Elérünk lassan Józsué könyvének végére. Nagyon szépen
végződik ez a könyv – arra emlékeztet minket, hogy olyan Istenünk van, aki
megtartja ígéreteit.
Isten odaadta Izráelnek a teljes földrészt, amit megígért
az őseiknek. A könyv utolsó részében azt látjuk, hogy Izráel birtokba veszi a
földet, kialakítják benne otthonaikat. Isten hűséges volt minden egyes
ígéretéhez.
Nem számít, hogy milyenek a körülmények, Isten
ígéreteiben nyugodtan megbízhatunk. Minden egyes ígéretét megtartja, amit
életedre vonatkozóan megígért az Ő Igéjében. A Zsoltárok 89:34-ben azt
olvassuk, hogy nem töri meg a velünk kötött Szövetséget, nem vonja vissza, amit
ígért. A 2 Kor 1:20 arra emlékeztet minket, hogy Isten minden ígérete „igenné” vált
Jézus Krisztusban. A Zsidókhoz írt levél 10:23 azt mondja, hogy Isten, akitől
az ígéreteket kaptuk, teljesen megbízható.
Minden változhat az életedben. Változtathatsz munkát,
elköltözhetsz másik házba, más városba, vagy más országba. Az emberek jönnek,
mennek. A körülmények változnak. Idősödünk és megtapasztaljuk életünk különböző
szakaszait. De van valami, ami állandó – Isten Szava. Az Ő ígéretei soha nem
vallanak kudarcot. Azért imádkozom, hogy ez az igazság adjon neked békességet
és bátorítson mai körülményed között.
Édesapám, köszönöm ígéreteidet.
Köszönöm a bátorítást, amit Igédben találok. Amikor minden szétesik
körülöttünk, kapaszkodhatunk Beléd. Jézus nevében, Ámen.
Ez az egyik kedvenc történetem Józsué könyvéből.
Emlékszel Kálebre? Ő volt az egyik kém a 12 közül, akiket Mózes kiküldött. A
12-ből csak ő és Józsué hozott pozitív választ, ezért abból a generációból
egyedül ők ketten kaptak engedélyt arra, hogy beléphessenek az ígéret földjére.
Ez az esemény akkor történt, amikor Káleb 40 éves volt.
Attól a naptól kezdve 45 év telt el, így Káleb 85 éves lett, amikor a mai Igerészben
lévő szavakat mondja. Már nem fiatal ember! Amikor ezt mondja: „Add nekem…
azt a hegyvidéki területet…” Káleb jelzi, hogy kora nem lehet akadály az Úr
iránti szolgálatban.
Hegyeket kért, amiket
megmászhat és óriásokat, akiket legyőzhet. Bízott az Úrban, tudta, hogy Ő vele
van. Azt szeretem legjobban Kálebben, hogy nem keres kifogást ahhoz, hogy ő is
elvégezze a ráeső részt Isten királyságából. Nem mondta, hogy túl öreg, vagy
túl fáradt. Nem mondta, hogy az anákok gonosz óriások. Nem mondta, hogy túl
nagyok a hegyek. Folytatni akarta a munkát, az éppen előtte lévő feladattal.
Neked vannak kifogásaid,
amikor Isten szolgálatáról van szó? Elbújsz a családi feladatok, a munkahely, a
sűrű órarend, a korod vagy valami más mögé? Imádkozom azért, hogy Káleb példája
bátorítson ma téged, hogy teljes szívvel szolgálhasd Istent.
Ó, Atyám,
bocsásd meg a kifogásaimat. Bocsáss meg azokért az időkért, amikor nem
akartalak szolgálni Téged és erősítsd meg a szívemet, hogy elkérhessem a hegyeimet.
Jézus nevében, Ámen.
Egyik utam alkalmával, emlékszem, hogy egy bizonyos nemzet
bizonyos városán utaztam keresztül és érzékeltem, milyen nagy ott a sötétség.
Érezted ezt már valahol, valaha?
Olyan nehéznek
éreztem, mintha meg sem lehetne kerülni.
Fizikai jelek mutattak rá, hogy milyen extrém módon megtörtek az emberek.
Megdöbbentő volt
látni, hogyan közösülnek napvilágnál.
A lelkem elnehezült, és ez az érzés a Szent Szellemtől származott, ugyanis emlékeztetett arra, hogy Isten Szentsége és a bűn nem fér meg egymás mellett.
