Címke: hit

Engedelmes szeretet

Leave a comment

Egyszer régen lázadó voltam.

Keményfejű.

Engedetlen.

Miután Isten megajándékozott a megváltással, az első dolog, amit elkezdett átalakítani bennem a lázadó természetem volt. Ez volt aztán az Istennek való feladat! Többévnyi szándékos engedetlenség után Isten kegyelméből elköteleztem magam arra, hogy engedelmes leszek Neki, és Őt fogom szolgálni.

A megváltás után a hívő ember élete új irányt vesz és Isten felé tart. Az Istennek való engedelmesség a megújult, szent élet ismertetőjele.

Az engedelmességünk megmutatja az embereknek, hogy kihez ragaszkodunk. Amikor Istent választjuk saját, önző kívánságaink helyett, megmutatjuk, hogy Őt mindennél – még önmagunknál is – jobban szeretjük.

„Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében.” (1 János 2:3–4)

Új hívőként komolyan elköteleztem magam, hogy engedelmeskedni fogok Istennek; szenvedélyemmé, sőt, küldetésemmé vált. Ugyanakkor lassan kezdtem úgy kezelni az engedelmességet, mint olyasvalamit, amivel elnyerhetem Isten jóváhagyását és tetszését.

Ha rosszul bántam egy munkatársammal vagy rosszallóan beszéltem valakiről, rettenetes bűntudat kezdett gyötörni. Azonnal arra gondoltam, hogy el fogom veszíteni Isten szeretetét. A szeretetből történő engedelmesség átadta helyét a félelemből és a törvényeskedő kötelességtudatból fakadó szolgálatnak.

„Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki – ez pedig egyáltalán nem nehéz!” (1 János 5:3)

Fontos, hogy odafigyeljünk a szavak sorrendjére az 5. részben. Először Isten szeretete jelenik meg, a mi engedelmességünk csak utána következik. 

A hit és a szeretet nem a mi engedelmességünk eredménye. Az Efézus 2:8–9 szerint a hitünk ajándék Istentől, az 1 János 4:19 szerint pedig az egyetlen oka annak, hogy mi szeretjük Istent az, hogy Ő előbb szeretett minket.

Éppen ezért a mi engedelmességünk elvileg minden esetben a következménye Isten irántunk való szeretetének, nem pedig egy ügylet, melynek során elnyerhetjük azt.

Ne értsetek félre. Az Isten Igéje és parancsai iránti engedelmesség elképesztően fontos. Hívőkkénk arra kaptunk elhívást, hogy az életünknek Isten Igéje legyen a biztos alapja. Bölcsességért, tudásért és békességért a Bibliára támaszkodunk. Az Ige a mi biztonságunk forrása és identitásunk záloga.

Ha igazán szeretjük Istent, keressük a lehetőséget, hogy megismerjük Őt és az Ő Igéjét, és hogy megtartsuk parancsait. Ha a hitünk őszinte, akkor engedelmesség lesz a gyümölcse.

De mi történik, ha csalódást okozunk Istennek?

Szerencsére Isten az első perctől kezdve tudja, hogy lesznek mulasztásaink, ezért küldte el nekünk a fiát, Jézust. Jézus megtette azt, amire mi képtelenek voltunk: tökéletesen és teljesen engedelmeskedett Istennek, még a kereszten is.

Mivel Jézus a hívőkben él, ezért Isten úgy lát minket, ahogy Jézust: tökéletesen igaznak, szentnek, szeretett gyermekének. Emiatt szabadon szolgálhatjuk Őt, és teljes szívünkből önfeledten engedelmeskedhetünk Istennek, tudva, hogy Ő mindig szeret minket, bármi történjen is.

„Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt.” (1 János 2:5-6)

Amikor engedetlenek vagyunk Istennel és az Ő Igéjével szemben, vakmerően, szégyenérzet nélkül futhatunk Istenhez, és kegyelmi trónja elé vethetjük magunkat őszintén megvallva, hogy mennyit küzdünk az engedetlenséggel. Őszintén és alázattal kiönthetjük neki a szívünket, majd megbánásunk és bűnvallásunk után bízhatunk Benne. Ezután ismét elkezdhetjük Őt követni, tudva, hogy szeret minket, tudva, hogy már elárasztott bennünket kegyelmével és bocsánatával, és tudva, hogy megbocsátott, megújított és helyreállított.

Ahogy egyre érettebb kereszténnyé váltam és felismertem, hogy Isten szeretete felmérhetetlen és kimeríthetetlen, hogy ugyanúgy szeret még akkor is, ha nem engedelmeskedek Neki, az egész gondolkodásom megváltozott. Ez a könyörületes szeretet arra késztet, hogy újra úgy döntsek, Őt követem, Őt szolgálom és Neki engedelmeskedem, akkor is, ha tudom, nem muszáj így tennem. Az Isten iránti engedelmességem az, amivel dicsőítem Őt az Ő hatalmas szeretetéért.

Amikor elbukunk, ne felejtsük el, hogy a megváltásunknak sosem a viselkedésünk vagy az engedelmességünk az alapja, hogy kivételes pozíciónk Istennél stabil és változhatatlan, és hogy Isten szeretetének teljessége a miénk, és Ő gyönyörködik bennünk.

Nem szabad megfeledkeznünk az Ő szeretetéről. Kövessük Őt engedelmesen újra, meg újra, meg újra!

Életed melyik területén kellene együttműködnöd a Szent Szellemmel, hogy fegyelmezettebb és engedelmesebb legyél Istennek? Hogyan imádkozhatunk érted?

Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/obedient-love/

Fordította: Pfaff Mária

Kölcsön vett bátorság

Leave a comment

Volt már valaha olyan alkalom, vagy időszak az életedben, amikor úgy érezted, kölcsönvett bátorságból vagy hitből élsz? Kaptad már azon magad, hogy kevés hittel indulsz neki egy baráti beszélgetésnek és aztán megújult lélekkel mész tovább? Vagy talán, az erőd végére értél, amikor egy barát segítő kezet nyújtva megjelent.

Egy kedves barátommal üldögéltem, kezemben egy bögre kávéval és bevallottam: „Én nem látom, hogy az ÚR hogyan tudna ebből bármiféle jót kihozni.” Tudtam, hogy Isten minden körülmények között jó, és hogy Ő helyre tud állítani bármilyen megtört szívet, és mégis, az én emberi szememmel, nem voltam képes látni, hogyan fogja ezt megtenni.

