Kölcsön vett bátorság

Volt már valaha olyan alkalom, vagy időszak az életedben, amikor úgy érezted, kölcsönvett bátorságból vagy hitből élsz? Kaptad már azon magad, hogy kevés hittel indulsz neki egy baráti beszélgetésnek és aztán megújult lélekkel mész tovább? Vagy talán, az erőd végére értél, amikor egy barát segítő kezet nyújtva megjelent.

Egy kedves barátommal üldögéltem, kezemben egy bögre kávéval és bevallottam: „Én nem látom, hogy az ÚR hogyan tudna ebből bármiféle jót kihozni.” Tudtam, hogy Isten minden körülmények között jó, és hogy Ő helyre tud állítani bármilyen megtört szívet, és mégis, az én emberi szememmel, nem voltam képes látni, hogyan fogja ezt megtenni.

A barátom átnyúlt az asztal fölött, kezét a karomra tette és így szólt: „Nekem elég hitem van mindkettőnk számára.” 

Az Apostolok cselekedeteinek utolsó fejezetét olvasva ez a pillanat jutott eszembe. Pál hajótörést szenvedett, bebörtönözték, és még meg is verték mire Rómába érkezett, és mit mond a Szentírás?

„A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.” – Apostolok 28:15

Amint meglátta a fivéreit és nővéreit, Pál felbátorodott és hálát adott Istennek. Pál „felbátorodott”. Szeretem ezt. A közösség puszta jelenléte – a fivéreié és nővéreié – bátorságot adott Pálnak, hogy folytassa. Ez késztette őt, hogy hálát adjon az Alkotójának. Ezután láthatjuk ennek a bátorításnak a gyümölcsét: Pál rögtön visszatért a Jézusról szóló Örömhír terjesztésének ügyéhez.

Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról..” – Apostolok 28:30-31

Pálnak az Isten Királyságáról szóló merész kinyilatkoztatását a drága keresztény közösség táplálta.

Nővéreim, ne tévelyegjetek! Az istenfélő közösség ajándéka nagyon erőteljes ajándék, amivel számolnunk kell. Amikor a legrosszabb állapotodban vagy, nehézségektől kimerülve, akkor kell a társainkhoz szaladni, akik testvéreink Krisztusban. Amikor nem látod, hogyan fogja Isten elegyengetni azt a rögös utat, amelyen éppen jársz, ne szigetelődj el – kölcsönözz bátorságot és hitet a testvéreidtől Krisztusban. Lehet, hogy nem látod vagy érzed azonnal a különbséget, de az igaz keresztény közösség nem csak hordozni fog téged, de felszabadít arra is, hogy Isten jóságát hirdesd még a vihar kellős közepén is.

Nem a magas lóról írom ezt, hanem a legnagyobb mélységből. Az igazság az, hogy én nem tudtam megérteni, hogy Isten hogyan munkálkodhatna az életem törmelékein. De a barátomnak igaza volt. Ő átnyúlt az asztal fölött, megragadta a karom és hagyta, hogy bátorságot és hitet kölcsönözzek tőle. A remény egy magját ültette el aznap, ami egy csodálatos megváltási történetté cseperedett. Isten nem úgy munkálkodott, ahogy én gondoltam, de valami csodálatosat szerkesztett egybe, amely az Ő jóságát és örömhírének történetét tükrözte vissza. Az életem egy tanúságtétel arról a jóságról, amit a keresztény közösség tud az élet viharai között hozni. Mikor az én hitem megtépázott volt, egy kedves testvér hite tartott engem.

Ahogy az Apostolok cselekedeteinek végére érünk, láthatjuk, hogy Isten nem csak Pált, hanem Isten embereit használta, hogy az Örömhírét megossza. Láthatjuk, mit cselekedett az Úr emberei által és késztetést érezhetünk, hogy mi is tartozzunk egy keresztény közösséghez. Lehetünk hűséges testvérek, akik az asztal fölött átnyúlva kijelentik: „Vegyél az én hitemből, nekem van elég hitem mindkettőnk számára”, amikor ránk kerül a sor, hogy bátorítsunk.

Eredeti: https://lovegodgreatly.com/borrowed-courage/

Fordította: Barabás Mónika

A mi erőteljes bizonyságunk

Legutóbb, amikor megkíséreltem megosztani valakivel az evangéliumot, a dolog nem ment túl fényesen. Sőt, mondhatnánk úgy, hogy kész katasztrófa volt.

Miközben épp egy könyvesboltban kerestem magamnak olyan Bibliát, amelybe jegyzetelni is lehet, két fiatal hölgy szólított meg. Talán azért érezték úgy, hogy egyszerűbb lesz velem beszélgetni, mert pont abban a szekcióban keresgéltem.

Megkérdezték, hogy hallottam-e már „Istenről, az anyáról”, majd elkezdték megosztani velem hitük alapelveit. Én türelmetlenül közbevágtam, hogy rácáfoljak az érveikre, és hogy megosszam velük Jézus Krisztus evangéliumát, innentől kezdve pedig elfajultak a dolgok. A végén egy könyvesbolt kellős közepén próbáltuk túlkiabálni egymást.

