Címke: megváltás

Engedelmes szeretet

Leave a comment

Egyszer régen lázadó voltam.

Keményfejű.

Engedetlen.

Miután Isten megajándékozott a megváltással, az első dolog, amit elkezdett átalakítani bennem a lázadó természetem volt. Ez volt aztán az Istennek való feladat! Többévnyi szándékos engedetlenség után Isten kegyelméből elköteleztem magam arra, hogy engedelmes leszek Neki, és Őt fogom szolgálni.

A megváltás után a hívő ember élete új irányt vesz és Isten felé tart. Az Istennek való engedelmesség a megújult, szent élet ismertetőjele.

Az engedelmességünk megmutatja az embereknek, hogy kihez ragaszkodunk. Amikor Istent választjuk saját, önző kívánságaink helyett, megmutatjuk, hogy Őt mindennél – még önmagunknál is – jobban szeretjük.

„Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében.” (1 János 2:3–4)

Új hívőként komolyan elköteleztem magam, hogy engedelmeskedni fogok Istennek; szenvedélyemmé, sőt, küldetésemmé vált. Ugyanakkor lassan kezdtem úgy kezelni az engedelmességet, mint olyasvalamit, amivel elnyerhetem Isten jóváhagyását és tetszését.

Ha rosszul bántam egy munkatársammal vagy rosszallóan beszéltem valakiről, rettenetes bűntudat kezdett gyötörni. Azonnal arra gondoltam, hogy el fogom veszíteni Isten szeretetét. A szeretetből történő engedelmesség átadta helyét a félelemből és a törvényeskedő kötelességtudatból fakadó szolgálatnak.

„Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki – ez pedig egyáltalán nem nehéz!” (1 János 5:3)

Fontos, hogy odafigyeljünk a szavak sorrendjére az 5. részben. Először Isten szeretete jelenik meg, a mi engedelmességünk csak utána következik. 

A hit és a szeretet nem a mi engedelmességünk eredménye. Az Efézus 2:8–9 szerint a hitünk ajándék Istentől, az 1 János 4:19 szerint pedig az egyetlen oka annak, hogy mi szeretjük Istent az, hogy Ő előbb szeretett minket.

Éppen ezért a mi engedelmességünk elvileg minden esetben a következménye Isten irántunk való szeretetének, nem pedig egy ügylet, melynek során elnyerhetjük azt.

Ne értsetek félre. Az Isten Igéje és parancsai iránti engedelmesség elképesztően fontos. Hívőkkénk arra kaptunk elhívást, hogy az életünknek Isten Igéje legyen a biztos alapja. Bölcsességért, tudásért és békességért a Bibliára támaszkodunk. Az Ige a mi biztonságunk forrása és identitásunk záloga.

Ha igazán szeretjük Istent, keressük a lehetőséget, hogy megismerjük Őt és az Ő Igéjét, és hogy megtartsuk parancsait. Ha a hitünk őszinte, akkor engedelmesség lesz a gyümölcse.

De mi történik, ha csalódást okozunk Istennek?

Szerencsére Isten az első perctől kezdve tudja, hogy lesznek mulasztásaink, ezért küldte el nekünk a fiát, Jézust. Jézus megtette azt, amire mi képtelenek voltunk: tökéletesen és teljesen engedelmeskedett Istennek, még a kereszten is.

Mivel Jézus a hívőkben él, ezért Isten úgy lát minket, ahogy Jézust: tökéletesen igaznak, szentnek, szeretett gyermekének. Emiatt szabadon szolgálhatjuk Őt, és teljes szívünkből önfeledten engedelmeskedhetünk Istennek, tudva, hogy Ő mindig szeret minket, bármi történjen is.

„Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt.” (1 János 2:5-6)

Amikor engedetlenek vagyunk Istennel és az Ő Igéjével szemben, vakmerően, szégyenérzet nélkül futhatunk Istenhez, és kegyelmi trónja elé vethetjük magunkat őszintén megvallva, hogy mennyit küzdünk az engedetlenséggel. Őszintén és alázattal kiönthetjük neki a szívünket, majd megbánásunk és bűnvallásunk után bízhatunk Benne. Ezután ismét elkezdhetjük Őt követni, tudva, hogy szeret minket, tudva, hogy már elárasztott bennünket kegyelmével és bocsánatával, és tudva, hogy megbocsátott, megújított és helyreállított.

Ahogy egyre érettebb kereszténnyé váltam és felismertem, hogy Isten szeretete felmérhetetlen és kimeríthetetlen, hogy ugyanúgy szeret még akkor is, ha nem engedelmeskedek Neki, az egész gondolkodásom megváltozott. Ez a könyörületes szeretet arra késztet, hogy újra úgy döntsek, Őt követem, Őt szolgálom és Neki engedelmeskedem, akkor is, ha tudom, nem muszáj így tennem. Az Isten iránti engedelmességem az, amivel dicsőítem Őt az Ő hatalmas szeretetéért.

Amikor elbukunk, ne felejtsük el, hogy a megváltásunknak sosem a viselkedésünk vagy az engedelmességünk az alapja, hogy kivételes pozíciónk Istennél stabil és változhatatlan, és hogy Isten szeretetének teljessége a miénk, és Ő gyönyörködik bennünk.

Nem szabad megfeledkeznünk az Ő szeretetéről. Kövessük Őt engedelmesen újra, meg újra, meg újra!

Életed melyik területén kellene együttműködnöd a Szent Szellemmel, hogy fegyelmezettebb és engedelmesebb legyél Istennek? Hogyan imádkozhatunk érted?

Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/obedient-love/

Fordította: Pfaff Mária

Az evangéliumban nincs kivételezés

Leave a comment

Az elmúlt időszakban a világ minden szegletében szembe kellett néznünk a koronavírus járvánnyal. Milliókat fertőzött meg, de hatása mindannyiunkon észrevehető. Az új vírus nem ismer határokat.

Van egy másik „betegség” is, ami világszerte fertőz, nem tartja tiszteletben a határokat és mindnyájunkat érint: az előítélet. Ez azonban nem újkeletű jelenség.

Az Apostolok cselekedeteinek 10. fejezete tele van színes látomásokkal, de alapjaiban véve az előítéletről és félreértésekről szól.

