Az Ajnál elszenvedett vereség után Józsué összehívta a
népet, először törzsenként, majd nemzetségenként, végül családonként állította
őket, hogy visszaadják a Jerikóban szerzett zsákmányt. Amikor Ákánra került a
sor, beismerte, hogy megkívánt egy köntöst, valamint aranyat és ezüstöt, és
elvette őket.
A Példabeszédek 28:13-ban azt olvassuk, hogy ha
megvalljuk bűneinket, irgalmat nyerünk. Ha végigolvassuk a Józsué egész 7.
fejezetét, láthatjuk, hogy Ákánra ez nem volt igaz, mert megkövezték. Mi tehát
a különbség Ákán és köztünk? Jézus Krisztus a különbség.
A Róma 3:21-26 arra figyelmeztet, hogy mindannyian
vétkeztünk és híjával vagyunk Isten dicsőségének, de Jézus vére megigazít és
megvált minket. Bűneink miatt mi is ugyanazt a sorsot érdemelnénk, mint Ákán. Isten
viszont, aki szeret minket és meg akar kegyelmezni nekünk, elküldte Fiát, Jézus
Krisztust, hogy magára vegye a bűneinket és megszabadítson minket. Csak
Krisztuson keresztül kaphatunk bocsánatot.
Amikor elfogadjuk Jézust Megváltónknak, biztosak
lehetünk benne, hogy Isten megbocsát, ha megbánjuk bűneinket. Megigazít minket,
amikor a hívő bűnöst Krisztusban igaznak ismeri el annak alapján, amit Krisztus
a kereszten elvégzett. Amikor a bűnös bízik Krisztusban, Isten igaznak fogadja
el. Gondoljuk végig Ákán történetét, és örüljünk annak, hogy Krisztusban
bocsánatot kapunk.
Ó, Uram, köszönöm, hogy elküldted Jézus Krisztust, hogy
meghaljon értem és magára vegye a bűnömet. Köszönöm, hogy bár rám is az várt
volna, mint Ákánra, Jézusnak a kereszten elvégzett váltságába vetett hitemért
megmentettél a bűntől és a haláltól. Jézus nevében, Ámen.
Jerikó lerombolásának
parancsa keménynek tűnhet számunkra, de ez volt, amit az izráelitáknak meg
kellett tenni. Egyébként, néhány férfi nem követte a tervet. Ákán a jerikói
zsákmány egy részét megtartotta magának, és ezért Isten megharagudott az egész
népre (7:1).
Ez nem tűnt fel, csak
mikor Aj városa ellen harcoltak, és vereséget szenvedve menekülniük kellett. A
7-9. vers Józsué emberi természetéről szól. Nemrég azt látta, hogy a Jordán
kettéválik és a nép biztonságosan átkel. Látta, amint Jerikó falai csodálatos
módon leomlottak. De most, a vereséget elszenvedve, az első dolog amit tesz,
hogy Istent kérdőre vonja. Miért hoztál ide minket? Hogy megsemmisíts minket?
Nekünk is általában ez az
első reakciónk, ugye? Amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy mi elképzeltük,
Istent hibáztatjuk. De a 11. vers elmondja Izráel vereségének okát – a bűn.
Izráel bűnt követett el, mikor megszegte a szövetséget azzal, hogy
eltulajdonított a jerikói tárgyakból.
Tudatában kell lennünk,
hogy bűneinknek következménye van. Mikor úgy döntünk, hogy a saját fejünk után
megyünk és vétünk Isten ellen, biztosak lehetünk benne, hogy Ő megbocsát, ha
megtérünk a bűnből, de nem felejthetjük el, hogy el kell viselnünk majd a
következményeket.
Ó,
Atyám, kérlek segíts tudatában lenni a vétkeimnek és tévedéseimnek. Igaz életet
akarok élni. Amikor bűnt követek el, segíts tisztán látni, hogy a
következményekért én vagyok a felelős, és ahelyett, hogy Téged hibáztatnálak,
Hozzád közeledjek, hogy helyesen tudjak cselekedni. Jézus nevében, Ámen.
Dave Garroway, az NBC Today show-jának eredeti
házigazdája ezekkel a szavakkal nyitotta meg a műsort 1952. január 14-én, a
hírműsor első adása során.
