„A többiek ugyanis csak a saját érdekeikkel törődnek…” – Filippi 2:21
„Tehát akkor Önök testvérek?”
A barátnőm és én egymásra mosolyogtunk a kicsi kórteremben, és szélesen elmosolyodtunk miközben az onkológusa a válaszunkra várt.
Nyugodtan mondhatod. Testvérek vagyunk. Testvérek Krisztusban, hosszú távon…
Kismamákként találkoztunk először az imaház jobb hátsó sarkában, és a szívünk azonnal összekapcsolódott az alvás nélkül töltött éjszakák, a kisbabák édes illata és a Jézus iránt érzett szeretetünk miatt. Több tucat Bibliatanulmánnyal, rengeteg kisbabával, a zajló élet történéseivel és tíz évvel később közösen jártunk végig az első rákdiagnózisát. Majd hat évvel később a kórteremben egymás mellett ülve hallgattuk azokat a szavakat, melyeket imában kértünk, hogy sose kelljen megint hallanunk: a rák visszatért.
A próbák, bár néha kemények voltak, egy olyan egyedi szépséget és mélységet hoztak el a barátságunkban és a Krisztussal való kapcsolatainkba, amely másképp nem jöhetett volna létre. Sokkal hevesebben imádkozunk egymásért. Többször adunk hangot a hálánknak. Sokkal elkeseredettebben ragaszkodunk Isten Igéjéhez. Önzetlenebbül szeretünk. Nagyvonalúbban dicsőítünk. És sokkal jobban érezzük az indíttatást, hogy bátrabban mondjuk ki Jézus nevét.
Az élet tele van örömökkel és megpróbáltatásokkal, de hála Istennek az Atya nem hagyott magunkra minket az úton. Nem csak olyan irgalommal és erővel látott el bennünket, ami mindenre elég, de kegyelméből emberekkel is körbevett minket, így közösen sokkal jobban tudunk Jézusra összpontosítani, az evangéliumot a középpontba helyezni, és észben tartani a Missziós Parancsot, ahogy az élet hegyein és völgyein haladunk át.
Amikor a Pálhoz hasonló mentoroktól tanulunk, akkor előttünk áll a kihívás, hogy növekedjünk a hitben. Ezek az emberek szellemi útjukon nálunk előrébb tartanak, és nem csupán szavaikkal vezetnek minket az igazságra, de bátran és következetesen meg is élik azt, amit tanítanak. Szükségünk van azonban a Barnabáshoz hasonló bátorítókra is, vagyis az olyan szellemi társakra, akikkel együtt tudjuk járni utunkat. Szükségünk van a kölcsönös támogatásra, a közösségvállalásra, és arra, hogy egymást ösztönözzük az Úrnak való szolgálatban. Életünkben emellett figyelnünk kell a Timóteusokra, a következő generáció szorgalmas diákjaira, miközben a szívünk készen áll arra, hogy fiatalabb hittársainknak is bőségesen adjunk.
Gondolkoztál mostanában azon, hogy kikkel veszed körbe magad?
Az Ige olyan csodálatos „szezonális” életű kapcsolatokat tár elénk, mint amilyen Pál, Timóteus és Barnabás között szövődött, és amelyek arra ösztönözhetnek bennünket, hogy céltudatosan keressük a közösséget Krisztus testének más tagjaival. El tudjátok képzelni, hogy milyen szépségeket és mélységeket tapasztalhatnánk meg egymással és a Krisztussal való kapcsolatunkban, ha minden egyes hívő ilyen módon találna közösségre az egyházon belül? El tudjátok képzelni, hogy milyen messzire érhetnénk el, és milyen mély hatást tehetnénk Krisztus nevében ha önzetlenül keresnénk mások javát, kiváltképpen a próbák közepette?
Ha már ilyen kapcsolatokat ápolsz az életedben, akkor köszönd meg ma ezeket Istennek – aztán vedd fel szépen a telefont, és tudasd ezekkel az emberekkel, hogy mennyit jelentenek számodra!
Talán még nem tapasztaltál meg olyan céltudatos kapcsolatot, amilyenről fentebb beszéltünk. Ez esetben nyitott szívvel kérj az Úrtól, miközben a mai napon alázatosan keresel valakit, akit bátoríthatsz!
Az Ő lábainál,
Whitney
Fordította: Szabó Anna
Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-value-of-godly-relationships/