Péter volt az apostolok vezetője, de ez a fejezet rámutat arra, hogy Péter még mindig azt hitte, Jézus áldozata csak és kizárólag a zsidó emberekre vonatkozik. Látomásán és Kornéliusszal való kapcsolatán keresztül Péter végül ki tudta mondani: „Most látom csak igazán, hogy Isten nem személyválogató! Aki tiszteli Istent, és igazságosan él, azt ő elfogadja, bármelyik néphez tartozik is” (Apostolok cselekedetei 10:34-35). Ezek az események évekkel Krisztus halála és feltámadása után történtek, és Péter végül megértette, hogy mit hibázott és miben volt elfogult. Ráébredt arra, hogy Jézus azért jött, hogy megváltsa a zsidókat és a ’pogányokat’ is.

Az előítéletek mélyen gyökereznek és mi emberek olyan könnyen tudjuk diszkriminálni egymást szinte bármilyen tulajdonság alapján: bőrszín, földrajz, kultúra, vallás, nem, társadalmi-gazdasági jellemzők, kor stb.

Van, hogy az előítélet mértéke égbekiáltó – gyűlöletből fakadó bűncselekmény. Könnyebb így észrevenni, de ne váljunk bűnrészessé a hallgatásunkkal! Van, hogy az előítélet szinte észrevehetetlen. Becsordogál és a kultúránk részévé válik.

Az előítélet lehet tudatos vagy tudatalatti, de a hatása minden esetben valós.

Isten szeretete azonban átlépi az általunk felállított határokat. Jézus azért jött, hogy megmentsen minket. MINDENKIT.

Imádkozzunk azért, hogy olyannak lássuk az embereket, amilyennek Isten látja őket: az Ő képmására teremtetteknek!

Kérjük Istent, hogy távolítsa el a szemellenzőinket!

Kérjük Istent, hogy tisztítson meg minket a kivételezéstől és az előítéletektől, melyekhez ragaszkodunk!

Isten minden életet az Ő képmására teremtett és arra vágyik, hogy minden egyes lelket megmenthessen. Az evangélium jó hírét nem tárolnunk kell, hanem meg kell osztanunk másokkal! Kegyelemből nyertük el a megváltást, nem az elvégzett munkánk érdeméért, de amíg előítéletek léteznek, munkálkodnunk kell. Jobban kell igyekeznünk. Muszáj jobbá válnunk. Szó szerint életek múlhatnak rajta.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/no-favoritism-in-the-gospel/

Fordította: Szabó Eszter

Az evangélium elhívása és ajándékai

Leave a comment

Az Apostolok cselekedeteinek egyik célja, hogy a keresztény hit terjedésének védelmére keljen, miközben bizonyságként szolgál Isten munkájáról. Ez a könyv, a Biblia többi könyvéhez hasonlóan arra hívja olvasóit, hogy térjenek meg és higgyenek Jézusban.

A 3. fejezetben arról a csodálatos történetről olvashatunk, amikor Péter és János meggyógyítja a sántát. Az emberek, akik tanúi voltak, elámultak, hogy Péter és János mire volt képes.

Miért kapott Péter és János hatalmat a gyógyításra? Azért, hogy megmutathassák, hogy az embereknek szükségük van egy sokkal mélyebb, lelki gyógyulásra, amelyhez elengedhetetlen a hit és a megbánás. Vizsgáljuk csak meg az evangélium elhívását és ajándékát, amikor Péter így szól: „Most azonban változtassátok meg gondolkozásotokat és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltörölje a bűneiteket, eljöjjön a szellemi felüdülés ideje számotokra…” (Ap. Csel. 3:19–20a)

A hitre hívás

A hit megelőzi és életre kelti a megbánást, de ennek a hitnek a megfelelő ember felé kell irányulnia. Az önmagunkba vetett hit nem fogja megváltoztatni a szívünket. A másokba vetett hit nem fogja meggyógyítani mélyen gyökerező összetörtségünket. Az egy rendszerbe, filozófiába, világnézetbe vagy a munkába vetett hit nem fogja megoldani a bűn problémáját, ami elválaszt minket Istentől.

A hitünknek Jézusban, és csakis Jézusban, Isten Fiában kell gyökereznie. Ő az Egyetlen, aki helyre tud állítani, meg tud javítani, meg tud változtatni és meg tud gyógyítani minket a lehető legmélyebb és legjelentősebb módon.

A sántának volt hite. Amikor Péter és János meggyógyította őt az azonnali szükségéből, Jézus meggyógyította őt egy sokkal mélyebb szükségből.

„Ez a Jézus az, akiben mi hiszünk. Ő adott erőt a hit általi gyógyuláshoz ennek az embernek, akit itt láttok, s akit ismertek. Igen, a Jézusban való hit állította helyre teljesen ennek a bénán született embernek az egészségét, mégpedig a szemetek láttára.” (Ap. Csel. 3:16)

Megtérésre hívás

Péter kihasználta a körülötte lévők figyelmét, és megtérésre, Jézusba vetett hitre hívta őket (19. vers). Nagyon hasznosnak tartom James P. Boyce (1886) egyszerű meghatározását. Szerinte „a megbánás a bűn felett érzett szomorúság, mely együtt jár azzal az elhatározással, hogy Isten segítségével többé nem vétkezünk.” A megbánás annak az elismerése, hogy vétkeztünk, és szükségünk van Isten segítségére, hogy az Ő útján járjunk, fokozva elhatározásunkat, hogy az Ő dicsőségére éljünk. A megtérésre hívás összekapcsolódik az evangélium ajándékaival.

A megbocsátás ajándéka

A megbánás egy gyönyörű ajándékhoz vezet, ez pedig a megbocsátásé. A Pétert körülvevő embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy bűnük milyen mélyen gyökerező probléma volt. Még most, kétezer évvel később sem értjük egyértelműen a bűneinket. Mindenkinek szüksége van a megbocsátás ajándékára, és a megbocsátás szépsége az, hogy ez egy folyamatosan megújuló ajándék. Isten nem csak egyszer bocsát meg, majd elvárja, hogy tökéletesek legyünk. Nap mint nap, akár óráról órára megbocsát nekünk.

Ez a megbocsátás a megbánáson keresztül kapjuk, amely a hitből fakad.

A felüdülés ajándéka

Ahogy Péter arra hívja az embereket, hogy térjenek meg és higgyenek, elmondja nekik, hogy a hit és megváltozott szív felüdüléshez vezet (20. vers). Mindannyiunknak erre van szüksége és erre vágyunk, nem?