Rendkívül kínos és megalázó volt. Az eset után bűntudatot éreztem.

Miért támadtam rögtön vissza és miért viselkedtem ennyire idegesen?  Miért nem éreztettem velük Krisztus szeretetét? Miért nem hallgattam meg őket készségesen, és miért nem gondoltam meg, mit beszélek? Miért nem tettem bizonyságot? Egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem, vágynak-e igazi megváltásra Jézuson keresztül?

Ha teljesen őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy ennek az élménynek a hatására jóval félénkebbé váltam a „jóhír” megosztásával kapcsolatban. Az élmény hatására, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mi lesz, ha valaki úgy viselkedik velem, amikor megosztom az evangéliumot, ahogy én viselkedtem ezekkel a lányokkal.

Isten arra hív minket, hívőket, hogy megosszuk az örömhírt. Egy hívő életének célja és küldetése, hogy menjen, és beszéljen a megváltás üzenetértől, Isten azonban sosem küld ki minket egyedül. A Szent Szellem jár előttünk, hogy egyengesse előttünk az utat, és bennünk él, hogy felbátorítson bennünket a bátor, hatékony és alázatos beszédre (Apostolok cselekedetei 4:29,31; Apostolok cselekedetei 14:1Máté 10:20).

Isten, a maga mindenhatóságában pont a megfelelő helyen és időben helyezett el bennünket, hogy beszéljünk róla azoknak, akiknek szükségük van rá (5 Mózes 31:8Zsoltárok 139:5). Nekem csak annyi a dolgom, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt felkészült legyek arra, hogy beszéljek a bennünk élő reménység forrásáról.

Amikor az örömhírt osztjuk meg, követhetjük Pál apostol példáját az Apostolok cselekedetei 26-ban. Pál bátor volt, mégis alázatos maradt, amikor az evangéliumról beszélt. Elmondta Jézus Krisztus evangéliumát, azonban megosztotta a saját történetét is. Ha engedjük a Szent Szellemnek, hogy irányítsa a beszélgetéseinket, akkor ő meg fogja teremteni a lehetőséget nekünk arra, hogy megosszuk a hitünket (Jelenések könyve 3:8).

Az Apostolok cselekedetei 26-ban az Úr mennyei módon olyan helyzetbe hozza Pált, hogy az beszélhessen a hitéről, és megoszthassa a bizonyságtételét Agrippa királlyal. Ahelyett, hogy a félelmet engedte volna eluralkodni, Pál szerencsésnek tartotta magát, hogy védekezhet és azért is, mert így lehetősége nyílt az evangéliumról beszélni a kor legmagasabb rangú hivatalnokainak.

Gyakran nem látjuk meg, hogy Isten mennyei módon helyezett minket pont oda, ahol vagyunk, hogy gyümölcsöt teremjünk a minket körülvevő embereknek (János 15:4–5, 16).

Te és én tápláljuk a családtagjainkat, szomszédainkat, munkatársainkat, és még azokat is, akik a közösségi média oldalain követnek bennünket. Így muszáj feltennünk magunknak a kérdést: mivel tápláljuk őket?

A 1–23. versekben Pál kijelenti, hogy Jézus Krisztus evangéliumának igazsága az egyetlen út a megváltáshoz és az Istennel való megbékéléshez. Emellett láthatjuk, hogy Pál elmesélte a saját megtérésének történetét is.

A személyes bizonyságtételünk nagyon fontos, mert ez annak az egyedülálló története, hogy Isten miként formálta a mi életünket. A személyes bizonyságtételünk egyszerűen az, hogy milyen volt az életünk Krisztus előtt, és mennyit változott a megváltásunk óta. Az emberek ugyan beleköthetnek a Biblia egyes részeibe, az Isten életünkben elvégzett csodálatos munkáját senki sem vitathatja.

A 24–29. versekben azt látjuk, hogy Pált kicsúfolták és kigúnyolták. Nem a mi feladatunk bárkit meggyőzni, belekényszeríteni vagy érzelmileg zsarolni azért, hogy elfogadja Jézust megváltójaként. A mi feladatunk csupán annyi, hogy bátran és alázatosan beszéljünk róla, a munka többi részét pedig a Szent Szellemre bízzuk.

Gyakran imádkozom azért, hogy Isten adjon nekem újabb alkalmat találkozni azokkal a lányokkal. Ha megtenné, bocsánatot kérnék tőlük az arrogáns és feszült viselkedésemért, majd alázatosan és szeretettel beszélnék velük.

Isten annyira szeretett engem, hogy a fiát, Jézus Krisztust adta halálra, hogy megfizesse az árat a bűneimért. Kamaszkoromban elszöktem otthonról, majd az alkohol és a drogok segítségével a szexuális bűnök, a prostitúció és a pornográfia csapdájába estem. Meggondolatlanul éltem a reménytelen, dühös és elkeseredett életemet. Amikor a dolgok a legrosszabbra fordultak, és már a halállal néztem szembe, öntudatra ébredtem és felismertem, hogy minden, amit teszek, rossz. Könyörögtem Istennek, hogy segítsen, javítson meg, mentsen meg. Teljes szívemből hittem, hogy képes rá. Habár ezt akkor még nem értettem, Jézus Isten jobb oldalán ült, és értem imádkozott.  Jézus halálának, eltemetésének és feltámadásának hála Isten kinyújtotta hatalmas karját, belenyúlt az életembe, és megmentett. Újjá tett. Bár a körülményeim nem változtak meg azonnal, egyvalami mégis rögvest más lett: volt reménységem. Annyira szeretve éreztem magam, mint még soha. Alávetettem magam Istennek, aki módszeresen megtisztított, helyreállította az összetört szívemet, meggyógyította a régi sebeket, eltávolított embereket az életemből és megmutatta, hogyan éljek Érte és szeressek úgy, mint Ő.

