„A szelíd nyelv olyan, mint az élet fája…” – Példabeszédek 15:4
Abban az áldásban lehet részem, hogy három lányt nevelhetek. Ha minden alkalommal kaptam volna egy dollárt, amikor valaki kiskorukban rájuk nézve megjegyezte, hogy „ugye akkor próbálkoztok még, hátha fiú lesz”, gazdag lennék. Vagy, ahogy mostanában egyre gyakrabban megtörténik, „Várj csak amíg kamaszok lesznek!”
Ne feledjétek, ezeknek az embereknek ez teljesen normális.
Biztos vagyok benne, hogy a fiús anyukák hasonlókat tapasztalnak meg.
Ezek a kéretlen megjegyzések az évek során lehetőséget biztosítottak arra, hogy hálaadással feleljek arra a három hihetetlen áldásra, melyekkel Isten ajándékozott meg.
A nemüktől függetlenül hálás vagyok a gyermekeimért. Ha az Atya úgy döntött volna, hogy csak fiúkat ad, akkor is ugyanennyire hálás lennék. Egyáltalán nem érzem azt, hogy kimaradnék valamiből, és a férjem sem. Ahelyett, hogy az életünkre nézve azon morfondíroznánk, hogy mink nincs, inkább arra összpontosítunk, hogy mink van. Mind a ketten borzasztóan hálásak vagyunk a családért, amellyel Isten megáldott bennünket.
Az egyik lecke, amelyet az ehhez hasonló élményeken keresztül próbálok megtanítani a lányaimnak az az, hogy a szavaink számítanak. Minden egyes nap dönthetünk. A szánkat elhagyhatják olyan szavak, melyek felépítenek másokat, és olyanok is, melyek pusztítanak. A régi angol mondás, mely szerint „a bot és a kő megtörheti a testem, de a szavak leperegnek rólam” egyáltalán nem igaz.
A szavak igenis képesek bántani.
Szívek, álmok és kapcsolatok törtek össze az akár akarattal, akár akaratlanul kimondott sértő szavak miatt. És ez nem csak azokra a szavakra igaz, melyeket másoknak mondunk, hanem azokra is, melyekkel magunkat illetjük.
Ezt jól tudom, hiszen én is folyton harcolok életemnek ezen a területén. Olyan dolgokat mondok magamnak, melyeket még álmomban sem mondanék másoknak.
Felismerni nem csupán azoknak a szavaknak a hatalmát, melyeket másoknak mondunk, hanem azoknak is, melyekkel magunkat illetjük, része annak a harcnak, melyben Isten igazságának segítségével megtanuljuk legyőzni a félelmeinket.
Ahogyan a bennünk ébredő félelmet és aggodalmat rabul ejtjük, úgy kell engednünk, hogy múltbéli szavaink a múlttal együtt elenyésszenek. Öleljük magunkhoz Isten igazságát és fogadjuk el az Ő kegyelmét minden egyes reggel, ahogy nézzük a napfelkeltét!
„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” Jeremiás siralmai 3:22-23
Amilyen állandósággal a nap felkel, úgy összpontosítson elménk is az igazságra és szánk a megvallásra. A régi gondolkodásmód már elmúlt, nem vagyunk többé olyan nők, akik múltbéli gondolataik, letűnt szégyenük vagy fájdalmas emlékeik rabjai. Mi Igeversekből építünk sáncot, hogy visszaverjük azokat a hazugságokat, melyekkel mások támadtak minket, vagy amelyekkel mi magunk bombáztuk magunkat.
Olyan nők vagyunk, akik felismerjük a saját szavaink erejét, éppen ezért bölcsen fogjuk használni őket.
Mi meghoztuk azt a döntést, hogy az élet szavait szóljuk a gyermekeinknek, a férjünknek, a barátainknak, a szüleinknek… és persze magunknak is.
Szeressétek nagyon Istent!
Angela
Beszéljük meg!: Milyen módon változtatta meg ez a tanulmány azt, ahogyan másokkal beszélsz, vagy azt, amit magadról mondasz?
Fordította: Szabó Anna
