„Egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult , visszajött Jézushoz, és hangosan dicsérte Istent. Azután arcra borult Jézus lábai előtt, és megköszönte, hogy meggyógyította. Ez az egy éppen samáriai volt.” – Lukács 17:15-16
Tíz olyan ember, akiket mások elkerültek a leprájuk miatt, akik saját városukban voltak számkivetettek, Jézushoz kiáltanak gyógyításért. Így kezdődik a történetünk, és Jézus mindössze annyit mond nekik: Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak! A leprások pontosan tudták, hogy Jézus mire gondolt, és biztosan magukon kívül voltak az izgalomtól. Abban az időben szokás volt, hogy ha valaki meggyógyult valamilyen fertőző betegségből, akkor megmutatta magát egy papnak, aki megerősíthette, hogy a beteg többé már nem jelent veszélyt a többiek számára.
Mindannyian tudjuk, mi következik ezután: a tíz közül csak egy jön vissza, hogy köszönetet mondjon Jézusnak. Amikor a történetnek ezt a részét olvassuk könnyen ítélkezünk a másik kilenc felett. Jézus meggyógyította őket egy betegségből, ami lehetetlenné tette számunkra, hogy más emberekkel érintkezzenek. Elveszítették a családjukat és a barátaikat, most pedig meggyógyultak és normális életet élhettek. Hogy lehet az, hogy mégsem tértek vissza Jézushoz köszönetet mondani?
Ezt elég kényelmetlen dolog számomra leírni, mert magamra ismerek abban a másik kilencben, akik boldogan továbbálltak. Ha őszinték szeretnénk lenni, legtöbbünk inkább arra a kilencre hasonlít, nem pedig az egyre, aki visszajött dicsőíteni Jézust.
Mikor köszöntem meg Istennek utoljára a megváltást, mindazokat a szellemi áldásokat, amelyekkel Jézusban elhalmoz, mindazokat a fizikális dolgokat, amelyeket birtoklok, a tetőt a fejem felett, a barátaim szeretetét, vagy akár a gyógyulást a fejfájásból, amely tegnap egész nap kínzott?
És itt nem egy gyors „Kösz, Uram”-ra gondolok, hanem olyan hálára, amely, a lepráshoz hasonlóan, arra késztet minket, hogy a dicséretben a térdünkre essünk.
Néha félünk a grandiózus gesztusoktól és az erős szenvedélytől, de úgy gondolom vissza kellene hoznunk ezt a fajta lelkesedést az imával és dicsérettel töltött időnkbe.
1). Szenvedélyre és lelkesedésre van szükségünk
Eszedbe jut olyan, amikor Isten olyan módon válaszolta meg az imáidat, hogy egyszerűen csak ugrálni szerettél volna az örömtől? Miért olyan ritkák az izgalomnak ezek a pillanatai? Ennek talán az az oka, hogy nem tudunk rendesen elámulni Istenen. Nem értjük meg igazán, hogy milyen hatalmas és erős is Ő; milyen jó és szent. És azt sem értjük meg igazán, hogy milyen gyengék és csekélyek vagyunk mi egy ilyen hatalmas Istenhez képest. Ha megértjük azt, hogy kicsoda Isten hozzánk képest, akkor még szenvedélyesebbek leszünk a hálaadásban.
Ezt nagyon könnyű elfelejteni, ezért segítséget jelenthet, ha jobban számon tartjuk egyrészt a jó dolgokat az életünkben, másrészt pedig mindazokat az áldásokat, amelyek a nehéz időszakokból származnak.
2). Alázatra van szükségünk
Az a leprás, aki visszatért tudta, hogy kicsoda volt Jézus, és megalázta a tény, hogy Jézus megkönyörült rajta és meggyógyította. Növekednünk kell az alázatban, és ahogy ezt tesszük, a hálaadásunk Isten felé egyre szívből jövőbb lesz majd. De az alázat nem egy olyan dolog, ami csak úgy ragad ránk. És nem is olyan, amit csak úgy begyakorolhatunk. Az alázat abból fakad, hogy egyre többet tanulmányozzuk Isten Igéjét, egyre jobban látjuk a bűneinket, egyre jobban megértjük Krisztus áldozatát, és egyre többet imádkozunk Istenhez azért, hogy alázatossá tegyen bennünket.
Bennünk és velük kapcsolatban semmi sem szeretnivaló; a bűn mindent tönkretett. De Jézus még így is szeretett minket, és szerethetővé tett minket az Ő átformáló ereje által. És bár nem érdemlünk semmit, Isten mégis áldásokban füröszt minket nap mint nap. Ezeknek a tényeknek arra kellene ösztönözniük minket, hogy örömünkben felkiáltunk és zokogunk a hálától. Alázatossá és szenvedélyessé kellene tegyenek minket, dicsőítővé és engedelmessé.
Pontosan úgy, mint az a leprás, aki visszatért Jézushoz, mi is essünk az Ő lábai elé túlcsorduló hálával mindazért, akik vagyunk, és amink van a mi Istenünknek köszönhetően.
Jézusra nézve,
Jen
Fordította: Szabó Anna
Forrás: https://lovegodgreatly.com/thanksgiving-with-passion/
