Adventi kalendárium 2020. – December 10.
Címke: engedelmesség
Szeretet: a tanítványság útja
Néhány évvel ezelőtt az egyik főiskolai mentorom felvette velem a kapcsolatot, miután hosszú ideig nem is hallottunk egymásról. Egyetemistaként nagyon közel álltunk egymáshoz, de aztán az élet közbeszólt. Elköltöztem, férjhez mentem, családot alapítottam, majd mivel közel egy évtizedig másik államban éltem – a karácsonyi üdvözlőlapokon és alkalmankénti email váltáson kívül – nem tartottuk egymással a kapcsolatot. Néhány évenként megbeszéltük életünk nagy történéseit és ilyenkor mindig úgy éreztem, elmerülök a bölcsességében.
Egy nap, az egyik ilyen beszélgetésünk után, emailt kaptam tőle, amiben ezek az életet adó szavak álltak: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy az életedet éled.” A szememet elöntötték a könnyek, majd végigcsorogtak az arcomon, mert ezek a szavak magukban hordozták mentorom szeretetét és életet leheltek belém.
Iránymutatására, tanítására és mind időbeli, mint anyagi áldozatára úgy tekintett egykori tanárom, mint a szeretetteljes befektetésre az életembe. Az Úr iránt és irántam érzett szeretete miatt ennyi év elteltével is az Úrral járok (bár tökéletlenül) és arra vágyom, hogy az életemet az igazság szerint éljem.
Szeretem, Jézus szavait a Nagy Parancsolatban, hogy menjünk el az egész világra és tegyünk tanítványokká másokat: „Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek!” (Máté 28:19-20).
János harmadik levelének negyedik verse rámutat a szépségre, ami a nagy parancsolatnak való engedelmesség következtében vár minket: „Semmi sem szerezhet nagyobb örömöt nekem, mint ha azt hallom, hogy gyermekeim az igazság útját követik.” Micsoda boldogság tudni, hogy a királyságért folytatott munkád jó gyümölcsöt terem! Mély megelégedést ad, ha a ma elvégzett munka és a szeretet, amit megosztunk másokkal, egy nap gyökeret ereszt és hűséggé, igazsággá növekszik.
Hát nem ez a tanítványság útja?
Megismerni Isten szeretetének gazdagságát, tanulni róla és látni „akcióban”, már életünk hajnalán, majd engedni, hogy az életünket valami csodálatossá formálja – aztán egy nap azzá válni, aki megfogja egy hitben fiatalabb társának a kezét és segíti őt eligazodni az élet örömeinek és nehézségeinek tengerében?
Jézus tanítványaiként nekünk is tanítókká kell válnunk – ez egy áldott, életadó elhívás, érdemes arra, hogy teljesen neki szenteljük a figyelmünket.
Évekkel később újra gyakorlom a kapcsolatot, amit egykor a mentorommal folytattam. Egy csésze kávé és nyitott Biblia felett találkozom gyülekezetünk főiskolás lányaival. Beszélgetünk az életről, a bűnről, kapcsolatokról, karrierdöntésekről – mindenféléről! Időnként specifikusan az Írásról elmélkedünk, máskor pedig megosztjuk egymással életünk történéseit. Gyakran úgy jövök el ezekről az alkalmakról, hogy így imádkozom: „Atyám, tartsd őt közel magadhoz! Add, hogy ez az együtt töltött idő ne vesszen kárba! Segítsd őt, hogy meglássa irántad érzett szereteted nagyságát és engedd, hogy örökre megváltoztassa az életét!”
Még nem tekinthetek megelégedéssel Isten gyümölcseinek növekedésére az életükben, de azt tudom, hogy Isten arra hív, hogy ne tartsam meg szeretetét magamnak. „Igen, Isten kezdte el bennetek ezt a jó munkát. S ő folytatni is fogja mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön, és addig a napig tökéletesen be is fogja fejezni — ebben egészen biztos vagyok.” (Filippi 1:6). Már nagyon várom, hogy egy nap majd elküldhessem az emailt, amiben ez áll: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy az életedet éled.”
Eredeti: https://lovegodgreatly.com/love-the-way-of-the-disciple/
Fordította: Szabó Eszter
Korlátlan szeretet
Olvastál már bármit a szeretetnyelvekről vagy próbáltad már kitalálni, milyen módon szeretsz szeretetet kapni? Amikor a férjemmel jegyesoktatáson vettünk részt, tesztet töltöttünk ki, hogy megtudjuk, mi a szeretetnyelvünk. A házasság elmúlt tizennégy éve alapján biztosíthatlak titeket arról, hogy az eredmények nagyon helytállóak voltak, még ha szöges ellentétben álltak is egymással.