Gonoszság vesz körül
minden oldalról, figyelmeztetve, hogy még nem értem haza.
Van, hogy azért járunk ilyen helyen, mert az a küldetésünk,
hogy világosságot vigyünk az ehhez hasonló sötétségbe. Van, hogy váratlanul kerülünk
oda. És ha őszinték vagyunk, van, hogy azért vagyunk ott, mert a test lázad
Isten Szentsége ellen.
Ez a légkör nem csak a külvárosokra lehet jellemző.
Felüti fejét otthonokban, titkos randevúkon, internetes
keresésekben és így tovább, míg befészkeli magát a szív mélyébe.
__________________
Mikeás könyvében számos bűnről olvastunk már, de ítéletről, gyászról és bánatról is. Ha érzed, hogy mindez mennyire lesújtó lehet… nővérem, ezt érzem én is. De a második fejezetben van két vers, egy rövid, drámai fordulat, mint egy váratlan filmbeli jelenet. Ha pislogsz, talán átsiklasz felette. De ne tedd:
„Mégis összegyűjtelek, Jákób népe,
biztosan egybegyűjtelek!
Izráel maradékát
mindenestül összegyűjtöm én!
Összeterelem őket,
mint juhokat a karámba,
mint nyájamat a legelőn.
Zajongva nyüzsög majd a sokaság:
az emberek nyája.”
Ez a szabadítás ígérete, a világmindenség Istenétől, aki
tökéletesen egyensúlyoz az ítélet és a hosszútűrés, a szétválasztás és
egybegyűjtés, az igazság és a könyörület, a pusztítás és a megváltás között.
Időkérés: Hivatalosan is engedélyt adok arra, hogy kezedet
felemelve, hangodat kiengedve kiálts dicséretet most rögtön – épp ott, ahol
most ülsz.
KI OLYAN, MINT A MI
ISTENÜNK?!
Ha megmaradsz a
hűségben, bár gonoszság vesz körül és azon tűnődsz, véget ér-e valaha, ISTEN
MELLETTED VAN.
Isten nem hagyta el az Ő népét. Téged is megment a bajban. Felépíti, ami összetört. Ő a te Jó Pásztorod. Az Ő céljai győzedelmeskednek.
„Lelkem, áldjad az
Örökkévalót!
Egész valóm áldja szent nevét!
Lelkem, áldjad az
Örökkévalót,
és ne feledd, mennyi jót tett veled!
Megbocsátja minden
bűnödet,
kigyógyít minden betegségedből,
megmenti életed a
sírtól,
körülvesz hűséges szeretetével.
Megad neked minden
jót,
felékesít és megfiatalít.
Megújulsz, mint a sas,
mikor új tollakat növeszt.
Az Örökkévaló
igazságot szolgáltat
minden elnyomottnak.
Útjait megmutatta
Mózesnek,
hatalmas tetteit Izráelnek.”
És ha nem ez lenne MINDEN IDŐK LEGJOBB HÍRE, még folytatódik
is…
Ha a lázadók között vagy és messzire futottál Istentől. gyorsan belesve a bűnbe, amibe olyan könnyű belegabalyodni, FORDULJ VISSZA HOZZÁ.
„Bizony,
irgalmas, kegyelmes
és türelmes az Örökkévaló
hozzánk,
szeretete nem fogy el.
Nem hibáztat szüntelen,
nem haragszik örökké,
nem bűneink szerint bánik velünk,
nem büntet vétkeinkért,
ahogy megérdemelnénk.
Mert amilyen magas az ég a föld felett,
olyan magasan elborít
bennünket
hűséges szeretetével.
Amilyen messze van napkelet napnyugattól,
olyan messze dobta el
bűneinket tőlünk!
Amilyen jóságos az apa gyermekeihez,
olyan kegyelmes az Örökkévaló
azokhoz,
akik tisztelik és félik őt!
Hiszen jól tudja, hogyan teremtett minket,
emlékszik rá, hogy halandók
vagyunk,
porból valók.” – 103. zsoltár
Isten nem fogja elhagyni az Ő népét. Téged is megment majd a próbák idején. Felépíti, ami összetört. Ő a te Jó Pásztorod. Az Ő céljai győzedelmeskedni fognak. Talán épp arra volt szükséged, hogy halld Isten Szavának ezen igazságait, vagy talán valakinek, akit ismersz szüksége van ezekre az emlékeztetőkre – tőled.Álljunk hát szilárdan és éberen a sötétségben együtt, mert a reményünk Krisztusban, a mi Szabadítónkban van.
