Szeretet: a tanítványság útja

Néhány évvel ezelőtt az egyik főiskolai mentorom felvette velem a kapcsolatot, miután hosszú ideig nem is hallottunk egymásról. Egyetemistaként nagyon közel álltunk egymáshoz, de aztán az élet közbeszólt. Elköltöztem, férjhez mentem, családot alapítottam, majd mivel közel egy évtizedig másik államban éltem – a karácsonyi üdvözlőlapokon és alkalmankénti email váltáson kívül – nem tartottuk egymással a kapcsolatot. Néhány évenként megbeszéltük életünk nagy történéseit és ilyenkor mindig úgy éreztem, elmerülök a bölcsességében.

Egy nap, az egyik ilyen beszélgetésünk után, emailt kaptam tőle, amiben ezek az életet adó szavak álltak: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy az életedet éled.” A szememet elöntötték a könnyek, majd végigcsorogtak az arcomon, mert ezek a szavak magukban hordozták mentorom szeretetét és életet leheltek belém.

Iránymutatására, tanítására és mind időbeli, mint anyagi áldozatára úgy tekintett egykori tanárom, mint a szeretetteljes befektetésre az életembe. Az Úr iránt és irántam érzett szeretete miatt ennyi év elteltével is az Úrral járok (bár tökéletlenül) és arra vágyom, hogy az életemet az igazság szerint éljem.

Szeretem, Jézus szavait a Nagy Parancsolatban, hogy menjünk el az egész világra és tegyünk tanítványokká másokat: „Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek!” (Máté 28:19-20).

János harmadik levelének negyedik verse rámutat a szépségre, ami a nagy parancsolatnak való engedelmesség következtében vár minket: „Semmi sem szerezhet nagyobb örömöt nekem, mint ha azt hallom, hogy gyermekeim az igazság útját követik.” Micsoda boldogság tudni, hogy a királyságért folytatott munkád jó gyümölcsöt terem! Mély megelégedést ad, ha a ma elvégzett munka és a szeretet, amit megosztunk másokkal, egy nap gyökeret ereszt és hűséggé, igazsággá növekszik.

Hát nem ez a tanítványság útja?

Megismerni Isten szeretetének gazdagságát, tanulni róla és látni „akcióban”, már életünk hajnalán, majd engedni, hogy az életünket valami csodálatossá formálja – aztán egy nap azzá válni, aki megfogja egy hitben fiatalabb társának a kezét és segíti őt eligazodni az élet örömeinek és nehézségeinek tengerében?

Jézus tanítványaiként nekünk is tanítókká kell válnunk – ez egy áldott, életadó elhívás, érdemes arra, hogy teljesen neki szenteljük a figyelmünket.

Évekkel később újra gyakorlom a kapcsolatot, amit egykor a mentorommal folytattam. Egy csésze kávé és nyitott Biblia felett találkozom gyülekezetünk főiskolás lányaival. Beszélgetünk az életről, a bűnről, kapcsolatokról, karrierdöntésekről – mindenféléről! Időnként specifikusan az Írásról elmélkedünk, máskor pedig megosztjuk egymással életünk történéseit. Gyakran úgy jövök el ezekről az alkalmakról, hogy így imádkozom: „Atyám, tartsd őt közel magadhoz! Add, hogy ez az együtt töltött idő ne vesszen kárba! Segítsd őt, hogy meglássa irántad érzett szereteted nagyságát és engedd, hogy örökre megváltoztassa az életét!”

Még nem tekinthetek megelégedéssel Isten gyümölcseinek növekedésére az életükben, de azt tudom, hogy Isten arra hív, hogy ne tartsam meg szeretetét magamnak. „Igen, Isten kezdte el bennetek ezt a jó munkát. S ő folytatni is fogja mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön, és addig a napig tökéletesen be is fogja fejezni — ebben egészen biztos vagyok.” (Filippi 1:6). Már nagyon várom, hogy egy nap majd elküldhessem az emailt, amiben ez áll: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy az életedet éled.”