Az én szeretetnyelveim az ajándékozás és a dicsérő szavak, míg neki a testi érintés és szívességek. Ő csodálattal figyeli, ahogy életet lehelek a születésnapokba és az ajándékozós ünnepekbe, én pedig álmélkodva dőlök hátra, miközben ő és lányunk állandóan egymást ölelgetik. Számomra egy olyan teendő, mint a mosogatógép kiürítése, egyszerűen egy elvégzendő feladat. A szemét kidobása vagy a konyha kitakarítása munka után számára a szeretet megnyilvánulása.
Úgy tűnik, nyolcéves lányunk fő szeretetnyelve a minőségi idő: folyton elismétli, mennyire szuper, amikor hárman csinálunk valami újat vagy szórakoztatót. Más embereket jól szeretni azt jelenti, hogy nemcsak a szavainkat vetjük latba, hanem a tetteinket is, és csodálatos Istenünk szeretetét utánozzuk, aki tudja, hogyan kell tökéletesen szeretni minket.
Mai verseink János első levelében arra emlékeztetnek, hogy nemcsak a kimondott szavakkal szeretünk, hanem cselekedeteinkkel és az általunk elhitt igazsággal is. János levelének célja, hogy visszavezesse a hívőket a hit alapjaihoz. Számára a középpontban az igazság áll, nem pedig a vélemény, és olvasói figyelmét visszairányítja Jézus legfontosabb parancsolatára: szeressétek Istent és szeressetek másokat.
János „kedves gyermekeiként” szólítja meg hallgatóságát és ezt a kifejezést hét alkalommal használja levelében. Az apostol ezáltal nem lekicsinyelni szeretné őket, hanem szeretetteljesen eleveníti fel Isten országát, ahol az utolsókból lesznek az elsők. A Lukács 10:21-ben Jézus magasztalja a Szent Szellemet, aki elrejti a dolgokat a bölcsek elől és kinyilatkoztatja azokat a kisgyermekek számára. A Márk 10:14-ben Jézus arra ösztönzi tanítványait, hogy engedjék Hozzá a kisgyermekeket, mert övék az Isten országa. János olyan gyengédséggel és igazan ír, akárcsak egy apa a gyermekeinek vagy egy lelkész a gyülekezetének.
Ha átadtuk életünket Krisztusnak, és hisszük, hogy egyedül Ő a világ Megváltója, képesek vagyunk engedelmeskedni Neki. Ahogy hitünkben megerősödünk, az iránta való szeretetünkből fakad a vágyunk, hogy kedvére tegyünk és kövessük parancsait. Amikor felismerjük az irántunk érzett szeretetét, képesek vagyunk törődni hívőtársainkkal és a minket körülvevő világgal és szeretettel viszonyulni feléjük. A Krisztusba vetett hit, a parancsolatai iránti engedelmesség és a mások iránti szeretet mind központi elemei a Krisztussal járásunknak. Ebben akkor nyerünk majd bizonyosságot, ha egyre közelebb kerülünk Hozzá, és folyamatosan átadjuk Neki életünket és szívünket.
Abból tudják, hogy keresztények vagyunk, hogy szeretünk. Olyan szeretettel szeretünk, amelyet nem korlátoznak a szeretetnyelvek vagy a személyiségtesztek, hanem a Jézussal szorosan kapcsolatban álló szív túlcsordulásából fakad. Amikor hitünket Isten iránti engedelmességünk révén gyakoroljuk, az eredmény a szeretet. Szeretünk, mert Ő szeretett minket először, és amikor Isten példáját követjük, akkor másokat is jól tudunk szeretni, ezáltal mélyebb kapcsolatra hívva őket azzal, Aki már akkor szeretett minket, amikor még nem voltunk mások, mint szeretetlen roncsok.
Forrás: https://lovegodgreatly.com/unlimited-love/
Fordította: Szaniszló Tünde
Engedelmes szeretet
Egyszer régen lázadó voltam.
Keményfejű.
Engedetlen.
Miután Isten megajándékozott a megváltással, az első dolog, amit elkezdett átalakítani bennem a lázadó természetem volt. Ez volt aztán az Istennek való feladat! Többévnyi szándékos engedetlenség után Isten kegyelméből elköteleztem magam arra, hogy engedelmes leszek Neki, és Őt fogom szolgálni.
A megváltás után a hívő ember élete új irányt vesz és Isten felé tart. Az Istennek való engedelmesség a megújult, szent élet ismertetőjele.
Az engedelmességünk megmutatja az embereknek, hogy kihez ragaszkodunk. Amikor Istent választjuk saját, önző kívánságaink helyett, megmutatjuk, hogy Őt mindennél – még önmagunknál is – jobban szeretjük.
„Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében.” (1 János 2:3–4)
Új hívőként komolyan elköteleztem magam, hogy engedelmeskedni fogok Istennek; szenvedélyemmé, sőt, küldetésemmé vált. Ugyanakkor lassan kezdtem úgy kezelni az engedelmességet, mint olyasvalamit, amivel elnyerhetem Isten jóváhagyását és tetszését.
