Az Ő kegyelme elég

Egyesek számára a társas távolságtartás teljes elszigetelődést jelent: otthonról dolgoznak, online tartják a kapcsolatot barátaikkal és munkatársaikkal, és online követik nyomon az istentiszteletet.
Öt gyermek édesanyjaként jelenleg mi sem áll távolabb az én életemtől.

Lengyelországban, ahol misszionáriusként szolgálunk, az elmúlt hetekben bevezették a teljes kijárási korlátozást. A lengyel kormány egyik napról a másikra bezárta az iskolákat, jómagamat az otthonoktatás világába taszítva, amit a lengyel nyelv három különböző szintjén kell gyakorolnom (ráadásul a lengyel nem is az anyanyelvem).

A kormány ezt követően a határokat is lezárta. Külföldi állampolgárként még mindig várjuk, hogy megérkezzen a letelepedési engedélyünk, így méginkább arra kényszerülünk, hogy ezekben az időkben az Úrban bízzunk. Tegnap hallottuk, hogy hamarosan felszállnak az utolsó Kanadába és Egyesült Államokba tartó repülőgépek. Hatalmas súlya van annak, hogy fizikailag képtelenek vagyunk visszatérni az otthonunkba abban az esetben, ha bármi történne a szüleinkkel.

A betervezett évfordulós utazást törölnünk kellett, pedig a gyerekek nélkül utaztunk volna el. Ha úgy hagyjuk el a lakást, hogy nem bevásárolni, munkába, orvoshoz, vagy járványügyben tesszük, akkor az akár több, mint 10 ezer dollár értékű büntetéssel járhat.

Ráadásul az ilyen embert próbáló körülmények között folyton bánt a lelkiismeret, hogy „misszionáriusként” nem teszek többet azért, hogy Jézusról beszéljek az embereknek ebben az időszakban. Amíg mások online bibliatanulmányokkal, istentiszteletekkel és a kapcsolataikkal foglalkoznak, addig nekem a teljes kapacitásomat leköti, hogy a házunkban élő nyolc emberről gondoskodjak. És ez arra ösztökélt, hogy közelebbről megvizsgáljam a legnagyobb parancsolatot: Szeresd hát az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel és minden erőddel! A második legfontosabb parancs pedig ez: Úgy szeresd embertársadat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.” (Márk 12:30–31)

Vajon teljes szívemből szeretem Istent?

Ezekben az időkben rendkívül fontos, hogy kapcsolatban maradjunk a Szabadítóval, a Megváltóval, a Baráttal. Az, hogy naponta időt töltök az Ő Igéjének olvasásával és imádsággal örökkévaló távlatba helyezi a jelenlegi világjárványt. Egyedül Ő az, aki igazsággal, élettel és reménnyel ajándékozhatja meg a szívünket.

Amikor az „embertársadat” szót olvasom, akkor olyan emberek jutnak eszembe, akik a szomszédban laknak, azonban Isten arra is ráébresztett, hogy ez a parancsolat azt is magába foglalja, hogy a gyermekeimet és a férjemet is úgy szeressem, mint magamat. Ennyire testközelben megtapasztalni a családot elég komoly kihívást jelent. Ahhoz, hogy az otthonunkban élőket szeressük, ugyanannyi (vagy még több) kegyelemre szorulunk, mint mások esetében. Ámde az 1 Timóteus 5:8 arra emlékeztet, hogy pont a családomról való gondoskodás az, amit Isten most elvár tőlem: „Ha egy hívő mégsem gondoskodik a rokonairól, különösen pedig a saját családjáról, akkor valójában megtagadta a hitet, és rosszabb még a hitetlennél is.”

Egyik nap a gyerekekkel együtt rajzoltunk egy szivárványt, és átvittük a szomszéd néninek, aki özvegy. Annyira hálás volt, hogy felhívott, és megkért, hogy köszönjem meg a nevében a fiúknak és öleljem meg őket helyette is. Elmondtam neki, hogy ha bármiben, akár a bevásárlásban, segítségre van szüksége, számíthat ránk.

Akár a magánnyal és az elszigeteltséggel küzdesz a járvány alatt, akár a zsúfoltsággal és fáradtsággal gyűlik meg a bajod, egyedül Isten kegyelme az, ami megtart.

„Ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek! Ha kitartóan végezzük a munkánkat, akkor majd a maga idején aratni is fogunk!” – Galata 6:9

Krista Taylor
A lengyel Szeresd Nagyon Istent csoport vezetője – Wroclaw, Lengyelország

Forrás: https://lovegodgreatly.com/his-grace-can-sustain/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Vasadi Dubován Judith

Megígért gondoskodás

„Hadd lássam meg utasításaid értelmét, hogy gondolkodhassam csodálatos dolgaidról!” – Zsoltárok 119:27

Tavasszal a hároméves unokám nálunk nyaralt, és igyekeztünk a lehető legkomfortosabb és legbiztonságosabb környezetet biztosítani a számára. Kialakítottuk a napi rutinját, hogy pontosan tudja, mikor mire számíthat. Ha a nagyi uzsonnát ígér a délutáni alvás után, akkor a kisember tudja, hogy ébredés után nagy tányérnyi felkarikázott banán vár rá.

Néha mégis elkezd nyafogni, és kérdezgeti, hogy hol van már a banánja.

„Nézd csak, aranyom, itt!” – állok fel a kanapéról, és veszem elő a hűtőből, amit megígértem neki. Amit a nagyi megígér, azt meg is tartja.

Miközben nézem, ahogy az utolsó darabkát is eltünteti a tányérjáról, eszembe jut, milyen nyűgös kisgyereknek tűnök én magam is, ahogy a mennyei Atyával beszélek. Isten megígérte, hogy gondoskodik minden szükségemről, én mégis panaszkodom és megkérdőjelezem Isten ígéretét.

Semmiben sem szenvedek hiányt, Isten valóban befedez a jóságával és kegyelmével, néha mégis nyúlfarknyi az emlékezetem.

Józsué idejében a léviták nem kaptak földterületet, nekik maga Isten volt az osztályrészük, és ők úgy döntöttek, hogy ráállnak Isten Igéjére, és úgy kérik a jussukat: „Az Örökkévaló parancsolta meg Mózes által…” (Józsué 21:2).  Elhitték, hogy Isten mindig megadja, amit ígér.

És ahogyan Isten elkészítette a léviták lakóhelyét itt a földön, készíti számunkra is a Mennyben azt a helyet, ahol végre megnyugodhatunk és megszabadulhatunk. Most még azon járhatnak a gondolataink, hogy mit is tervez Isten, de bízhatunk abban, hogy nemsoká feláll, hogy tökéletesen újjátegyen és teljes megváltást hozzon számunkra.

Addig is, amíg várunk, a zsoltáríró arra bíztat, hogy imádkozzunk azért, hogy Isten tegye világossá az értelmünket:„Hadd lássam meg utasításaid értelmét, hogy gondolkodhassam csodálatos dolgaidról!” (Zsoltár 119:27)

Ahelyett, hogy azon morgolódnánk, mink nincsen, céltudatosan nézzünk előre, és gondolkozzunk Isten csodálatos tettein, amiket értünk tesz. Figyelmeztessük magunkat a következő igazságokra:

  • Kiszabadultam sátán hatalmából, és átkerültem Krisztus királyságába. (Kolossé 1:13)
  • Isten a gyermekévé fogadott. (Efézus 1:5)
  • Belegyökereztem Krisztusba és Rá épül az életem. (Kolossé 2:7)
  • Isten minden szükségemet betölti az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. (Filippi 4:19)
  • Semmi sem választhat el engem Isten szeretetétől. (Róma 8:35)
  • Krisztus örököstársa vagyok, és Vele együtt veszek majd részt a dicsőségben. (Róma 8:17)
  • Krisztussal együtt mennyei helyeken ülök. (Efézus 2:6)
  • Istentől születtem, és a gonosz meg sem érinthet. Isten az őrizőm. (1János 5:18)
  • Meg vagyok győződve arról, hogy Isten elkezdte bennem a jó munkát, és be is fogja fejezni. (Filippi 1:6)
  • Mindenre van erőm a Krisztusban, Aki megerősít engem. (Filippi 4:13)

A lelkünk ellensége azt akarja elhitetni velünk, hogy hiányt szenvedünk, és hogy ezt nem fogjuk túlélni. Tönkre akar tenni, és teletömni a gondolatainkat kételkedéssel. Ne engedjük, hogy akár talpalatnyi helyet is megkaparintson magának a gondolatainkban!