A barátom átnyúlt az asztal fölött, kezét a karomra tette és így szólt: „Nekem elég hitem van mindkettőnk számára.” 

Az Apostolok cselekedeteinek utolsó fejezetét olvasva ez a pillanat jutott eszembe. Pál hajótörést szenvedett, bebörtönözték, és még meg is verték mire Rómába érkezett, és mit mond a Szentírás?

„A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.” – Apostolok 28:15

Amint meglátta a fivéreit és nővéreit, Pál felbátorodott és hálát adott Istennek. Pál „felbátorodott”. Szeretem ezt. A közösség puszta jelenléte – a fivéreié és nővéreié – bátorságot adott Pálnak, hogy folytassa. Ez késztette őt, hogy hálát adjon az Alkotójának. Ezután láthatjuk ennek a bátorításnak a gyümölcsét: Pál rögtön visszatért a Jézusról szóló Örömhír terjesztésének ügyéhez.

„Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról..” – Apostolok 28:30-31

Pálnak az Isten Királyságáról szóló merész kinyilatkoztatását a drága keresztény közösség táplálta.

Nővéreim, ne tévelyegjetek! Az istenfélő közösség ajándéka nagyon erőteljes ajándék, amivel számolnunk kell. Amikor a legrosszabb állapotodban vagy, nehézségektől kimerülve, akkor kell a társainkhoz szaladni, akik testvéreink Krisztusban. Amikor nem látod, hogyan fogja Isten elegyengetni azt a rögös utat, amelyen éppen jársz, ne szigetelődj el – kölcsönözz bátorságot és hitet a testvéreidtől Krisztusban. Lehet, hogy nem látod vagy érzed azonnal a különbséget, de az igaz keresztény közösség nem csak hordozni fog téged, de felszabadít arra is, hogy Isten jóságát hirdesd még a vihar kellős közepén is.

Nem a magas lóról írom ezt, hanem a legnagyobb mélységből. Az igazság az, hogy én nem tudtam megérteni, hogy Isten hogyan munkálkodhatna az életem törmelékein. De a barátomnak igaza volt. Ő átnyúlt az asztal fölött, megragadta a karom és hagyta, hogy bátorságot és hitet kölcsönözzek tőle. A remény egy magját ültette el aznap, ami egy csodálatos megváltási történetté cseperedett. Isten nem úgy munkálkodott, ahogy én gondoltam, de valami csodálatosat szerkesztett egybe, amely az Ő jóságát és örömhírének történetét tükrözte vissza. Az életem egy tanúságtétel arról a jóságról, amit a keresztény közösség tud az élet viharai között hozni. Mikor az én hitem megtépázott volt, egy kedves testvér hite tartott engem.

Ahogy az Apostolok cselekedeteinek végére érünk, láthatjuk, hogy Isten nem csak Pált, hanem Isten embereit használta, hogy az Örömhírét megossza. Láthatjuk, mit cselekedett az Úr emberei által és késztetést érezhetünk, hogy mi is tartozzunk egy keresztény közösséghez. Lehetünk hűséges testvérek, akik az asztal fölött átnyúlva kijelentik: „Vegyél az én hitemből, nekem van elég hitem mindkettőnk számára”, amikor ránk kerül a sor, hogy bátorítsunk.

Eredeti: https://lovegodgreatly.com/borrowed-courage/

Fordította: Barabás Mónika

A mi erőteljes bizonyságunk

Leave a comment

Legutóbb, amikor megkíséreltem megosztani valakivel az evangéliumot, a dolog nem ment túl fényesen. Sőt, mondhatnánk úgy, hogy kész katasztrófa volt.

Miközben épp egy könyvesboltban kerestem magamnak olyan Bibliát, amelybe jegyzetelni is lehet, két fiatal hölgy szólított meg. Talán azért érezték úgy, hogy egyszerűbb lesz velem beszélgetni, mert pont abban a szekcióban keresgéltem.

Megkérdezték, hogy hallottam-e már „Istenről, az anyáról”, majd elkezdték megosztani velem hitük alapelveit. Én türelmetlenül közbevágtam, hogy rácáfoljak az érveikre, és hogy megosszam velük Jézus Krisztus evangéliumát, innentől kezdve pedig elfajultak a dolgok. A végén egy könyvesbolt kellős közepén próbáltuk túlkiabálni egymást.

Rendkívül kínos és megalázó volt. Az eset után bűntudatot éreztem.

Miért támadtam rögtön vissza és miért viselkedtem ennyire idegesen?  Miért nem éreztettem velük Krisztus szeretetét? Miért nem hallgattam meg őket készségesen, és miért nem gondoltam meg, mit beszélek? Miért nem tettem bizonyságot? Egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem, vágynak-e igazi megváltásra Jézuson keresztül?

Ha teljesen őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy ennek az élménynek a hatására jóval félénkebbé váltam a „jóhír” megosztásával kapcsolatban. Az élmény hatására, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mi lesz, ha valaki úgy viselkedik velem, amikor megosztom az evangéliumot, ahogy én viselkedtem ezekkel a lányokkal.

Isten arra hív minket, hívőket, hogy megosszuk az örömhírt. Egy hívő életének célja és küldetése, hogy menjen, és beszéljen a megváltás üzenetértől, Isten azonban sosem küld ki minket egyedül. A Szent Szellem jár előttünk, hogy egyengesse előttünk az utat, és bennünk él, hogy felbátorítson bennünket a bátor, hatékony és alázatos beszédre (Apostolok cselekedetei 4:29,31; Apostolok cselekedetei 14:1, Máté 10:20).

Isten, a maga mindenhatóságában pont a megfelelő helyen és időben helyezett el bennünket, hogy beszéljünk róla azoknak, akiknek szükségük van rá (5 Mózes 31:8, Zsoltárok 139:5). Nekem csak annyi a dolgom, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt felkészült legyek arra, hogy beszéljek a bennünk élő reménység forrásáról.

Amikor az örömhírt osztjuk meg, követhetjük Pál apostol példáját az Apostolok cselekedetei 26-ban. Pál bátor volt, mégis alázatos maradt, amikor az evangéliumról beszélt. Elmondta Jézus Krisztus evangéliumát, azonban megosztotta a saját történetét is. Ha engedjük a Szent Szellemnek, hogy irányítsa a beszélgetéseinket, akkor ő meg fogja teremteni a lehetőséget nekünk arra, hogy megosszuk a hitünket (Jelenések könyve 3:8).