Mi a felüdülés ajándéka? Jézus áldozata egyre több és több ajándékkal halmoz el minket, és az egyik ezek közül a felüdülés ajándéka, amely örömmel, vigasztalással és békességgel jár. Ezért van az, hogy a keresztények képesek átvészelni nehéz időszakokat könnyes szemmel és mégis örvendező szívvel. Elszigeteltek, mégis nyugodtak. Az életük egyszerre viharos, és mégis békés a megváltás ajándékának köszönhetően.

Ne tartsd természetesnek a megváltást! Tanúsíts megbánást minden nap, és dicsőítsd az Urat azokért az ajándékokért, amelyekkel ellátott.

Jézusra nézve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-calling-and-gifts-of-the-gospel/

Fordította: Pfaff Mária

Amikor ismerjük a történet végét

Leave a comment

„Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek.” – 1 Péter 1:20

Nemrég újranéztem egy olyan tévés showműsort, amit évekkel ezelőtt kezdtem el nézni. Az első két és fél évadot láttam, valahol a harmadik közepén hagytam abba, mert meguntam (tulajdonképpen pont akkor hagytam abba, mikor kezdett érdekessé válni). Láttam egy, vagy két részt az 5. évadból, tehát tudtam, hogy a történet folytatódott és a főszereplők még életben voltak (a sorozat tömeggyilkosságok és FBI titokzatosságokról szólt, tehát a haláltól való félelem minden epizódban érezhető volt).

Amikor újranéztem a sorozatot, a harmadik évad közepén meghalt a főszereplő!

Meghalt!

Teljesen összezavarodtam, mert láttam őt élve a későbbi epizódokban (eljátszotta a halálát, hogy megmeneküljön a rosszfiúk elől, tudod hogy van ez). Ha nem láttam volna a későbbi epizódokat, elhittem volna, hogy halott. Akkor sokkal nagyobb beleéléssel néztem volna, sokkal jobban féltem volna, összezavarodott és bizonytalan lettem volna, hogyan fognak a dolgok jobbra fordulni. De mivel tudtam, hogy a csaj rendbe fog jönni, meg tudtam nézni a fordulatokat, tudtam a megoldást és előre láttam a helyzet kimenetelét.

Drámaian más a helyzet, amikor tudjuk, mi lesz a sztori vége, még mielőtt elkezdődne, vagy a közepén. A konfliktusok nem tűnnek olyan komolynak, a tragédiák nem érintenek olyan mélyen és a félelem együtt jár az észszerűséggel: „Nos, mivel életben lesz a következő évadban, ez nem fogja őt elpusztítani.” Még akkor is, ha vannak csavarok és fordulatok, ha összezavarodom és félek, hogy miként fog alakulni, végsősoron tudom, hogy a kedvenc szereplőmet a következő nap újra látni fogom.

A hitünk pont ilyen. Lehet, hogy nem látjuk annak a résznek a végét, amiben szereplünk, de tudjuk a legvégét. Tudjuk, hogy van egy Megváltónk, aki legyőzte a halált, feltámadt az életre és mi is örök életet fogunk kapni Tőle.  

A világ teremtésétől kezdődően ez a hit története. Isten megmutatta a végét: azt, hogy Ő egy napon elküldi a Messiást, a Szabadítót, aki megszabadítja a világot a bűntől és a haláltól, és örök életet ad nekünk. Izráel népe ragaszkodott ehhez a reménységhez, várta a Megváltót és a Messiást, aki azért jön, hogy megszabadítsa őket. Ismerték az elejét és a végét, de keveset tudtak a közepéről. Meghaltak, miközben hitték, hogy Isten egy napon elküldi a Megváltót a világra, hogy megváltsa és megtisztítsa a bűneiktől. Hitük által megváltotta őket Isten, hittek abban, ami még nem történt meg. Azzal töltötték az életüket, hogy áldozatokat mutattak be Istennek, de ezek az áldozatok bizonyos időre szóltak csupán, bűnbánati áldozatként. Évről évre be kellett mutatniuk, folyamatosan emlékeztetve a népet arra, hogy szabadításuk eljövendő.

Jézus mindezt megváltoztatta. Kereszthalála volt az örök áldozat, mely szükséges volt, hogy megmentse az emberiséget a bűntől. Jézus örökkévaló természeténél fogva az Ő áldozata örökre elfedi a bűnt mindazok számára, akik hisznek Őbenne.

Míg azok az emberek, akik Krisztus előtt éltek, hit által menekültek meg (Zsidók 11), nekünk abban a kiváltságban van részünk, hogy Jézus feltámadása után élhetünk. Van lehetőségünk hitünket az élet, halál és feltámadás Krisztusába vetni. Ígéretének dicsőségét és megváltását az Igéből ismerhetjük, azoknak a tanúknak köszönhetően, akik előttünk éltek.

Ismerjük a történet végét! Sőt, a közepe sokkal világosabb számunkra, mint azok számára, akik előttünk éltek. Ismerjük hitünk tárgyát: Jézus Krisztust. Milyen csodás igazság, hogy bár Krisztus munkája ismert volt a világ teremtése előtt, nekünk abban a kiváltságban van részünk, hogy erről az oldalról is ismerhetjük. Hitünket Istenbe vethetjük, tudva, hogy a megváltás munkája teljes.

Bár a megváltás munkája befejeződött, a „már, de még nem” feszültségében élünk. Krisztus szabadító munkája és megváltása teljes, de a világ még mindig megtört állapotban van. Még mindig fájdalommal, üldöztetéssel, próbákkal, nehézségekkel és halállal kell szembenéznünk. Krisztus utolsó feladata még hátravan. A történet végében biztosak lehetünk, Krisztus vissza fog térni, le fogja győzni a Sátánt, és létrehozza Királyságát, az Új Mennyet és Földet, de életünk részleteivel és körülményeivel most továbbra is nekünk kell foglalkozni. Tudjuk, mi lesz a vége, örökkévalóságunk biztonságban van Krisztusban, de nem tudhatjuk, hogy életünknek ez a szakasza mit fog tartalmazni.