Az 1 Mózes 22:17 versében Isten emlékezteti Ábrahámot az
ígéretére, mely szerint meg fogja áldani és sokasítani a leszármazottjait „mint égen a csillagokat, és mint tenger partján a homokot”. Isten
nem olyan, mint mi. Ha tesz egy ígéretet, biztosak lehetünk benne, hogy meg is
tartja, míg be nem teljesíti.
Hóseás harmadik gyermekét Lo-Ammi-nak
nevezték, ami azt jelenti „Nem vagytok népem”. Ezt gondolta Isten Izráelről: a
bűneik miatt már nem voltak többé az Ő népe. De az emberek bűne nem vonja
vissza Isten ígéretét. „Nem vagytok népem” ismét „én népem” lesz, és a „akit
nem szerettek” ismét „én szerelmesem” lesz.
Ma a zsidók szét vannak szórva
a pogány világban (Zakariás 10:9), de egy napon Isten majd összegyűjti őket a
saját földjükön és helyreállítja a dicsőségüket. Amint Isten megígérte
Ábrahámnak, Izráel olyan lesz, mint égen a csillagok, mint tenger partján a
homok (1 Mózes 22:17), mikor felismerik a Messiást visszajövetelekor, bíznak
Benne és megtapasztalják az Ő tisztítását. (Zakariás 12:10-13:1)
A szívem nyugalmat lel a
gondolatban, hogy Isten soha nem vonja vissza az ígéreteit. Függetlenül attól,
hogy milyen mélyre süllyednék a bűneimben, vagy milyen messzire sodródnék Tőle,
Ő az én Atyám és ezt a tényt semmi sem fogja megváltoztatni.
Abbá, én Mennyei Atyám,
tisztítsd meg a szívemet. Világíts rá bűneimre és segíts a Te Szavad és
Akaratod szerint élnem. Köszönöm, hogy számtalan hibám ellenére szeretsz.
Kérlek, bocsáss meg nekem. Ámen.
Olvasd el:
János 14:27, Zsoltárok 118:6, Ézsaiás 41:10
IMÁK:
Ézsaiás 41:10
A félelem és a csüggedés kéz a kézben járnak. Segítik egymás munkáját,
rávesznek minket arra, hogy elfelejtsük, Isten velünk van, és meggyőznek róla, hogy
gyengék és elhagyottak vagyunk. De Isten lánya, nem kell a félelem és a
csüggedés áldozatának lenned, mert van valamid, ami ezeknél sokkal hatalmasabb:
Igazság. Az igazság pedig az, hogy Isten veled van. Azt ígérte, hogy Ő a te
Istened. Amikor gyenge vagy, Ő a te erőd. Amikor segítségre van szükséged, Ő
ott van. Isten kezében győztes vagy, nem pedig áldozat. Tehát bátran
szembeszállhatunk a félelmeinkkel, mert maga Isten harcol az oldalunkon.
Szilárdan megállhatunk a hitben, és bátrak lehetünk Krisztusban akkor is,
amikor a félelem és a csüggedés utunkat állják. A félelem elmenekül a hűség
láttán, a csüggedés pedig semmivé foszlik, amint megvalljuk, hogy Isten velünk
van. Fordulj meg, és nézz szembe a félelmeiddel, testvérem. Isten veled van és
a kezében tart téged.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy segítesz nekem bátran szembeszállni a
félelmeimmel. Köszönöm, hogy velem vagy, megerősítesz, és segítesz. Tarts engem
a Te hatalmas, győzelmes kezedben! Jézus nevében kérlek. Ámen.
„De akik az Örökkévalóra várnak, akik benne bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, magasra szállnak, mint a sasok! Futnak, de nem fáradnak el, járnak, de nem merülnek ki.” – Ézsaiás 40:31
Emlékszel Popeye-re? Ő egy mese hőse volt, aki egy Oliva Oyl nevű lányba volt szerelmes. Természetesen akadt a történetben egy rosszfiú is, Bluto. Bluto nagy volt, erős, gonosz, és mindig kereste az alkalmat, hogy elrabolja a lányt. Mivel Popeye kisebb volt és gyengébb, ezért egészen tehetetlen volt addig, amíg spenótot nem evett. A spenót erőt adott neki, hatalmas izmokat növesztett, illetve segített neki legyőzni ellenségeit és megmenteni szíve hölgyét.