Az Apostolok cselekedetei 26-ban az Úr mennyei módon olyan helyzetbe hozza Pált, hogy az beszélhessen a hitéről, és megoszthassa a bizonyságtételét Agrippa királlyal. Ahelyett, hogy a félelmet engedte volna eluralkodni, Pál szerencsésnek tartotta magát, hogy védekezhet és azért is, mert így lehetősége nyílt az evangéliumról beszélni a kor legmagasabb rangú hivatalnokainak.

Gyakran nem látjuk meg, hogy Isten mennyei módon helyezett minket pont oda, ahol vagyunk, hogy gyümölcsöt teremjünk a minket körülvevő embereknek (János 15:4–5, 16).

Te és én tápláljuk a családtagjainkat, szomszédainkat, munkatársainkat, és még azokat is, akik a közösségi média oldalain követnek bennünket. Így muszáj feltennünk magunknak a kérdést: mivel tápláljuk őket?

A 1–23. versekben Pál kijelenti, hogy Jézus Krisztus evangéliumának igazsága az egyetlen út a megváltáshoz és az Istennel való megbékéléshez. Emellett láthatjuk, hogy Pál elmesélte a saját megtérésének történetét is.

A személyes bizonyságtételünk nagyon fontos, mert ez annak az egyedülálló története, hogy Isten miként formálta a mi életünket. A személyes bizonyságtételünk egyszerűen az, hogy milyen volt az életünk Krisztus előtt, és mennyit változott a megváltásunk óta. Az emberek ugyan beleköthetnek a Biblia egyes részeibe, az Isten életünkben elvégzett csodálatos munkáját senki sem vitathatja.

A 24–29. versekben azt látjuk, hogy Pált kicsúfolták és kigúnyolták. Nem a mi feladatunk bárkit meggyőzni, belekényszeríteni vagy érzelmileg zsarolni azért, hogy elfogadja Jézust megváltójaként. A mi feladatunk csupán annyi, hogy bátran és alázatosan beszéljünk róla, a munka többi részét pedig a Szent Szellemre bízzuk.

Gyakran imádkozom azért, hogy Isten adjon nekem újabb alkalmat találkozni azokkal a lányokkal. Ha megtenné, bocsánatot kérnék tőlük az arrogáns és feszült viselkedésemért, majd alázatosan és szeretettel beszélnék velük.

Isten annyira szeretett engem, hogy a fiát, Jézus Krisztust adta halálra, hogy megfizesse az árat a bűneimért. Kamaszkoromban elszöktem otthonról, majd az alkohol és a drogok segítségével a szexuális bűnök, a prostitúció és a pornográfia csapdájába estem. Meggondolatlanul éltem a reménytelen, dühös és elkeseredett életemet. Amikor a dolgok a legrosszabbra fordultak, és már a halállal néztem szembe, öntudatra ébredtem és felismertem, hogy minden, amit teszek, rossz. Könyörögtem Istennek, hogy segítsen, javítson meg, mentsen meg. Teljes szívemből hittem, hogy képes rá. Habár ezt akkor még nem értettem, Jézus Isten jobb oldalán ült, és értem imádkozott.  Jézus halálának, eltemetésének és feltámadásának hála Isten kinyújtotta hatalmas karját, belenyúlt az életembe, és megmentett. Újjá tett. Bár a körülményeim nem változtak meg azonnal, egyvalami mégis rögvest más lett: volt reménységem. Annyira szeretve éreztem magam, mint még soha. Alávetettem magam Istennek, aki módszeresen megtisztított, helyreállította az összetört szívemet, meggyógyította a régi sebeket, eltávolított embereket az életemből és megmutatta, hogyan éljek Érte és szeressek úgy, mint Ő.

Megosztani az evangéliumot néha ijesztő. Lehet, hogy kinevetnek, kicsúfolnak, elküldenek vagy elhagynak. De mi azért vállaljuk a kockázatot, mert szeretjük Istent. Istent szeretni azt jelenti, hogy szeretnünk kell az embereket, még akkor is, ha szerethetetlen, kellemetlen, udvariatlan emberekről van szó (Máté 22:37–39). Isten megígérte, hogy megadja nekünk az erőt, szánkba adja a szavakat és kegyelemmel tesz teljessé, hogy mindezt Érte vigyük véghez, méghozzá kiválóan (Máté 7:7–8).

Hogyan imádkozhatunk érted, amikor elindulsz a világba, hogy megoszd az örömhírt és a bizonyságtételedet?

  Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/our-powerful-witness/

Fordította: Szabó Anna

Miért fontos emlékezni Isten munkálkodására?

Leave a comment

Miután Pál köszöntötte őket, részletesen elbeszélte mi mindent tett az Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: „Látod, testvér, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért.” (Ap. Csel. 21:19-20)

Pál sokat utazott és egyik útja során eljutott Jeruzsálembe, ahol Jakabbal töltött el egy kis időt. Amíg Jakabbal és a vénekkel időzött, Pál tanúvallomást tett mindazokról a dolgokról, amiket Isten a cselekedett az ő pogányok felé történt szolgálata által. Biztos vagyok benne, hogy beszámolt a megváltásról, aminek szemtanúja volt, épp úgy, mint az Úrtól való védelemről és gondoskodásról, mialatt utazott és szolgálatokat tett az embereknek. Ne feledjétek, Pál útjai nem mindig voltak biztonságosak (2. Korintus 11:25-27).

Az ötlet, hogy megemlékezzünk mindarról, amit az Úr tett, olyasmi, aminek elvégzésére Isten gyermekei a kezdetektől elhívást kaptak.

Az emlékezésre való elhívás

Az Úr azt mondta az izraelitáknak, mikor az Egyiptomból való szabadulás után a sivatagban vándoroltak, hogy legyenek körültekintőek és emlékezzenek meg mindarról, amit értük tett az Úr. Az izraeliták az ígéret földjére készültek belépni, és Isten tudta, hogy könnyen el fogják felejteni az Istent, aki kimentette őket a rabszolgaságból, megóvta őket a vadonban, és aki elvezette őket az ígéret földjére.