Megosztani az evangéliumot néha ijesztő. Lehet, hogy kinevetnek, kicsúfolnak, elküldenek vagy elhagynak. De mi azért vállaljuk a kockázatot, mert szeretjük Istent. Istent szeretni azt jelenti, hogy szeretnünk kell az embereket, még akkor is, ha szerethetetlen, kellemetlen, udvariatlan emberekről van szó (Máté 22:37–39). Isten megígérte, hogy megadja nekünk az erőt, szánkba adja a szavakat és kegyelemmel tesz teljessé, hogy mindezt Érte vigyük véghez, méghozzá kiválóan (Máté 7:7–8).

Hogyan imádkozhatunk érted, amikor elindulsz a világba, hogy megoszd az örömhírt és a bizonyságtételedet?

  Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/our-powerful-witness/

Fordította: Szabó Anna

Ragyogni, amikor nincsenek rendben a dolgok

Mostanában, amikor megnyitom az Instagramot, gyakran egy különleges pólóreklámot látok az alábbi felirattal: „Minden rendben”. A felsőn ez a felirat ismétlődik a szivárvány minden színében pompázva. Mintha ezeknek a szavaknak a szajkózása végül elhitetné velünk, hogy igazak. Az egyik dolog, amit az utóbbi időben észrevettem az az, hogy mennyire arra vágyik a világ, hogy fülbemászó szlogenekkel és agyafúrt termékekkel mindent helyrehozzon.

És éppen ebben az időszakban Isten a szívemre helyezte, hogy tartsak egy vásárlási böjtöt. A gyors online vásárlások és a boltokban való sétálgatás könnyű módszernek tűntek a súlyos érzelmek feldolgozására. Ahelyett, hogy Istent kerestem volna, és keményen dolgoztam volna azért, hogy egészséges és teljes életet éljek, a kevésbé fájdalmas és kevésbé hatékony megoldást választottam, amely lassan bálvánnyá vált. Ahogy Isten végigjárta velem ezt az utat, a Szent Szellem megnyitotta a szemem, hogy tisztábban lássam azokat az üzeneteket, amelyek annyira elkábítottak:

A világ folyamatosan azt kiabálta, hogy „ha EZT megszereznéd, minden rendben lenne.”

Isten csendesen hív, hogy hozzuk elé minden kimerültségünket, tökéletlenségünket, küzdelmünket és kétségünket, és bízzuk azokat az Ő gondjaira. Az igazság az, nincs minden rendben. De attól, hogy ezt felismertük, még nem kell megtorpannunk, vagy ezt kibúvóként használnunk és emiatt bármit is feladnunk. Az első gyülekezet férfijaihoz és nőihez hasonlóan nekünk is van döntési szabadságunk arra, hogy örömet találjunk annak a reménynek a megosztásában, amelyet Jézusban kaptunk.

Az Apostolok cselekedeteinek 5. fejezete összefoglalja, miért fontos az, hogy mindenünket Jézusnak adjuk (1-11. versek), és beszél továbbá a legnagyobb jelekről és csodákról, amelyeket az apostolok Jeruzsálemben tettek (12-16. versek), illetve ugyanezeknek az apostoloknak a bebörtönzéséről, szabadulásáról, vallatásáról, megveréséről és megmeneküléséről (17–42. versek). Egyértelműen nem volt könnyű és nem volt „minden rendben” az apostolok életében. Tudatában voltak annak, hogy mindenük odaadása könnyen jelentheti életük feláldozását, mégis felismerték, hogy a Jézusról szóló jó hír megosztásának lehetősége megéri a kockázatot.

Amikor hajlandó vagy mindent odaadni, akkor az akadályok és az áldozatok kiváló lehetőséget nyújtanak az örvendezésre.

A 34. versben találkozunk egy Gamáliél nevű farizeussal, aki múltbeli tapasztalatait használja arra, hogy meggyőzze a tanácsot, ezáltal megmentve az apostolok életét. Rámutat arra, hogy ha ezek a tettek csupán emberi forrásból származnak, akkor a végén minden kudarcba fullad és darabokra hullik. Ha viszont valóban Istentől származnak, akkor a tanács semmit sem tehet annak megakadályozására, amit Isten eltervezett. A tanács egyetértett, és bár az apostolokat megverték, az életük megmenekült, ők pedig „nagy örömmel mentek ki a Főtanács elől, mert nem szégyennek, hanem dicsőségnek tartották, hogy Jézusért szenvedtek.” (Ap. Csel. 5:41)

És nem hagyták abba a tanítást és a prédikálást.

