Pál apostol arra kér minket, hogy az Istentől kapott elhívásunkhoz méltón éljünk (Efézus 4:1). Efézusiakhoz írt levelében az apostol arról beszél, hogy milyen elhívásunk van Krisztus követőiként; hogy miként döntött az Atya úgy, hogy örökbefogad minket, megbocsát nekünk és megvált bennünket.
Olyan életet élni, amely méltó effajta irgalomhoz és kegyelemhez, lehetetlen küldetésnek tűnik. Én például folyton elrontom. Nem szeretem bevallani, de túl gyakran cselekszek közömbösen és akaratlanul, amikor egy Krisztusközpontú napról van szó. A világ eltereli a figyelmemet, leterhel a sok tennivaló, és abban a tévhitben ringatom magamat, hogy nélkülem minden megállna.
A kegyelem nem a mi érdemünk, hanem Isten ajándéka (Efézus 2:8–9), hiszen sosem tudnánk megmenteni magunkat vagy kifizetni azt az árat, amelyet Jézus fizetett meg a kereszten.
Azonban hálából és engedelmességből törekedhetünk arra, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Tudatosan munkálkodhatunk azon, hogy a mai igeversekben említett alázat, szelídség, türelem, egység és békesség jelenjen meg az életünkben. Az olyan emberek élete, akik az alábbi tulajdonságokban bővölködnek, bizonyságtételül szolgál a figyelő, megváltásra váró világ számára, és egyben útjelző lehet a hívők közösségének is.
Beszéljünk csak az Efézus 4:3–6-ban említett egységről! Elárulása, letartóztatása és keresztre feszítése előtt a Gecsemáné-kert felé tartva Jézus kiemelten imádkozott a hívők egységéért (Lukács 17:20–21).
A megosztottság nem újdonság. Amikor Pál ezt a levelet írta, az efézusi gyülekezetnek meggyűlt a baja a zsidók és pogányok közti egység hiányával, ma pedig egy olyan világban élünk, amely végletes, kusza, előítéletes és osztályokra szakadt.
Én erre kétféleképpen tekintek:
1. Világ vs. Egyház (És itt „Egyház” alatt a keresztény hívők egész világra kiterjedő hálózatát értem.) A világ rengeteg területen olyan értékeket és eszméket tart fontosnak és hirdet, melyek szöges ellentétben állnak a szentséggel és Krisztus követésével. Csak hogy egy példát hozzak: az elterjedt nézet szerint határainkat az érzelmeinknek kell meghatározniuk, míg a Biblia nézőpontja szerint a határok felállításában a Szentírást, mint az igazság fokmérőjét kell alapul vennünk (büszkeség és alázat, erő és gyengeség, önzés és önzetlenség).
Nincs jogunk megváltoztatni vagy felhígítani a Szentírást azért, hogy kedvezzünk a világnak.
1. Az egyházon belüli és egyházak közötti megosztottság (És itt „egyház” alatt az emberek által vezetett, véges számú felekezetre és gyülekezetre gondolok, amelyek keretet adnak számunkra a dicsőítésre.) Nekünk, keresztényeknek közös hitünk és megváltásunk Jézus Krisztusban valami olyasmi, aminek minden perpatvart félre kellene söpörnie, legyen szó orgonáról vagy dicsőítésről, vagy arról, hogy a gyülekezetben ki kell-e öltözni vagy bármilyen ruhában megjelenhetünk; valamint el kellene törölnie mindenféle faji, műveltségi, társadalmi, politikai, vagy nemzeti korlátot. A sokszínűség nem feltétlenül eredményez megosztottságot (még a vélemények és elképzelések sokszínűsége sem), és nincsen jogunk ember alkotta kategóriák alapján elítélnünk egymást.
Jézus, Isten fia azért halt meg a kereszten, hogy megmentsen bennünket a bűneinktől. Egyedül Isten kegyelme ment meg bennünket, csakis hit által és csakis Krisztusban.
Ezek azok az alappillérei a keresztény hitnek, melyeket nem lehet megváltoztatni. A többi részletkérdés.
A feltámadás mindent megváltoztatott, beleértve azt is, ahogy egymáshoz viszonyulunk. Ebben a tekintetben nincs tehát különbség köztünk, mert világszerte minden hívő egy (Galata 3:28), és úgy mutathatjuk meg a világnak Krisztus szeretetét, hogy lebontjuk azokat a falakat, amelyek minden egyes nap közénk ékelődnek. Éljünk tehát alázatosan, de bátran, mindig arra törekedve, hogy Istent dicsőítsük, és hogy egyesítsük és megerősítsük a hívők világméretű családját. Tükrözzük életünkkel az evangélium reménységét!
Forrás: https://lovegodgreatly.com/this-sinners-take-on-walking-worthy/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Gergely Csilla