Gyakran úgy érzem, hogy könnyebb Istenben bízni az örök életemet illetően, mint a pillanatnyi körülményeimmel kapcsolatban. Azt gondolom, hogy Isten, akinek van hatalma megteremteni a Mennyet és a Földet, feltámasztani a halottakat és életet adni, nem elég hatalmas ahhoz, hogy gondoskodjon anyagi szükségleteimről, vagy hogy mellettem legyen a magány időszakában. Annyira megzavarnak életem pillanatnyi helyzetei, hogy elfelejtem a győzelmet, ami már az enyém!

Ebben a böjti időszakban összpontosítsunk továbbra is Krisztus feltámadásának erejére és arra, hogy mit jelent mindez számunkra a hétköznapokban. Feltámadott! Semmi sem lehetetlen Számára! Ahogy bízunk Benne az örök életünket illetően, úgy bízzunk Benne a mai napunkon is!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/when-we-know-the-ending/
Fordította: Pfaff Mária
Kép: Gergely Csilla

Bűnös

Leave a comment

Sosem felejtem el mikor először éreztem igazán bűntudatot. Általános iskolás voltam és egyik barátommal piszkáltuk az egyik osztálytársunkat, elvettük a kulacsát és elrejtettük az osztályteremben. Egy idő után a kisfiú megunta buta játékunkat és elmondta a tanárnak, hogy valaki ellopta a kulacsát. A barátom és én szenvedélyesen esküdöztünk, hogy semmi közünk a kulacs eltűnésének rejtélyes esetéhez. Tanárunk hitt nekünk és mi úgy gondoltuk, sikeresen megúsztuk a büntetést. Aznap éjjel az ágyamban fekve elöntött a bűntudat. A gyötrődésem olyan terhessé vált, hogy nem volt mit tenni, be kellett vallani az igazat. Könnyek között mentem le a lépcsőn és elmondtam a szüleimnek, hogy bűnös vagyok.

Gyakran mesélem el ezt a történet, mint vicces példáját annak, hogy a gyerekek milyen mély bűntudatot érezhetnek „kis” bűnök miatt. De akkor valami nagyon komoly történt a szívemben: mélyen belül rájöttem, hogy van bennem valami, ami hajlik a rosszra.

Valami velünk született dolog sugallja, hogy a világ nem olyan, amilyennek lennie kéne: benne van a sötétség, a gonosz, a bántalmazás és az igazságtalanság. Érezzük azt is, hogy mi sem olyanok vagyunk, amilyennek lennünk kéne: gonosz dolgokra vágyunk, szándékosan hozunk rossz döntéseket és olyan dolgokat teszünk, amivel megbántunk másokat. Bár eltérő körülmények között nőttünk fel, mindannyian tudjuk, milyen bűnösnek érezni magunkat.

Az evangélium Jézus Krisztusról szóló ígérete nélkül a Jelenések könyve 20:12-13 rettentő prófécia lenne a bűnös embereknek. Azonban, ha a Jelenések könyvének 20 és 21 fejezetében lezajlódó eseményeket azon az igazságon keresztül szemléljük, miszerint Isten megítéli és legyőzi a gonoszt a világban – ezek a versek azt mondják, hogy a hitetlenek fognak tetteik alapján ítélet alá esni. Még a „legjobbak” is joggal félnek Isten ítéletétől, hiszen az Írás egyértelműen kijelentette, hogy egyikünk sem tett annyi jót, hogy pozitív ítéletben reménykedhessen.

Azonban ez a félelmetes ígéret teljesen másképp hangzik azok számára, akik bizalmukat Krisztusba helyezik: Ő önmagát helyezte ítélet alá és adta át magát a mi bűneinkért.

Jézus a valaha élt egyetlen ember, aki valóban igaz volt a tettei alapján és mégis átvállalta a büntetést, amit mi érdemeltünk ki. Mivel Jézus olyasmiért esett ítélet alá, amit nem követett el, mi megmenekültünk tetteink ítélete elől.

Ahogy azt Máté evangéliumában olvastuk, nagy hangsúly van Barabbás emberi természetén és bűnein. Azt olvashatjuk, hogy „hírhedt bűnöző” (27:16) volt. Átlagos ember volt, neve azt jelenti, hogy az „apa fia”, általános leírás, bárkire alkalmazható. Jézust helyette büntették: azt, aki olyan ártatlan volt, hogy azt Pilátus felesége is felismerte (27:19), azt, aki nem csak egy valamilyen „apa fia” volt, hanem a Mennyei Atya Fia. Barabbás egy történelmi alak, aki megúszta a büntetést, mert a tömeg Jézust akarta. Emellett azt is kiábrázolja, amilyen helyzetben vagyunk mi is mind: büntetésünk átvállalva, mert Jézus átvette a helyünket.  

Sokan érzünk letaglózó bűntudatot vétkeink miatt, melyek sokban különbözhetnek az elcsent kulacs esetétől. Éjszaka ébren forgolódunk, mert megbántottunk másokat vagy magunknak ártottunk olyan módon, hogy nem is tudjuk elképzelni, milyen lehet megbocsátást nyerni.

Vannak köztünk olyanok, akik a mások által nekik okozott fájdalom miatt gyötrődnek: hogy tud Jézus annak is megbocsátani, aki őket bántotta? Az evangélium nem tűnik annyira jó hírnek, ha feloldozza az ellenünk elkövetett borzalmas bűnöket is.

Az ezen nézőpontok közötti feszültség teszi a Jelenések könyve 20:12-13-t olyan meglepően jó hírré: megszabadultunk tetteink méltó ítéletétől, mert Jézus átvette a büntetést. Istenünk nem veszi félvállról a gonoszt. Nem úgy érte el a megváltásunkat, hogy nem vesz tudomást a vétkeinkről, hanem, hogy magára vette fájdalmunkat és büntetésünket.

A mai olvasmányunk Máté evangéliumából ezekkel a szavakkal zárul: „elvezették, hogy keresztre feszítsék” (27:31). Nem olyan Istent imádunk, aki figyelmen kívül hagyja a gonoszt és a szenvedést; olyan Istent imádunk, aki olyannyira meg akart bennünket váltani, hogy bűneink következményét magára vette.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/guilty/
Fordította: Szabó Eszter
Kép: Gergely Csilla

Többé nem elidegenedett

Leave a comment

Legalább egyszer egy héten, egy szomorú arcú kis totyogó a szemembe néz és kijelenti: „Nem vagy a legjobb barátom.” A fiatalember nem szereti, ha a dolgok nem az ő elképzelései szerint alakulnak, és nemtetszésének hangot is ad. Én mindig lehajolok hozzá, egy nagy, cuppanós puszit adok a homlokára és tudatom vele, hogy „Te mindig a legjobb barátom leszel.” Nagyi Morcos Fickó iránti szeretete nem inog meg. Akár szófogadó, akár makacs lázadó, én kitartóan védelmezem és biztosítom róla, hogy minden téren gondját viselik.