Akkoriban izgalommal vegyes várakozással beszéltek mindazokról a jó dolgokról, amelyek be fognak következni, ma azonban, ha a híreket olvasom vagy hallgatom, ugyanezek a szavak teljesen máshogy csengenek számomra.
Itt vagyunk. Polarizált, megosztott,
erőszakos, tisztességtelen emberek. Istent félretettük az útból. Vezetőink
gyakran híjával vannak a keresztény önfegyelemnek és érettségnek, a Biblia
pedig nem más, csupán egy könyv a polcon, amit jogszabályok és kulturális
normák alapjaként használunk néhanapján.
Itt vagyunk. A világ egy merő zűrzavar – ezt
pontosan tudjuk. Ugyan más időket élünk, mint Mikeás, azonban a helyzet mégsem
különbözik annyira attól, amit Mikeás ír le. Mikeás egész könyvét végigkíséri a
feszültség, amely Isten közelgő, szent haragja és az azt ellensúlyozó, mindent
megbocsátó kegyelem között feszül.
A mai Igeversek, melyek a Mikeás 7:18-19-ből származnak, Isten irgalmát ünneplik.
„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátod néped bűneit, s elengeded örökséged maradékának vétkeit! Nem örökre haragszol ránk, mert az irgalmasságban gyönyörködsz. Ismét hozzánk fordulsz, és könyörülsz rajtunk. Bűneinket eltaposod, a tenger mélyére hajítod összes vétkünket.”
Mikeás szavait olyan dolgok fényében
fogalmazta meg, mint a bizonytalanság, a nehézségek és a sok kérdőjel azt
illetően, hogy mindez hogyan fog elsülni. Mikeás Istenről alkotott képe azonban
helyes volt. Isten megtartotta az ősatyáknak tett ígéretét és (ismét) irgalmat
tanúsított Izráellel szemben.
Igen, a világ egy merő zűrzavar, mi pedig
makacs, bűnös emberek vagyunk. Azonban amiatt, aki Isten, tudhatjuk, hogy ő
mindig hűséges marad, és végleg kigyógyít minket megtörtségünkből és
engedetlenségünkből. A keresztnek ezen az oldalán a hívőket Jézus Krisztus vére
fedezi be, bűneink pedig eltöröltettek.
A fent említett NBC hírolvasó mindig jellegzetes módon köszönt el a nézőktől. Nyitott tenyérrel feltartotta egyik kezét, és azt mondta: „Béke”.
Itt vagyunk, de a békesség vár ránk. Isten ebben a percben is értünk harcol, és végül az Ő békessége fog uralkodni.
Hóseás könyvének végéhez értünk a tanulmányozásban. Tömör, és helyenként nehezen emészthetőek voltak e sorok. De összefoglalásként mondhatjuk, hogy ez a könyv Isten örök szövetségéről szól, melyet az emberrel kötött.
Hóseás élete által emberközelivé, érthetőbbé válik számunkra, hogy hogyan is viszonyul Isten az emberhez. A könyv egésze alatt visszatérő motívum az emberek bűne, de végül mindet a feloldozás esélye, a megtérésre való felhívás követi. És a 14. rész is így ér véget, „Kigyógyítom őket hűtlenségükből, szeretem őket, mert így akarom, s elfordult tőlük haragom.” (Hós 14:4)
Érthetetlen számomra, hogy Isten miért szeret így minket, miért nyúl az ember után minden bukás, minden ocsmány bűn elkövetése után. Újabb és újabb esélyeket adott nekünk a megtérésre évezredeken keresztül. Sosem fáradt bele, sosem mondott le rólunk. Miért?
És nemcsak, hogy nem mondott le rólunk, hanem végül saját Fiát áldozta fel, hogy életünk legyen, az Új Szövetség által
„Véges nézi a végtelent, találgatja, hogy mit jelent” (Ákos)
Ha néha Isten Szent Szelleme által kissé be is tekinthetünk Isten szívébe, összességében azt mondhatjuk akkor is, hogy érthetetlen ez a hatalmas ajándék. A Mindenható Istennek semmibe nem kerülne, hogy elpusztítsa ezt a világot, az összes szörnyűséggel együtt, amit az ember véghezvitt és véghezvisz naponta. Mégis…
„Ezért bíznak benned, akik igazán ismernek téged, mert te, Örökkévaló, nem hagyod el, aki hozzád fordul segítségért.” (Zsolt 9:10)
Mégis a kezét nyújtja, hogy elkaphassuk azt a lejtőn csúszva, vagy a szakadék szélén egyensúlyozva, mikor már sejtjük, hogy egyetlen esélyünk az élő Istenbe vetett hit, az Ő megmentő szeretete, melyet ésszel fel nem foghatunk, csak hit által hálás szívvel elfogadhatunk.