„Azonban a tiltás ellenére sem hagyták abba a nép tanítását. Minden nap hirdették a Templomban és a családi otthonokban az örömüzenetet, hogy Jézus a Messiás.” (Ap. Csel. 5:42) Nincs minden rendben. De barátom, pont most kell a keresztényeknek a legfényesebben ragyogniuk! Örömteli szívvel, bölcsességgel és a Szent Szellem erejével szembe tudunk szállni a nehéz helyzetekkel, mert miénk a kegyelem és a Jézus Krisztusról szóló örömhír. Ne hagyjuk abba azt, amire Isten elhívott minket! A világnak nem egy újabb gyors megoldásra vagy aranyos pólóra van szüksége, hanem arra, hogy segítsünk egymásnak megtanulni nagyon szeretni Istent.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/shine-in-the-un-fine/

Fordította: Pfaff Mária

Tanúk

Az Apostolok cselekedeteinek első fejezete beszámol Jézus utolsó, mennybemenetele előtti szavairól és cselekedeteiről. Feltámadása után Jézus negyven napot töltött a tanítványaival. A tanítványok hitték, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy Ő Isten Fia, hogy Ő a megígért Messiás. Látták a csodáit, és Jézus újra és újra elmagyarázta nekik miért nem érkezett még el az ideje annak, hogy eljöjjön az Ő királysága, és ehelyett miért kellett szolgálnia és meghalnia a világ bűneiért.

A tanítványok, csakúgy, mint a többi zsidó, évszázadok óta várták a Messiás eljövetelét és reménykedtek benne. Sokan hitték, hogy Jézus a Messiás, de nem értették, hogy miért nem állította még helyre Izráel királyságát. A velük töltött utolsó napjaiban Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben. Ekkor rákérdeztek, hogy most fog-e elkövetkezni az Ő királysága, most teljesedik-e be, amire vártak.

„Ő így válaszolt: „Azokat az időpontokat és időszakokat, amelyeknek kijelölését az Atya saját magának tartotta fenn, nektek nem szükséges ismernetek.” – Apostolok cselekedetei 1:7

Az idő még nem érkezett el. Jézus nem szidta le a tanítványait azért, mert megkérdezték, mit hoz a jövő, de emlékeztette őket arra, ki az, aki irányít. Izrael királyságának nem kellett még helyreállnia. Valami másnak érkezett el az ideje.

„Ellenben, amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol.” – Apostolok cselekedetei 1:8

Tanúk. Annak jött el az ideje, hogy a tanítványok tanúkká váljanak a világ számára, és elmondják ki volt Jézus. Annak jött el az ideje, hogy elmondják, mit tett. Annak jött el az ideje, hogy elvigyék a hírt a világ legtávolabbi sarkáig: Krisztusban van a bűnökből való megváltás.

Ez nem az volt, amire a tanítványok számítottak. Ez annál sokkal jobb volt. Ha ugyanis Isten királysága akkor jön el, akkor az evangéliumot nem hirdetik évszázadokon keresztül, és világszerte százezrek nem találkoznak Krisztus szabadító erejével.

És ez még nem minden. A tanítványoknak nem a saját erejükből kellett elindulniuk. Bár Jézus eltávozott tőlük, a Szent Szellem erőt és bátorságot adott nekik. A Szent Szellem segítségével a tanítványok képessé váltak arra, hogy megosszák Krisztus üzenetét a világgal. A megváltás híre ugyanis nem csak a zsidóké, hanem mindenkié! Ők voltak a kiválasztottak, akik eljuttathatták a legdrágább, a legreménykeltőbb igazságot a világ legtávolabbi sarkába.

A görög nyelv szava a „tanúra” a martys. Görögül ez a szó olyasvalakire utal, „aki, megerősít vagy hitelesít”. Ebben az esetben, az Apostolok cselekedetei 1:8-ban a szó a „közvetített üzenet tanúi”-ra utal. A „mártír” szavunk is a görög martys szóból származik. Ezeket a tanítványokat Jézus személyesen választotta ki arra, hogy továbbítsák az üzenetét. Ők voltak Isten választottjai arra, hogy elmondják a világnak a jó hírt Jézus Krisztusról. Milyen csodálatos feladat!

Jézus az evangélium tanúivá nevezte ki őket. A tanítványoknak fogalmuk sem volt arról, mi vár rájuk. Nem tudták, hogy közülük a legtöbben a hitük miatt fognak meghalni. Nem látták előre az üldöztetést, a küzdelmeket; sem azokat, amelyek rájuk vártak, sem azokat, amelyekkel az őket követők szembesültek. Csak azt tudták, hogy üzenetüket bármi áron meg kell osztaniuk a világgal, hogy a fogadtatástól függetlenül el kell vinniük az emberekhez a Jézus Krisztusról szóló örömhírt; a saját városukban (Jeruzsálem), a saját nemzetükben (Júdea), a megvetett területeken át (Samária), egészen a világ legtávolabbi csücskéig.

A Krisztus üzenetére adott válasz nem állította meg a tanítványokat. Ők voltak Isten tanúi.