Ahogy az evangéliumokat olvasom és látom Jézust Pilátus előtt állva, tudom, hogy egész lényével az előtte álló örömre fókuszált (Zsidók 12:2). Az én Megváltóm nem törődött a szégyennel és nem válaszolt a vádlóinak azért, hogy egy magamfajta bűnöst megmentsen.

Jézus szeretett engem, amikor makacsul a bűnben vesztegeltem.

Szenvedő szolgaként korbácsütéseket tűrt, hogy engem szabaddá tegyen.

Alázattal viselte a keresztet, hogy engem a pokolból visszavásároljon.

Jézus állhatatosan jött utánam, hogy én az Ő sajátja legyek.

Egykor elidegenedett voltam, Isten pokol felé tartó ellensége, de Jézus vére a bűn és szégyen minden akadályát ledöntötte, és újra összehangba hozott magával. A legjobb barátom helyettem halt meg egy könyörtelen kereszten.

Ó, micsoda szeretet!

A megváltás teljes és szabadon elérhető mindenki számára, aki szeretné befogadni Jézust és megbékélni vele. Sajnálatos módon Júdás sosem tartott bűnbánatot. Igen, a végeredményt bánta, de a saját akaratát sosem rendelte alá teljességgel a Megváltónak.

Amikor továbbra is a saját fejünk után megyünk, végül mindig úgy járunk, hogy a semmit tartjuk kapzsi kezeinkben. Krisztus arra vágyik, hogy lehántsa rólunk a szégyent és kegyelmével burkoljon be minket. Irgalmával akar megkoronázni és az Ő igazságosságával betakarni. (Zsolt 103:4, 2 Kor 5:21)

Testvérem, többé nem vagy elidegenedett. Egy olyan Barát és Megváltó feltétel nélküli szeretete ölel át, amely soha nem hagy el.

Emlékezz ma erre az igazságra: „Jézus miatt közel vont magához és mint szentet, feddhetetlent és szeplőtelent állított maga elé.”

Állj meg és olvasd újra az utolsó mondatot, lassan és hangosan. Többé nem az a nő vagy, aki egykor voltál. Megváltód teljesen megbékéltetett magával és helyreállított téged.

Miként kellene az Ő túláradó szeretetére felelnünk? A Kolossé 1 útmutatást ad erre:

  • Egész szívünket készséggel Neki szentelhetjük. Pál arra bátorít bennünket, hogy „maradjunk meg a hitben, szilárdan és erősen.”
  • Megnyugodhatunk az Ő akaratában és engedelmeskedhetünk Szavának. Ahelyett, hogy a test kívánságait igyekeznénk kielégíteni, el kell határoznunk, hogy nem „váltunk” az evangéliumnak ama reménységéről, melyet hallottunk.
  • Önzetlenül szolgálhatunk, mint az Ő helyreállításának nagykövetei ebben a bűntől telített világban. Minden nap érintkezünk emberekkel, akik szomorú módon még mindig Istentől elidegenedve élnek, és a mi feladatunk, hogy Isten alázatos szolgáiként megosszuk az evangélium reménységét velük.

Jézus a legjobb barátod. Légy állhatatos továbbadni az Örömhírt, hogy Ő a Megmentő, aki azért jött, hogy behívjon bennünket és kimentsen a bűnből. Egyedül Ő adja meg azt, amire szükségünk van és véd meg bennünket az ellenségtől, amely pusztulásunkra tör. Ő mindig körbeveszi azokat, akik elfordulnak a bűntől és azt mondják: „Jézus, én hiszek.”

Kinek van szüksége rád ezen a héten, hogy odahajolj és azt mondd: „Jézus szeret téged”? Nézz a szemükbe, mosolyogj és add tudtul számukra, hogy az Ő feltétlen szeretete soha nem hagyja őket elidegenedve és üres kézzel.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/no-longer-estranged/
Fordította: Barabás Mónika
Kép: Gergely Csilla

Íme, a te Istened

Leave a comment

A zsidók történelme tele volt elnyomással és nehézséggel. Jeruzsálem pusztulása és az 500 évvel korábbi babiloni fogság óta a zsidók rengeteg zűrzavart éltek meg a sok különböző uralkodók és kormányok alatt. Nem csoda hát, hogy a zsidók úgy hitték, hogy az eljövendő Messiás valódi király lesz, aki megdönti az elnyomó római uralmat. Jézus születésekor a jeruzsálemi és izráeli zsidók felett Nagy Heródes volt a király.

Heródes gonosz ember volt, aki a hatalom és hírnév megszállottja volt. Palotája romjai ma is láthatók Izráelben. Olyan erődítményt épített, ami egy hegyhez volt hasonló. Egy hatalmas építmény tetején állt a palotája, onnan tekinthetett le a környékre és az alattvalóira. Kiirtotta saját családját, mert attól rettegett, hogy a trónjára törnek, amit a felette álló római hatóságoktól kapott.

A karácsonyi történetben is szóba kerül Nagy Heródes egyik leggonoszabb tette: a Máté 2. fejezetében olvasunk arról, hogy minden 2 évesnél fiatalabb kisfiút megöletett Betlehemben. Élete vége felé még mindig nem volt hajlandó elfogadni a tényt, hogy valaki más fog a trónjára kerülni utána. A betlehemi gyerekmészárlás Heródes egyik őrült és erőszakos tette volt, amelyet azért követett el, hogy fenntartsa azt az átmeneti uralmat, amit kapott.

Ilyen volt az élet az első évszázadban: az uralkodók kényük-kedvük szerint tehettek bármit, valódi következmények nélkül. A jeruzsálemiek rettegésben éltek, mert nem tudták, milyen szörnyűség következhet. Amikor elolvasták az Ézsaiás 35. fejezetének próféciáit, olyan Messiásra számítottak, aki erővel és hatalommal jön, és megdönti az elnyomó hatalmat.