Ha rosszul bántam egy munkatársammal vagy rosszallóan beszéltem valakiről, rettenetes bűntudat kezdett gyötörni. Azonnal arra gondoltam, hogy el fogom veszíteni Isten szeretetét. A szeretetből történő engedelmesség átadta helyét a félelemből és a törvényeskedő kötelességtudatból fakadó szolgálatnak.
„Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki – ez pedig egyáltalán nem nehéz!” (1 János 5:3)
Fontos, hogy odafigyeljünk a szavak sorrendjére az 5. részben. Először Isten szeretete jelenik meg, a mi engedelmességünk csak utána következik.
A hit és a szeretet nem a mi engedelmességünk eredménye. Az Efézus 2:8–9 szerint a hitünk ajándék Istentől, az 1 János 4:19 szerint pedig az egyetlen oka annak, hogy mi szeretjük Istent az, hogy Ő előbb szeretett minket.
Éppen ezért a mi engedelmességünk elvileg minden esetben a következménye Isten irántunk való szeretetének, nem pedig egy ügylet, melynek során elnyerhetjük azt.
Ne értsetek félre. Az Isten Igéje és parancsai iránti engedelmesség elképesztően fontos. Hívőkkénk arra kaptunk elhívást, hogy az életünknek Isten Igéje legyen a biztos alapja. Bölcsességért, tudásért és békességért a Bibliára támaszkodunk. Az Ige a mi biztonságunk forrása és identitásunk záloga.
Ha igazán szeretjük Istent, keressük a lehetőséget, hogy megismerjük Őt és az Ő Igéjét, és hogy megtartsuk parancsait. Ha a hitünk őszinte, akkor engedelmesség lesz a gyümölcse.
De mi történik, ha csalódást okozunk Istennek?
Szerencsére Isten az első perctől kezdve tudja, hogy lesznek mulasztásaink, ezért küldte el nekünk a fiát, Jézust. Jézus megtette azt, amire mi képtelenek voltunk: tökéletesen és teljesen engedelmeskedett Istennek, még a kereszten is.
Mivel Jézus a hívőkben él, ezért Isten úgy lát minket, ahogy Jézust: tökéletesen igaznak, szentnek, szeretett gyermekének. Emiatt szabadon szolgálhatjuk Őt, és teljes szívünkből önfeledten engedelmeskedhetünk Istennek, tudva, hogy Ő mindig szeret minket, bármi történjen is.
„Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt.” (1 János 2:5-6)
Amikor engedetlenek vagyunk Istennel és az Ő Igéjével szemben, vakmerően, szégyenérzet nélkül futhatunk Istenhez, és kegyelmi trónja elé vethetjük magunkat őszintén megvallva, hogy mennyit küzdünk az engedetlenséggel. Őszintén és alázattal kiönthetjük neki a szívünket, majd megbánásunk és bűnvallásunk után bízhatunk Benne. Ezután ismét elkezdhetjük Őt követni, tudva, hogy szeret minket, tudva, hogy már elárasztott bennünket kegyelmével és bocsánatával, és tudva, hogy megbocsátott, megújított és helyreállított.
Ahogy egyre érettebb kereszténnyé váltam és felismertem, hogy Isten szeretete felmérhetetlen és kimeríthetetlen, hogy ugyanúgy szeret még akkor is, ha nem engedelmeskedek Neki, az egész gondolkodásom megváltozott. Ez a könyörületes szeretet arra késztet, hogy újra úgy döntsek, Őt követem, Őt szolgálom és Neki engedelmeskedem, akkor is, ha tudom, nem muszáj így tennem. Az Isten iránti engedelmességem az, amivel dicsőítem Őt az Ő hatalmas szeretetéért.
Amikor elbukunk, ne felejtsük el, hogy a megváltásunknak sosem a viselkedésünk vagy az engedelmességünk az alapja, hogy kivételes pozíciónk Istennél stabil és változhatatlan, és hogy Isten szeretetének teljessége a miénk, és Ő gyönyörködik bennünk.
Nem szabad megfeledkeznünk az Ő szeretetéről. Kövessük Őt engedelmesen újra, meg újra, meg újra!
Életed melyik területén kellene együttműködnöd a Szent Szellemmel, hogy fegyelmezettebb és engedelmesebb legyél Istennek? Hogyan imádkozhatunk érted?
Kegyelem és békesség nektek,
Forrás: https://lovegodgreatly.com/obedient-love/
Fordította: Pfaff Mária
Bevezetés a János 1, 2, 3 levele – Ismerd meg a szeretetet tanulmányba
„Szeressétek egymást!”
János apostol leveleiben tizenháromszor szólítja fel olvasóit arra, hogy szeressék egymást. Kifejti, hogy ez miért is olyan fontos: ez jelzi a világ számára Jézusba vetett hitünket, így tudunk engedelmeskedni Istennek és ez hoz örömet másoknak és nekünk is.