Miközben az Apostolok cselekedeteit tanulmányozzuk az elkövetkező hetekben, látni fogjuk, hogy hogyan terjesztették a tanítványok az evangéliumot Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, és szerte a világon. A Szent Szellem betöltötte és megerősítette őket abban, hogy folyamatosan Krisztus tanúi legyenek.

Ahogy egyre teljesebben megismerjük a történeteiket, remélhetőleg mi is felbátorodunk majd, hogy a nyomdokaikba lépjünk. Krisztusban miénk az az erő, amely bennük is munkálkodott. A Szent Szellem minket is ugyanúgy megerősít, hogy elvihessük a Jézus Krisztusról szóló örömhírt a városainkba, a nemzetünkhöz, és azokhoz, akiket megvetünk; el, egészen a világ végéig. Miénk ugyanaz az elhívás, ugyanaz a kiváltság, amely a tanítványoké volt. Legyünk hát az Ő tanúi ma és mindenkor!

* Arndt, William, Frederick W. Danker, Walter Bauer, and F. Wilbur Gingrich. A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature. Chicago: University of Chicago Press, 2000.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/witnesses/

Fordította: Szabó Eszter

1. és 2. Thesszalonika – 1. hét / 5. nap

Olvasd el!: 1 Thesszalonika 2:17-20

IMÁK: 1 Thesszalonika 2:19-20

Pál életének öröme az volt, hogy Krisztushoz vezethette az embereket. Úgy tekintett a thesszalonikai gyülekezetre, mint a „koronájára”, és felelősnek érezte magát a lelki fejlődésük ösztönzésében. Habár az ellenség megnehezítette azt, hogy Pál fizikálisan is jelen legyen a városban, a szíve mégis szenvedélyesen égett az ott élő keresztényekért, és Krisztus visszajövetelére emlékeztette őket.

Az ellenség célja az volt, hogy meghiúsítsa Pál tervét, aki terelgetni akarta a Thesszalonikában élő nyájat, azonban Isten tervét nem lehet csak úgy meghiúsítani. Ahelyett, hogy személyesen látogatta volna meg őket, Pál levelet írt nekik, amelyet ma is olvashatunk és tanulmányozhatunk, így mi is Pál dicsősége és koronája vagyunk.

Mi az életed öröme? Rendszeresen buzdítasz arra másokat, hogy növekedjenek a hitben? Talán Pálhoz hasonlóan te is sok lelki harcon estél át, és megrekedve érzed magad. Nyugodj meg abban a tudatban, hogy Isten számodra elkészített tervei tökéletesek, és hogy minden egyes lépés, melyet ma az örömhír megosztásának érdekében teszel a te dicsőségedre és örömödre fog szolgálni azon a magasztos napon, amikor színről színre látjuk majd Jézust. Talán írhatsz egy emailt vagy felhívhatsz valakit, hogy megoszd a bizonyságtételed. Nem szükséges fizikálisan egy szobában tartózkodni valakivel ahhoz, hogy örökkávaló hatással legyél a másik életére. Kérd Istent, hogy mutassa meg, hogyan tudnád kreatívan megosztani az evangéliumot a héten!

Királyom, köszönöm, hogy eljöttél a földre, megkerestél, és megmentettél a bűneimtől. Mutasd meg nekem, hogy hogyan kereshetek meg valakit ezen a héten, és hogyan menthetek meg egy elveszett lelket! Örömmel szeretnék Rólad beszélni másoknak, és látni, ahogy valaki élete megváltozik. Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Szabó Anna

Az élet Krisztus

„Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömüzenethez méltóan éljetek.” – Filippi 1:27

Talán úgy tűnhet, hogy Pál belefáradt az életbe és várja a halált. És valóban, az élet nem kímélte. Üldözték, megverték, bezárták, hajótörést szenvedett és néha szegény volt. De Pál nem kereste a lehetőséget, hogy megszökjön. Örült, hogy élhetett, mert nem egyedül, és nem ok nélkül élt. Azonban a haláltól sem félt. Tudta, hogy a halál véget vet a szenvedéseinek, és azt követően szemtől-szembe láthatja majd azt, Akiért mindezeket elszenvedte.

Az élet Krisztus

Keresztényekként az életünk Krisztus köré fonódik. Őtőle származik minden leheletünk (Apostolok cselekedetei 17:25), Őbenne menekültünk meg, és Benne találunk meg minden kegyelmet és erőt, ami ahhoz szükséges, hogy legyőzzük a bűnt és a kísértést. Az Ő szava vezet és irányít minket, és az Ő országa az örökségünk. Őbenne igazi örömre lelhetünk. A magabiztosság és a megnyugvás miatta elérhető a számunkra. Ő bőségesen ad bölcsességet mindenkinek, aki kéri, és minden egyes kérést meghallgat, amit elévisznek.

Az élet Krisztus.

Tehát fel kell tennünk magunknak a kérdést: valóban olyan módon élünk, ami méltó az örömüzenethez? Hálásak és örömteliek vagyunk? Vágyunk időt tölteni a csodálatos Megváltóval, aki semmi jót nem tart vissza az Ő gyermekeitől (Zsoltárok 84:11)? Képesek vagyunk megállni a nehéz napokon is, mert tudjuk, hogy Kinek a kezében van az életünk? Az életünk középpontja vajon Krisztus?