Ehhez képest a Messiás kisbabaként jött el.

Nem azért jött, hogy az aktuális politikai helyzetből mentse ki népét, hanem a lelki helyzetükből. Pontosan azt tette, amit a próféta megmondott: bosszúval jött, és azzal a céllal, hogy megmentse az Ő népét. De a megváltás mégis más volt, mint amire a nép számított.

A bosszú azt jelentette, hogy a bűnnel szemben volt könyörtelen, és úgy győzte le, hogy saját magát áldozta fel a kereszten, a halálon pedig úgy aratott győzelmet, hogy feltámadt a harmadik napon. Népének megmentése azt jelentette, hogy mindazokat megmenti a bűn hatalmából, akik hisznek Benne. Úgy szabadítja meg őket a szellemi sötétségből, hogy olyan áldozatot mutat be, amely örökérvényű engesztelés a bűnükért. Ezen felül lehetővé tette, hogy a bűntől és a szégyentől szabadon éljenek, és örökséget nyerjenek a Mennyben. Lehet, hogy nem úgy munkálkodott, mint ahogy azt a környezete elvárta volna, de elvégezte, amit megígért.

Egyik kedvenc dalom átvezető szövege így szól: „Egy pillanat alatt megmenthettél volna, ehelyett egy gyermeket küldtél.” Isten egy szempillantás alatt megmenthette volna a világot, Jézus mégis csecsemőként jött el ebbe a világba. Megvárta, míg eljön az Ő ideje, és a megfelelő időben jött el.

A boldogmondásokról szóló tanulmány végén emeljük a tekintetünket arra, hogy Isten ígérete igaz és megbízható. Megígérte, hogy megvált és be is tartotta. Milyen egyéb ígéreteket adott, amikbe bele tudsz kapaszkodni?

Drága barátnőm, a mi Istenünk hűséges. Ne felejtsük el ígéreteit, sőt várjuk a beteljesedésüket. Ő soha nem pihen és mindig hűséges. Miközben igyekszünk, hogy minél jobban szeressük Istent, igyekezzünk bízni is az ígéreteiben és könyörülő szívében, mégha a körülményeink nem is adnak okot a reményre.

Fordította: Greizer Zsófia
Forrás: https://lovegodgreatly.com/behold-your-god/

Tökéletesség helyett Megváltás

Leave a comment

Kintsugi. Csak nemrég hallottam erről a japán hagyományról, mely az összetörött edényeket folyékony arany, ezüst vagy platina felhasználásával varázsolja újjá. Az értékes fémek mindörökre bizonyítják a korábbi repedéseket, töréseket, de jelenlétük újra teljessé teszi és új értéket ad annak, ami egyébként törmelék lenne.

Eszembe jut újra meg újra ez a jelkép, és egyszerűen gyönyörű!

Az Ézsaiás 64:8-ban ezt olvassuk: „Örökkévaló, mégis Atyánk vagy te! Olyanok vagyunk a kezedben, mint fazekas korongján az agyag. Bizony, kezed alkotott mindnyájunkat!”

Isten alkotott minket, az Ő képmására. De emberek vagyunk, természetünkből fakadóan hibásak és megtörtek. Összetört edényként gyászoljuk elveszett darabkáinkat, szenvedünk éles sarkainktól, hiúak vagyunk folyamatosan változó megjelenésünk miatt, és büszkék állítólagos önértékelésünkre.

A dolog szépsége az, hogy Isten találkozik velünk összetörtségünkben. Összetörtségünk és a hegeink részei emberi mivoltunknak; nem tesznek minket Isten előtt haszontalanná vagy csúnyává.

Isten kegyelme az arany, ami ingyen ömlik ránk Jézus áldozatán keresztül. Ő tesz minket értékessé. Meggyógyított, rendbehozott életünk tesz bizonyságot a világnak, ha fel merjük vállalni sebeinket vagy megosztjuk történetünket.

———————————————————————————–

Amint megnézzük ma az Ézsaiás 66:2-t, jegyezzünk meg néhány dolgot: „Hiszen mindent az én kezem alkotott, minden az enyém! – mondja az Örökkévaló. – Hanem ez az, akit megbecsülök: ha valaki szelíd, megtört szívű, alázatos, szavaimat féli, és szívből tiszteli.” Nem vagyunk képesek elnyerni, megnyerni, megvásárolni vagy megérdemelni Isten figyelmét – nem beszélve szeretetéről és elkötelezettségéről. És mégis, azt mondja, hogy elég a létezésünk. Összeszedi darabkáinkat és újjáépít minket egy új életre.

Nincs okunk vagy mentségünk arra, hogy büszkék legyünk. Hadd tükrözzék szavaink, imáink és az életünk az Ő jóságát és kegyelmétől való függésünket. Méltó a szánk tiszteletére és a szívünk hódolatára.

A kereszténység története sosem a tökéletességről szól, hanem a megváltásról. Istené a dicsőség.


Fordította: Pfaff Mária

Forrás: https://lovegodgreatly.com/redemption-not-perfection/

Minden bűnnek van következménye

Leave a comment

„…Isten kegyelmének ingyen ajándéka ellenben az örök élet — Urunkban, Krisztus Jézusban.” – Róma 6:23

Akár kis, akár nagy döntéseket kell meghoznunk, mindnek van következménye. Egyetlen apró, átgondolatlan döntés is tönkretehet egy családot, vagy épp menthet életet. Bár maga a döntés lehet, hogy apró, de a következmények óriásiak lehetnek. Ugyanez a helyzet a bűnnel is. A kis bűnnek éppúgy, mint a nagynak, olyan következményei lehetnek, amelyek sokáig éreztetik hatásukat, néha élethosszig, de akár az örökkévalóságba nyúlóan is.

A bűn következménye

Előszeretettel szoktuk a bűnt osztályozni kis és nagy bűnök szerint. Felejthető bűnöcskék, amelyek miatt mégcsak nem is szégyelljük magunkat, vagy kényes és veszélyes bűnök, amikről reméljük, hogy soha senki nem szerez tudomást.

Úgy gondoljuk, a kis bűnöknek a következményei is kisebbek. Ilyenek a féligazságok, a gonosz gondolatok, a cinikus megjegyzések. Lehet, hogy kis bűnnek tartjuk a dühös vezetést, a mások kritizálását, vagy ha mérgesek vagyunk egy gyerekre, mert nem is törődünk az ilyesmivel, azzal meg pláne, hogy minket vagy másokat hogyan fognak ezek érinteni. De ezek az „apró” kihágások is ugyanolyan bűnök, mint a nagyok, csak jóval kifinomultabbak.