Eredeti: https://lovegodgreatly.com/love-the-way-of-the-disciple/

Fordította: Szabó Eszter

Legyen bátorságod

A vitatkozás annyira elvadult, hogy a parancsnok már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, Pált szabadítsák ki a vitatkozók közül, és vigyék vissza az erődbe. Azon az éjszakán az Úr megállt Pál mellett, és azt mondta neki: „Légy bátor, mert ahogyan Jeruzsálemben hűségesen tanúskodtál rólam, úgy kell majd tanúskodnod Rómában is!” (Apostolok cselekedetei 23:10-11)

A Biblia egy másik, számomra kedves helyén is olvashatunk egy olyan helyzetről, ami nagyon hasonlít arra, amivel Pálnak kellett szembenéznie az Apostolok cselekedetei 23-ban, mégpedig a Máté 28:18-20-ban:

„Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön.  Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

El tudom képzelni, hogy Pál mennyire félhetett és milyen ideges lehetett abban a sötét, hideg cellában, talán még éhezett is, és azon töprengett, vajon mi fog történni vele. A Főtanács megoszlott. Nem akarták meghallgatni Pált, néhányan a zsidók közül meg akarták ölni őt. Úgy tűnt, Pált kivégzik Jeruzsálemben és a tervei, hogy elvigye Krisztus hírét Rómába és azon is túl, sosem valósulnak meg. Tudom, hogy én is így éreztem, amikor valaki megtéréséért imádkoztam és úgy tűnt, hogy csak távolodik Istentől. Nagyon frusztráló érzés, amikor úgy érzed, az imáid nem találnak meghallgatásra.

Isten azonban megjelent Pálnak ebben a kritikus időben és bátorította őt és biztosította arról, hogy még Rómában is tanúságot tesz majd az evangéliumról.

Isten jelenléte és segítségének ígérete rendelkezésre áll ma számunkra is, minket is arra bátorít, hogy mindenki előtt felvállaljuk, hogy Krisztusnak élünk. Imádkozz továbbra is a barátod vagy családtagod megtéréséért és azért, hogy egyre több emberhez jusson el az evangélium. Az Úr maga ígérte, hogy sosem hagy el minket és sosem hagy cserben, ha továbbra is azt tesszük, amit a szívünkre és a kezünkbe helyez.

A Biblia feljegyezte, hogy az Úr három további alkalommal jelent meg Pálnak, hogy biztosítsa őt a továbbiakról. Ha elbátortalanodtál az evangélium hirdetése közben, emlékezz a mai igékre és meríts belőlük bátorságot!

Mennyei Atyám, köszönjük neked folyamatos jelenléted ajándékát. Imádkozunk, hogy a szívünk szilárdan megmaradjon benned és kérünk, adj nekünk bátorságot, hogy merészen vallást tegyünk az evangéliumról, bárhová megyünk is, bármilyen feladatokat is adsz nekünk. Jézus nevében, Ámen.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/have-courage/

Fordította: Szabó Eszter

Miért fontos emlékezni Isten munkálkodására?

Miután Pál köszöntötte őket, részletesen elbeszélte mi mindent tett az Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: „Látod, testvér, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért.” (Ap. Csel. 21:19-20)

Pál sokat utazott és egyik útja során eljutott Jeruzsálembe, ahol Jakabbal töltött el egy kis időt. Amíg Jakabbal és a vénekkel időzött, Pál tanúvallomást tett mindazokról a dolgokról, amiket Isten a cselekedett az ő pogányok felé történt szolgálata által. Biztos vagyok benne, hogy beszámolt a megváltásról, aminek szemtanúja volt, épp úgy, mint az Úrtól való védelemről és gondoskodásról, mialatt utazott és szolgálatokat tett az embereknek. Ne feledjétek, Pál útjai nem mindig voltak biztonságosak (2. Korintus 11:25-27).

Az ötlet, hogy megemlékezzünk mindarról, amit az Úr tett, olyasmi, aminek elvégzésére Isten gyermekei a kezdetektől elhívást kaptak.

Az emlékezésre való elhívás

Az Úr azt mondta az izraelitáknak, mikor az Egyiptomból való szabadulás után a sivatagban vándoroltak, hogy legyenek körültekintőek és emlékezzenek meg mindarról, amit értük tett az Úr. Az izraeliták az ígéret földjére készültek belépni, és Isten tudta, hogy könnyen el fogják felejteni az Istent, aki kimentette őket a rabszolgaságból, megóvta őket a vadonban, és aki elvezette őket az ígéret földjére.