A meghalás nyereség

Ha az életed Krisztus, akkor a meghalás nyereség lesz számodra.

Nem veszíthetsz. Az élet azt jelenti, hogy láthatod Istent munkálkodni az életedben, láthatod, ahogy helyreállítja benned a képmását, és felkészít az Ő örökkévaló királyságára. Amíg élünk Isten megváltó tervének részét képezzük. De az élet nehéz.

A halál minden nyomorúságnak, bánatnak, nehézségnek és fájdalomnak a végét jelenti, amikor kezdetét veszi a soha véget nem érő öröm, a leírhatatlan dicséret, a tökéletes kapcsolatok, és egy olyan élet, amelyet Krisztus színe előtt élünk.

A halál Isten átka a bűn miatt, azonban mivel Jézus átokká lett értünk a kereszten, a halál egy kapuvá vált, melyen keresztül Istenünk ölelő karjaiba léphetünk. Azzal, hogy Jézus átokká lett, Ő maga lett az orvosság. És ahogyan a sír nem tarthatta fogva Jézust, úgy minket sem tud elpusztítani.

Az igazság, miszerint az élet Krisztus, és a meghalás nyereség kellene legyen az a dolog, amely megelégedéssel tölt el bennünket nappal, és békességgel éjszaka.

 

Jézusra nézve,

Jen

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/to-live-is-christ/

Filippi – Válaszd az örömöt – 1. hét / 5. nap

Az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Hiszen keresztényként mit veszíthetünk? Ezen a világon semmi sem számít annyira, mint az, amit azért teszünk, hogy másokat Krisztushoz vezessünk. Ez a világ nem az otthonunk. Ez az élet nem a célunk. A menny ránk vár, és amíg itt vagyunk, dolgunk van. Bárcsak soha nem elégednénk meg azzal, hogy megszeressük ezt a világot, és mindazt, amit kínál! Okkal vagyunk itt: célunk, hogy itt és most dicsőítsük Istent! Amin most keresztülmész, az nem egy hiba. Minden bánatunk és ünnepünk mögött egy nagyobb cél húzódik meg. Pál a láncainak köszönhette azt, hogy katonáknak egy olyan csoportjához szólhatott, akiket másképp képtelen lett volna elérni. Amikor Krisztusért élünk, észrevesszük, hogy már megnyertük a mennyet. Pál a körülményei ellenére is képes volt örülni, mert nem a jelenből merítette az örömét, hanem abból, ami majd eljön.

(YouVersion)

Fordította: Szabó Anna

 

Az Isten beszéde azonban nincs megbilincselve!

„Azonban az Isten beszéde nincs megbilincselve! – 2 Timóteus 2:9

Az elmúlt pár hét, melyek során férjemmel és öt kicsit gyermekemmel négy országba utaztunk el, a kimerültség érzésével ajándékozta meg a testemet. Amikor végre megérkeztünk Kelet-Ázsiába barátaink és csapattársaink már izgatottan vártak minket. Késő volt, és éppen egy tizenöt órás repülőút állt mögöttünk, én pedig semmire sem vágytam jobban, mint arra, hogy a hotelszobába lépve elveszhessek a kényelmes ágy takarói között és feltöltődjek az előttünk álló szolgálat hosszú napjaira.

Családostul vonultunk végig az ismerős repülőtér terminálján a bevándorlási hivatal alkalmazottjához. Száz százalékig biztosak voltunk abban, hogy minden flottul megy majd, és nemsokára útban leszünk a kényelmes ágyikóhoz.

Azonban ahogy az ügyintéző végigmérte népes családunkat, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy nem osztja a megérkezésünk felett érzett örömünket. Sőt, ami azt illeti, egyetlen percet sem vesztegetett, hanem rögtön megpróbálta megtalálni a módját, hogy megtiltsa nekünk az országba való belépést.

És ez nem minden.

Három nappal azelőtt, miközben egy másik országon utaztunk éppen keresztül, valaki feltörte a bérelt kocsinkat és ellopta az összes csomagunkat – köztük az útleveleinket is. Mivel az új, ideiglenes útleveleink nem rendelkeztek a szükséges vízummal, ezért csak egyetlen lehetőségünk volt: az, hogy csupán 72 órát töltünk az országban, és a belépéskor bemutatjuk érvényes kilépési okmányainkat. Mi ezekkel rendelkeztünk. A probléma akkor merült fel, amikor a bevándorlási ügyintéző észrevette, hogy kilépés közben teszünk egy kétórás kitérőt egy másik városba. Bár még így is bőven belefértünk a 72 órába, de ez egyáltalán nem győzte meg. Két óra várakozás után a bevándorlásiak végül úgy határoztak, hogy megtagadják tőlünk a belépést, és a biztonságiak egész családunkat visszakísérték arra a gépre, amellyel az imént érkeztünk. Szükségtelen mondanom, hogy teljesen összeomlottunk, hiszen nem léphettünk be az országba, ahol a szolgálatunk következő részét szerettük volna elvégezni.

