Kölcsön vett bátorság

Volt már valaha olyan alkalom, vagy időszak az életedben, amikor úgy érezted, kölcsönvett bátorságból vagy hitből élsz? Kaptad már azon magad, hogy kevés hittel indulsz neki egy baráti beszélgetésnek és aztán megújult lélekkel mész tovább? Vagy talán, az erőd végére értél, amikor egy barát segítő kezet nyújtva megjelent.

Egy kedves barátommal üldögéltem, kezemben egy bögre kávéval és bevallottam: „Én nem látom, hogy az ÚR hogyan tudna ebből bármiféle jót kihozni.” Tudtam, hogy Isten minden körülmények között jó, és hogy Ő helyre tud állítani bármilyen megtört szívet, és mégis, az én emberi szememmel, nem voltam képes látni, hogyan fogja ezt megtenni.

A barátom átnyúlt az asztal fölött, kezét a karomra tette és így szólt: „Nekem elég hitem van mindkettőnk számára.” 

Az Apostolok cselekedeteinek utolsó fejezetét olvasva ez a pillanat jutott eszembe. Pál hajótörést szenvedett, bebörtönözték, és még meg is verték mire Rómába érkezett, és mit mond a Szentírás?

„A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.” – Apostolok 28:15

Amint meglátta a fivéreit és nővéreit, Pál felbátorodott és hálát adott Istennek. Pál „felbátorodott”. Szeretem ezt. A közösség puszta jelenléte – a fivéreié és nővéreié – bátorságot adott Pálnak, hogy folytassa. Ez késztette őt, hogy hálát adjon az Alkotójának. Ezután láthatjuk ennek a bátorításnak a gyümölcsét: Pál rögtön visszatért a Jézusról szóló Örömhír terjesztésének ügyéhez.

Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról..” – Apostolok 28:30-31

Pálnak az Isten Királyságáról szóló merész kinyilatkoztatását a drága keresztény közösség táplálta.

Nővéreim, ne tévelyegjetek! Az istenfélő közösség ajándéka nagyon erőteljes ajándék, amivel számolnunk kell. Amikor a legrosszabb állapotodban vagy, nehézségektől kimerülve, akkor kell a társainkhoz szaladni, akik testvéreink Krisztusban. Amikor nem látod, hogyan fogja Isten elegyengetni azt a rögös utat, amelyen éppen jársz, ne szigetelődj el – kölcsönözz bátorságot és hitet a testvéreidtől Krisztusban. Lehet, hogy nem látod vagy érzed azonnal a különbséget, de az igaz keresztény közösség nem csak hordozni fog téged, de felszabadít arra is, hogy Isten jóságát hirdesd még a vihar kellős közepén is.

Nem a magas lóról írom ezt, hanem a legnagyobb mélységből. Az igazság az, hogy én nem tudtam megérteni, hogy Isten hogyan munkálkodhatna az életem törmelékein. De a barátomnak igaza volt. Ő átnyúlt az asztal fölött, megragadta a karom és hagyta, hogy bátorságot és hitet kölcsönözzek tőle. A remény egy magját ültette el aznap, ami egy csodálatos megváltási történetté cseperedett. Isten nem úgy munkálkodott, ahogy én gondoltam, de valami csodálatosat szerkesztett egybe, amely az Ő jóságát és örömhírének történetét tükrözte vissza. Az életem egy tanúságtétel arról a jóságról, amit a keresztény közösség tud az élet viharai között hozni. Mikor az én hitem megtépázott volt, egy kedves testvér hite tartott engem.

Ahogy az Apostolok cselekedeteinek végére érünk, láthatjuk, hogy Isten nem csak Pált, hanem Isten embereit használta, hogy az Örömhírét megossza. Láthatjuk, mit cselekedett az Úr emberei által és késztetést érezhetünk, hogy mi is tartozzunk egy keresztény közösséghez. Lehetünk hűséges testvérek, akik az asztal fölött átnyúlva kijelentik: „Vegyél az én hitemből, nekem van elég hitem mindkettőnk számára”, amikor ránk kerül a sor, hogy bátorítsunk.

Eredeti: https://lovegodgreatly.com/borrowed-courage/

Fordította: Barabás Mónika

A mi erőteljes bizonyságunk

Legutóbb, amikor megkíséreltem megosztani valakivel az evangéliumot, a dolog nem ment túl fényesen. Sőt, mondhatnánk úgy, hogy kész katasztrófa volt.

Miközben épp egy könyvesboltban kerestem magamnak olyan Bibliát, amelybe jegyzetelni is lehet, két fiatal hölgy szólított meg. Talán azért érezték úgy, hogy egyszerűbb lesz velem beszélgetni, mert pont abban a szekcióban keresgéltem.