Vigyázz és ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! (5. Mózes 6:12)

A Zsoltárok 77:11 versében Dávid az „Úr tetteiről” való megemlékezésről beszél, Lukács evangéliumának 22. fejezetében Jézus végrehajtja az úrvacsorát, mellyel megmutatta tanítványainak, miképpen emlékezzenek meg a haláláról. Jézus azt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lukács 22:19).

Miért fontos a megemlékezés?

Fontos, hogy rendszeresen megemlékezzünk arról, amit az Úr tett értünk és az ő gyermekeiért. Feledékenyek vagyunk. És amikor felejtünk, akkor elkezdünk panaszkodni. Elkezdjük vizsgálni az életünket és azt érezzük, hogy Isten nem igazságos velünk szemben, vagy éppen nem hallgatja meg az imáinkat. Ez pedig gyakran vezet önsajnálkozáshoz és Isten iránt dühhöz.

Isten életünkben végrehajtott csodálatos tetteinek elfelejtése egyfajta jogosultság érzethez vezethet, azt hisszük, hogy Isten kegyelme és megbocsátása jár nekünk, holott igazából nem is érdemeljük meg azt. Minden kegyelem.

A feledékenység azt is okozhatja, hogy féltékenyen tekintsünk Isten azon tetteire, melyeket más embertársaink életében fedezünk fel, míg inkább együtt kellene örvendeznünk velük.

Emlékezésünk Istennek a Szentírásban megőrzött vagy akár saját életünkben megtapasztalt tetteire megerősíti hitünket. Az erős hit könnyen fakadó dicsőítést szül és olyan imádságot, mely természetesen árad az ember ajkáról. Végső soron felkészültebbek leszünk arra, hogy mások hitét erősítsük, és magasztaljuk az Istent saját emlékezésünkön keresztül.

Egy napló vezetése jó módszer lehet arra, hogy megemlékezz mindazokról a tettekről, melyeket Isten a te életedben vitt végbe. Időről időre írd le az összes apró mozzanatot, mellyel az Úr munkálta és alakította szívedet, valamint saját és családod életét. Olykor-olykor olvasd újra ezeket a bejegyzéseket és emlékeztesd magad arra, hogy Isten sosem felejti el az Ő gyermekeit, hisz oly sok minden van, amiért dicsőítheted Őt.

Jézusra tekintve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-remembering-gods-works/

Fordította: Deézsi Kata

A tanítványi lét fontossága

A szüleim szeretik elmesélni első evangelizációs törekvésem történetét, amikor is az iskolabuszon megtanítottam a többi gyereknek a „Jézus szeret minden kicsi gyermeket” című dalt. Rájöttem ugyanis, hogy az egyik barátom még nem hallott Jézusról, ezért elénekeltem neki a dalt, és megkértem, hogy tanítsa meg az éneket a szüleinek is. Ezt követően úgy mentem haza, hogy biztos voltam benne, a következő hétre már ők is keresztények lesznek.

Bár remélhetőleg azóta az iskolás eset óta némileg felnőttem, néha aggaszt, hogy az evangélium megosztásához való hozzáállásom nem változott túl sokat. Elmondom a legfontosabbak, remélem a legjobbakat, aztán a saját megállómban leszállok a buszról. Sok gyülekezet cselekszik így, nem is feltétlenül tudatosan. Sokszor csak a számokra összpontosítunk: a megtérések számára, arra, hogy hányszor osztottuk meg az evangéliumot, illetve hogy hányan merítkeztek be. A feladatunkat az evangélium megosztásának felelősségére korlátozzuk, aztán hagyjuk, hogy az emberek a többit egyedül oldják meg.