Nem lenne jó, ha egyszerűen csak ennénk valamit, és azonnal megkapnánk mindazt az erőt, amire szükségünk van ahhoz, hogy minden feladatunkat elvégezzük?! Jó lenne, de nem reális. Van azonban egy sokkal jobb módszerünk arra, hogy erőt nyerjünk; ehhez pedig még spenót sem kell.
Az erő, amire szükséged van
Mindannyiunknak szüksége van erőre. Fizikálisan elengedhetetlen ahhoz, hogy éljünk. Szükségünk van az izmainkra ahhoz, hogy sétáljunk, felemeljük a gyerekeinket, hogy el tudjuk végezni a fizikai munkánkat. Emellett mentális erőre is szükségünk van, hogy át tudjuk rágni magunkat a problémákon, hogy értelmes beszélgetéseket folytassunk, és hogy képesek legyünk másoknak is segíteni a problémáik megoldásában. Végül pedig szükségünk van szellemi erőre azért, mert a kétség folyton a szívünkbe férkőzik és Sátán folyamatos támadás alatt tartja Isten népét.
Az erő, ami hiányzik
Mindannyian elfáradunk, elcsüggedünk és időről-időre kimerülünk. Néha hamarabb, mint vártuk, máskor pedig tovább tart a fáradtság, mint azt gondoltuk volna. Az ok, ami miatt gyengeséget tapasztalunk, hogy megvannak a korlátaink. Akár fizikális, akár mentális, akár szellemi teherbírásról van szó, korlátokba ütközünk. És nem csak mi vagyunk gyengék, hanem a környezetünk is. Olyan erőre van szükségünk, ami sokkal erősebb, mint bármelyik ember.
Az erő, amit kaphatsz
Annyira aranyos, amikor a kisgyerekek megpróbálnak segíteni a szüleiknek cipelni a nehéz tárgyakat. Megfeszítik erejüket, miközben azt gondolják, hogy ők cipelik a súlyt, holott a szülő az, aki valójában a munkát végzi. A gyerek részt vesz, még kínlódik is, mindent latba vet, de igazából rengeteg segítség áll rendelkezésére.
A mai igevers arra mutat rá, hogy ha Istenre figyelünk, akkor erőnk megújul, de ez hogy működik a gyakorlatban?
Ahhoz, hogy megújulhasson az erőnk, meg kell tanulnunk várni az Úrra, hogy betöltse szükségeinket. Ez egy aktív várakozás, melynek során tovább tesszük azokat a dolgokat, melyekre el vagyunk hívva. Amikor tovább tesszük egyik lábunkat a másik elé, közben mégis várunk arra, hogy Isten cselekedjen, gyógyítson, megváltson, bölcsességet adjon és gondoskodjon rólunk. Ez az aktív várakozás hiten alapszik.
És akkor az erőnk megújul. Ez nem azt jelenti, hogy Isten mindent megad, amiről azt hisszük, hogy szükségünk van rá, hanem azt, hogy megadja majd mindazt a kegyelmet, mely ahhoz kell, hogy megmaradjunk a reménységben.
Ismerd meg azt az Istent, akiről azt vallod, hogy szereted! És tanulj meg megnyugodni ebben a tudatban Istenre várva, hogy munkálkodjon az életedben és az életeden keresztül. És akkor majd képes leszel felülemelkedni a viharokon és békére lelni. Miért? Mert Isten benned való munkája az, ami a nyugalom és az öröm helyére juttat el téged.
„Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok.” – Máté 11:28
Nem is olyan régen még ha valaki megkérdezte, hogy vagyok, általában azt válaszoltam, hogy rohanósan, de jól. Valamiért az volt bennem, hogy egyfajta erény, ha el vagyok havazva a teendőkkel. Ha bármi miatt volt egy szabad félórám a naptáramban, máris kész csődtömegnek éreztem magamat. Mégis egyre boldogtalanabb lettem, ahogy gyűltek a tennivalók. Megemelkedett a stressz-szintem, ami kihatott a lelki, fizikai és érzelmi életemre is.
A 21. század Amerikájában nem menő pihenni, mert sokszor összetévesztik a lustasággal. Viszont míg a lustaság a munka ellentéte, a pihenés által felfrissülünk, hogy aztán újult erővel folytathassuk a munkát. Isten is megpihent a teremtés hetedik napján, hogy megünnepelje a jól végzett munkát, és nekünk is ugyanezt parancsolja. Ha nem szánunk időt a pihenésre, könnyen kifáradunk, még ha jó és Isten szerint való dolgokkal foglalkozunk is.