Megkérdezték, hogy hallottam-e már „Istenről, az anyáról”, majd elkezdték megosztani velem hitük alapelveit. Én türelmetlenül közbevágtam, hogy rácáfoljak az érveikre, és hogy megosszam velük Jézus Krisztus evangéliumát, innentől kezdve pedig elfajultak a dolgok. A végén egy könyvesbolt kellős közepén próbáltuk túlkiabálni egymást.

Rendkívül kínos és megalázó volt. Az eset után bűntudatot éreztem.

Miért támadtam rögtön vissza és miért viselkedtem ennyire idegesen?  Miért nem éreztettem velük Krisztus szeretetét? Miért nem hallgattam meg őket készségesen, és miért nem gondoltam meg, mit beszélek? Miért nem tettem bizonyságot? Egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem, vágynak-e igazi megváltásra Jézuson keresztül?

Ha teljesen őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy ennek az élménynek a hatására jóval félénkebbé váltam a „jóhír” megosztásával kapcsolatban. Az élmény hatására, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mi lesz, ha valaki úgy viselkedik velem, amikor megosztom az evangéliumot, ahogy én viselkedtem ezekkel a lányokkal.

Isten arra hív minket, hívőket, hogy megosszuk az örömhírt. Egy hívő életének célja és küldetése, hogy menjen, és beszéljen a megváltás üzenetértől, Isten azonban sosem küld ki minket egyedül. A Szent Szellem jár előttünk, hogy egyengesse előttünk az utat, és bennünk él, hogy felbátorítson bennünket a bátor, hatékony és alázatos beszédre (Apostolok cselekedetei 4:29,31; Apostolok cselekedetei 14:1Máté 10:20).

Isten, a maga mindenhatóságában pont a megfelelő helyen és időben helyezett el bennünket, hogy beszéljünk róla azoknak, akiknek szükségük van rá (5 Mózes 31:8Zsoltárok 139:5). Nekem csak annyi a dolgom, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt felkészült legyek arra, hogy beszéljek a bennünk élő reménység forrásáról.

Amikor az örömhírt osztjuk meg, követhetjük Pál apostol példáját az Apostolok cselekedetei 26-ban. Pál bátor volt, mégis alázatos maradt, amikor az evangéliumról beszélt. Elmondta Jézus Krisztus evangéliumát, azonban megosztotta a saját történetét is. Ha engedjük a Szent Szellemnek, hogy irányítsa a beszélgetéseinket, akkor ő meg fogja teremteni a lehetőséget nekünk arra, hogy megosszuk a hitünket (Jelenések könyve 3:8).

Az Apostolok cselekedetei 26-ban az Úr mennyei módon olyan helyzetbe hozza Pált, hogy az beszélhessen a hitéről, és megoszthassa a bizonyságtételét Agrippa királlyal. Ahelyett, hogy a félelmet engedte volna eluralkodni, Pál szerencsésnek tartotta magát, hogy védekezhet és azért is, mert így lehetősége nyílt az evangéliumról beszélni a kor legmagasabb rangú hivatalnokainak.

Gyakran nem látjuk meg, hogy Isten mennyei módon helyezett minket pont oda, ahol vagyunk, hogy gyümölcsöt teremjünk a minket körülvevő embereknek (János 15:4–5, 16).

Te és én tápláljuk a családtagjainkat, szomszédainkat, munkatársainkat, és még azokat is, akik a közösségi média oldalain követnek bennünket. Így muszáj feltennünk magunknak a kérdést: mivel tápláljuk őket?

A 1–23. versekben Pál kijelenti, hogy Jézus Krisztus evangéliumának igazsága az egyetlen út a megváltáshoz és az Istennel való megbékéléshez. Emellett láthatjuk, hogy Pál elmesélte a saját megtérésének történetét is.

A személyes bizonyságtételünk nagyon fontos, mert ez annak az egyedülálló története, hogy Isten miként formálta a mi életünket. A személyes bizonyságtételünk egyszerűen az, hogy milyen volt az életünk Krisztus előtt, és mennyit változott a megváltásunk óta. Az emberek ugyan beleköthetnek a Biblia egyes részeibe, az Isten életünkben elvégzett csodálatos munkáját senki sem vitathatja.

A 24–29. versekben azt látjuk, hogy Pált kicsúfolták és kigúnyolták. Nem a mi feladatunk bárkit meggyőzni, belekényszeríteni vagy érzelmileg zsarolni azért, hogy elfogadja Jézust megváltójaként. A mi feladatunk csupán annyi, hogy bátran és alázatosan beszéljünk róla, a munka többi részét pedig a Szent Szellemre bízzuk.

Gyakran imádkozom azért, hogy Isten adjon nekem újabb alkalmat találkozni azokkal a lányokkal. Ha megtenné, bocsánatot kérnék tőlük az arrogáns és feszült viselkedésemért, majd alázatosan és szeretettel beszélnék velük.