Isten megígérte, hogy mindent megad, amire szükségünk van. Mindig számíthatunk Rá.

A hitet megtartva,

Lyli


Lyli Dunbar szeret az autóban ülve a férjével karaokét énekelni, lányokkal mélyreható Bibliatanulmányokat folytatni, és egyszerre 12 könyvet olvasni. Író, előadó és Biblikus életvezetési coach, és az a célja, hogy a megfáradt szívűeknek új szikrát adjon, hogy hitükkel tűzbe borítsák a világot. Keresd fel honlapját egy újabb szikráért: lylidunbar.com  vagy vedd fele a kapcsolatot Facebook-on, Instagramon, vagy Pinteresten.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/promised-provision/

Fordította: Greizer Zsófia

Félelem és aggodalom – 1. hét / 5. nap

Félelem az irányítás elvesztésétől

Emberi természetünkből adódik, hogy szükségét érezzük, hogy mi magunk irányítsuk az életünket és körülményeinket. Álmatlanul forgolódunk, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt elképzeltük. A Lukács 12-ben Jézus arra emlékezteti a tanítványait, hogy Isten nem akarja, hogy a jövőtől való félelemben éljünk.

Egy gazdag fiatalember eldöntötte, hogy lemond a vagyonáról, és követi Jézust. Ezt látva Jézus arra figyelmezteti tanítványait, hogy az élet sokkal több annál, mint hogy itt és most komfortosan éljünk. Arra tanítja őket, hogy Isten minden teremtményénél értékesebbek. Emiatt pedig tudniuk kell, hogy a Mennyei Atya mindig gondoskodni fog róluk. Ezért nincs helye a hívő életében a félelemnek.

Isten arra vágyik, hogy tudatában legyünk, mennyire törődik velünk. Mivel mindennél jobban szeret bennünket, bízhatunk Benne, hogy mindennel ellát minket. Nem kell nyomulnunk, hogy mi szabjuk meg a jövőt. Isten már mindent kigondolt.

Az életed mely területe feletti uralmat adod át nehezen Istennek? Szeretne gondoskodni rólad. Ha a lehetséges válaszok helyett Rá nézünk, rögtön fényesebbnek tűnik a jövő. Hogyan tudnád ma először inkább Őt keresni ahelyett, hogy a jövőd miatt aggodalmaskodnál?

Mennyei Atyám, köszönöm jóságodat. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy már tudod, mi a terved az életemmel. Segíts, hogy tudjak Benned bízni, és lemondjak a saját akaratomról és vágyaimról, hogy Rád és a Te királyságodra tudjak figyelni. Építsd fel a hitemet, hogy még inkább Téged keresselek. Jézus nevében, Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Greizer Zsófia

Nem evilági hála

„Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek“ – Kolossé1:3-5

Itt ülök egy flanelingben és egy sálban, sütőtök ízesítésű kávét szürcsölgetve, miközben azokat a csodálatos színes őszi leveleket nézegetem, amelyeket négy izgága gyermek hordott az ajtónk elé.  Aaahhh… a Hálaadás a nyakunkon van, és úgy érzem, szerelmes vagyok.

Azonban nálunk, az Egyesült Államok középnyugati részén ezeket a langyos, napos napokat és a lélegzetelállító őszi színeket nemsokára felváltja majd a fagyos idő és a sivár táj, amely jobban emlékeztet a halálra, mint az életre – és ez eszembe juttattja, hogy az évszakok váltakozása mennyire hasonlít az életünk váltakozó időszakaira.

De ma akár bővölködő, akár szűkölködő „esztendőre” ébredtél is fel, mindig találhatunk hálát a szívünkben egy olyan Isten miatt, aki sohasem változik.