Pál és Barnabás szokatlan visszaútja Antiókhiába az Apostolok cselekedetei 14. fejezetében rámutat arra, hogy máshogy is lehet gondolkozni az evangelizációról. Derbéi sikeres szolgálatuk után (14:21) visszaindultak Antiókhiókiába, azonban nem a szokásos délkeleti úton haladtak a szíriai Antiókhiába, hanem visszamentek arra, amerről jöttek: Lisztrába, majd Ikóniumba és csak utána Antiókhiába. Ezeket a városokat nemcsak azért látogatták meg korábban, hogy megosszák az evangéliumot, kipipálják őket a listán, majd hazatérjenek. Pál és Barnabás visszatértek az általuk megalapított gyülekezetekbe, „mindenhol megerősítették a tanítványokat” emlékeztetve őket arra, sok szenvedésen kell még keresztülmenniük, amíg el nem jutnak Isten királyságába (14:22). Nem hagyták az újonnan megtérteket vezetés és helyes tanítás nélkül: visszatértek, és olyan vezetőket jelöltek ki, akiket, hitük szerint, Isten használni tudott az Ő nyájának legeltetésére (14:23).

Pál és Barnabás viselkedése valami nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, még akkor is, ha közülünk sokan nem utaznak többszáz kilométert azért, hogy terjesszék az örömhírt. Bemutatták a tanítványi lét fontosságát. Bíztak abban, hogy ezek az újonnan megtért keresztényeket a bennük lakó Szent Szellem által Isten védelmezi és szenteli meg. Felismerték az elhívásukat arra, hogy ennek a folyamatnak ők is részeseivé váljanak, mégsem gondolták úgy, hogy az egész munkát nekik kellene elvégezni, hanem imával és böjttel keresték Isten iránymutatását. Tudták, hogy ezeknek a fiatal hívőknek milyen fontos a bátortás, a tanítás és az irányítás, és az Istentől kapott feladathoz végig hűségesek maradtak, nem csupán az elején.

Kit bízott rád Isten, hogy tanítsd? Pál és Barnabás munkássága lenyűgözőnek és izgalmasnak tűnhet, de valójában sokkal hétköznapibb lehetett, mint ahogy mi azt képzeljük. Napokon keresztül csak utaztak egyik városból a másikba. Amikor bátorították a fiatal gyülekezeteket, azt nem mindig nagy horderejű beszédeken vagy sorsfordító pillanatokon keresztül tették. Néha talán mindennapi beszélgetéseken, apró szolgálatokon, kis lehetőségek megragadásán keresztül fordították az emberek figyelmét Isten királysága felé. Talán észre sem vesszük azt a lehetőséget, ami az orrunk előtt hever, hogy gyarapítsuk Isten királyságát, terjesszük az evangéliumot és megváltoztassuk emberek életét. Ahelyett, hogy máris egy következő dologba kezdenénk – a következő város, a következő misszió, a következő ember –, sokan közülünk talán épp arra kapunk elhívást, hogy visszatérjünk.

Visszatérni az emberekhez, akiknek szükségük van a te iránymutatásodra és szeretetedre. Visszatérni gyülekezetekhez, melyeknek szükségük van a te jelenlétedre. Visszatérni közösségekbe, ahol szükség van a te szolgálatodra. A visszafelé vezető út se nem könnyű, se nem gyors – erről Pál és Barnabás is mesélhetne, miután ismét végigjárták ugyanazokat a városokat – de kifizetődő.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-discipleship/

Fordította: Szabó Eszter

Tanúk

Az Apostolok cselekedeteinek első fejezete beszámol Jézus utolsó, mennybemenetele előtti szavairól és cselekedeteiről. Feltámadása után Jézus negyven napot töltött a tanítványaival. A tanítványok hitték, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy Ő Isten Fia, hogy Ő a megígért Messiás. Látták a csodáit, és Jézus újra és újra elmagyarázta nekik miért nem érkezett még el az ideje annak, hogy eljöjjön az Ő királysága, és ehelyett miért kellett szolgálnia és meghalnia a világ bűneiért.

A tanítványok, csakúgy, mint a többi zsidó, évszázadok óta várták a Messiás eljövetelét és reménykedtek benne. Sokan hitték, hogy Jézus a Messiás, de nem értették, hogy miért nem állította még helyre Izráel királyságát. A velük töltött utolsó napjaiban Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben. Ekkor rákérdeztek, hogy most fog-e elkövetkezni az Ő királysága, most teljesedik-e be, amire vártak.