Isten annyira szeretett engem, hogy a fiát, Jézus Krisztust adta halálra, hogy megfizesse az árat a bűneimért. Kamaszkoromban elszöktem otthonról, majd az alkohol és a drogok segítségével a szexuális bűnök, a prostitúció és a pornográfia csapdájába estem. Meggondolatlanul éltem a reménytelen, dühös és elkeseredett életemet. Amikor a dolgok a legrosszabbra fordultak, és már a halállal néztem szembe, öntudatra ébredtem és felismertem, hogy minden, amit teszek, rossz. Könyörögtem Istennek, hogy segítsen, javítson meg, mentsen meg. Teljes szívemből hittem, hogy képes rá. Habár ezt akkor még nem értettem, Jézus Isten jobb oldalán ült, és értem imádkozott.  Jézus halálának, eltemetésének és feltámadásának hála Isten kinyújtotta hatalmas karját, belenyúlt az életembe, és megmentett. Újjá tett. Bár a körülményeim nem változtak meg azonnal, egyvalami mégis rögvest más lett: volt reménységem. Annyira szeretve éreztem magam, mint még soha. Alávetettem magam Istennek, aki módszeresen megtisztított, helyreállította az összetört szívemet, meggyógyította a régi sebeket, eltávolított embereket az életemből és megmutatta, hogyan éljek Érte és szeressek úgy, mint Ő.

Megosztani az evangéliumot néha ijesztő. Lehet, hogy kinevetnek, kicsúfolnak, elküldenek vagy elhagynak. De mi azért vállaljuk a kockázatot, mert szeretjük Istent. Istent szeretni azt jelenti, hogy szeretnünk kell az embereket, még akkor is, ha szerethetetlen, kellemetlen, udvariatlan emberekről van szó (Máté 22:37–39). Isten megígérte, hogy megadja nekünk az erőt, szánkba adja a szavakat és kegyelemmel tesz teljessé, hogy mindezt Érte vigyük véghez, méghozzá kiválóan (Máté 7:7–8).

Hogyan imádkozhatunk érted, amikor elindulsz a világba, hogy megoszd az örömhírt és a bizonyságtételedet?

  Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/our-powerful-witness/

Fordította: Szabó Anna

Legyen bátorságod

A vitatkozás annyira elvadult, hogy a parancsnok már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, Pált szabadítsák ki a vitatkozók közül, és vigyék vissza az erődbe. Azon az éjszakán az Úr megállt Pál mellett, és azt mondta neki: „Légy bátor, mert ahogyan Jeruzsálemben hűségesen tanúskodtál rólam, úgy kell majd tanúskodnod Rómában is!” (Apostolok cselekedetei 23:10-11)

A Biblia egy másik, számomra kedves helyén is olvashatunk egy olyan helyzetről, ami nagyon hasonlít arra, amivel Pálnak kellett szembenéznie az Apostolok cselekedetei 23-ban, mégpedig a Máté 28:18-20-ban:

„Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön.  Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

El tudom képzelni, hogy Pál mennyire félhetett és milyen ideges lehetett abban a sötét, hideg cellában, talán még éhezett is, és azon töprengett, vajon mi fog történni vele. A Főtanács megoszlott. Nem akarták meghallgatni Pált, néhányan a zsidók közül meg akarták ölni őt. Úgy tűnt, Pált kivégzik Jeruzsálemben és a tervei, hogy elvigye Krisztus hírét Rómába és azon is túl, sosem valósulnak meg. Tudom, hogy én is így éreztem, amikor valaki megtéréséért imádkoztam és úgy tűnt, hogy csak távolodik Istentől. Nagyon frusztráló érzés, amikor úgy érzed, az imáid nem találnak meghallgatásra.

Isten azonban megjelent Pálnak ebben a kritikus időben és bátorította őt és biztosította arról, hogy még Rómában is tanúságot tesz majd az evangéliumról.

Isten jelenléte és segítségének ígérete rendelkezésre áll ma számunkra is, minket is arra bátorít, hogy mindenki előtt felvállaljuk, hogy Krisztusnak élünk. Imádkozz továbbra is a barátod vagy családtagod megtéréséért és azért, hogy egyre több emberhez jusson el az evangélium. Az Úr maga ígérte, hogy sosem hagy el minket és sosem hagy cserben, ha továbbra is azt tesszük, amit a szívünkre és a kezünkbe helyez.

A Biblia feljegyezte, hogy az Úr három további alkalommal jelent meg Pálnak, hogy biztosítsa őt a továbbiakról. Ha elbátortalanodtál az evangélium hirdetése közben, emlékezz a mai igékre és meríts belőlük bátorságot!