Végtelen bölcsességében Jézus arra hívta hallgatóit, hogy menjenek Hozzá megnyugvásért. A legtöbben azért mentek oda Hozzá, hogy gyógyulást vagy bátorítást kapjanak. Nagy tanítóként, csodatevőként, talán még Messiásként is tekintettek Rá, és kapni akartak valamit Tőle. Csupa elvárás volt az életük, aminek a megelégítését Jézustól várták. Jézus mégis azokat szólította meg, akik nehéz terheket cipeltek, mert az aggódó embereket a tanítványaivá szerette volna tenni.
Kedves Barátnőm, a mi Urunk és Megváltónk felfrissülést és megtartást ígér. Egyszerűen csak arra hív, hogy kövessük. Azt akarja, hogy nem mint szorgos hangyaként, hanem bizalmas barátként lépjünk oda Hozzá. A legszebb az egészben az, hogy nem a legelőnyösebb arcunkat akarja látni.
A parancs egyszerű: jöjjetek.
Az ígéret hatalmas: Isten nyugalma.
Ha hagyjuk, hogy az elfoglaltságaink határozzák meg az életünket vagy eltávolítsanak Istentől, akkor soha nem fogjuk igazán megtapasztalni azt a békét és megnyugvást, amit csak Ő adhat. Elszalasztjuk azt az egyszerű közösséget, amit a Vele való nyugalom és a jelenlétében való tartózkodás jelenthetne.
Azért imádkozom, és azt a feladatot szeretném ma magunk elé tűzni, hogy gondolkozzunk el a Máté 11:28 Igeversen. És miközben Jézus szavain elmélkedünk, képzeljük el, milyen lenne az életünk, ha hagynánk magunkat Krisztus karjában megnyugodni, és hagynánk, hogy Ő vezessen.
Gondolkozzunk el:
Hogyan engedtük, hogy a tennivalóink meghatározzák az Istennel való kapcsolatunkat, vagy eltávolítsanak Tőle?
Az életünk mely területén van szükségünk megpihenésre?
„…tollai alatt védelmet találsz.” – Zsoltárok 91:4
Manapság már nem sok hasznát vesszük a pajzsoknak. Kivéve, ha esni kezd. Történt már meg veled, hogy elkapott az eső, és nem volt nálad esernyő? Ki voltál szolgáltatva az eső kényének-kedvének, nem igaz? Átitatott minden egyes ruhadarabot, amit viseltél, és víz csöpögött le a hajadról, végigfolyva az arcodon. Szükséged volt egy eső-pajzsra.
Amilyen kiszolgáltatottak vagyunk akkor, amikor felkészületlenül ér minket a vihar, ugyanolyan gyámoltalanok és védtelenek vagyunk a Sátánnal és a bűnnel szemben, ha nem találjuk meg a megfelelő védelmet. És még akkor is, amikor tudjuk, hogy oltalomra szorulunk, rossz helyen keressük azt.
Embereket keresünk, hogy végigvezessenek az életen.
Szabályokat keresünk, hogy megtartsanak minket és ne essünk el.
Akaraterőt keresünk, hogy ellen tudjunk állni a kísértéseknek.
Bölcsességet keresünk, hogy meghiúsíthassuk a Sátán terveit.
Habár ezek egyáltalán nem rossz dolgok, mégsem tehetik ki az egyetlen vagy a fő védelmi vonalunkat. Ha ilyen módon számítunk rájuk, akkor csalódást fognak okozni, mi pedig valóban védtelenek leszünk.
A világ erősebb, mint a mi elhatározásaink, az ördög erősebb, mint az önuralmunk, a kísértések erősebbek, mint az akaratunk, a bűn pedig erősebb, mint a vallásos szabályaink.
Kiszolgáltatottak és védtelenek vagyunk hacsak nem találunk egy olyan pajzsot, mely elég nagy és hatalmas ahhoz, hogy ellenálljon mindennek, amivel szembe kell szállnunk.
Keresztényekként van egy ilyen pajzsunk. Az Ő neve Jehova-Roi, az Oltalmazó Isten. Ő egy olyan pajzs a számunkra, mely egész testünket lefedi, és minden oldalról megvéd bennünket.