Ezen a héten olyan Igeverseket fogunk tanulmányozni, melyek esetében alkalmunk lesz gyakorolni ezt az igazságot. Nem anyagi bőségről, tökéletes kapcsolatokról, vagy olyan földi kormányokról fogunk olvasni, akik mindent a kezükben tartanak. De az Igeversek emlékeztetnek majd minket arra, hogy Jézus miatt folyamatosan hálásak lehetünk Istennek; függetlenül attól, hogy milyen időszakban találjuk magunkat. Ahogy ezen a héten Isten Igéjén kezdesz elmélkedni, gondolkodj el ezen a bátorításon a Kolossé 1-ből.

  1. Annak adj hálát, akinek jár!

„Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik – nem úgy, mint az égitestek fénye.“ – Jakab 1:17

Mielőtt Istenhez jövök imában a napi kérések listájával a kezemben – vagy büszkeségemben teljesen elfelejtek Hozzá fordulni –, vajon tényleg szánok rá időt, hogy őszintén megköszönjem azt, hogy Ő az egyedüli forrása minden jónak? Legyünk ezen a héten minden utunkon hálás gyermekek – de nem magunkkal dicsekedve, vagy a hiányunk miatt panaszkodva. Inkább ismerjük fel Isten kegyelmét és gondoskodását az életünk minden területén, aztán pedig szánjunk időt arra, hogy minden tiszteletet és dicséretet a mi jóságos Atyánknak adjunk meg.

  1. Adj hálát azért, amid most van Krisztusban!

„Hiszen megismertétek Urunk, Jézus Krisztus irántatok való bőkezűségét és nagylelkűségét! Bár Ő gazdag volt, szegénnyé lett értetek, hogy az Ő szegénysége által ti meggazdagodjatok.“ – 2 Korinthus 8:9

A gondoskodásról alkotott földi elképzelésünk teljesen új színben tűnik majd fel, amint mindent az Isteni kegyelem szemüvegén keresztül kezdünk el szemlélni. Habár valaha szellemi szegénységben éltünk, Isten gyermekeiként ma már gazdagok vagyunk az Ő szeretetében és irgalmában. Ennek pedig nem egy hidegen ismételgetett keresztény frázisnak kellene lennie! Szó szerint máshogy kellene járnunk, beszélnünk, látnunk és élnünk, mint a világ többi részének amiatt az átformáló hit, szeretet és remény miatt, amit Krisztusban kaptunk. Emiatt a kolosséi gyülekezet tagjainak híre messzire szállt, és az aktuális kultúrával szembemenő életük olyan fényesen világított, hogy ezt Pál és mások sem tudták nem észrevenni, és nem hálát adni érte Istennek. Bárcsak a mi életünk is ilyesfajta katalizátorként működne mások számára, és arra ösztönözné őket, hogy hálát adjanak a Nagy Adakozónak!

  1. Adj hálát a várakozásért, és az abban való reményért, ami még jönni fog!

„Így várjuk azt a napot, amikor beteljesedik reménységünk, és nagy Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus dicsősége láthatóan megjelenik.“ – Titusz 2:13

Ó, bárcsak sose felejtenénk el, hogy az Isten kegyelméből kapott kóstoló az egyetlen olyan ízelítő, amelyet mindabból a teljességből ezen a földön észlelhetünk, amit Isten elkészített nekünk! Krisztus követőiként a hálaadás folyamatos állapotában élhetünk ha levesszük szemünket erről a világról –  ahol a rozsda és a moly pusztítanak, és ahol a tolvajok lopnak –, és a kincseinket a mennyben kezdjük el tárolni, ahol nincs több bűn, és az örökkévalóságot a Királyok királyának és az Uraknak urának a jelenlétében töltjük majd.

Ahhoz, hogy egy hálás szívünk legyen, amely nem evilági – amelyet azonban észrevesz ez a világ! –,  közeli és személyes kapcsolatba kell lépnünk Istennel, és éreznünk és látnunk kell, hogy jó az Úr, úgy dédelgetve Őt, mint a legdrágább kincsünket…

 

Az Ő lábainál,

Whitney

 

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/gratitude-not-of-this-world/

Záró szavak

Az elmúlt év során, sok csendes reggelt töltöttünk el egy óriás mellett ülve. Nem volt 10 láb magas, de nagy volt a szíve. Az én kubai Abuelom 70 éve volt házas ugyanazzal a nővel, keményen dolgozott, és jól szeretett. Ő volt a patriarchája és központi eleme a klánunknak, és az ő elvesztése hihetetlen nagy veszteség volt a családunknak.