Mennyei Atyám, köszönjük neked folyamatos jelenléted ajándékát. Imádkozunk, hogy a szívünk szilárdan megmaradjon benned és kérünk, adj nekünk bátorságot, hogy merészen vallást tegyünk az evangéliumról, bárhová megyünk is, bármilyen feladatokat is adsz nekünk. Jézus nevében, Ámen.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/have-courage/

Fordította: Szabó Eszter

Hirdetni félelem nélkül

Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. Közülük néhányan makacsul ellenkeztek, és nem fogadták el, amit mondott. Sőt, az egész zsinagógai közösség előtt gyalázták és rossz hírét keltették az Úr Útjának. Ekkor Pál szakított a zsinagógai közösséggel, de magával vitte azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Őket azután két éven keresztül minden nap tanította egy Tirannosz nevű férfi iskolájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Kis-Ázsiában élő zsidók és nem zsidók mindenhol hallották és megismerték Isten üzenetét.” (Apostolok cselekedetei 19:8-10, kiemelés tőlünk)

Néhány hónappal ezelőtt együtt vacsoráztam a barátaimmal. Együtt ültünk az asztalnál barátok és ismerősök, de volt egy pár az asztalnál, akiket egyikünk sem ismert. Miután megismerkedtünk, kiderült, hogy közülünk néhányan ugyanabba a gyülekezetbe járunk. Új barátaink elárulták, hogy nemrég költöztek ide, és nincsenek oda a gyülekezetekért, mert sok történetet hallottak arról, hogyan bántják egymást a tagok. A barátom, Katy, aki félelem nélkül szokott beszélni és jó példa arra, hogyan hangolhatja össze egy nő a létét a Szentlélek munkájával, nem késlekedett.

„Meséljetek erről többet!” Elmondatta velük a történteket gyengéden, barátságos felhívással.

Katy bátor volt, kíváncsi és összhangban volt a Szentlélek munkájával. Szeretete, amit Isten és emberek iránt érez, ragadós, s bár nem utazik városról városra, saját településén kiveszi a részét Isten munkájából.

Időnként, amikor az Apostolok cselekedeteit olvasom, fennakadok azok, hogy mennyire különbözik az életem Pál apostolétól. Egyetlen küldetése Krisztus hirdetése volt, városról városra utazott és hirdette a Jó Hírt. Rendíthetetlenül a céljára összpontosított – és én erre nagyon irigykedem. Négy gyermekem van, ezért nem utazok sokat mostanában, de találkozom a tanárokkal, eladókkal, a szomszédaimmal, a munkatársaimmal és a barátaimmal. Bár a körülményeink különböznek, a célunk ugyanaz, mint Pálé volt: hirdetni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot.

A nagy parancsolat ezt mondja: „Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe!  Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!” (Máté 28:19-20). Ez nem csak Pál himnusza, hanem a miénk is. Ez vezérli Katyt is arra, hogy megossza másokkal a jóság és a szeretet történetét. Ez biztat arra, hogy legyünk bátrak, mint Pál, és félelem nélkül hirdessük az evangéliumot.

A küldetésünk az, hogy hirdessük azt, hogy mit tett Krisztus az életünkben, akár beosztottak, akár vezetők, anyák vagy barátok vagyunk. Néhányan közülünk városról városra utaznak, a Szentlélek iránymutatása szerint. De sokan ugyanabban a városban élünk és bízunk abban, hogy a Szentlélek adja a szánkba a szavakat, amikor beszélgetünk a munkatársainkkal, gyerekeinkkel, szomszédainkkal és másokkal, akiket Isten az utunkba vezérel.

Könnyű lenne azt mondani, hogy Pál bátorsága és kiállása az evangélium miatt, az csak annak a kornak és annak az időszaknak szólt. De ahogy a Jézusról szóló jó hír életeket változtatott meg az első században, ma is életek változnak meg.

Ezen a héten, miközben az Apostolok cselekedeteit olvasod, engedd, hogy Pál bizonyságtétele és a Szentlélek munkája téged is bátorítson. Imádkozz és kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot ott, ahová helyezett téged. Kérd Istent, hogy segítsen figyelned a Szentlélek vezetésére a saját életedben és mások életében. Emlékezz Isten ígéretére, hogy amikor megyünk és megosztjuk a Jó Hírt, mindig velünk lesz, a világ végső határáig.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/fearless-proclamation/

Fordította: Szabó Eszter

A tanítványi lét fontossága

A szüleim szeretik elmesélni első evangelizációs törekvésem történetét, amikor is az iskolabuszon megtanítottam a többi gyereknek a „Jézus szeret minden kicsi gyermeket” című dalt. Rájöttem ugyanis, hogy az egyik barátom még nem hallott Jézusról, ezért elénekeltem neki a dalt, és megkértem, hogy tanítsa meg az éneket a szüleinek is. Ezt követően úgy mentem haza, hogy biztos voltam benne, a következő hétre már ők is keresztények lesznek.