Nem tudom kellően leírni, mennyire felkavart és csalódott voltam. Összetört szívvel, körülöttem a könnybe lábadt szemű gyermekeinkkel azt kérdeztem a férjemtől: Egyáltalán minek jöttünk ide? Miért áldozunk olyan sokat az életünkből ezeknek az embereknek?

Soha nem fogom elfelejteni a válaszát.

Pontosan ez az, ami miatt jövünk, és ennyit áldozunk ide az életünkből. Ezeknek az embereknek szükségük van Jézusra. Szükségük van arra, hogy hallják az evangéliumot.

Abban a pillanatban elszorult a szívem, és tudtam, hogy bűnvallást kell tennem. Úr Jézus, kérlek, bocsásd meg, és törd meg az én énközpontú szívemet azok kedvéért, akik elkeseredetten várják a Te Igédet!

Testvérnők, az emberek sóvárogva várják Isten Igéjét. Sóvárogva várják, hogy Jézus eljöjjön, és átformálja az életüket. És nem érhet minket olyan megpróbáltatás, amely akár csak megközelítené azt az árat, amelyet Jézus fizetett a mi öröklétünkért.

„Ha Jézussal együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.
Ha türelmesen kitartunk, vele együtt fogunk uralkodni.
Ha hűtlenek vagyunk, ő még akkor is hű marad,
mert magát meg nem tagadhatja.”

Pál tökéletesen tisztában volt ezeknek a szavaknak a jelentésével. Ő bűnei miatt halott volt, amikor csodálatos módon találkozott az ő Megváltójával a damaszkuszi úton. Tudta, hogy mit jelent halottnak lenni, és most Vele együtt élni, és nagyon is megélte ezt a mennyei távlatot. És rengeteget szenvedett az evangéliumért.

Előttünk is ugyanúgy nyitva áll az út, hogy ma megéljük ezt a mennyei távlatot, mert az Ő Igéjét nem lehet megbilincselni! Élet ez azoknak, akik el fognak pusztulni, és élet nekünk is, akik megmaradunk; azokért, akiknek még mindig szükségük van a megváltásra.

„De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által megmeneküljenek, és így részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.” 2 Timóteus 2:10

Előfordult már veled, hogy nehézségek értek az evangélium miatt? Ezek a nehézségek néhanapján vajon fáradttá, csalódottá, vagy frusztrálttá tettek? Először is csak azt szeretném mondani, hogy nagyon sajnálom, drága barátnőm. Bárcsak ott lehetnék, a szemedbe nézhetnék, és átölelhetnélek, hiszen ezt az elhívást közösen kaptuk. Legfőképpen azonban szeretnélek bátorítani, hogy az, amikor megosztod Isten Igéjét a szomszédoddal, a barátaiddal, és azokkal a nőkkel, akiket Isten szánt szándékkal az életedbe helyezett, az egyáltalán nem kis dolog. Isten Igéjét nem lehet megbilincselni, az mindig előre fog törni, hogy az örökkévalóságot ültethesse el nők szívébe. Ne keseredj el, testvérnőm! Viseljünk el mindent azokért, akiket Ő választott ki, és ne tévesszük szem elől az örökkévalóságot!

 

Az Ő kegyelméből,

Cherice

 

Cherice, és a férje Dwayne vidéken élnek a texasi Dallastól északra. Öt fantasztikus gyerek anyukája, Jézus imádója és követője, aki mindennél jobban szeretné, hogy betöltse Isten életére vonatkozó elhívását. Szenvedélyesen vágyik látni, ahogy az eddig el nem ért területeken élő nők megismerik Isten szeretetét, Szavát, és az életükre vonatkozó célját.

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/word-god-not-bound/

Légy hídépítő!

Egy olyan családban nőttem fel, ahol több népcsoport is képviseltette magát. Ezt nagyon furcsa leírni, ugyanis soha nem tekintettem így a családomra. Miután a szüleim elváltak édesanyám újraházasodott, és apukám, vagyis tulajdonképpen a mostohaapám félig cseroki indián, félig pedig mexikói volt. De teljes mértékben az apukám.

Sose láttam őt különbözőnek magamtól.

Persze ott voltak az állandó viccek, amelyek akkor kerültek elő, amikor a barátaink először láttak minket. Mindig nevettünk és azt mondtuk: „Nem látjátok, mennyire hasonlítunk? Ugyanolyan a mosolyunk!”

Azt hiszem nagyon fiatalon megtanultam, hogy ha szeretsz valakit, akkor nem érdekel a bőrszíne; csak az, hogy milyen a szíve.

Általános iskolás éveimet az Amerikai Légierő bázisain töltöttem, gyakorlatilag két különböző katonai támaszponton élve: az Indiana állambeli Grissomban, és a kaliforniai Travisben.

Egészen kicsi koromtól fogva olyan barátok vettek körül, akik sok különféle bőrszínnel és háttérrel rendelkeztek, és én ezt NAGYON SZERETTEM. Visszatekintve az életemre csodálatos dolog azt látni, hogy Isten már akkor a szívemre helyezte, hogy szeressem és vágyjam a különféle emberek társaságát a világ minden tájáról.

A családi hátterem miatt annak tudatában nőttem fel, hogy tulajdonképpen mind ugyanolyanok vagyunk, még akkor is, ha máshogyan nézünk ki.