A Vele járt úton még számos csapda, támadás, kísértés ér majd, és sokszor elbukunk, ellankadunk. De mindig van visszaút, a kegyelem ideje tart, Isten ígéretei megállnak.
Ne keseredjünk el, mikor meghidegült a szívünk, ha kihagyunk napokat az igeolvasásban, vagy nehezünkre esik imádkozni. „Nem rejtőzik el előlük, ha segítséget kérnek tőle! Meghallgatja őket, mikor hozzá kiáltanak!” (Zsolt 22:24) Ha keressük Őt, válaszol, az Ő szeretete nem változik soha.
Ne adjuk fel, akkor sem, ha már évek óta visszaesünk ugyanabba a bűnbe, amit gyűlölünk, és szabadulnánk tőle. „Ő ad erőt a megfáradottnak, s az erőtlen erejét megsokszorozza. Mert elfáradnak még a fiatalok is, kimerülten összerogynak a legkülönbek. De akik az Örökkévalóra várnak, akik benne bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, magasra szállnak, mint a sasok! Futnak, de nem fáradnak el, járnak, de nem merülnek ki.” (Ézs 40:29-31)
Tartsunk ki akkor is, ha úgy tűnik, Isten hosszú ideje nem válaszol egy adott kérésünkre. „Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, igaz? De aki istenfélő, és teljesíti Isten akaratát, azt meghallgatja.” (János 9:31)
Isten hall és meghallgat minket, tenyerén hordoz és gondunkat viseli. Nem a hibáink, a bűneink, az erőtlenségünk, a hűtlenségünk – tehát a rossz tulajdonságaink, – ugyanakkor nem is a szorgalmunk, odaadásunk, együtt érző képességünk, fáradhatatlan jót cselekvésünk határozza meg a mi identitásunkat legfőképp.
Az identitásunk magja, hogy Isten örök szövetsége és feltétel nélküli szeretete, hűsége által megváltottai és szeretettei vagyunk.
Akit az Ő szuverén döntése szerint kiemel, felemel, megerősít, „ha ő megsebez, be is köti sebed, ha lesújt rád, meg is gyógyít keze.” (Jób 5:18)
De soha el nem hagy.
„A Békesség Istene feltámasztotta a halálból nyája — vagyis népe — nagy Pásztorát, Urunkat, Jézust, aki a saját vére által megkötötte az Örökkévaló Szövetséget. Most pedig a Békesség Istene adja meg nektek mindazt a jót, amire szükségetek van ahhoz, hogy akaratát véghezvigyétek. Azért imádkozom, hogy Jézus Krisztus segítségével Isten változtasson benneteket olyanná, hogy örömét lelje bennetek. Jézusnak legyen dicsőség örökké! Ámen.” (Zsidók 13:20-21)
A bibliai írók általában hasonlatokkal fejezték ki Isten szereteten alapuló kapcsolatát népével. Isten és népe kapcsolatát illetően a két fő hasonlat a férj-feleség, illetve a szülő-gyermek viszony.
Hóseás próféta könyvében mindkét hasonlat beszédesen szemlélteti Istennek népéhez való viszonyát. Sok esetben parázna asszonyként tünteti fel Izráelt.
Jeremiás
próféta Isten hűtlen népét parázna asszonyhoz hasonlította, akinek sok a
szeretője, pedig Isten mindent megadott neki (Jer 3:1). Ezékiel próféta
hasonlóképpen házasságtörő asszonynak nevezi Izráelt, aki elhagyta férjét (Ez
16:32). Tehát a Biblia a bálványimádást lelki paráznaságnak, házasságtörésnek
tekinti.