Bár remélhetőleg azóta az iskolás eset óta némileg felnőttem, néha aggaszt, hogy az evangélium megosztásához való hozzáállásom nem változott túl sokat. Elmondom a legfontosabbak, remélem a legjobbakat, aztán a saját megállómban leszállok a buszról. Sok gyülekezet cselekszik így, nem is feltétlenül tudatosan. Sokszor csak a számokra összpontosítunk: a megtérések számára, arra, hogy hányszor osztottuk meg az evangéliumot, illetve hogy hányan merítkeztek be. A feladatunkat az evangélium megosztásának felelősségére korlátozzuk, aztán hagyjuk, hogy az emberek a többit egyedül oldják meg.

Pál és Barnabás szokatlan visszaútja Antiókhiába az Apostolok cselekedetei 14. fejezetében rámutat arra, hogy máshogy is lehet gondolkozni az evangelizációról. Derbéi sikeres szolgálatuk után (14:21) visszaindultak Antiókhiókiába, azonban nem a szokásos délkeleti úton haladtak a szíriai Antiókhiába, hanem visszamentek arra, amerről jöttek: Lisztrába, majd Ikóniumba és csak utána Antiókhiába. Ezeket a városokat nemcsak azért látogatták meg korábban, hogy megosszák az evangéliumot, kipipálják őket a listán, majd hazatérjenek. Pál és Barnabás visszatértek az általuk megalapított gyülekezetekbe, „mindenhol megerősítették a tanítványokat” emlékeztetve őket arra, sok szenvedésen kell még keresztülmenniük, amíg el nem jutnak Isten királyságába (14:22). Nem hagyták az újonnan megtérteket vezetés és helyes tanítás nélkül: visszatértek, és olyan vezetőket jelöltek ki, akiket, hitük szerint, Isten használni tudott az Ő nyájának legeltetésére (14:23).

Pál és Barnabás viselkedése valami nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, még akkor is, ha közülünk sokan nem utaznak többszáz kilométert azért, hogy terjesszék az örömhírt. Bemutatták a tanítványi lét fontosságát. Bíztak abban, hogy ezek az újonnan megtért keresztényeket a bennük lakó Szent Szellem által Isten védelmezi és szenteli meg. Felismerték az elhívásukat arra, hogy ennek a folyamatnak ők is részeseivé váljanak, mégsem gondolták úgy, hogy az egész munkát nekik kellene elvégezni, hanem imával és böjttel keresték Isten iránymutatását. Tudták, hogy ezeknek a fiatal hívőknek milyen fontos a bátortás, a tanítás és az irányítás, és az Istentől kapott feladathoz végig hűségesek maradtak, nem csupán az elején.

Kit bízott rád Isten, hogy tanítsd? Pál és Barnabás munkássága lenyűgözőnek és izgalmasnak tűnhet, de valójában sokkal hétköznapibb lehetett, mint ahogy mi azt képzeljük. Napokon keresztül csak utaztak egyik városból a másikba. Amikor bátorították a fiatal gyülekezeteket, azt nem mindig nagy horderejű beszédeken vagy sorsfordító pillanatokon keresztül tették. Néha talán mindennapi beszélgetéseken, apró szolgálatokon, kis lehetőségek megragadásán keresztül fordították az emberek figyelmét Isten királysága felé. Talán észre sem vesszük azt a lehetőséget, ami az orrunk előtt hever, hogy gyarapítsuk Isten királyságát, terjesszük az evangéliumot és megváltoztassuk emberek életét. Ahelyett, hogy máris egy következő dologba kezdenénk – a következő város, a következő misszió, a következő ember –, sokan közülünk talán épp arra kapunk elhívást, hogy visszatérjünk.

Visszatérni az emberekhez, akiknek szükségük van a te iránymutatásodra és szeretetedre. Visszatérni gyülekezetekhez, melyeknek szükségük van a te jelenlétedre. Visszatérni közösségekbe, ahol szükség van a te szolgálatodra. A visszafelé vezető út se nem könnyű, se nem gyors – erről Pál és Barnabás is mesélhetne, miután ismét végigjárták ugyanazokat a városokat – de kifizetődő.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-discipleship/

Fordította: Szabó Eszter

Nemzetek világossága

Gyerekként az egyik legkedvesebb tévés műsorom a Szupercsapat volt (most elárultam a koromat!). A csapat félreértett jófiúkból állt, akik segítettek azokon, akiknek már nem volt hová fordulniuk. Mindig teljesítették azt, amit kitűztek maguk elé és sosem kapták el őket. A sorozat egyik leghíresebb sora így hangzik: “szeretem, amikor egy terv sikerül.”