Ezt a három levelet csaknem kétezer évvel ezelőtt írta valaki, aki együtt járt, beszélt, nevetett és sírt Jézussal. János üzenete ma is időszerű, mert arra tanít, hogy úgy éljünk, ahogyan Jézus élt, úgy szeressünk, ahogyan Jézus szeretett és arra, hogyan válhat teljessé az örömünk Őbenne.
Széles körben elfogadott a nézet, miszerint János 1., 2. és 3. levelét János apostol, a szeretett tanítvány írta, aki egyben János evangéliumának és a Jelenések könyvének is a szerzője. Pál és Péter mártírhalála után, körülbelül Kr.u. 67-ben, János Efézusba költözött, és ott írta meg a leveleit. A tudósok az evangélium és a levelek születését Jeruzsálem Kr. u. 70-ben történő lerombolása utánra és Kr.u. 95. előttre datálják, amikor is János száműzetésbe vonult Pátmosz szigetére.
Bár más szándékkal, más közönségnek íródtak, János három rövid levele ugyanazt a témát dolgozza fel: egymás szeretetét. János először Jézus Krisztus egyszerre teljesen isteni és teljesen emberi mivoltát elemzi, valamint azt az egységet, amelyet a hívők élvezhetnek, ha osztoznak Krisztus szeretetében. Másodszor arra bátorít, hogy maradjunk hűségesek a Krisztus személyéről szóló igazsághoz és ahhoz, amit értünk tett. Harmadszor arra emlékeztet, hogy Krisztust tartsuk a szívünk, az elménk és a küldetésünk középpontjában.
Ez a három levél arra bátorít minket, hogy kövessük Isten parancsolatait és maradjunk meg Benne. János beavat minket abba, hogy milyen mély kapcsolat van a szeretet és az engedelmesség között, hiszen a mi Isten iránt érzett szeretetünk semmit sem ér az Ő irántunk érzett szeretete nélkül. „Isten előbb szeretett bennünket, ezért tudunk mi is másokat szeretni” (1 János 4:19). Miközben azt kutatjuk, hogy életünkkel hogyan szerethetnénk nagyon Istent, tanulmányozzuk János szavait, melyek éppen ebben nyújtanak iránymutatást és bátorítást.
Ne félj
Az Úr ezt mondta Pálnak egy éjszakai látomásban: „Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el, mert én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” – Apostolok cselekedetei 18:9–10
Az Úr Igéje hihetetlen erővel bír. A Szentírásnak ugyanazt a szakaszát különböző időszakokban olvashatom, és mindig valami újat tanulok. Az Úr más formában is beszél hozzánk, és kézbesítési módozatokban legtöbbször kreatív: más emberek segítségét veszi igénybe a feladat végrehajtásához.
Én jelenleg az újjápítés időszakában vagyok.
Azt mondták, hogy átlagosan két évig tart, míg egy válás után úgy érezzük, hogy a dolgok visszatértek a normális kerékvágásba. Habár többé nem igazán tudom, mit jelent a „normális”, de azt elmondhatom, hogy ennek a posztnak a megírásakor, azaz húsz hónappal a válás után, ismét kezdek szilárd talajt érezni a lábam alatt, és újra merek álmodni.
Bevallom, küszködtem, hogy az új helyzetem elfogadjam. Ez nem az a történet, amelyet valaha elképzeltem magamnak. Nem hiszem, hogy bárki, aki az esküvője napján az Úr elé áll, azon gondolkodna, hogy az örökre szóló házasságának egyszer csak vége szakad. Az enyém mégis véget ért. Azonban Isten számára ez nem volt meglepetés. Ez az én történetem most, de Isten benne van. Ő úgy munkálkodik, hogy mindenből valami jó származzon és az Ő dicsőségét szolgálja.
A félelem igazi bénító erő: félelem a változástól, félelem a jövőtől, félelem a kudarctól, félelem az emberektől.
Amikor a házasságom véget ért, azt gondoltam, az életemnek is vége. Kezdtem azt hinni, hogy már semmihez sem tudok érdemben hozzájárulni, és a kicsinyke hangom, ami még maradt, és amivel még bátoríthatnék másokat, többé már nem számít. Ki vagyok én? Mim van, amit adhatnék?
Az Úr azonban küldött segítséget, méghozzá olyan emberek formájában, akiket külön erre az időszakra választott ki.
Az elmúlt két év során az Úr különleges hölgyeket használt, hogy bátorítson és erőt adjon. Néhányukat csak nemrég ismertem meg, és egészen biztosan Isten alakította így a dolgokat. Egyszerűen hihetetlen: ezeket a kapcsolatokat magamtól sem megálmodni, sem létrehozni nem tudtam volna. Igazán észbontó! Az Isten iránti engedelmességükön keresztül abban, ahogy utánam nyúltak, bátorítottak, erősítettek, és hittek bennem, nagyban hozzájárultak, hogy ebben az időszakban ismét talpra tudjak álljak.