Mi a lelki paráznaság? Az a magatartás, amikor Isten népe az őt kiválasztó, szerető, egy, igaz, élő, örök Istenen kívül a pogányok ún. embercsinálta isteneinek, bálványainak is vallásos tiszteletet és imádatot ad. Amikor az élő Isten mellett bálványt is tisztel Isten népe. – Ez a lelki paráznaság. A bálványtiszteletet lelki paráznaságnak, lelki házasságtörésnek, szövetségszegésnek nevezi a Biblia. Ez Istennek a helyzete: egy parázna választott néppel él együtt, amelyik kacsingat a Baálokra is; ha baj van, visszaszalad Istenhez és kéri az Ő segítségét.
Hóseás a Kr. e. VIII. században élt próféta, akinek a szolgálata több évtizeden át tartott. Ő az egyetlen próféta, aki az északi királyságból származott. Isten azért küldte, hogy megbocsátást hirdessen népének, hogy elháríthassa az asszír fogság tragédiáját és Samária, az északi királyság fővárosának elestét. Ha a vezetők és a nép hallgatott volna Istenre, elkerülték volna e bajokat, megmenekültek volna a nemzeti és egyéni tragédiától. De nem így történt.
A választott nép képtelen volt a szövetség feltételei szerint élni. A vallási vezetőket, a papokat és a prófétákat is felelősség terhelte Izráel életének romlásáért, amit Isten számon is kért tőlük. A szövetségszegés leggyakoribb módja akkor az volt, hogy az emberek hasonulni akartak a környezetükhöz, az őket körülvevő pogány népekhez, és elkezdték azoknak a bálványszobrait is istenként tisztelni. Soha nem tagadták meg nyíltan az Urat, de az Ő tisztelete mellett imádni kezdték ezeket a bálványokat is. És Isten szemében ez rettenetes bűn, ami mindig súlyos ítéletet vont maga után, mert félszívvel nem lehet istenfélő életet élni.
Mint ahogy Hóseás szenvedett felesége hűtlensége miatt, úgy szenvedett és szenved ma is Isten az emberi bűn miatt és arra vágyik, hogy megmenthessen!
Izráel bűnös volt és teljes pusztulást érdemelt, kitartó kegyelmével azonban az Úr továbbra is szereti népét, megtéréséért fáradozik. Az Úr nem engedi, hogy döntéseit a keserűség vezesse, vagy a bosszúállás. Szeretete népe gyógyulását, egészségét, helyreállítását keresi. Isten fegyelmező tetteinek a helyreigazítás, a javítás, a békéltetés a célja, nem pedig a pusztítás és a bosszú.
Az Úr nem akarja a bűnös halálát, és ha megtér, Ő szeretettel visszafogadja.
Istennek nem az az utolsó szava, hogy nincs kegyelem, és nem vagytok többé népem, hanem az utolsó szava az: „Térj meg, Izráel, Istenedhez, az Úrhoz…” És mindez miért történik így? Mi már tudjuk. Nem azért, mintha Isten elnéző lenne. Isten a bűnnel szemben nem elnéző. Isten igazsága ugyanúgy érvényesül, mint az Ő irgalmassága. Csakhogy Ő végrehajtotta ezt az ítéletet máson. Nem az Ő népén, hanem azon a Jézus Krisztuson, aki soha nem vált hűtlenné az Atyához, aki soha nem követett el semmi bűnt, de magára vette másoknak a bűnét.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ /Jn 3:16/
Miután a nép megvallja bűneit, bűnbánatot tart, Isten az ígéretek sorával válaszol. Egyszerre átélik a szövetségnek a melegét, biztonságát, áldásait. Újra azt a gazdagságot, amit az Isten közelsége és a hozzátartozás jelent, mégpedig úgy, hogy nem nekik kell lelki teljesítményeket felmutatniuk, hanem Isten ígéri, hogy mit fog Ő cselekedni az életükben: „Kigyógyítom őket a hűtlenségből”, „Szívből szeretni foglak titeket.” Az Isten mérhetetlen és érthetetlen szeretete újra körülveszi őket. Újra biztonságban vannak – a szövetség biztonságában.
A bűn problémája félelmetes szakadékot vágott Isten és az emberiség közé. Jézus kereszthalála viszont mindannyiunk számára utat nyitott, amelyen szorosan járhatunk az Úr mellett.