Istenen nem lehet váratlanul rajtaütni, semmi sem lepi meg, semmi sem jár túl az eszén, és semmi sem tereli el a figyelmét arról, hogy őrizzen téged. Ő sosem fárad el és sosem kalandozik el a figyelme, ráadásul sosem megy szabadságra. Ő a Mindenható Isten, aki teremtette a mennyet és a földet, aki magára vette a büntetést a bűneid miatt, aki legyőzte a halált és aki minden nép fölött uralkodik. Ez a te pajzsod. Ő a te pajzsod. Azonban ahhoz, hogy a pajzs hatásos legyen, mindenképpen közel kell állnunk hozzá.
Tehát maradj a közelében, lásd meg, hogy mennyi mindenre képes és hidd el, hogy Ő érted van és meg fog óvni minden támadástól, vihartól és kétségtől, melyet életed során tapasztalsz.
„Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát, akkor majd ő egyengeti utadat, és vezeti lépteidet!“
Példabeszédek 3:6
Amikor legutóbb Európába utaztam, olyan mértékű kultúrsokkot és honvágyat éltem át, amire soha nem is számítottam, és olyan icipicinek és elveszettnek éreztem magamat, hogy megígértem magamnak, hogy soha többé nem megyek vissza oda dolgozni. (Azért nem zártam ki egy luxusnyaralás lehetőségét, barátságos idegenvezetővel és drága szállodával. Hátha, majd egy szép napon.) Ez nagyjából 20 éve történt. Két hete megszegtem a fogadalmamat.
Amikor meghallottam, hogy a Szeresd Nagyon Istent (amerikai) csapata a német nők közé készül szolgálati útra, az volt a legnagyobb aggodalmam, hogy a férjem és a lányaim hogy fognak boldogulni nélkülem. De ahogy közeledett az utazás időpontja, eszembe jutott a múltbeli rettenetes élményem, és már inkább amiatt aggódtam, hogy én mit fogok kezdeni a családom nélkül.
2000 januárjában, amikor még csak 18 éves voltam, Milánóban éltem, ahová anyukámmal költöztünk, hogy hátha sikerül fellendíteni a modellkarrieremet. Addig Amerikában, Dallasban (Texas államban) dolgoztam, és az volt az álmom, hogy ezentúl Milánó, Párizs és New York kifutóin fogok megjelenni. Kívülről nagyon izgalmasnak tűnt, valójában azonban életem egyik legnyomasztóbb időszakát éltem meg. A zord észak-olasz téli hideg könnyedén bekúszott a kabátnak nevezett kis lenge ruhadarabom alá. Ugyan az ügynökségemtől kaptam egy mobiltelefont, de senki nem tudta átállítani angol nyelvre. Akárhány üzenetet is hagytam, egyikre sem érkezett válasz. Minden pincér azt kérdezgette, hogy buborékos vagy mentes vizet kérek, nekem viszont minden vágyam egy repülőjegy lett volna haza.
Napjaim nagy része azzal telt, hogy néztem a végeláthatatlan nevű utcatáblákat, számtalanszor álltam az albérletünk udvarán a hajnali órákban, frissen mosott, törölközőbe csavart hajjal, hogy néhány mondatot válthassak a barátommal, aki Texasban volt. Soha nem volt képes megérteni az időeltolódást. A Dolce Gabbana cégnél a főnökeim pedig csak azt hajtogatták a foguk között sziszegve, hogy „Mosolyogj, Amanda!” Nem tágított mellőlem a szenvedés, miután sikerült azt egyszer vidámságnak feltüntetnem.
Aztán egy újabb hosszú nap után, melynek végén nagy tányér gőzölgő tésztával próbáltam vigasztalódni, ahogy hazaértem az albérletünkbe, anya épp telefonált. Valami történt otthon a testvéremmel, és súlyos volt a helyzet. Meg sem tudtuk várni a divathetet, ami már csak néhány héttel később lett volna, azonnal haza kellett utaznunk Texasba. A milánói kínjaim nem is voltak hasonlíthatók ahhoz a szomorúsághoz, ami otthon várt.
Ahogy a testvérem lábadozott, vele együtt gyógyultam én is. Túl sok volt mindez. Eldöntöttem, hogy soha többé nem akarok ilyen messzire menni az álmaim hajszolása érdekében. Csődtömegnek éreztem magam. Persze miután férjhez mentem és anya lettem, és megismertem Krisztust sok-sok évvel később, rájöttem, hogy nem is azt az utat szánta nekem Isten.