Isten folyamatosan használta az Ő Igéjét, hogy vezessen, különösen Pál apostol szavait az Apostolok cselekedetei 18:9–10-ben: „Ne félj; menj, és tedd, amire elhívtalak, mert sok emberem van ebben a városban.” Áldott vagyok, hogy személyesen megismerhettem néhány szuper különleges embert, akiket az Úr választott ki mellém pontosan erre az időszakra.
Nekem természetemnél fogva adottságom van arra, hogy összehozzam az embereket. Az egyedi tulajdonságok, amelyeket önmagunkban és másokban látunk a Teremtőnk visszatükröződései, mert az Ő képmására lettünk teremtve. Tudom, mennyire szeretek összehozni embereket, akiknek erre van szükségük, tehát mennyivel nagyobb örömét lelheti Isten abban, ha ugyanezt teheti? A szívem repes az Apostolok cselekedetei 18:10-ben olvasva, hogy „…én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” Ez az! Az Úr kiválóan össze tudja hozni az embereket, és ennek a világnak minden szegletében vannak hívei.
Amikor azon kaptam magam, hogy úgy érzem, az amerikai Montana államban élek a semmi közepén, és hogy itt soha senki sem fog rám találni, az Úr hűségesnek mutatkozott, és embereket küldött hozzám, hogy emlékeztessen: látnak, szeretnek és van célom.
Mitől kellene tehát félnem? Mitől kellene neked félned?
Megrémülhetünk ugyan, de mégis lehetünk bátrak. Amint elengedjük a félelmet és teljesen az Úrban bízunk, helyet készítünk az Ő számára, hogy a leghatékonyabban munkálkodjon bennünk. Ő fog mindenen keresztülvinni, amire elhívott bennünket.
Ő a mi védelmezőnk.
Amikor az előttünk álló út aggodalommal tölt el, Ő arra bátorít, hogy ne féljünk.
Van egy ellenségünk, aki el akar hallgattatni bennünket, hiszen a történeteink olyanok, mint a megszentelt föld. Lehet, hogy pont a te bizonyságtételed indítja majd el a megújulást azok életében, akik tanúi Isten kegyelmi munkájának az életedben.
Mindannyian egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy Krisztussal együttműködve erősítsünk és felemeljünk másokat. Én részese lettem ennek az ajándéknak, és szeretném, ha ezt mások is megtapasztalnák. Ezt azonban nem lehet csendben megvalósítani. Hallassuk a hangunkat! Legyünk olyan emberek, akikre számíthat Isten, akik nem félnek befogadni, szeretni és bátorítani másokat.
Lehet, hogy éppen te vagy az a személy, akiért valaki éppen imádkozik, hogy ma megjelenjen az életében.
Forrás: https://lovegodgreatly.com/do-not-be-afraid/
Fordította: Barabás Mónika
Helyesen szenvedni
Milyen gyakran döbbensz meg, ha a megpróbáltatások és hányattatások közepette ismét pofon csapva találod magad?
A Biblia szerint minden hívőnek át kell vészelnie megpróbáltatásokat és szenvednie kell (1 Péter 4:12–13). Ám amikor ez velünk történik, gyakran megkérdőjelezzük az okát. Vergődünk és küzdünk, hogy megszabaduljunk, miközben az is nehézséget okoz, hogy egyáltalán meglássuk az egész középpontjában Istent.
Az Apostolok cselekedeteinek 16. fejezetében bepillantást nyerhetünk abba, miként vezeti Pált Isten a tűzbe, hogy embereket mentsen ki onnan általa. A 6–8. versek elmondása szerint a Szent Szellem akadályt állított, és bezárta az ajtót Pál azon törekvése előtt, hogy Efézusba menjen tanítani. Ehelyett inkább Filippibe vezette őt.
Isten szándékosan küldi az Ő gyermekeit olyan helyekre, ahol az evangélium még nem terjedt el. Ő isteni mivoltából fakadóan küld minket a megfelelő helyre a megfelelő időben azért, hogy megmentsük az elveszetteket.
Filippiben Pál nagy sikereket ért el. Isten a thiathira-i Lídiához vezette el őt, aki nem csupán az első feljegyzett európai keresztény, hanem ő az, aki házában otthont adott az első filippi gyülekezetnek (ApCsel 16:13–15, 40).
Milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!
Ezután Pál egy ördögtől megszállott szolgálólány útjába került. A Szent Szellem által benne munkálkodó erő segítségével Pál azonnal megszabadította a lányt minden ördögi köteléktől és támadástól (ApCsel 16:16–18).
Ismét milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!
Eddig jól látható, miért is vezette Isten Filippibe Pált: hogy elhintse az egyház magvait és megszabadítsa az ördögtől megszállottakat. Mindezek által jelentős tettekkel gyarapodott Isten országa.
