák a bennem termő lelki gyümölcsöket. „Vizsgálj meg, Istenem, világítsd át szívem! Próbálj meg, és vizsgáld meg gondolataimat! Nézd meg, van-e bennem gonosz szándék! Vezess engem az örök élet ösvényén!” (Zsoltárok 139:23-24). Harag helyett hadd töltsön el a szeretet. A kétségbeesést váltsa fel az öröm. Konfliktus helyett legyen béke. Frusztráció helyett türelem. Gyűlölködés helyett kedvesség. Gonosz helyett legyen jóság. Csalás helyett hűség. Kíméletlenség helyett szelídség. A káosz helyett önuralom (Galata 5:22-23).  Önnön magam helyett legyen több Belőled.

„Ellenkezőleg, legyetek mindig kedvesek és együtt érzők! Bocsássatok meg egymásnak, amiként Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.”

Atyám, köszönöm, hogy megbocsátasz nekem és a magad képére formálsz! Ebben a hideg, megbocsátásra képtelen világban, tartsd a szívem nyitottan a Te dolgaid iránt. A Szent Szellem ereje által engedd, hogy a szám bölcsen szóljon, hogy kedvességre és szeretetre tanítson (Példabeszédek 31:26). Irántunk tanúsított türelmed és  szereteted megdöbbentő, Jézus. A Te jóságod vezet a bűnbánathoz (Róma 2:4). Hadd hozzák el szavaim a Te szeretetedet, reményedet, gyógyításodat és békédet azoknak, akikkel ma beszélek.

Az Ő lábainál,

Fordította: Szabó Eszter

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-words-we-speak-a-prayer-inspired-by-ephesians-429-32/

Beszélgessünk: Fontos, milyenek a szavaink. Ha ma elimádkoztad a fenti imát, írj egy „áment” hozzászólásként. Vigyük ezt az imát együtt az Úrhoz.

Ügyelsz a nyelvedre?

Mindannyian küszködünk a beszédünkkel. Lehet, hogy nem káromkodunk, talán bántó szavakat sem használunk, de ettől még küszködünk a szavainkkal. A panaszkodás, a pletyka, a rágalmazás, a hirtelen harag, az önsajnálat, vagy a bosszúság mind példa arra, hogy hogyan élünk vissza azzal a nyelvvel, amit Istentől kaptunk.

Gondoljunk csak bele, mi a célja a nyelvünknek vagy az Istentől kapott képességünknek a beszédre. A szóhasználatunk célja, hogy Istent dicsőítsük azáltal, hogy úgy mondjuk az igazságot, hogy azzal mások javát szolgáljuk. Nem dicsőítjük Istent, ha panaszkodunk, káromkodunk, vagy beszólunk másoknak.

Ráadásul ha egyszer áldunk a nyelvünkkel, máskor pedig átkozódunk, abból kiderül, mennyire álszentek vagyunk. Azt hangoztatjuk, hogy szeressük a felebarátunkat, legyünk kedvesek a körülöttünk élőkkel, a következő pillanatban pedig mérget köpködünk és fájdalmat okozunk a saját családunknak. Elmondhatjuk, hogy Isten mindenek felett Úr, de amikor a hétköznapi dolgaink nem a terv szerint haladnak, akkor kibukik belőlünk, hogy szerintünk igazából a mi terveink sokkal jobbak, mint Istenéi.

Ha a szavaink mögé nézünk, rájövünk, hogy nem is feltétlenül magukkal a szavakkal van a gond, hanem a szívünkkel. A Lukács 6:45-ben azt olvassuk,
hogy amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A szavaink felfedik, mi is lakik a szívünkben. Kálvin János szerint „a nyelv azért létezik, hogy felfedje a szívünket”. Abból, ahogyan beszélünk, kiderül, hogy saját magunk körül vagy Krisztus körül forognak a gondolataink. Kiderül, mit tartunk becsesnek, mitől félünk, és hogy mi irányít bennünket. A nyelvünk elárulja, mit imádunk, milyen az értékrendünk, mit gyűlölünk és mit szeretünk. Mit árul el rólunk a beszédünk és a beszédstílusunk?

„A lélek egészségének legjobb vizsgálati módszere az, ha megnézzük, mi van a nyelvén!” – C.H. Spurgeon

A nyelvünk elítél, de Krisztus megtart. Csak Jézus tud megmenteni a szív romlottságától, aminek ékes bizonyítéka, hogy mi minden jön ki a szánkon. Csak Jézus tudja megváltoztatni a szívünket. Ez a változás pedig segít, hogy bölcsek legyünk és önuralmat gyakoroljunk, hogy a szavaink is Istent dicsőítsék és másokat építsenek. 

„Mindennél jobban őrizd a szívedet, mert abból fakad az élet forrása!” – Példabeszédek 4:23

Jézusra nézve,

Fordította: Greizer Zsófia

Forrás: https://lovegodgreatly.com/do-you-watch-your-mouth/