Amikor tudod, hogy az időd korlátozott, egy bölcs emberrel minden pillanat megszentelt. Rátámaszkodnál és hallgatnál. Minden szó fontos. Minden beszélgetés jelentőségteljes.

A 2 Timóteus 4 Pál hattyúdala – az utolsó levelét annak a tudatával írta, hogy az élete nemsokára véget ér. Pál írta a fél Újszövetséget a Szentlélek ihletésével, és ezek a záró szavai hozzánk, Krisztus testéhez. Ahogy olvastam ezt a fejezetet, látom Pál szenvedélyét, hogy tiszta üzenetet közöljön számunkra, amivel tovább tudunk haladni a hitben.

Nővéreim, az élet nehéz. Pál megértette, hogy ez több, mint amit el tudunk képzelni. Szembenézett üldözéssel, nyilvános megaláztatással és váddal, veréssel, és extrém ellenállással élete minden napján Krisztus miatt. De minden támadás és nehézség között, egy dolgot folyamatos marad Pál életében: a Krisztus ereje nagyobb volt minden problémánál, amivel szembenézett.

Itt van az, amit Pál szeretne, ha tudnál: Isten meg fogja adni az erőt, hogy szembenézz bármivel, amit ez az őrült világ feléd dob. Talán te ellenszegülés nélkül nézel szembe, de Isten bátorságot és buzgalmat fog beléd adni. Isten mindig erősnek jelenik meg neked. A leggyengébb pillanataidban, a te Abba Atyád gondoskodni fog arról, amire szükséged van.

Pál szenvedélye arra, hogy terjessze az evangélium Jó Hírét, nem csökkent. Még a börtönben is folytatta a Jézusról való beszélést és ráirányította az embereket a megváltás reményére. Ez a mi díjunk. Igen, talán az életünk örvényben lesz, de a fájdalom gondoskodik egy platformról számunkra, hogy beszéljünk másoknak a Megváltóról, aki erőt adott a legyőzéséhez. Amint az emberek nézik az életünket, mi bemutatjuk, hogy Isten igazi és munkálkodik.

Igen, van egy ellenségünk. Pál ezt jól megértette, de azt is megértette, hogy Isten grandiózusabb célja az ő életére az volt, hogy hitben erősen fejezze be. Ahogy börtönben ülve megírta ezt a levelet, bizalmát teljesen a Megmentőjébe helyezte. Egy oroszlán tud üvölteni, de nem tudja elnyelni a lelkedet. Teljesen védve vagy Istennel, aki veled jár utazásod minden lépésénél, addig, amíg haza nem visz a Mennybe.

Mint gyermek, egy kis spanyol templomot látogattam az Abuelosommal. Az én óriásom minden vasárnap felvett, és én csendben ülve hallgattam a ceremóniát, ahogy mellette ültem. Minden szolgálat egy doxológiával ért véget – egy Isten dícsérő szóval. Mi magasra emelhettük az Isten nevét a mi szánkon és utána kiléphettünk a templom ajtóin az Ő örömével a szívünkben. Azt a megbízást kaptuk, hogy Isten dicsőségére éljünk az otthununkban, a munkahelyen, és a közösségünkben.

Pál végső kihívása nekünk imádsággal:

“De az Úr meg fog védeni engem minden más gonosztól is, és biztos kézzel elvezet mennyei Királyságába. Dicsőség neki örökkön-örökké! Ámen.”

Pál győzelmi pozicióból nézett szembe az ellenállással, mivel tökéletesen bízott az Ő Szabadítójában. Nővéreim, az elhívásunk az, hogy imádjuk az Egyetlent, aki megszabadított minket és továbbra is megvéd minket és gondoskodik rólunk minden szükségünkben. Isten erőteljes jelenléte soha nem fog elhagyni, és Neki sokkal hatalmasabb céljai vannak, mint bármilyen nehézség, amivel ma szembe kell nézned.

Mint Pál, az életünket Isten dicsőségére kéne élnünk az utolsó leheletünkig. Végső szavainknak Isten hűségéről kéne beszélniük.

 

Megtartva a hitet,

Lyli

 

Fordította: Gönczy Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/week-6-friday-final-words/