„Ő így válaszolt: „Azokat az időpontokat és időszakokat, amelyeknek kijelölését az Atya saját magának tartotta fenn, nektek nem szükséges ismernetek.” – Apostolok cselekedetei 1:7

Az idő még nem érkezett el. Jézus nem szidta le a tanítványait azért, mert megkérdezték, mit hoz a jövő, de emlékeztette őket arra, ki az, aki irányít. Izrael királyságának nem kellett még helyreállnia. Valami másnak érkezett el az ideje.

„Ellenben, amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol.” – Apostolok cselekedetei 1:8

Tanúk. Annak jött el az ideje, hogy a tanítványok tanúkká váljanak a világ számára, és elmondják ki volt Jézus. Annak jött el az ideje, hogy elmondják, mit tett. Annak jött el az ideje, hogy elvigyék a hírt a világ legtávolabbi sarkáig: Krisztusban van a bűnökből való megváltás.

Ez nem az volt, amire a tanítványok számítottak. Ez annál sokkal jobb volt. Ha ugyanis Isten királysága akkor jön el, akkor az evangéliumot nem hirdetik évszázadokon keresztül, és világszerte százezrek nem találkoznak Krisztus szabadító erejével.

És ez még nem minden. A tanítványoknak nem a saját erejükből kellett elindulniuk. Bár Jézus eltávozott tőlük, a Szent Szellem erőt és bátorságot adott nekik. A Szent Szellem segítségével a tanítványok képessé váltak arra, hogy megosszák Krisztus üzenetét a világgal. A megváltás híre ugyanis nem csak a zsidóké, hanem mindenkié! Ők voltak a kiválasztottak, akik eljuttathatták a legdrágább, a legreménykeltőbb igazságot a világ legtávolabbi sarkába.

A görög nyelv szava a „tanúra” a martys. Görögül ez a szó olyasvalakire utal, „aki, megerősít vagy hitelesít”. Ebben az esetben, az Apostolok cselekedetei 1:8-ban a szó a „közvetített üzenet tanúi”-ra utal. A „mártír” szavunk is a görög martys szóból származik. Ezeket a tanítványokat Jézus személyesen választotta ki arra, hogy továbbítsák az üzenetét. Ők voltak Isten választottjai arra, hogy elmondják a világnak a jó hírt Jézus Krisztusról. Milyen csodálatos feladat!

Jézus az evangélium tanúivá nevezte ki őket. A tanítványoknak fogalmuk sem volt arról, mi vár rájuk. Nem tudták, hogy közülük a legtöbben a hitük miatt fognak meghalni. Nem látták előre az üldöztetést, a küzdelmeket; sem azokat, amelyek rájuk vártak, sem azokat, amelyekkel az őket követők szembesültek. Csak azt tudták, hogy üzenetüket bármi áron meg kell osztaniuk a világgal, hogy a fogadtatástól függetlenül el kell vinniük az emberekhez a Jézus Krisztusról szóló örömhírt; a saját városukban (Jeruzsálem), a saját nemzetükben (Júdea), a megvetett területeken át (Samária), egészen a világ legtávolabbi csücskéig.

A Krisztus üzenetére adott válasz nem állította meg a tanítványokat. Ők voltak Isten tanúi.

Miközben az Apostolok cselekedeteit tanulmányozzuk az elkövetkező hetekben, látni fogjuk, hogy hogyan terjesztették a tanítványok az evangéliumot Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, és szerte a világon. A Szent Szellem betöltötte és megerősítette őket abban, hogy folyamatosan Krisztus tanúi legyenek.

Ahogy egyre teljesebben megismerjük a történeteiket, remélhetőleg mi is felbátorodunk majd, hogy a nyomdokaikba lépjünk. Krisztusban miénk az az erő, amely bennük is munkálkodott. A Szent Szellem minket is ugyanúgy megerősít, hogy elvihessük a Jézus Krisztusról szóló örömhírt a városainkba, a nemzetünkhöz, és azokhoz, akiket megvetünk; el, egészen a világ végéig. Miénk ugyanaz az elhívás, ugyanaz a kiváltság, amely a tanítványoké volt. Legyünk hát az Ő tanúi ma és mindenkor!