Azonban épp amikor Isten dicsősége és munkája nyilvánvaló, akkor kell ébernek lennünk és felkészülnünk a közelgő ellentámadásra (1 Péter 5:8). Pált és Szilászt letartóztatták, súlyosan megverték és börtönbe vetették, mert engedelmesen követték Isten útmutatását és hallgattak hívó szavára.
Miért olyan nehéz számunkra, hogy Pál letartóztatását, megveretését és bebörtönözését bámulatos teljesítményként tartsuk számon?
Szerintem azért, mert amikor engedelmesek vagyunk, és Isten nevében jót cselekszünk, elvárjuk, hogy annak fejében Isten megjutalmazzon minket, és tettünkért cserébe Ő is tegyen majd értünk valami jót. Sajnos ez azonban nem biblikus.
Az igazság az, hogy Isten gyermekeinek Jézushoz hasonlóan szenvedéssel és meghurcoltatással kell szembenézniük (Filippi 1:29, Máté 16:24, 2 Timóteus 1:8–9). Azt nem tudjuk befolyásolni, hogy szenvedünk-e majd a jövőben, azt viszont megválaszthatjuk, hogy hogyan nézünk vele szembe.
Vizsgáljuk meg, hogyan is viselte Pál és Szilász az őket ért szenvedéseket.
A 25. vers szerint Pál és Szilász imádkoztak és himnuszokkal dicsőítették Istent, miközben a többi rab hallgatta őket. Milyen lenyűgöző! Még a szenvedéseik és meghurcoltatásaik közepette is annyira be voltak telve Istennel, hogy Ő volt az egyetlen, amivel túlcsordult a szívük.
Mivel Pál és Szilász szenvedésre adott válasza Istenre mutatott, ezért mindazok a szenvedők, akik figyelték őket, szintén Őrá néztek.
Mi, hívők, bízhatunk abban, hogy Isten mind a legjobb, mind pedig a legrosszabb körülményeink felett úr. Az irányítás még akkor is Isten kezében van, ha az események nem úgy alakulnak, ahogy mi elterveztük. Ő képes rá, hogy bármin és bárkin keresztül véghez vigye tervét (Jób 42:2, Példabeszédek 16:9, Példabeszédek 19:21, Máté 19:26).
Isten természetfeletti földrengést támasztott, mely megnyitotta a cellák ajtaját és letörte a rabok láncait.
Itt van hát a bámulatos és csodás szabadítás, melyre vártunk! Mi azt feltételezzük, hogy Isten azért támasztotta a földrengést, hogy megszabadítsa Pált és Szilászt, mintegy jutalomként minden addigi szenvedésükért.
De nem! Pál és Szilász nem menekült vagy futott el. Jézus Krisztus iránti szeretetük arra indította őket, hogy maradjanak, és áldozzák fel fizikai szabadságukat a börtönőr lelki szabadságáért.
Az emberek hatalmas és áldozatos szeretetünkről fognak felismerni minket, keresztényeket (János 13:34–35). Pál és Szilász annyira elteltek Istennel, hogy folytatták annak a hirdetését, amivel csordultig volt a szívük: ez pedig Jézus Krisztus evangéliuma, a földrengés után ugyanis Pál megosztotta az örömhírt a börtönőrrel és annak családjával is.
Az Istennel kötött béke egész egyszerűen csakis Krisztusban található meg kegyelem és hit által.
Isten céltudatosan vezette, valamint utasította Pált és a tanítványokat, hogy eltűrjék az igazságtalan bebörtönzést és súlyos ütlegelést, hogy ezáltal a börtönőr és családja részesülhessenek a megváltásban.
Ismét milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!
Szenvedéseink idején könnyen válhatunk énközpontúvá és elmulaszthatjuk észrevenni azt, amit Isten tesz körülöttünk. Fogják-e hallani a „rabok” környezetünkben Istent dicsőítő és áldó énekeinket, vagy körülményeink miatti nyafogásunk és panaszkodásunk fog csupán eljutni hozzájuk?
Amikor Isten menekülést kínál szenvedéseinkből, fogjuk-e vállalni az áldozatot, hogy maradjunk és folytassuk Isten igéjének hirdetését azok számára, akik megragadtak szenvedéseikben és szükségük van Jézusra?
Igyekszünk-e majd eléggé, hogy szívünket annyira megtöltsük Istennel és szeretettel, hogy a megpróbáltatások idején semmi más, csak az Isten iránti szeretet törjön elő belőle?
Sokszor csúnyán alábecsüljük mások megszólításához való erőnket és képességeinket, de leginkább szenvedéseink közepette teszünk így. Ám amikor Istenért helyesen szenvedünk, abban a kiváltságban lehet részünk, hogy képesek legyünk megmutatni a többi embernek, mi egy olyan Istent szolgálunk, akiért megéri vállalni a szenvedéseket. Ha Istenért helyesen szenvedünk, felfedhetjük mások előtt Jézusba vetett reményünket, és ez talán arra késztet majd másokat is, hogy ők is ehhez a reménységhez forduljanak.