Egy népnek a megtérése az egyének megtéréséből áll. Egy nép úgy nem térhet meg, egyenként kell megtérni. Nekünk kellene elkezdenünk. Nemcsak a mi életünket újítaná meg, hanem a körülöttünk élőkre is áldássá lenne, sőt ki tudja, hogy mi-mindenre tudná Isten felhasználni, ha ma kíméletlen őszinteséggel belenéznénk az Ige tükrébe és megvizsgálnánk, hogy miben jellemez minket ez a félszívűség, a megosztott hit, ez az ímmel-ámmal vett langyos vallásosság? Mert a megtérésünknek – mint minden tettünknek az életben – következménye van, mégpedig az, hogy visszakerülünk az Istennel való szövetségbe, és átéljük annak az áldásait. És elkezd bennünk Isten hatalmasan munkálkodni, kigyógyít sokféle hűtlenségből, szenvedélyből, rossz szokásból, bűnből, és gyümölcstermővé teszi az életünket, hogy hitelesen tudjunk Istenre mutatni, másokat Hozzá vezetni, mások életét meggazdagítani.
„Királyokat
emeltek maguk fölé, de nem általam, vezetőket választottak, de nélkülem. Ezüstjükből,
aranyukból bálványokat emeltek, amelyekre pusztulás vár.” (Hóseás 8:4) Izráel
népe szakértői voltak annak, hogyan kell Istentől független életet élni.
Döntést hozni
anélkül, hogy Isten vezetését keresnénk, nemcsak bűnös dolog, hanem bolondság
is! Micsoda hiba! Az Úr figyelmeztet ez ellen az Igében!
Hajlamosak
vagyunk aszerint megítélni dolgokat, hogy szerintünk mi helyes az alapján, hogy
mit látunk. Elfelejtjük azt, hogy mi csak egy kis részét látjuk annak, ami
történik. Egyedül Isten lát mindent. Csak Ő látja a teljes képet az életünkről.
Isten irányítására van szükségünk
mindenben, amit teszünk, minden döntésben, amit meghozunk. Ez az egyetlen
lehetőség, hogy legyenek hitelveink. És a hitelvek életbevágóan fontosak akkor,
amikor hitünk alapjaiban megrázkódik. A hitelveink alapján kitartunk akkor,
amikor a testünk már feladná, mert biztosak vagyunk abban, hogy döntésünket
Isten Igéjére alapozva hoztuk meg, szavának engedelmeskedve, függetlenül attól,
hogy mennyire nehéz dolgok jönnek majd sorban.
Drága
Istenem, nem akarok a saját eszemre támaszkodni és a saját magam előtt bölcsnek
lenni. Kérlek, vezess engem, amikor döntést kell hoznom. Adj nekem
bizonyosságot, hogy arra mozdulok, amerre Te vezetsz engem. Ámen.
Hóseás és Gómer második gyermeke egy lány volt, aki a Lo-Ruhamah
(Hós 1:6–7) nevet kapta, ami annyit jelent: „nem szánt” vagy „nem szeretett”.
Isten nagyon szerette a népét, és ezt számtalan alkalommal be is bizonyította,
de most úgy döntött, hogy megvonja szeretetét Izráeltől, az északi birodalomtól
és többé nem kegyelmez nekik.
Warren Wiersbe ezt írja: „Isten szeretetének a kifejezése minden bizonnyal feltétel nélküli,
azonban az, hogy mi élvezhetjük-e ezt a szeretetet, feltételhez kötött, és a mi
hitünktől és engedelmességünktől függ. (Lásd: 5 Mózes 7:6–12; 2 Kor
6:14—7:1.)”
Isten megengedte Asszíriának, hogy bekebelezze az északi
birodalmat, de védelmezte Júda déli királyságát (Ézsaiás 36-37; 2 Királyok 19)
ezt követően még több éven át, amíg majd ők is száműzetésbe kényszerültek.
Ma Isten kegyelmének első pillanatait láthatjuk. Az
Izráel felett meghozott ítélet végre lesz hajtva. De Júdának mégis
megkegyelmezett. Szerető és kegyelmes Istenünk van. Olyan Isten, Aki szeret
minket, és Aki törődik velünk, Aki megbocsájt nekünk.
Mennyei Atyám, nem tudom eléggé megköszönni a kegyelmet,
amit Tőled kaptam. Nem érdemeltem meg. Bűnös voltam. De Te szerettél és megbocsátottál
nekem. Köszönöm, Atyám. Dicsőíttessék a Te Szent Neved. Ámen.