Izráel népe számára nem volt olyan nagy ügy, ha megtartanak néhány holmit a hadizsákmányból. Milyen baj lehetne belőle? Az Istennel szembeni engedetlenség azonban igenis nagy ügy.

Minden bűn árt. Árt az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunknak. Minden bűn rombolja az örömünket, és veszélybe sodorja a lelki békénket.

De mégha nem is érezzük ezeket a hatásokat, az tény, hogy minden bűn, kicsik-nagyok egyaránt, lázadás Isten ellen, és annak a harcnak a jele, hogy ki legyen az életünk Ura.

Isten szent életre hívott el minket, hogy kövessük az Ő törvényét, gyönyörködjünk Igéjében, és mindent az Ő dicsőségére tegyünk. Emiatt viszont a bűn a szentséget, a tökéletességet, és magát Istent támadja. És mivel Isten szent és igazságos, egyszerűen nem tudja nem észrevenni a bűnt, mert ez nem lenne igazságos. A bűnért büntetés jár. (Róma 6:23). Két lehetőségünk van tehát. Vagy kifizetjük a bűneinkért járó büntetést, vagy valaki másnak kell elszenvednie helyettünk a büntetést.

A bűn feletti győztes

Bár a bűnnek vannak következményei, és Istennek mindenképpen büntetéssel kell sújtania a bűnt, hogy szent és igazságos maradjon, mégis utat készített ebből a zűrzavarból. Jézus Krisztus, Isten Fia eljött, hogy legyőzze a bűnt és a halált. Kereszthalálával önként magára vette annak a bűnnek a büntetését, amit mi követtünk el. Feltámadásával pedig legyőzte a halált, és örök életet hozott azoknak, akik hisznek Benne.

Ha Jézusra tekintünk, nemcsak megmenekülünk a lázadásunkért járó büntetéstől, hanem Ő magára veszi a bűnünket annak minden következményével együtt, és a javunkra fordítja.

És ha mindez nem lenne elég, a Jézusban való hit által mi is erőt kapunk, hogy ellen tudjunk állni a kísértésnek, és hátat fordítsunk a bűnnek.

Isten valóban mindent odaadott, amire a megváltáshoz és a szentséghez szükségünk van, nekünk mindössze bíznunk kell Benne, harcolnunk kell a bűnnel, és biztosak lehetünk benne, hogy idővel győzelem vár ránk.

Jézusra nézve,

Jen

Forrás: http://lovegodgreatly.com/all-sin-has-consequences/

Fordította: Greizer Zsófia

Széder – nem csak egy vacsora

Leave a comment

Kedves Hölgyek!

Beléptünk a nagyhétbe, és amikor közeleg a húsvét megannyi érzelem kavarog bennem. Sokkal intenzívebben, mint pl. karácsonykor. Ott az „öröm” vastagbetűvel emelkedik ki az eseményekből. Húsvétkor aztán megszakad a szívem… aztán újra összeragasztódik. De úgy érzem hatékonyabban kell felkészülnöm tettekben is, vagy – akár – új hagyományokkal is az ünnepre.

Valahogyan hiányoltam személyes életünkben a megfelelő ráhangolódást. A családjainkból hozott szokások nem tükrözik a bibliai lényeget. És a nyúl a tojásaival sem – amit már gyerekként sem értettem teljesen, hogy hogyan is függ össze a kettő. Nagymamám kialakított egyfajta étkezési menetet, ezt gyakoroltuk még kisgyermekként. De hívő fejjel és szívvel élve nem vágyom ezekre, mert rájöttem, hogy semmi közük az ünnephez. Több kell…

Idén a férjem egy lelkész barátja elmondta, hogy ők már évek óta megtartják – zsidó hagyományok szerint – a páskavacsorát. Igaz, nem az Egyiptomból való kimenekülést ünneplik, hanem Jézus Urunk a tanítványaival elköltött utolsó vacsorájára emlékeznek. És a Megváltásra, az úrvacsorára – amit megkaptunk drága ajándékként Krisztustól.

Most arra készülünk, hogy mi is megpróbálunk ilyen formában is közelebb kerülni a húsvéthoz. Egy lerövidített és leegyszerűsített Széderre készülünk, ami alatt felolvassuk – nem a 10 csapást, hanem – Jézus Újszövetséget megalapító első napjait! Az „Ő vacsoráját” amit érted és értem is Tett, és ránk hagyott!

Ismerjük meg közelebbről a hagyományos „Széder-vacsorát”- ahogyan a zsidó hagyományok előírják, a Pészah ünnep részeként :

A zsidó naptár szerint Niszán 14. és Niszán 21. között tartják a Pészah ünnepet, az Izráelen kívüli zsidóság számára azonban Niszán 22-ig. Izráelben hét napig tart, máshol nyolc napig.

A Pészahot úgy is nevezik:

~ a szabadság ünnepe ~  A zsidók számára az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren (Nádas tenger, Jám Szuf) való átkelésre emlékeztet. Ez a két nap az igazi ünnep, a közbenső napok csak félünnepek.

~ a kovásztalan kenyerek ünnepe ~  A kovásztalan kenyerek ünnepe (hág hámácot) elnevezés szintén a szabadságra, szabadulásra emlékezteti a zsidóságot. A kovásztalan kenyér, vagyis a pászka (mácá, macesz, laska) volt a szegények és a rabszolgák kenyere. Nevezik nyomorúság kenyerének (lehem óni) is, hiszen a rabszolgasorban tengődő zsidóság ezt fogyasztotta napi eledelül. Az egyiptomi fogságból menekülő zsidóknak sem volt idejük és módjuk a tésztát megkeleszteni.

~ a tavasz ünnepe ~  Akárcsak a keresztény húsvét, mindig tavasszal, a természet éledésének idejében köszönt be, ezért is természetes, hogy a tavasz ünnepe (hág hááviv) névvel is illetik. Az ünnep után volt az első termések utáni áldozatok bemutatása a szentélyben.