Te milyen körülmények közepette próbálsz meg helyesen küzdeni Istenért? Hogyan imádkozhatunk érted?
Béke és kegyelem legyen veletek,
Forrás: https://lovegodgreatly.com/suffering-well/
Fordította: Deézsi Kata
Isten parancsainak alkalmazása
Ma a Bibliatanulmányozás alkalmazási stádiumába ássuk mélyebbre magunkat, és közelebbről is megvizsgáljuk az alapelveket: azok mibenlétét és célját.
Mi az alapelv?
Az alapelv egy alapvető igazság. Egy olyan törvényszerűség, amelyet követnünk kell, vagy egy olyan alaptétel, amely befolyásolja a hitünket. A Szentírásban található alapelvek Istentől származnak: ezek azok a parancsolatok, amelyeknek életünk során engedelmeskednünk kell.
Isten alapelveinek és parancsolatainak célja:
Isten parancsolatai nem önkényesek, hanem mind szándékolt céllal bírnak. Isten nem azért fektette le ezeket az alapelveket, hogy megfosszon minket a mókától; sőt, pont ellenkezőleg, Isten minden törvénye a mi javunkat és az Ő dicsőségét szolgálja. Habár nem mindig egyszerű követni őket, mégis megelégedettséget, békességet és örömöt eredményeznek.
Lássuk csak Isten törvényének néhány alkalmazását, és pár olyan kérdést, amelyet a tanulmányozás során feltehetünk.
Isten parancsai figyelmeztetnek minket a veszélyre. Amikor a Bibliában egy alapelvvel találjuk szembe magunkat, fel kell tennünk magunknak a kérdést: mire figyelmeztet ez a parancsolat? Hogyan eredményezhet az engedelmesség biztonságot?
Vegyük például a Jakab 1:19–20-at!
„Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, és jól gondolja meg, mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú, mert az ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait.”
Ezekben az igeversekben számos alapelvet láthatunk. Most, csupán a példa kedvéért, emeljünk ki egyet. Legyen ez az alábbi: „ne legyen hirtelen haragú”. Milyen veszélyeket rejt a meg nem fékezett indulat? Szerintem, ha fel szeretnénk sorolni a harag által okozott veszélyeket, akkor a végén egész hosszú listánk lenne.
Illetve hogyan befolyásolhatja az Istennel való kapcsolatomat az, ha engedelmeskedek (vagy éppen nem engedelmeskedek) ennek a parancsnak?
Ez az adott igeszakasz arra hívja fel a figyelmünket, hogy „az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát” [Új fordítású Biblia].
Isten parancsai rámutatnak a bűneinkre. Ahogy azt a Róma 3:23 olyan szépen kifejti, egyikünk sem tud megfelelni Isten tökéletes törvényének, és ez a tökéletes törvény az, ami rávilágít a kudarcainkra.
De térjünk csak vissza a Jakab 1:19-re! Hogyan mutat rá ez az igevers („ne legyen hirtelen haragú”) a mi bűneinkre?
Ezt a kérdést ugyan kellemetlenül eshet feltenni magunknak, azonban mégis fontos. Csak akkor tudjuk belátni a változás szükségességét és annak a fontosságát, hogy segítséget kérjünk (mivel egyedül nem vagyunk képesek rá), ha szembesülünk hiányosságainkkal.
Isten parancsai Jézushoz vezetnek minket. Ez Isten parancsolatainak egy csodálatos része: mindig Jézusra mutatnak. Jézus minden parancsolatot megtartott értünk.
Ahogy tovább elmélkedünk a Jakab 1:19-en, felmerül a kérdés, hogy Jézus hogyan tartotta be ezt a parancsolatot? Jézus hogyan kezelte a haragot? Milyen hatással van Jézus élete, halála és feltámadása a bűneinkre?
- Jézus élete nem csupán egy követendő példa, hanem Őbenne ajándékba kaptuk az Ő igazságosságát is.
- Jézus halála által minden bűnünkre bocsánatot nyertünk. Nem kell tehát bűntudattól szenvednünk, hiszen Jézus ezt már mind magára vette: örökre megszabadultunk a kárhozattól.
- Jézus feltámadása által pedig erőt kaptunk ahhoz, hogy a bűn fölé kerekedjünk. Ez az, aminek köszönhetően minden egyes nap egy új kezdet, és aminek hála ellenállhatunk a bűnnek, és növekedhetünk a kegyelemben. Ez az, ami miatt, ha el is bukunk, mégis fel tudunk állni és jobbá tudunk válni.
Isten parancsai vezetnek az életben. Isten parancsai rámutatnak arra, hogy jobban is lehet élni. Isten az alapelvek és parancsolatok által tanít arra, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy megdicsőítsük Őt és egy gyümölcsöző, hűséges életet éljünk. Fel kell tennünk a kérdést: hogyan kellene élnem?