Vigyázz és ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! (5. Mózes 6:12)

A Zsoltárok 77:11 versében Dávid az „Úr tetteiről” való megemlékezésről beszél, Lukács evangéliumának 22. fejezetében Jézus végrehajtja az úrvacsorát, mellyel megmutatta tanítványainak, miképpen emlékezzenek meg a haláláról. Jézus azt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lukács 22:19).

Miért fontos a megemlékezés?

Fontos, hogy rendszeresen megemlékezzünk arról, amit az Úr tett értünk és az ő gyermekeiért. Feledékenyek vagyunk. És amikor felejtünk, akkor elkezdünk panaszkodni. Elkezdjük vizsgálni az életünket és azt érezzük, hogy Isten nem igazságos velünk szemben, vagy éppen nem hallgatja meg az imáinkat. Ez pedig gyakran vezet önsajnálkozáshoz és Isten iránt dühhöz.

Isten életünkben végrehajtott csodálatos tetteinek elfelejtése egyfajta jogosultság érzethez vezethet, azt hisszük, hogy Isten kegyelme és megbocsátása jár nekünk, holott igazából nem is érdemeljük meg azt. Minden kegyelem.

A feledékenység azt is okozhatja, hogy féltékenyen tekintsünk Isten azon tetteire, melyeket más embertársaink életében fedezünk fel, míg inkább együtt kellene örvendeznünk velük.

Emlékezésünk Istennek a Szentírásban megőrzött vagy akár saját életünkben megtapasztalt tetteire megerősíti hitünket. Az erős hit könnyen fakadó dicsőítést szül és olyan imádságot, mely természetesen árad az ember ajkáról. Végső soron felkészültebbek leszünk arra, hogy mások hitét erősítsük, és magasztaljuk az Istent saját emlékezésünkön keresztül.

Egy napló vezetése jó módszer lehet arra, hogy megemlékezz mindazokról a tettekről, melyeket Isten a te életedben vitt végbe. Időről időre írd le az összes apró mozzanatot, mellyel az Úr munkálta és alakította szívedet, valamint saját és családod életét. Olykor-olykor olvasd újra ezeket a bejegyzéseket és emlékeztesd magad arra, hogy Isten sosem felejti el az Ő gyermekeit, hisz oly sok minden van, amiért dicsőítheted Őt.

Jézusra tekintve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-remembering-gods-works/

Fordította: Deézsi Kata

Helyesen szenvedni

Leave a comment

Milyen gyakran döbbensz meg, ha a megpróbáltatások és hányattatások közepette ismét pofon csapva találod magad?

A Biblia szerint minden hívőnek át kell vészelnie megpróbáltatásokat és szenvednie kell (1 Péter 4:12–13). Ám amikor ez velünk történik, gyakran megkérdőjelezzük az okát. Vergődünk és küzdünk, hogy megszabaduljunk, miközben az is nehézséget okoz, hogy egyáltalán meglássuk az egész középpontjában Istent.

Az Apostolok cselekedeteinek 16. fejezetében bepillantást nyerhetünk abba, miként vezeti Pált Isten a tűzbe, hogy embereket mentsen ki onnan általa. A 6–8. versek elmondása szerint a Szent Szellem akadályt állított, és bezárta az ajtót Pál azon törekvése előtt, hogy Efézusba menjen tanítani. Ehelyett inkább Filippibe vezette őt.

Isten szándékosan küldi az Ő gyermekeit olyan helyekre, ahol az evangélium még nem terjedt el. Ő isteni mivoltából fakadóan küld minket a megfelelő helyre a megfelelő időben azért, hogy megmentsük az elveszetteket.

Filippiben Pál nagy sikereket ért el. Isten a thiathira-i Lídiához vezette el őt, aki nem csupán az első feljegyzett európai keresztény, hanem ő az, aki házában otthont adott az első filippi gyülekezetnek (ApCsel 16:13–15, 40).

Milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Ezután Pál egy ördögtől megszállott szolgálólány útjába került. A Szent Szellem által benne munkálkodó erő segítségével Pál azonnal megszabadította a lányt minden ördögi köteléktől és támadástól (ApCsel 16:16–18).

Ismét milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Eddig jól látható, miért is vezette Isten Filippibe Pált: hogy elhintse az egyház magvait és megszabadítsa az ördögtől megszállottakat. Mindezek által jelentős tettekkel gyarapodott Isten országa.

Azonban épp amikor Isten dicsősége és munkája nyilvánvaló, akkor kell ébernek lennünk és felkészülnünk a közelgő ellentámadásra (1 Péter 5:8). Pált és Szilászt letartóztatták, súlyosan megverték és börtönbe vetették, mert engedelmesen követték Isten útmutatását és hallgattak hívó szavára.

Miért olyan nehéz számunkra, hogy Pál letartóztatását, megveretését és bebörtönözését bámulatos teljesítményként tartsuk számon?

Szerintem azért, mert amikor engedelmesek vagyunk, és Isten nevében jót cselekszünk, elvárjuk, hogy annak fejében Isten megjutalmazzon minket, és tettünkért cserébe Ő is tegyen majd értünk valami jót. Sajnos ez azonban nem biblikus.

Az igazság az, hogy Isten gyermekeinek Jézushoz hasonlóan szenvedéssel és meghurcoltatással kell szembenézniük (Filippi 1:29, Máté 16:24, 2 Timóteus 1:8–9). Azt nem tudjuk befolyásolni, hogy szenvedünk-e majd a jövőben, azt viszont megválaszthatjuk, hogy hogyan nézünk vele szembe.

Vizsgáljuk meg, hogyan is viselte Pál és Szilász az őket ért szenvedéseket.

A 25. vers szerint Pál és Szilász imádkoztak és himnuszokkal dicsőítették Istent, miközben a többi rab hallgatta őket. Milyen lenyűgöző! Még a szenvedéseik és meghurcoltatásaik közepette is annyira be voltak telve Istennel, hogy Ő volt az egyetlen, amivel túlcsordult a szívük.

Mivel Pál és Szilász szenvedésre adott válasza Istenre mutatott, ezért mindazok a szenvedők, akik figyelték őket, szintén Őrá néztek.

Mi, hívők, bízhatunk abban, hogy Isten mind a legjobb, mind pedig a legrosszabb körülményeink felett úr. Az irányítás még akkor is Isten kezében van, ha az események nem úgy alakulnak, ahogy mi elterveztük. Ő képes rá, hogy bármin és bárkin keresztül véghez vigye tervét (Jób 42:2, Példabeszédek 16:9, Példabeszédek 19:21, Máté 19:26).