* Arndt, William, Frederick W. Danker, Walter Bauer, and F. Wilbur Gingrich. A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature. Chicago: University of Chicago Press, 2000.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/witnesses/

Fordította: Szabó Eszter

Bizonyságtétel

Áldás, békesség!

Még sosem vontam párhuzamot ezelőtt a tanulmány előtt egyetlen bibliai könyvvel sem ilyen tökéletesen lefedetten és világosan, mint ezzel a könyvvel. Döbbenetes, ahogyan már az elején világossá tette előttem Isten, és folyamatosan ahogy megyünk előre, újra meg újra rácsodálkozok a hasonlóságra.

Nálunk nekem jutott Hóseás szerepe, a férjemnek meg Gómeré. Igaz, nálunk a férjem nem nőkkel, hanem az alkohollal csalt meg folyamatosan, hosszú időn keresztül.

Már 10 éve iszákos volt amikor hozzámentem. Ahogyan Hóseás is küldetésként kapta, feladatul az ő házastársát, hasonlóképpen én is. Két héttel az esküvőnk előtt megkérdeztem az Úrtól, miért kell nekem ehhez a férfihoz hozzámennem? Éppen hatalmas undort éreztem a párom iránt akkor. A válasz meggyőződésként érkezett. Azért, mert ez a küldetésed! Indokolás: az eddigi udvarlóid is mind iszákosak voltak. Ez nem véletlen. Ez a mostani viszont jó családi háttérrel rendelkezik, akik melléd fognak állni, amikor szükséges!

Na, erre varrjál gombot! – mondtam magamnak. Úgy, hogy a hegyről lefelé már ezzel a ténnyel jöttem lefele. (A vőlegényem épp kórházban volt, mert le szeretett volna szokni az alkoholról, és én a látogatásról a hegyen keresztül mentem haza szüleimhez.)

Az alkoholizmus hasonlóan kemény próbája egy kapcsolatnak, mint egy olyan házastárs, akinek a szomszéd nője mindig vonzóbb, mint aki otthon van. Szinte minden fázisán átment a mi kapcsolatunk annak, amit itt Hóseás és Gómer kapcsolata produkál. Nekünk is született három gyermekünk, igaz a mienk mind a három fiú. Nekünk is voltak kísérleteink a szabadulásra. Kórházi kezelések, gyógyszer-beültetések, hitegetések, ígérgetések, másik oldalról fohászkodás, aggodalom, pénztelenség, sok-sok sírás és szenvedés.

Aztán amikor az Iszákosmentő Misszióban Krisztus gyermekeivé lettünk, utána volt 5 év alkoholmentes szabad élet, aztán egy baleset kiváltotta trauma megint az ital rabságába rántotta a férjemet. Akkor én is betege lettem ennek a változásnak és külön éltünk a férjemmel. De közben mint hitben járó, Krisztus leánya, imádságban az Úr kezébe tettem akkori válságunkat, a házastársi hűség és a gyermekek iránt érzett szülői felelősség összeegyeztethetetlen voltát, meg azt is, hogy én attól is rosszul voltam, ha csak eszembe jutott, hogy a párommal találkoznom kell. Ezért az Úrtól kértem, ha egyben tart bennünket, akkor adja vissza azt az első szeretetet, amivel el tudom fogadni, és szeretni tudom a férjemet.

Fél évig éltünk külön. Közben, a most már alkoholbeteg férjemet szülei bevitették egy pszichiátriára, ahol a kezelőorvosa elérte, hogy a párom újból Jézushoz forduljon kegyelemért! Az Úr most már végleg elvette tőle még a kívánását is az italnak. Mire jött a Karácsony, együtt volt a család.

Később, ahogy az apósom tüdőtágulata egyre romlott, rádöbbent a férjem, micsoda szenvedést kockáztat a gyermekkora óta meglévő láncdohányos szokásával, így ezzel is az Úrhoz fordult. Az Úr ezt is elvette tőle. Még a kívánását is. Rosszul érzi magát, ha csak a füstje is megcsapja a cigarettának.