Amikor még csak ismerkedtem Istennel, a Példabeszédek 3:5-6 versei óriási változást jelentettek.
Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!
Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.
Amikor a magam útját jártam, csak szomorúságot találtam. Ebben már volt tapasztalatom. Viszont amikor elkezdtem Istenben bízni és teljes szívből Őt szeretni, ezerszer is megmutatta, hogy az Ő útjai a lehető legjobbak.
Már hét éve bíztam magamat az Úrra, amikor történetírói munkát ajánlottak a Szeresd Nagyon Istent csapatában. Könnyű szívvel fogadtam el. Isten hihetetlen módon munkálkodik ezen a szolgálaton keresztül, és ideje volt, hogy valaki írásba is foglalja mindazt, amit Ő végzett, hogy minél többekhez eljuthassanak ezek a történetek, nehogy elszalasszuk azokat az alkalmakat, amikor Isten dicsőíthetnénk együtt. Még csak alig egy éve dolgoztam az SZNI-nek, megtudtam, hogy Németországba kell utaznom történeteket írni. Meglepő módon újra könnyen rábólintottunk a családommal együtt.
Ahogy közeledett az utazás időpontja, megrémültem. Mi van, ha odaérek, és nem tudom elolvasni a kiírásokat, ha egész nap csak enni akarok és magamba roskadok, mialatt ezek a drága nők az én munkámra lennének utalva? Mi van, ha a milánói élményemhez hasonlóan újra leblokkolok, és minden csodás eseményről lecsúszom? Mi van, ha cserbenhagyok mindenkit? Mi van, ha megint csődöt mondok? De a férjem és a családom napról napra bátorítottak, Isten pedig utat készített. Így tehát nem tehettem mást, átengedtem az irányítást Istennek, és elindultam. Isten pedig végig hordozott.
Első sorból élvezhettem, milyen drága pillanatokat élnek át együtt ezek az Istennek szolgáló nők. Hogyan ölelik át egymást, hogyan tanulnak egyre többet és többet az Úrról, és ahogy csak kapkodtam a fejem sokféle nyelv között, Isten dicsőségére, megváltoztam. Már nem kellett bogarásznom az utcaneveket, mert ott voltak a barátaim, akik eligazítottak. Nem blokkoltam le és nem görnyedtem össze a félelemtől, mert végig elborított a szeretet. Hasznos voltam, még élveztem is, és kiteljesedtem. Úgy éreztem, újra a helyemen vagyok.
A nélkülem töltött öt nap a férjem és a lányok számára is diadalmas volt. Nagyszerűen boldogultak. Az pedig, hogy óceánokon át utaztam Krisztusért, és mégsem omlottam össze, az pedig az én diadalmam volt.
Amikor az enyém volt a döntés lehetősége, az örvény lefelé húzó erejével haladtam a mélybe és végül gödörbe estem. Mégis, Isten várt rám. Most viszont Rá hagyom a döntést, Ő pedig egyenes ösvényen vezet az ígéreteivel. Hordoz engem. Nagyon örülök, hogy megszegtem a magamnak tett fogadalmamat, és helyette Isten ígéreteit követtem egészen Németországig. Imádkozom azért, hogy te is engedd, hogy Isten vezessen, mert az Alkotó útja sokkal jobb, mint amit ki tudnánk erőszakolni magunknak.
Legyen Övé a dicsőség!
Amanda
Amanda odavan mindenért, ami Texasszal vagy Jézussal kapcsolatos. Amellett, hogy két csodálatos lányát neveli, és mindent megtesz, hogy a lehető legjobban szeresse és tisztelje tűzoltó férjét, próbál minél több időt olvasással és írással tölteni. Pontosan tudja, hogy milyen üres volt az élete Isten nélkül, és örökké hálás azokért az emberekért, akik Istenhez vezették.
Amanda azon kevés emberek közé tartozik, akik egyszerre nyitottak és zárkózottak. Még tanulnia kell, hogy hogyan tudja Isten páncélját a szíve felett viselni. Az a vágya, hogy a világon minden nő tudja meg, hogy Isten mennyire szereti őket; így azok visszatérhetnek ahhoz és megmaradhatnak abban az identitásban, amelyet Ő tervezett a számukra.
A weboldal cookie-t használ, ami segít a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.Ok