Isten természetfeletti földrengést támasztott, mely megnyitotta a cellák ajtaját és letörte a rabok láncait.

Itt van hát a bámulatos és csodás szabadítás, melyre vártunk! Mi azt feltételezzük, hogy Isten azért támasztotta a földrengést, hogy megszabadítsa Pált és Szilászt, mintegy jutalomként minden addigi szenvedésükért.

De nem! Pál és Szilász nem menekült vagy futott el. Jézus Krisztus iránti szeretetük arra indította őket, hogy maradjanak, és áldozzák fel fizikai szabadságukat a börtönőr lelki szabadságáért.

Az emberek hatalmas és áldozatos szeretetünkről fognak felismerni minket, keresztényeket (János 13:34–35). Pál és Szilász annyira elteltek Istennel, hogy folytatták annak a hirdetését, amivel csordultig volt a szívük: ez pedig Jézus Krisztus evangéliuma, a földrengés után ugyanis Pál megosztotta az örömhírt a börtönőrrel és annak családjával is.

Az Istennel kötött béke egész egyszerűen csakis Krisztusban található meg kegyelem és hit által.

Isten céltudatosan vezette, valamint utasította Pált és a tanítványokat, hogy eltűrjék az igazságtalan bebörtönzést és súlyos ütlegelést, hogy ezáltal a börtönőr és családja részesülhessenek a megváltásban.

Ismét milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Szenvedéseink idején könnyen válhatunk énközpontúvá és elmulaszthatjuk észrevenni azt, amit Isten tesz körülöttünk. Fogják-e hallani a „rabok” környezetünkben Istent dicsőítő és áldó énekeinket, vagy körülményeink miatti nyafogásunk és panaszkodásunk fog csupán eljutni hozzájuk?

Amikor Isten menekülést kínál szenvedéseinkből, fogjuk-e vállalni az áldozatot, hogy maradjunk és folytassuk Isten igéjének hirdetését azok számára, akik megragadtak szenvedéseikben és szükségük van Jézusra?

Igyekszünk-e majd eléggé, hogy szívünket annyira megtöltsük Istennel és szeretettel, hogy a megpróbáltatások idején semmi más, csak az Isten iránti szeretet törjön elő belőle?

Sokszor csúnyán alábecsüljük mások megszólításához való erőnket és képességeinket, de leginkább szenvedéseink közepette teszünk így. Ám amikor Istenért helyesen szenvedünk, abban a kiváltságban lehet részünk, hogy képesek legyünk megmutatni a többi embernek, mi egy olyan Istent szolgálunk, akiért megéri vállalni a szenvedéseket. Ha Istenért helyesen szenvedünk, felfedhetjük mások előtt Jézusba vetett reményünket, és ez talán arra késztet majd másokat is, hogy ők is ehhez a reménységhez forduljanak.

Te milyen körülmények közepette próbálsz meg helyesen küzdeni Istenért? Hogyan imádkozhatunk érted?

Béke és kegyelem legyen veletek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/suffering-well/

Fordította: Deézsi Kata

Nemzetek világossága

Leave a comment

Gyerekként az egyik legkedvesebb tévés műsorom a Szupercsapat volt (most elárultam a koromat!). A csapat félreértett jófiúkból állt, akik segítettek azokon, akiknek már nem volt hová fordulniuk. Mindig teljesítették azt, amit kitűztek maguk elé és sosem kapták el őket. A sorozat egyik leghíresebb sora így hangzik: “szeretem, amikor egy terv sikerül.”

Az Apostolok cselekedeteiben láthatjuk, hogyan valósult meg Isten terve azáltal, hogy a tanítványok teljesítették a parancsot, melyet Jézus utolsó szavaival rájuk hagyott. Mielőtt elment, Jézus azt mondta a tanítványainak: “…amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol” (Apostolok cselekedetei 1:8).

Ebben a könyvben láthatjuk azt, ahogyan Isten a Szentlelken keresztül munkálkodik, még borzalmas körülmények között is. Az első hét fejezetben a gyülekezet Jeruzsálemben élt. Majd a 8-12. fejezetből kiderült, hogy az evangélium terjedésével együtt hogyan növekedett a gyülekezet Júdeában és Samáriában. A 13. fejezettől pedig már arról olvashatunk, hogy az evangélium hogyan jut el a világ távoli részeire Pál apostol első missziói útja eredményeképpen.

Amikor Pál és Barnabás megérkeztek a pizidiai Antiókhiába, először, szokásukhoz híven, a zsinagógába mentek. Pál tanította az Ószövetségből a hallgatóság számára ismerős szavakat, elmagyarázva, hogy Jézuson keresztül teljesedtek be azok az igék. Ezek után mindenki többet szeretett volna hallani (42. vers).

A következő héten „városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét” (44. vers). Ez a látvány azonban undok reakciót váltott ki a zsidókból. „Beteltek féltékenységgel és irigységgel”, és ezért haragosan Pálra támadtak. Sőt, a pizidiai Antiókhiában élő zsidók 80 mérföldön keresztül (kb. 130 km – a szerk.) követték Barnabást és Pált, egészen a legközelebbi városig, hogy megakadályozzák őket Isten szavának terjesztésében!

Az irigység erős érzelem, ami ellopja tőlünk az örömöt és képes igazolni szörnyű tetteket is. Jakab levele 3. rész 16. vers arra figyelmeztet, hogy „ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.” Voltál már féltékeny hívő testvéred ajándékára vagy más gyülekezetek szolgálatának növekedésére? Eltölthet minket az öröm vagy az irigység – de a kettő együtt nem!

A zsidók reakciója ellenére, Isten terve tovább haladt és Pál a pogányok számára világosság lett. Pál idézte az Ézsaiás 42:6-t: „Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban, megőrizlek, és fogom a kezed. Szövetségül adtalak a népnek, világosságul a nemzeteknek.” Ez arra emlékeztet, hogy Isten nem elválasztani akarta magának a zsidókat, hanem arra használni őket, hogy más nemzetek is eljussanak hozzá. Sajnos azonban, ez nem sikerült.