Az Apostolok cselekedeteiben láthatjuk, hogyan valósult meg Isten terve azáltal, hogy a tanítványok teljesítették a parancsot, melyet Jézus utolsó szavaival rájuk hagyott. Mielőtt elment, Jézus azt mondta a tanítványainak: “…amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol” (Apostolok cselekedetei 1:8).

Ebben a könyvben láthatjuk azt, ahogyan Isten a Szentlelken keresztül munkálkodik, még borzalmas körülmények között is. Az első hét fejezetben a gyülekezet Jeruzsálemben élt. Majd a 8-12. fejezetből kiderült, hogy az evangélium terjedésével együtt hogyan növekedett a gyülekezet Júdeában és Samáriában. A 13. fejezettől pedig már arról olvashatunk, hogy az evangélium hogyan jut el a világ távoli részeire Pál apostol első missziói útja eredményeképpen.

Amikor Pál és Barnabás megérkeztek a pizidiai Antiókhiába, először, szokásukhoz híven, a zsinagógába mentek. Pál tanította az Ószövetségből a hallgatóság számára ismerős szavakat, elmagyarázva, hogy Jézuson keresztül teljesedtek be azok az igék. Ezek után mindenki többet szeretett volna hallani (42. vers).

A következő héten „városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét” (44. vers). Ez a látvány azonban undok reakciót váltott ki a zsidókból. „Beteltek féltékenységgel és irigységgel”, és ezért haragosan Pálra támadtak. Sőt, a pizidiai Antiókhiában élő zsidók 80 mérföldön keresztül (kb. 130 km – a szerk.) követték Barnabást és Pált, egészen a legközelebbi városig, hogy megakadályozzák őket Isten szavának terjesztésében!

Az irigység erős érzelem, ami ellopja tőlünk az örömöt és képes igazolni szörnyű tetteket is. Jakab levele 3. rész 16. vers arra figyelmeztet, hogy „ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.” Voltál már féltékeny hívő testvéred ajándékára vagy más gyülekezetek szolgálatának növekedésére? Eltölthet minket az öröm vagy az irigység – de a kettő együtt nem!

A zsidók reakciója ellenére, Isten terve tovább haladt és Pál a pogányok számára világosság lett. Pál idézte az Ézsaiás 42:6-t: „Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban, megőrizlek, és fogom a kezed. Szövetségül adtalak a népnek, világosságul a nemzeteknek.” Ez arra emlékeztet, hogy Isten nem elválasztani akarta magának a zsidókat, hanem arra használni őket, hogy más nemzetek is eljussanak hozzá. Sajnos azonban, ez nem sikerült.

Amikor a pogányok ráébredtek, hogy Isten Pált küldte hozzájuk azért, hogy hirdesse köztük a megváltást és így ők is üdvösséget nyerjenek, „nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét.” Nem voltak kirekesztve, ők is Istenhez járulhattak. Minket is töltsön el örömmel és örvendezéssel az ünneplés, hogy Isten minket is tervei és céljai részesévé tett, származásunktól függetlenül!

A  fejezet 47-49. verse betekintést enged Isten tervébe: váltás történt. Addig a pontig a hívők nagy része zsidó származású volt. Most pedig főként pogányok jutottak hitre és megalakultak az első többségében nem zsidó származású gyülekezetek. Bár nyilvánvaló akadályokkal kellett szembenézniük mégis „betöltötte [őket] az öröm és a Szent Szellem.” Ahogy a gyülekezet növekedett, az egyensúly elmozdul az egyre több pogány származású hitrejutott felé.

Az emberek kétféleképp reagálnak az evangéliumra ebben a fejezetben. Azok, akik jól ismerték az Ószövetséget és várták a megígért Messiást, megkeményítették a szívüket. Azok azonban, akik kevésbé ismerték az Írást, nyitott szívvel fogadták a tanítást.

Nem tudjuk megjósolni, miként fogadják az emberek az evangéliumot vagy ki az, aki hitre jut. Isten tudja. Minket pedig arra hívott el, hogy hűségesen éljük meg és tegyünk bizonyságot a jóhírről. Ha lehetőségünk adódik, osszuk meg az evangéliumot másokkal. Mi is részesei lehetünk annak, ahogyan Isten terve beteljesül és az örömhír eljut a világ végéig, hogy megláthassuk ahogy beteljesedik a Jelenések könyve 7:9: „Ezután ismét láttam: egy megszámlálhatatlanul nagy sokaságot, akik mindenféle nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származtak. A trón és a Bárány előtt álltak fehér ruhában.” Milyen csodálatos ez!