Ha a Jakab 1:19 példájánál maradunk, a kérdés akár így is hangozhat: hogyan uralkodhatok a haragom felett? Ha „gyors vagyok a hallásra” és „késedelmes a szólásra”, akkor az milyen hatással van a haragra? [Új fordítású Biblia alapján]
Habár nem mindig szeretjük a szabályokat és néha nehezünkre esik meglátni bennük a jót, néha segíthet, ha megpróbáljuk megérteni Isten törvényeinek célját. Ő egy jóságos Isten; a parancsolatai jók és a javunkra válnak.
Jézusra nézve,
Forrás: https://lovegodgreatly.com/applying-gods-commands/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Vasadi Dubován Judith
Közelebb Istenhez – 4. heti memoriter és kihívás
4. heti kihívás:
Hogyan jellemzi az efézusi levélben található Isten páncéljáról szóló metafora Isten Igéjét? Hogyan használhatod ezen a héten Isten Igéjét fegyverként – nem arra, hogy megsebezz vele másokat, hanem hogy legyőzd az ellenséget?
Szentségre törekedve
„Minden jó cselekedetre alkalmas…” – 2 Timótheus 2:21
Elérkeztünk a Józsué-tanulmány utolsó napjához. Ebben a szakaszban Józsuénak a néphez intézett utolsó beszédét olvashatjuk. Arra inti a népet, hogy hagyják el a bálványimádást, és kéri őket, hogy inkább Istent szolgálják. Emlékezteti őket, hogy ahhoz, hogy szolgálni tudják az Urat, szentnek kell lenniük.
Mit is jelent ez? Ha nem mondanak le a bálványokról, amelyeket korábban imádtak, nem szolgálhatnak. A népnek tehát döntenie kellett amellett, hogy Istent fogják szolgálni, nem azért, mert nem volt más választásuk, hanem mert ezt akarták tenni.
Az emberek titokban hamis isteneket imádtak, ráadásul néhányan még az egyiptomi isteneket is megtartották. Izráel történetéből láthatjuk, mennyire könnyen megígérték, hogy engedelmeskedni fognak Istennek, de amikor valóban engedelmeskedni kellett volna, újra és újra megszegték, amit ígértek.
Isten nekik ajándékozta azt a földet, amit még az előző generációnak ígért. Ő betartotta mindazt, amit ígért, most viszont az izráelitákon volt a sor, hogy döntsenek. Istent fogják szolgálni, vagy a bálványokat? Egyszerre mindkettő nem megy. Nem részesülhetnek Isten áldásából addig, amíg mást isteneket imádnak.
Velünk sincs ez másképp.
Nem várhatjuk, hogy megkapjuk Isten áldását, ha nem törekszünk szentségre. Isten használni akar. Minden gyermeke számára van terve, célja, helye. De ha hasznosak akarunk lenni Isten királysága számára, engedelmeskednünk kell Neki, és istenfélő életet kell élnünk.
Egy jól felszerelt háztartásban nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és agyagból készültek is. Némelyeket tiszteletreméltó dolgokra használtak, másokat alantas célokra. Ezért ha valaki megtisztítja magát a közönséges dolgoktól, olyan edény lehet, amit tiszteletreméltó célokra használnak, szent lesz, hasznos, a ház ura számára elkülönített, minden jó cselekedetre alkalmas. – 2 Timótheus 2:20-21
Isten gyermekei vagyunk, kiválasztottak, szeretettek. Isten óriási árat fizetett az életünkért. És akiket Isten megváltott, azoknak késznek kell lenniük istenfélő, szent életet élni.
Az a kérdés, hogy készek vagyunk-e olyan edények lenni, amelyek dicsőséget és tiszteletet hoznak Istennek, vagy inkább közönségesek? Mit válaszolunk annak az Istennek, aki használni akar a királysága építésében, és hogy továbbadjuk másoknak a megváltásról szóló örömhírt?
„Egy tiszteletreméltó, hasznos edény-ember nem keveredik bele a népszerű világi dolgokba, de még a ’vallásos’ dolgokba sem. Szentnek kell maradnia, ami azt jelenti, hogy távol tartja magát mindattól, ami bemocskolná.” – Warren Wiersbe: Légy hűséges
Ahogy most Józsué könyve végéhez értünk, kötelezzük el magunkat amellett, hogy Istent, és egyedül csak Istent szolgáljuk. Vizsgáljuk meg, vannak-e bálványok az életünkben, amik elfoglalják Isten helyét. Ő az életünkben a legfontosabb? Vagy győz felettünk a bűn, és eltántorít a versenytől?
Isten akarata az életedre az, hogy egyre inkább Jézushoz váljunk hasonlóvá (Róma 8:29). A szent Isten ismerete meg kell, hogy határozza, hogyan éljük az életünket.
Megelégedve az Ő szolgálatában,
Edurne
Forrás: https://lovegodgreatly.com/pursuing-holiness/
Fordította: Greizer Zsófia