A tanítványi lét fontossága

A szüleim szeretik elmesélni első evangelizációs törekvésem történetét, amikor is az iskolabuszon megtanítottam a többi gyereknek a „Jézus szeret minden kicsi gyermeket” című dalt. Rájöttem ugyanis, hogy az egyik barátom még nem hallott Jézusról, ezért elénekeltem neki a dalt, és megkértem, hogy tanítsa meg az éneket a szüleinek is. Ezt követően úgy mentem haza, hogy biztos voltam benne, a következő hétre már ők is keresztények lesznek.

Bár remélhetőleg azóta az iskolás eset óta némileg felnőttem, néha aggaszt, hogy az evangélium megosztásához való hozzáállásom nem változott túl sokat. Elmondom a legfontosabbak, remélem a legjobbakat, aztán a saját megállómban leszállok a buszról. Sok gyülekezet cselekszik így, nem is feltétlenül tudatosan. Sokszor csak a számokra összpontosítunk: a megtérések számára, arra, hogy hányszor osztottuk meg az evangéliumot, illetve hogy hányan merítkeztek be. A feladatunkat az evangélium megosztásának felelősségére korlátozzuk, aztán hagyjuk, hogy az emberek a többit egyedül oldják meg.

Pál és Barnabás szokatlan visszaútja Antiókhiába az Apostolok cselekedetei 14. fejezetében rámutat arra, hogy máshogy is lehet gondolkozni az evangelizációról. Derbéi sikeres szolgálatuk után (14:21) visszaindultak Antiókhiókiába, azonban nem a szokásos délkeleti úton haladtak a szíriai Antiókhiába, hanem visszamentek arra, amerről jöttek: Lisztrába, majd Ikóniumba és csak utána Antiókhiába. Ezeket a városokat nemcsak azért látogatták meg korábban, hogy megosszák az evangéliumot, kipipálják őket a listán, majd hazatérjenek. Pál és Barnabás visszatértek az általuk megalapított gyülekezetekbe, „mindenhol megerősítették a tanítványokat” emlékeztetve őket arra, sok szenvedésen kell még keresztülmenniük, amíg el nem jutnak Isten királyságába (14:22). Nem hagyták az újonnan megtérteket vezetés és helyes tanítás nélkül: visszatértek, és olyan vezetőket jelöltek ki, akiket, hitük szerint, Isten használni tudott az Ő nyájának legeltetésére (14:23).

Pál és Barnabás viselkedése valami nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, még akkor is, ha közülünk sokan nem utaznak többszáz kilométert azért, hogy terjesszék az örömhírt. Bemutatták a tanítványi lét fontosságát. Bíztak abban, hogy ezek az újonnan megtért keresztényeket a bennük lakó Szent Szellem által Isten védelmezi és szenteli meg. Felismerték az elhívásukat arra, hogy ennek a folyamatnak ők is részeseivé váljanak, mégsem gondolták úgy, hogy az egész munkát nekik kellene elvégezni, hanem imával és böjttel keresték Isten iránymutatását. Tudták, hogy ezeknek a fiatal hívőknek milyen fontos a bátortás, a tanítás és az irányítás, és az Istentől kapott feladathoz végig hűségesek maradtak, nem csupán az elején.

Kit bízott rád Isten, hogy tanítsd? Pál és Barnabás munkássága lenyűgözőnek és izgalmasnak tűnhet, de valójában sokkal hétköznapibb lehetett, mint ahogy mi azt képzeljük. Napokon keresztül csak utaztak egyik városból a másikba. Amikor bátorították a fiatal gyülekezeteket, azt nem mindig nagy horderejű beszédeken vagy sorsfordító pillanatokon keresztül tették. Néha talán mindennapi beszélgetéseken, apró szolgálatokon, kis lehetőségek megragadásán keresztül fordították az emberek figyelmét Isten királysága felé. Talán észre sem vesszük azt a lehetőséget, ami az orrunk előtt hever, hogy gyarapítsuk Isten királyságát, terjesszük az evangéliumot és megváltoztassuk emberek életét. Ahelyett, hogy máris egy következő dologba kezdenénk – a következő város, a következő misszió, a következő ember –, sokan közülünk talán épp arra kapunk elhívást, hogy visszatérjünk.

Visszatérni az emberekhez, akiknek szükségük van a te iránymutatásodra és szeretetedre. Visszatérni gyülekezetekhez, melyeknek szükségük van a te jelenlétedre. Visszatérni közösségekbe, ahol szükség van a te szolgálatodra. A visszafelé vezető út se nem könnyű, se nem gyors – erről Pál és Barnabás is mesélhetne, miután ismét végigjárták ugyanazokat a városokat – de kifizetődő.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-discipleship/

Fordította: Szabó Eszter

Járj győztesen! – Józsué könyve – 1. hét / 4. nap

Légy szent

Olvasd el:  Józsué 3:1-6; 3 Mózes 20:7; 1 Péter 1:16

IMÁK:  Józsué 3:5

További olvasmány – Józsué 3:7-17

Hányszor hallottad már a felszólítást, „legyetek szentek”? Tudjuk, hogy erre van elhívásunk. Halljuk, olvassuk és memorizáljuk az Igéket, amik a szentségről szólnak, arról, hogy szenteljük oda életünket Istennek, hogy feddhetlenségben éljünk… és mégis a saját útjainkon járunk.

A Sátánt nem érdekli, hogy ismerjük-e ezeket az Igéket. Nem aggasztják őt azok az emberek, akik tudják, hogyan élhetnének szent életet, de nem teszik, mert körülöttük senki nem él így. Hallottam, amikor Pricilla Shirer bizonyságot tett arról, hogy a szentséget kell keresnünk és azt, hogyan hozhatnánk dicsőséget Istenre, nem pedig az emberek kedvét.

Barátom, mennyei dicséretet kell keresnünk, még ha ezzel a tömeg ellen megyünk is. Lehet, hogy azt mondják majd, furcsák, bolondok, őrültek vagyunk. De mi a szentséget keressük és azt, hogyan szentelhetnénk Istennek az életünket. Ezt parancsolta Józsué is népének. Isten arra készült, hogy csodát tegyen a nép között, ha hajlandóak arra, hogy megszenteljék magukat és igaz módon éljenek.

Ó Uram, kérlek, bocsáss meg nekem, amikor álarcot viselve a világ, és nem a Te Szavad szerint élek. Atyám, segíts, hogy igaz életem legyen és mindennel, amit teszek Rád hozzak dicsőséget. Jézus nevében, Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Szabó Eszter