Isten terve valóra válik. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak tetszeni fog, amikor majd végül minden a helyére kerül. Menjünk tovább örömmel és a Szentlélek erejének segítségével hirdessük az Úr Szavát!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/light-to-the-nations/

Fordította: Szabó Eszter

Bevezetés az Erőt kaptunk – Egykor és most c. tanulmányba

Az evangélium terjedése

Jézus azt parancsolta követőinek, hogy legyenek tanúi „Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol”. (Apcsel. 1:8) Az Apostolok cselekedeteiben mindazokat a dolgokat megtaláljuk, amelyeket a tanítványok tettek tanúskodva az Ő életéről, haláláról és feltámadásáról.

Az Apostolok cselekedeteit Lukács írta, aki ezt a könyvet és Lukács evangéliumát is barátjának, Teofilusnak címezte, hogy Jézus halálát követően beszámoljon neki Krisztusnak és követőinek az életéről. Lukács Pál apostolt még néhány missziós útjára is elkísérte. Az Apostolok cselekedetei ott veszi fel a fonalat, ahol az író evangéliuma véget ér: Jézus mennybemenetelével és a Szent Szellem eljövetelére való várakozással.

Pünkösd után a tanítványok elindultak, hogy Krisztus evangéliumát hirdessék. Amikor az üldöztetések elkezdődtek, a hívők szétszóródtak Jeruzsálemből Júdea és Samária felé. A keresztényüldözést egy Saul nevű ember vezette, drámai megtérése után azonban maga Saul lett a gyülekezet vezetője. Őt a Biblia ezt követően Pálként emlegeti, és az Apostolok cselekedetinek hátralévő része az ő missziós útjairól számol be, melyek során beutazta az egész Római Birodalmat, végig a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot hirdetve. Az Apostolok cselekedeti Pál bebörtönzésével ér véget, a könyv mégis utalást tesz arra, hogy az evangélium terjedése még csak most kezdődött el igazán.

Miközben megismerjük az első gyülekezetet, kreatív ötleteket meríthetünk ahhoz, hogyan hirdessük az evangéliumot és bátorítsunk más hívőket. A könyvben nagyszerű bátorítást találunk nehéz időkre, mert láthatjuk, hogy az apostolok kitartottak az üldözés, a bebörtönzés, vagy akár a halál ellenére is. Hiszen ahogy az evangéliumot hirdetjük és tanítvánnyá teszünk minden népet, nekünk is kihívásokkal kell szembenéznünk hitünkben és igyekezetünkben.

Az Apostolok cselekedetei bámulatos bátorításul szolgál mindannyiunknak, hogy nagyon szeressük Istent. Miközben az evangélium terjedéséről olvasunk, mi magunk is felbátorodhatunk, és megoszthatjuk az örömhírt a közösségeinkkel és környezetünkkel. Habár üldözték őket, a tanítványok mégis rendíthetetlenek maradtak küldetésükben, hogy a Krisztusról szóló örömhírt mindenkinek elmondják. Lehetünk mi is állhatatosak, amikor megpróbáltatás és üldözés ér bennünket, mert tudjuk, hogy életünknek nincs hatalmasabb célja, mint az, hogy tanúskodjunk Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/empowered-introduction/

Veletek vagyok a világ végezetéig

„Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!” – Máté 28:20

Érezted már úgy, hogy Isten egy lehetetlen helyzetbe helyezett? Vagy talán úgy érzed, hogy olyasmit kér tőled, ami bőven meghaladja a képességeidet? Valószínűleg pont így éreztek a tanítványok is, amikor Jézus ezt a parancsot adta nekik: „Menjetek a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon!”

Minden embert az egész világon. Mégis hogyan?

El tudom képzelni, mennyi félelem, kétség és hitetlenség töltötte el őket. Ismerték Jézust. Tudták, hogy ő Isten, és hogy az akarata tökéletes. De… minden embert? Az egész világon?

Emlékszek az első alkalomra, amikor Caracasból az Amazonas vidékére utaztam. Több mint 15 órán keresztül buszoztunk. 6-7 óra elteltével nem láttam mást, csak a tájat. És még több tájat. Aztán átkeltünk egy folyón. Aztán megint táj jött. És átkeltünk még egy folyón. Aztán még több táj, majd az Orinoco-folyó. Aztán átkeltünk az Orinoco-folyón is, végül másfél órányi tájnézegetést követően megérkeztünk Puerto Ayacuchóba.

Forgott velem a világ. Uram, mégis hová hoztál engem?! Ifjú házasok voltunk, és a férjem izgatottam vitt el a szülőfalujába. Akkor már tudtam, hogy Isten arra hív, szolgáljam őt az esőerdőben, így készültem ugyan az útra, mégis annyira fáradt és túlterhelt voltam, hogy nem akartam mást, csak elszaladni. Az Apostolok cselekedetei 1:8-ban arra olvasunk felhívást, hogy tanúk legyünk – egészen a föld végső határáig.

