A bibliai írók általában hasonlatokkal fejezték ki Isten szereteten alapuló kapcsolatát népével. Isten és népe kapcsolatát illetően a két fő hasonlat a férj-feleség, illetve a szülő-gyermek viszony.
Hóseás próféta könyvében mindkét hasonlat beszédesen szemlélteti Istennek népéhez való viszonyát. Sok esetben parázna asszonyként tünteti fel Izráelt.
Jeremiás próféta Isten hűtlen népét parázna asszonyhoz hasonlította, akinek sok a szeretője, pedig Isten mindent megadott neki (Jer 3:1). Ezékiel próféta hasonlóképpen házasságtörő asszonynak nevezi Izráelt, aki elhagyta férjét (Ez 16:32). Tehát a Biblia a bálványimádást lelki paráznaságnak, házasságtörésnek tekinti.
Mi a lelki paráznaság? Az a magatartás, amikor Isten népe az őt kiválasztó, szerető, egy, igaz, élő, örök Istenen kívül a pogányok ún. embercsinálta isteneinek, bálványainak is vallásos tiszteletet és imádatot ad. Amikor az élő Isten mellett bálványt is tisztel Isten népe. – Ez a lelki paráznaság. A bálványtiszteletet lelki paráznaságnak, lelki házasságtörésnek, szövetségszegésnek nevezi a Biblia. Ez Istennek a helyzete: egy parázna választott néppel él együtt, amelyik kacsingat a Baálokra is; ha baj van, visszaszalad Istenhez és kéri az Ő segítségét.
Hóseás a Kr. e. VIII. században élt próféta, akinek a szolgálata több évtizeden át tartott. Ő az egyetlen próféta, aki az északi királyságból származott. Isten azért küldte, hogy megbocsátást hirdessen népének, hogy elháríthassa az asszír fogság tragédiáját és Samária, az északi királyság fővárosának elestét. Ha a vezetők és a nép hallgatott volna Istenre, elkerülték volna e bajokat, megmenekültek volna a nemzeti és egyéni tragédiától. De nem így történt.
A választott nép képtelen volt a szövetség feltételei szerint élni. A vallási vezetőket, a papokat és a prófétákat is felelősség terhelte Izráel életének romlásáért, amit Isten számon is kért tőlük. A szövetségszegés leggyakoribb módja akkor az volt, hogy az emberek hasonulni akartak a környezetükhöz, az őket körülvevő pogány népekhez, és elkezdték azoknak a bálványszobrait is istenként tisztelni. Soha nem tagadták meg nyíltan az Urat, de az Ő tisztelete mellett imádni kezdték ezeket a bálványokat is. És Isten szemében ez rettenetes bűn, ami mindig súlyos ítéletet vont maga után, mert félszívvel nem lehet istenfélő életet élni.
Mint ahogy Hóseás szenvedett felesége hűtlensége miatt, úgy szenvedett és szenved ma is Isten az emberi bűn miatt és arra vágyik, hogy megmenthessen!
Izráel bűnös volt és teljes pusztulást érdemelt, kitartó kegyelmével azonban az Úr továbbra is szereti népét, megtéréséért fáradozik. Az Úr nem engedi, hogy döntéseit a keserűség vezesse, vagy a bosszúállás. Szeretete népe gyógyulását, egészségét, helyreállítását keresi. Isten fegyelmező tetteinek a helyreigazítás, a javítás, a békéltetés a célja, nem pedig a pusztítás és a bosszú.
Az Úr nem akarja a bűnös halálát, és ha megtér, Ő szeretettel visszafogadja.
Istennek nem az az utolsó szava, hogy nincs kegyelem, és nem vagytok többé népem, hanem az utolsó szava az: „Térj meg, Izráel, Istenedhez, az Úrhoz…” És mindez miért történik így? Mi már tudjuk. Nem azért, mintha Isten elnéző lenne. Isten a bűnnel szemben nem elnéző. Isten igazsága ugyanúgy érvényesül, mint az Ő irgalmassága. Csakhogy Ő végrehajtotta ezt az ítéletet máson. Nem az Ő népén, hanem azon a Jézus Krisztuson, aki soha nem vált hűtlenné az Atyához, aki soha nem követett el semmi bűnt, de magára vette másoknak a bűnét.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ /Jn 3:16/
Miután a nép megvallja bűneit, bűnbánatot tart, Isten az ígéretek sorával válaszol. Egyszerre átélik a szövetségnek a melegét, biztonságát, áldásait. Újra azt a gazdagságot, amit az Isten közelsége és a hozzátartozás jelent, mégpedig úgy, hogy nem nekik kell lelki teljesítményeket felmutatniuk, hanem Isten ígéri, hogy mit fog Ő cselekedni az életükben: „Kigyógyítom őket a hűtlenségből”, „Szívből szeretni foglak titeket.” Az Isten mérhetetlen és érthetetlen szeretete újra körülveszi őket. Újra biztonságban vannak – a szövetség biztonságában.
A bűn problémája félelmetes szakadékot vágott Isten és az emberiség közé. Jézus kereszthalála viszont mindannyiunk számára utat nyitott, amelyen szorosan járhatunk az Úr mellett.
Egy népnek a megtérése az egyének megtéréséből áll. Egy nép úgy nem térhet meg, egyenként kell megtérni. Nekünk kellene elkezdenünk. Nemcsak a mi életünket újítaná meg, hanem a körülöttünk élőkre is áldássá lenne, sőt ki tudja, hogy mi-mindenre tudná Isten felhasználni, ha ma kíméletlen őszinteséggel belenéznénk az Ige tükrébe és megvizsgálnánk, hogy miben jellemez minket ez a félszívűség, a megosztott hit, ez az ímmel-ámmal vett langyos vallásosság? Mert a megtérésünknek – mint minden tettünknek az életben – következménye van, mégpedig az, hogy visszakerülünk az Istennel való szövetségbe, és átéljük annak az áldásait. És elkezd bennünk Isten hatalmasan munkálkodni, kigyógyít sokféle hűtlenségből, szenvedélyből, rossz szokásból, bűnből, és gyümölcstermővé teszi az életünket, hogy hitelesen tudjunk Istenre mutatni, másokat Hozzá vezetni, mások életét meggazdagítani.
Rontóné Nagy Jolika