Amikor a pogányok ráébredtek, hogy Isten Pált küldte hozzájuk azért, hogy hirdesse köztük a megváltást és így ők is üdvösséget nyerjenek, „nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét.” Nem voltak kirekesztve, ők is Istenhez járulhattak. Minket is töltsön el örömmel és örvendezéssel az ünneplés, hogy Isten minket is tervei és céljai részesévé tett, származásunktól függetlenül!

A  fejezet 47-49. verse betekintést enged Isten tervébe: váltás történt. Addig a pontig a hívők nagy része zsidó származású volt. Most pedig főként pogányok jutottak hitre és megalakultak az első többségében nem zsidó származású gyülekezetek. Bár nyilvánvaló akadályokkal kellett szembenézniük mégis „betöltötte [őket] az öröm és a Szent Szellem.” Ahogy a gyülekezet növekedett, az egyensúly elmozdul az egyre több pogány származású hitrejutott felé.

Az emberek kétféleképp reagálnak az evangéliumra ebben a fejezetben. Azok, akik jól ismerték az Ószövetséget és várták a megígért Messiást, megkeményítették a szívüket. Azok azonban, akik kevésbé ismerték az Írást, nyitott szívvel fogadták a tanítást.

Nem tudjuk megjósolni, miként fogadják az emberek az evangéliumot vagy ki az, aki hitre jut. Isten tudja. Minket pedig arra hívott el, hogy hűségesen éljük meg és tegyünk bizonyságot a jóhírről. Ha lehetőségünk adódik, osszuk meg az evangéliumot másokkal. Mi is részesei lehetünk annak, ahogyan Isten terve beteljesül és az örömhír eljut a világ végéig, hogy megláthassuk ahogy beteljesedik a Jelenések könyve 7:9: „Ezután ismét láttam: egy megszámlálhatatlanul nagy sokaságot, akik mindenféle nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származtak. A trón és a Bárány előtt álltak fehér ruhában.” Milyen csodálatos ez!

Isten terve valóra válik. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak tetszeni fog, amikor majd végül minden a helyére kerül. Menjünk tovább örömmel és a Szentlélek erejének segítségével hirdessük az Úr Szavát!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/light-to-the-nations/

Fordította: Szabó Eszter

Egyetlen éjszaka alatt

Leave a comment

Édesapám néhány évvel ezelőtt mondott valamit, amit azóta is fontosnak tartok. Így szólt:

„A dolgok akár egyetlen éjszaka alatt is megváltozhatnak. Ne veszítsd el a reményt, hosszú még az élet.”

Bármilyen egyszerűen is hangzik ez, tudom, hogy nem üres közhelynek vagy klisének szánta. Onnan tudom, hogy éveken át figyeltem őt és édesanyámat, ahogy mindenért imádkoznak: a családi étkezésekért, értem és a bátyáimért, az anyagi szükségeinkért, gondviselésért az utazásaink során, barátokért és családtagokért, akik nehéz időszakokon mentek keresztül, egészségügyi problémákért stb. Tudtam, hogy amikor azt mondja, hogy a dolgok akár egyetlen éjszaka alatt is jóra fordulhatnak, az nem azt jelenti, hogy sosem lesz részünk nehézségekben. Sokkal inkább így emlékeztetett arra, hogy Isten folyamatosan munkálkodik az életünkben; a jó és a rossz időszakokban egyaránt, és bízhatunk Benne, hogy a sötét éjszakákon is átvisz, mellettünk lesz.

És pontosan emiatt szeretem annyira az Apostolok cselekedetei 12. részét. Péter éppen a börtönben ült, és egy koholt vádakon alapuló pernek nézett elébe. Volt azonban valami, ami az ő javára dolgozott, mégpedig barátainak és hívő testvéreinek imádsága; azoknak a hívő testvéreknek, akik tudták, hogy Péter biztonságáért és szabadon engedéséért imádkozni nem hiábavaló.

A sötét elszigeteltség és magány pillanatában Péternek minden oka megvolt rá, hogy feladja a reményt és elhiggye, hogy története képtelen és reménytelen fordulatot vett. Isten azonban fényt gyújtott azon a sötét helyen. Az éjszaka kellős közepén Isten angyala felébresztette Pétert, és megkérte, hogy keljen fel, öltözzön fel, és egész egyszerűen sétáljon ki a megerősített börtönből. Péter azt hitte, hogy ez csak egy álom. Ez túl egyszerű. Ilyesmi nem történik csak úgy.

De ahogy Péter idejében, úgy ma is igaz, hogy semmi sem lehetetlen Isten számára. Az Ő életünkre vonatkozó szavát, tervét és célját nem állíthatja meg semmi: sem ember, sem járvány, sem késedelem; semmi sem szabhat gátat Neki, hogy megvalósítsa akaratát bennünk és általunk.

Ha azzal a reménnyel és bizonyossággal élünk, hogy Isten hatalmasabb, mint a körülményeink, és hogy nem hiábavaló dolog imádkozni, akkor a szívünkben helyet adtunk a hit növekedésének és lehetőséget biztosítunk Isten Igéjének, hogy valóságos és termékeny legyen az életünkben. A reménységünk pedig nemcsak minket szolgál, hanem azokat is, akik a történetünket kívülről figyelik, és akiknek hallaniuk kell, hogy Isten nem vall szégyent.

Lehet, hogy csupán párat kell aludnunk, hogy az imáink csodálatos meghallgatásra leljenek, és nem csupán a mi javunkra, hanem mások épülésére és Isten dicsőségére. Nem mindig tudjuk, hogy mit kell tennünk, de mindig imádkozhatunk, hiszen a Jakab 5:16 is arra emlékeztet bennünket, hogy „az igazságos ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes.” Ne hagyd abba az imádkozást a családodért és a szeretteidért. A történetnek, amelyet Isten az életedben, a családodban és a jövődben ír, még nincs vége. Lehet, hogy pont az éjszaka folyamán dolgozik a válaszon.

Azt, ami átok lett volna az életünkben, Isten meg tudja ragadni és át tud vinni minket rajta oly módon, hogy mások nem tudják nem meglátni az Ő erejét, jóságát és hűségét még a legsötétebb órán is.