Nahát, én aztán a föld végső határán éreztem magam!

Jézus pontosan tudta, hogy mire gondolnak a tanítványok. Tudta, hogy össze vannak zavarodva, és hogy rémültek. Tisztában volt azzal is, hogy a feladat hatalmas volt és nehéz; sokkal nagyobb, mint a tanítványok.

Jézus mégis ezt parancsolta nekik:

Menjetek a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon,

Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében!

Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek!

Majd ezt az ígéretet tette:

Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

„Nem a saját erőnk visz minket. Annak a felhatalmazásával megyünk, aki megteremtette és megváltotta a világot.” – John Piper

Talán Isten arra kér most téged, hogy tedd meg a lehetetlent. Arra kér, hogy tégy valamit az Ő dicsőségére, hogy kiterjeszd a kegyelmet és megbocsáss valakinek, aki megbántott. Talán arra kér, hogy mondj le valamiről, amit szeretsz; hogy engedd el azt a barátságot, hogy tárcsázd azt a bizonyos számot. Talán arra kér, hogy többet adj. Többet az idődből. A pénzedből. A kényelmedből.

Bármire is kér Isten, ugyanaz az ígéret vonatkozik rád, mint amit akkor adott a tanítványoknak, amikor megparancsolta nekik a világba való kimenetelt:

Veled leszek. Mindig.

Az Ő hatalma az, amely küld bennünket, vezet bennünket és erőt ad nekünk.

Az erő Krisztusban van.

Amikor a feladat lehetetlennek tűnik, ne arra gondolj, amit te nem tudsz megtenni! Nézz fel Jézusra! Vedd el az erőt, ami Benne van elrejtve a számodra! Ne feledd, hogy Ő mindig veled van, és nincs olyan dolog a világon, amit az Ő segítségével ne tudnál megtenni!

Jézus egy teljesítendő küldetéssel látta el a tanítványokat, de nem egyedül küldte el őket. Az Ő folyamatos jelenlétének ígérete több, mint elégnek bizonyult abban, hogy megerősítse és vezesse a tanítványokat, akik engedelmeskedtek Jézusnak és elindultak minden embert tanítvánnyá tenni.

Veletek vagyok. Mindig. Amíg ez a korszak véget nem ér.

Engedd, hogy Jézus drága hangja a füledbe súgja ezt a gyönyörű ígéretet a mai napon! Engedd, hogy az Ő jelenléte adjon neked erőt elvégezni azt a feladatot, melynek elvégzésére Ő kért meg.

Megelégedve az Ő szolgálatában,

Edurne

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/i-am-with-you-to-the-very-end/

Hazugság helyett igazság – 3. hét / 5. nap

Túl idős/fiatal vagy, hogy Isten használhasson

Olvasd el!: Jób 12:12; Zsoltárok 92:12-14; 1 Timóteus 4:12

IMÁK: Zsoltárok 92:12-14; 1 Timóteus 4:12

Szabtál már korhatárt Isten tervének az életedben? Gyakran úgy érezzük, hogy a korunk gátol abban, hogy szabadon elérhessük céljainkat, álmainkat. Mint a magasságkorlátnál a hullámvasúton, kihúzzuk magunkat, nyújtózkodunk, hátha Isten engedélyezni fogja, hogy menjünk egy kört. De az igazság az, hogy Istennél nincs korhatár. Ő a fiatalokat és az időseket is felhasználja az Ő dicsőségére.  Jósiást, a nyolc éves királyt használta fel, hogy a júdeaiak visszatérjenek Hozzá (2 Királyok 22). Pál apostol figyelmeztette Timóteust, hogy ne hagyja, hogy a fiatal kora akadályt jelentsen a szolgálatban, inkább éljen példaértékű életet.

A másik oldalon állnak azok az emberek, akik úgy érezzük, hogy vége már a „dicső napoknak”, melyet az Úr szolgálatában töltöttünk. Életkorunk, egészségi állapotunk, vagy a lehetőségek hiánya miatt azt érezhetjük, hogy Isten örökre a kirakatba állított. Barátom, Isten hatalmasan használja azokat, akik sokat tapasztaltak az életben, hogy erősítsék, eddzék és biztassák a következő generációt.

Függetlenül a korodtól, Isten azt AKARJA, hogy légy misszióban Érte. Kész vagy nyitottá válni bármilyen lehetőségre, melyet Ő elkészített neked?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megmutatod, hogy életem bármelyik szakaszában lennék is, Neked terved van velem. Segíts, hogy felismerjem a lépéseket, melyeket engedelmesen meg kell tennem. Köszönöm neked Jézust. Segíts Szent Szellemedre hagyatkozni, mert Ő a helyes irányba vezet majd. Jézus nevében, Ámen.

/YouVersion/

Fordította: dr. Ferenczi Andrea