~ zarándokünnep ~  A három zsidó zarándokünnep egyike a pészah. Amikor még állt a szentély, Izráel népe Jeruzsálembe vonult és áldozatot mutatott be Istennek. Minden család egy bárányt áldozott, majd sütve el is fogyasztották.

A héber széder szó (סדר) rendet jelent, pészah estéjét a rend éjszakájának nevezik (ליל הסדר – lél hászéder). Őrködés vagy megőrzés éjszakájának is nevezik (lél simurim). (Érdekesség: kedvelt olvasmányként gyakorolják az Énekek énekét.)

„Az Úr tiszteletére rendelt éjszaka ez, a melyen kihozta őket Égyiptom földéről; az Úr tiszteletére rendelt éjszaka Izráel minden fiai előtt nemzetségről nemzetségre.” – 2 Mózes 12:42

Pészah estéjén egy különös rend szerint zajló vacsorát tartanak, melyben a Hagada (kb. 2 órán át tartó útmutatás a vacsorához) elmondásával emlékeznek az Egyiptomból, a szolgaság földjéről való szabadulásra. A zsidók ilyenkor átélik a szabadítást, és ezt szavakkal is kifejezik (engem mentett ki Isten…)

Az erev pészah során előkészítik a vacsorához szükséges tárgyakat, élelmiszereket. A Hagada minden személy részére szükséges kellék a széderestén, ugyanis ebben van leírva a részletes rend. Szokás egy karosszéket (kispárnával) készíteni az asztal mellé a széder vezetője számára, ezzel is jelezve, van idő a beszélgetésre. Egyes helyeken egy második karosszéket is készítenek az asztalhoz, várván „azt a zsidót”, aki valamiért nincs ott (nem érdekli, beteg, nem lehet jelen). A széder vezetője és a nős férfiak fehér köntösben (kitli) vesznek részt az alkalmon. Az asztalnál a családfő, vagy a széder vezetőjének helye a főhely, jobbjára a legfiatalabb gyermeknek terítenek, baljára kerül Illés, vagy a vendég széke.

Az ünnepi asztalon a következő kellékek szerepelnek:

  • szédertál, rajta ételek:
    • zroá (זרוע) – egy darab sült csirkehús (nyak, vagy szárny, melyet nem fogyasztanak el (a zsidók); a tál jobb felső részén)
    • bécá (ביצה) – egy sült vagy főtt tojás (a tál bal felső részén)
    • máror (מרור) – keserűfű (cházeret, torma és fejes saláta az előző kettő alatt)
    • chároszet (חרוסת) – reszelt alma, körte, dió, fahéj és bor keveréke (a keserűfű alatt jobb oldalon)
    • kárpász (כרפס) – valamilyen zöldség (a keserűfű alatt bal oldalon)
    • koréch (כורך – alul középen ismét keserűfű, ugyanaz, mint a máror)
  • bor (legalább 3,5 dl személyenként, helyette lehet szőlőlé is)
  • pohár (mindenkinek)
  • egy nagy és díszes serleg (Élijáhu/Illés serlege)
  • egy tálka sós víz (majd bizonyos ételeket kell belemártani)
  • három darab pászka (macá, macesz)
  • ünnepi gyertyák (legalább kettő)

Szokás az asztalra kitenni széderkor a család aranyát, ékszereit, emlékül az Egyiptomból kihozott kincsekre.

A zroá jelképezi azt az egészben sült bárányt, amelyet a templom fennállásakor a szentélynél áldoztak. A templom a zsidó hit szerint még nem áll, ezért nem fogyasztják el az áldozatot. (A kereszténység Jézusban látja a Messiást, aki a templomot a hívők közösségében építette fel. Az új templomban Jézus a bárány, vagyis az áldozat.)

Keresztényként:

A pészah a megváltásról szól – a páskabárányt a Messiással azonosítják, aki feláldoztatott, hogy magára vegye az emberiség bűneit („Isten Báránya”, A jelenések könyve is Bárányként említi Jézust) (ld. még: 1Kor 5,7). A keresztény értelmezésben a középső, kettétört macesz Jézus halálára utal (a Szentháromság második személye a Fiú), majd a megtalálása a feltámadására.

Egy másik analógia: ami a zsidóknak az Egyiptomból való szabadulás, az egy kereszténynek a bűnös, Isten nélküli élet elhagyása.

Amit még kiemelnék:

~ az asztalon lévő borból is rituálisan szabad inni, és mindannyiszor ahányszor isznak belőle jelentéssel bír, mégpedig:

~ megszabadítalak, kivezetlek (hocéti) – A fizikai szabadulás (Egyiptomból)

~ megmentelek (hicálti) – megváltás a szolgaságból

~ megváltalak (gáálti) – szabad néppé formálódás

~ népemmé fogadlak (lákáhti) – isteni kiválasztás (lásd sávuot)

…és az ötödik (Illés próféta kelyhe):

~ beviszlek titeket az országba – ez a Szentföldre vonatkozik, amelyen a szentély újra áll a Messiás eljövetelekor… (Az ötödik pohár bort nem isszák meg, mert még várják a Messiást. – Megjegyzem, mi megihatjuk, hiszen a Messiás eljött!!)

A zsidók tulajdonképpen Istennek szeretnének megfelelni azzal, hogy betartják a vacsora minden szegletét. Annak a vacsorának szabályait, amit az Egyiptomból való szabadulás emlékére tartanak. Ha olvasunk a sorok közt, micsoda kegyelem rejtőzik bennük… megváltalak, megmentelek, népemmé fogadlak, beviszlek az országba, megszabadítalak…

Hitünk szerint, Jézus Krisztus mindezt BETELJESÍTETTE és valóságossá tette!

Hiszem, hogy nemcsak az úrvacsorát, hanem azzal együtt az  egész asztalközösséget ránk hagyta Urunk ebben az ünnep előtti, csütörtöki üzenetben. És mivel Ő Megtette, mi is megtehetjük. Közelebb hozhatja az ünnepet, segít ráhangolódni a szívünket, a gondolatainkat. És mialatt olvashatjuk eredeti Szavait, ehetjük amit akkor Ő evett…

Milyen csodálatos, hogy hihetjük és vallhatjuk, hogy a Megváltó Eljött és itt van! Nem tévedés, beteljesedett Írás Ő! Minden Messiásról szóló próféciát és jövendölést valóra váltott!

MEGVÁLTOTT!

Áldott ünnepet kívánok a szívekben:

Rodák Kinga