Az Apostolok cselekedetei 12:24 szerint „Isten üzenete azonban egyre jobban terjedt, és egyre több emberhez jutott el.” A bizonyságtételünk, az, amikor megosztjuk másokkal, hogy Isten miként mentett meg bennünket, hogyan válaszolta meg az imáinkat és hogyan nem hagyott bennünket cserben a nehéz időkben, sőt, az egész életünk Isten csodálatos munkájának és erejének tanúja lesz, mely mások szívében is feléleszti majd a reményt és a felizzítja a hitet. Olyan ez, mintha a hit lángját táplálnánk: minél többet hallunk Isten hűségéről, annál jobban megerősödik a hit a mi szívünkben is, illetve annál élőbbé és személyesebbé válik az Ő Igéje az életünkben.

Azért imádkozom, hogy akármilyen nehézséggel is nézünk ma szembe: legyen az késedelem, csalódás vagy megpróbáltatás, engedjük Isten Igéjének és ígéreteinek, hogy növekedjenek és gyarapodjanak a szívünkben, és hogy oly módon váljanak valósággá az életünkben, hogy minden időben Isten erejét, jóságát és hűségét hirdessék.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/overnight/

Fordította: Szabó Anna

Az evangélium elhívása és ajándékai

Leave a comment

Az Apostolok cselekedeteinek egyik célja, hogy a keresztény hit terjedésének védelmére keljen, miközben bizonyságként szolgál Isten munkájáról. Ez a könyv, a Biblia többi könyvéhez hasonlóan arra hívja olvasóit, hogy térjenek meg és higgyenek Jézusban.

A 3. fejezetben arról a csodálatos történetről olvashatunk, amikor Péter és János meggyógyítja a sántát. Az emberek, akik tanúi voltak, elámultak, hogy Péter és János mire volt képes.

Miért kapott Péter és János hatalmat a gyógyításra? Azért, hogy megmutathassák, hogy az embereknek szükségük van egy sokkal mélyebb, lelki gyógyulásra, amelyhez elengedhetetlen a hit és a megbánás. Vizsgáljuk csak meg az evangélium elhívását és ajándékát, amikor Péter így szól: „Most azonban változtassátok meg gondolkozásotokat és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltörölje a bűneiteket, eljöjjön a szellemi felüdülés ideje számotokra…” (Ap. Csel. 3:19–20a)

A hitre hívás

A hit megelőzi és életre kelti a megbánást, de ennek a hitnek a megfelelő ember felé kell irányulnia. Az önmagunkba vetett hit nem fogja megváltoztatni a szívünket. A másokba vetett hit nem fogja meggyógyítani mélyen gyökerező összetörtségünket. Az egy rendszerbe, filozófiába, világnézetbe vagy a munkába vetett hit nem fogja megoldani a bűn problémáját, ami elválaszt minket Istentől.

A hitünknek Jézusban, és csakis Jézusban, Isten Fiában kell gyökereznie. Ő az Egyetlen, aki helyre tud állítani, meg tud javítani, meg tud változtatni és meg tud gyógyítani minket a lehető legmélyebb és legjelentősebb módon.

A sántának volt hite. Amikor Péter és János meggyógyította őt az azonnali szükségéből, Jézus meggyógyította őt egy sokkal mélyebb szükségből.

„Ez a Jézus az, akiben mi hiszünk. Ő adott erőt a hit általi gyógyuláshoz ennek az embernek, akit itt láttok, s akit ismertek. Igen, a Jézusban való hit állította helyre teljesen ennek a bénán született embernek az egészségét, mégpedig a szemetek láttára.” (Ap. Csel. 3:16)

Megtérésre hívás

Péter kihasználta a körülötte lévők figyelmét, és megtérésre, Jézusba vetett hitre hívta őket (19. vers). Nagyon hasznosnak tartom James P. Boyce (1886) egyszerű meghatározását. Szerinte „a megbánás a bűn felett érzett szomorúság, mely együtt jár azzal az elhatározással, hogy Isten segítségével többé nem vétkezünk.” A megbánás annak az elismerése, hogy vétkeztünk, és szükségünk van Isten segítségére, hogy az Ő útján járjunk, fokozva elhatározásunkat, hogy az Ő dicsőségére éljünk. A megtérésre hívás összekapcsolódik az evangélium ajándékaival.

A megbocsátás ajándéka

A megbánás egy gyönyörű ajándékhoz vezet, ez pedig a megbocsátásé. A Pétert körülvevő embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy bűnük milyen mélyen gyökerező probléma volt. Még most, kétezer évvel később sem értjük egyértelműen a bűneinket. Mindenkinek szüksége van a megbocsátás ajándékára, és a megbocsátás szépsége az, hogy ez egy folyamatosan megújuló ajándék. Isten nem csak egyszer bocsát meg, majd elvárja, hogy tökéletesek legyünk. Nap mint nap, akár óráról órára megbocsát nekünk.

Ez a megbocsátás a megbánáson keresztül kapjuk, amely a hitből fakad.

A felüdülés ajándéka

Ahogy Péter arra hívja az embereket, hogy térjenek meg és higgyenek, elmondja nekik, hogy a hit és megváltozott szív felüdüléshez vezet (20. vers). Mindannyiunknak erre van szüksége és erre vágyunk, nem?

Mi a felüdülés ajándéka? Jézus áldozata egyre több és több ajándékkal halmoz el minket, és az egyik ezek közül a felüdülés ajándéka, amely örömmel, vigasztalással és békességgel jár. Ezért van az, hogy a keresztények képesek átvészelni nehéz időszakokat könnyes szemmel és mégis örvendező szívvel. Elszigeteltek, mégis nyugodtak. Az életük egyszerre viharos, és mégis békés a megváltás ajándékának köszönhetően.

Ne tartsd természetesnek a megváltást! Tanúsíts megbánást minden nap, és dicsőítsd az Urat azokért az ajándékokért, amelyekkel ellátott.

Jézusra nézve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-calling-and-gifts-of-the-gospel/

Fordította: Pfaff Mária

Hinni Benne

Leave a comment

Ahogy Nigériában a statisztikák számai egyre csak felfelé kúsznak, úgy harapózik el egyre jobban a rémület és az aggodalom. A termékek és a szolgáltatások árai az égbe szöktek, az emberek pedig egyre reménytelenebbek. Szó szerint szemmel látható, hogy az emberek úgy viselik a félelmet, mint egy ruhát.