„Gyakoroljátok a szíves vendéglátást!” — Róma
12:13
Vendéglátás. Ez
az egyik olyan dolog, amiben növekedni szeretnék 2019-ben.
Az általam
ismert embereket két csoportba szeretem osztani. Egyrészt ott vannak azon
kevesek, akik bejelentés nélkül megjelenhetnek a házban, mert már bizonyították
hűségüket, és a hibáim ellenére is szeretnek. Aztán ott vannak azok, akik
kedvéért őrült takarításba kezdek (értsd, mindent elpakolok a szekrénybe), hogy
minden tökéletes rendben legyen amikor megnyomják a csengőt. De mi van azokkal,
akik egyik csoportba sem tartoznak?
A férjem érdekes
módon született házigazda. Senki sem idegen a számára. Tartja a kapcsolatot az
emberekkel és meghívja őket ebédre. Amikor én üzenetet küldenék, ő inkább telefonál.
Régen azzal viccelődtem, hogy az innen-onnan összeszedett ismerősei beugranak
karácsonykor… aztán tényleg megtették (és remélem újra megteszik.) Olyan
embereket látogatunk meg nyaraláskor, akikkel az út szélén találkozott.
Rengeteget
tanultam Russelltől. Akármennyire is szeretem a személyiségünkből fakadó
különbségekre hárítani a felelősséget, a mai igeversekkel akkor is meggyűlt a
bajom, hiszen arra világítottak rá, hogy miért is nem vagyok annyira
jó/következetes/otthonos a bibliai értelemben vett vendéglátás gyakorlásában. A
körülöttem lévő embereket tudatosan bátorítom, azonban teljesen megelégszem
azzal, ha a megszokott kis csapatom vesz körül, és nem lépek ki a buborékomból
olyan gyakran, amennyire kellene. A kifogások csak úgy cikáznak a fejemben:
fáradt vagyok, vagy elfoglalt, dolgozok, inkább magamnak tartanám meg az
időmet, hiú vagyok a házam kinézetére, félek, hogy elutasítanak, vagy nem érzem
magam alkalmasnak arra, hogy elindítsam a beszélgetést.
Az Egyesült
Államok déli részéről származva az én szemem előtt a „vendéglátás” szó hallatán
azonnal Pinterestre illő tökéletes vacsorapartik, gyönyörű asztalok és
elbűvölő, kiegyensúlyozott háziasszonyok képei villannak fel. Azonban az a
fajta vendéglátás, melyről a Róma 12:13 beszél nekünk arra hív minket,
hogy „segítsük Isten népét adományokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljuk a
szíves vendéglátást!” És ez nem a papírtányérokról és a porcelánról szól. Sem
pedig az asztaldíszekről. Sokkal inkább arról, hogy befogadjuk az embereket az
otthonainkba és az életünkbe. Arról szól, hogy befogadóak vagyunk, nem pedig
kirekesztők. Ez egy parancs, arra vonatkozóan, hogy segítsük a rászorulókat.
Isten
kegyelme a vendéglátás legmagasabb szintű megnyilvánulása.
Hívőkként mi
vagyunk az egyház. Mi vagyunk a kisebbség, akiknek életét a világ gyanakvással
vegyes kíváncsisággal kíséri nyomon. Azt prédikáljuk, hogy a kegyelem
mindenkié, zárt ajtókkal azonban az életünk torz képet fest az evangéliumról.
De ne keseredjetek
el! Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes háziasszonyoknak kell lennünk. Nincsen
séma, amire a vendéglátásnak hasonlítania kell.
Ha megnyitjuk az ajtónkat, akkor az szó szerint leküzdi azokat az akadályokat, melyek elválasztják az embereket. És természetesen elméleti síkon is lerombolja a korlátokat az emberek gondolataiban, hiszen az előítéletek és stigmák elhalványulnak, amikor lehetőséget biztosítunk a beszélgetésre és arra, hogy igazi kapcsolatok jöjjenek létre.