Mindannyian vágyunk szeretetre.

Mindannyian vágyunk arra, hogy elfogadjanak.

Mindannyian vágyunk arra, hogy szerethessünk.

Mindannyian vágyunk arra, hogy ismerjenek és elfogadjanak bennünket.

Mindannyian küzdünk a félelemmel, a csalódással, és az összetört szívünkkel.

MINDANNYIAN küzdünk a bűnnel.

ÉS MINDANNYIUNKNAK SZÜKSÉGE VAN EGY MEGVÁLTÓRA.

A mai Igerészben Péter is tökéletesen tudja mindezt.

Habár ortodox zsidóként nevelték, az Apostolok cselekedetei 15. részében azt látjuk, hogy kiáll a pogány származású keresztényekért, amikor azt mondja, hogy mind a zsidók, mind pedig a pogányok hit által menekülnek meg, nem pedig a tetteik alapján. Ma a Galatákhoz írt levél 2. részében mégis azt látjuk, hogy Péter tetteit a félelem irányítja. Fél, hogy mit fog gondolni a többi zsidó, ha meglátják, hogy együtt vacsorázik a pogányokkal.

Amikor a döntéseinket az a félelem határozza meg, hogy mit gondolnak rólunk mások, akkor itt az ideje, hogy a figyelmünket visszafordítsuk Krisztusra!

Egyszemélyes közönségnek játszunk.

A rasszista sztereotípiák és igazságtalanság már jóval Péter ideje előtt megjelentek a világban, és valószínűleg még egy ideig nekünk is küzdenünk kell ellenük.

De keresztényként arra vagyunk elhívva, hogy mások legyünk!

Mi nem ítélhetjük meg mások értékét úgy, ahogy a világ.

Nekünk van egy Krisztusunk, és van evangéliumunk – és ez az, ami minket mássá tesz!

Keresztényként az a feladatunk, hogy a szomszédságainkban, a városainkban, az országainkban és a világon hidakat építsünk az elszigetelt csoportok között.

Az előítéletek lerombolásának első lépése az, hogy valóban megismerjük azokat, akikről előítéleteink vannak.

És akár tetszik, akár nem, biztosan tudom, hogy mindannyiunknak vannak előítéletei valamilyen embercsoporttal szemben. Mert az előítéletek nem mindig a bőrszínnel kapcsolatosak.

„Péter zsidó volt, de a Krisztusba vetett hite által keresztény lett. Mivel keresztény volt, az egyház részévé vált, és az egyházban nincsen semmilyen faji alapú megkülönböztetés (Galata 3:28). – Warren Wiersbe

Barátaim, csodálatos időben élünk ahhoz, hogy MEGÉLJÜK az evangéliumot az életünkben! Olyan emberek vesznek minket körül, akiknek szükségük van rá, hogy elfogadják, és gyengéden szeressék őket.

Ne kövessük el az a hibát, amit Péter, és ne vezessük félre a családtagjainkat és barátainkat! Mutassuk meg nekik, hogy hogyan dolgozik az életünkben az evangélium szépsége!

Íveljük át az országhatárokat, és nyújtsuk ki a kezünket olyanok felé, akik nem olyanok, mint mi!

Íveljük át az országhatárokat a barátságainkkal, mozduljunk ki a komfortzónánkból, és tekintsünk úgy magunkra, mint hídépítőkre!

„Udvariasan „azok” mellé az emberek mellé ülünk a templomban, de nem „eszünk együtt” velük; és Isten ments, hogy esetleg összebarátkozzunk. Nem barátkozunk velük, és nem osztjuk meg az életünket vagy az otthonunkat. A kapcsolatunk hivatalos marad, és csak a templomi összejöveteleken találkozunk velük. Ez azért van, mert nem az evangélium tanítása szerint élünk. Az evangélium nélkül a szívünk az alapján tákol össze magának önbizalmat, hogy a mi csoportunkat a többihez hasonlítja. Azonban az evangélium szerint mind tisztátalanok vagyunk Krisztus nélkül, és mindannyian tiszták vagyunk Őbenne.” – Tim Keller

Drága barátaim, remélem Isten hídépítőkként fog minket használni ebben a fájdalommal teli világban, amelynek annyira elkeseredetten szüksége van arra, hogy lássa az evangéliumot megélve!

Egyetlen napot se vesztegessünk el, és ne éljünk félelemben, ahogyan Péter tette… hiszen azért élünk, hogy „ebben a veszedelmes időben helytálljunk!”

 

Beszéljük meg!:

Milyen lépéseket tehetsz ma annak érdekében, hogy hídépítő legyél a saját közösségedben? Nem tudod? Akkor kérd Istent arra, hogy helyezzen valakit az életedbe, akin keresztül ezt gyakorolhatod!

Már belekezdtél a hídépítésbe? Ha igen, akkor ANNYIRA SZERETNÉNK hallani, hogy miket teszel annak érdekében, hogy az országhatárokon átívelve kinyújtsd a kezed azok felé, akik tőled különbözőnek tűnnek.

Szeressétek nagyon Istent!

Angela

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/be-a-bridge-builder/