Én pedig azon morfondírozok: Ez minden? Ez az, amivel a Sátán próbálkozik? Hogy megtölt minket félelemmel és eltereli a figyelmünket Istenről és az Ő erejéről? Hirtelen a koronavírus-járvány hatalmasabbá vált, mint a Menny és a Föld Teremtője? Emiatt ér véget sokak hite? Ez az, ami végleg megtör bennünket?

Mózes 4. könyvében az Úr a következő kérdést szegezi Mózesnek: „Azt hiszed, ez már túl nehéz nekem? Majd meglátod, beteljesedik-e vagy nem, amit ígértem!”

Úgy vélem, Isten ma is ugyanezt kérdezi a gyermekeitől: Azt hiszed, megmenteni téged és a szeretteidet már túl nehéz nekem? Vajon a statisztika hirtelen hatalmasabbá és erősebbé vált, mint az én Szavam?

Mit mond Isten a TE életedre vonatkozóan? Most van itt az ideje a Benne való hitnek. Most van itt az ideje annak, hogy időt töltsünk az Igéjét olvasva és az ígéretein töprengve. Most van itt az ideje annak, hogy Isten szeretetét és hűségét hirdessük, ne pedig a végzetről és a félelemről prédikáljunk. Most van itt az ideje annak, hogy Isten gyermekei megmutassák a világnak, hogy Kihez tartoznak és Kiben bíznak.

Soha ne hagyjon el bennünket a hitünk. Jézus nevében. Ámen.

Ebos Aifuobhokhan,
A Szeresd Nagyon Istent hausza nyelvű csapatának vezetője és a SZNI írói csapatának tagja – Nigéria

Forrás: https://lovegodgreatly.com/believe-him/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Gergely Csilla

Szenvedni a hitünkért

Leave a comment

Egy nő egyszer azt mondta, hogy szereti a szenvedést, mert az Istentől jön. Képes vagy ezt te is kimondani? Szereted a szenvedésedet, mert Istentől jön? Én tudom magamról, hogy nekem nem megy. A szenvedés nehéz és fájdalmat okoz. És bár elszigetel másoktól és elbátortalanít, a szenvedés mégis olyasvalami, ami minden embert összeköt, mert mindannyian szenvedünk.

Mindenki szenved

A puritánok [a kálvinizmus szélsőséges és egyszerű életet hirdető hívei a 16–17. századi Angliában] rengeteget írtak a szenvedésről, mivel az mindennapi életük része volt. John Bunyannak példának okáért, meghalt a felesége, született egy vak lánya és 10 évre börtönbe dugták, mert nyilvánosan mert prédikálni.

Charles Spurgeon édesanyja 17 gyermeknek adott életet, akik közül 9 nem élte meg az első születésnapját. El tudod képzelni, hogy milyen lehetett eltemetni 9 kicsi kincset? A szenvedés minden kultúra és kor minden emberét érinti.

Az egyik dolog, ami a mai igeversből nagyon kitűnt a számomra, az a „ne érjen benneteket meglepetésként” kifejezés használata. Habár sokszor meglepődünk azon, amikor nehézségek érnek, mégsem kéne. A testünk, az eszünk, a szívünk, a világunk – ezek közül egyik sem úgy működik, ahogy kellene. Egy fájdalommal teli bukott világban igenis számíthatnánk a szenvedésre.

A szenvedésnek sok oka van

Szenvedünk, mert a gonosz jelen van a világon. Szenvedünk, mert a bűn az embereket figyelmetlenné és tapintatlanná teszi. Szenvedünk, mert a bűn miatt olyan dolgokat mondunk és teszünk, amelyek rosszak, fájdalmat okoznak és amelyek nem dicsőítik Istent. És szenvedünk a hitünk miatt.

Szenvedünk, mert jót tenni egy olyan világban, mely a bűnt isteníti, nevetségesnek számít. Szenvedünk, mert ha kiállunk Istenért, arra gyűlölet a válasz. Szenvedünk, mert a Bibliát, amelyet mi az életünk alapjának tekintünk a világ régimódinak, barbárnak és intoleránsnak tartja. Ez az a szenvedés, amiről a mai igeversek szólnak.

„Ha azért szidalmaznak benneteket, mert Krisztust követitek, akkor boldogok és áldottak vagytok, mert Isten Szelleme, a Dicsőség Szelleme megnyugszik rajtatok.” – 1 Péter 4:14

Ha kiállsz a jó ügyért, ha kijelented, hogy szereted Istent, ha megpróbálsz szentül élni, ha megállsz abban az igazságban, hogy igenis van jó és rossz, akkor amit cserébe kapni fogsz, az sértés, szemforgatás és sok-sok ennél rosszabb dolog. Lesznek olyanok, akik igaztalan dolgokat feltételeznek majd rólad. Lesznek olyanok, akik mindenfélét hazudnak majd rólad. Lesznek olyanok, akik gonosz dolgokat követnek majd el ellened azért, mert Jézusba, Isten Fiába, a Királyok Királyába, a megtörtek és az üldözöttek Megváltójába veted a hitedet.

Szolgálata kezdetén Jézusnak rengeteg követője volt. Azonban ahogy a dolgok egyre nehezebbre fordultak, sokan közülük úgy döntöttek, hogy ekkora nehézség nem éri meg Krisztus követését és elfordultak tőle (János 6:66). Ez annak a jele volt, hogy a szívük nem változott meg igazán.

Ha szilárdan megállunk az üldöztetés ellenére is, az a megváltozott szív jele. Bizonyítéka ez annak, hogy olyan erőnek vagyunk birtokában, amely túlmutat a mi emberi tűrőképességünkön, és hogy Istenadta elszántsággal bírunk, hogy megálljuk a helyünket a sértésekkel, a bántással, a hazugsággal, a veszteséggel és a fájdalommal szemben, mert a mi Megváltónk megéri mindezt.

Ne csüggedj, ha a hited miatt üldöznek. Ez csupán azt jelenti, hogy a fényed mások előtt ragyog, hogy a bizonyságtételedre figyelnek, és hogy az emberek megismerik Istent még akkor is, ha neked ezért szenvedned kell.

Egy nap majd Isten maga fog igazságot szolgáltatni az üldözötteknek (Zsoltárok 43:1). Akkor letöröl majd minden könnyet, begyógyít majd minden sebet és az öröm örökké fog tartani.

Addig a napig pedig tartsunk ki!

Jézusra nézve.

Jen

Fordította: Szabó Anna
Forrás: https://lovegodgreatly.com/suffering-for-our-faith/