Ahogy 2019-be
lépünk, legyünk bátrak és lépjünk ki a komfortzónánkból! Hívjunk meg embereket az
otthonainkba és az életünkbe friss, új, szándékos módon! Hallgassuk meg
idegenek történeteit és barátkozzunk össze velük! Legyünk spontánok! Építsük a
közösséget és a szövetséget! Osszuk meg az életünket! És ezáltal reméljük, hogy
vendégeink meglátják Isten vendégszeretetét és az életünkben tükröződő
örömhírt.
Jónás történetének végéhez értünk a mai versekkel. Az első fejezetben a próféta megtanulta, hogy nem lehet Isten elől elszaladni. A második fejezetben megtanulta, hogy Isten megbocsát azoknak, akik hozzá fordulnak. A harmadik fejezetben látta, ahogyan egy egész város megalázta magát Isten előtt, megtért és kegyelmet nyert. Most megtanulja, hogy Isten együttérez az olyan elveszett bűnösökkel, mint a niniveiek, és mint amilyen ő maga.
Jónás sajnálta az Istentől kapott növényt, amikor az elpusztult, de nem szánta az embereket, akik elpusztultak volna örökre elszakítva Istentől. Jónás könyve emlékeztet minket arra, hogy Isten az egész emberiség Istene, hogy Jézus minden nemzet minden polgáráért meghalt.
Bárcsak lenne még néhány vers Jónás könyvében, hogy lássuk, hogyan reagált Jónás erre az utolsó leckére. Megbánta? Megértette, hogy Isten mindenkire szeretettel kiterjeszti kegyelmét és irgalmát? Spurgeon mondta: „Reménykedjünk, hogy hátralévő élete során úgy élt, hogy örvendezett Isten megtartó kegyelmében.”
Ez az én imádságom is értetek, hogy amíg csak éltek, örvendezzetek Isten megtartó kegyelmében. Hogy Isten könyörületessége szerint tudjatok élni, megbocsátást és szeretetet tanúsítva – még azok felé is, akik megbántottak vagy rosszul bántak veled. Mit tanított neked Jónás könyve? Milyen értékes leckéket tanultál ezekben a hetekben?
Édes Istenem, köszönöm hogy szerettél, amikor még gyönge voltam. Köszönöm, hogy a szereteted megmutattad, miközben még bűnös voltam. Csak a szereteted miatt vagyok szabad a kárhoztatástól. Csakis a Te kegyelmed miatt van örök életem. Köszönöm szívem mélyéből. Ámen.
Egy prédikátor általában örül, amikor az emberek, akiknek prédikál, megtérnek; de Jónás nem örült. Bosszús volt, amiért Ninive lakói megbánták bűneiket és haragudott Isten irántuk megnyilvánuló kegyelme miatt is. Gondolkodjunk csak el ezen. Nemcsak hogy nem örült, de haragudott!
Azután elkezd Istennel vitatkozni és igazolni korábbi cselekedeteit – „Látod? Ezért nem akartam engedelmeskedni Neked, mert tudtam, hogy nagy a szereteted és könyörületes vagy!”
Ninive lakóinak bűnbánata és megmentésük olyan fájdalmas volt Jónásnak, hogy inkább meghalt volna, minthogy elgondolkodjon rajta; ezért menekült Isten elhívása elől is – nem az eredménytelenségtől, hanem az eredményességtől való félelmében!
De Jónás igényelte Isten kegyelmét és élvezte mikor Isten kiárasztotta rá. Most viszont, amikor másokra is kiárad, kikéri magának. Mi lett volna, ha Isten úgy bánik Jónással, ahogy Jónás akarta, hogy Isten bánjon a Niniveiekkel?
Veled is megtörtént már? Kegyelemért kiáltasz, de megtagadod másoktól? Mérges leszel, amikor jó dolgok történnek olyan emberekkel, akikről azt gondolod, hogy nem érdemlik meg? Gyakoroljuk Isten kegyelmét és szeretetét minden adódó alkalommal és valljuk meg az ítélkezés bűnét, ha ezzel küzdünk.
Édes Istenem, köszönöm a szereteted és kegyelmed. Köszönöm, hogy lehetőségem van megbánni a bűneimet. Emlékeztess, hogy Te vagy az egyetlen bíró és nem az én feladatom, hogy megítéljek másokat. Segíts szeretni és irgalmat gyakorolni, ahogyan Te. Ámen.
/YouVersion/
Fordította: Bíró Ibolya
A weboldal cookie-t használ, ami segít a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.Ok