Ami az eddig leírtakból kimaradt, pedig az is sorsfordító volt, az a férjem alkoholbeteg éveinek elején – amikor még nem tudtuk, hogy ez lesz belőle – történt meg velünk.

Közvetlenül a szemét ért baleset után nem sokkal.

Egy augusztusi napon elmentem a nőgyógyászhoz, nem tudván, hogy az öregedés következtében marad-e el a havi bajom, vagy kismama vagyok? A nagy örömhír egészen váratlanul ért. Vártam a harmadikat. Úgy gondoltam, ezt az örömet egyből meg kell osztanom az anyósomékkal, ők laktak ugyanis a legközelebb a rendelőintézethez. Nagy csalódásomra, csúnyán nekem estek, hogy micsoda felelőtlenség ez tőlünk, és hogy el kell vetetni ezt a gyermeket. Teljes váratlanul ért ez, mert úgy ismertem őket, mint Isten gyermekeit. Döbbenet volt számomra. Az ennél is nagyobb csalódás az volt, hogy a férjemet is meg tudták győzni a maguk igazáról, és most már ő is az abortusz mellett állt.

De az Úr csodálatosan rendezte el ezt is. Még mielőtt megfogant volna ez a gyermek, még tavaszon, jelentkeztünk egy hitmélyítőre, abba a misszióba, ahol újjászülettünk. Édesanyám mellettem állt, de én azt mondtam a páromnak, meg az Úr is úgy vezetett, hogy a férjemnek is akarni kell ezt a gyermeket, mert együtt kell őt felnevelnünk. És különben is, Isten előtt a férj szava a döntő, és az asszonynak engedelmeskednie kell férje akaratának.

Igen nehéz időnként Isten parancsának engedelmeskedni. De mindig megéri engedelmeskedni. Ezt saját életemben meg kellett tapasztalnom.

A lényeg, hogy a hitmélyítőn amint tehettem, a kiscsoportban elmondtam az én nagy próbatételemet. A testvérek és a lelki vezetők mind egyetértettek abban, hogy egy új élet Isten ajándéka, és kicsodák vagyunk mi emberek, hogy ezt az életet elvesszük még mielőtt megszületne? Az Úr adott nekem erőt, hogy a férjem felé befogjam a számat, és mások legyenek azok, akik meggyőzik őt az Úrnak igazáról.

Az egy hét alatt a férjem határozott, és megmásíthatatlan döntésévé vált, hogy a gyermeket meg kell tartanunk. Így aztán a következő hét első munkanapján esedékes abortuszra nem mentem el. Hallelujah, hála az én drága Megváltómnak!

Amikor már betöltötte a kicsi fiunk az egy esztendőt, csak akkor jött oda hozzám az apósom – de odajött és ez nagyon fontos – és azt mondta nekem: „Lányom, neked volt igazad! Bocsánatot kérünk, hogy el akartuk vetetni ezt a drága életet!”

Az Úr csodálatosan működik! Erre a bocsánatkérésre nem is számítottam! Én már réges-rég megvigasztalódtam! Eszemben sem volt haragot tartani. Erre a bocsánatkérésre nekik volt szükségük, az ő lelkiismeretüknek kellett meggyógyulni. Örülök neki, hogy meg tudták ezt tenni! Nagyon nehéz lehetett elismerni. Felismerni biztos, hogy már régen felismerték, de saját maguk büszkeségét legyőzni, és megalázniuk magukat az Úr előtt, és szót-fogadniuk annak az indíttatásnak, hogy ezt meg kell mondanotok a menyeteknek is, ezt már sokkal nehezebb megtenni. És győzött az isteni szeretet! Óriási dolog ez! Dicsőség Istennek!

Ezt a sok vallomást, mind-mind Hóseás könyve hozta ki belőlem. Ha bárkinek is épülésére lehet ez a történet, akkor vegyék hasznát!

Áldást kívánva,

egy SZNI tag

Válaszd a bátorságot! – 5. hét / 5. nap

Bátran járj az elhívásodban

Olvasd el: 1 Péter 2:9; Efézus 2:10

IMÁK: Efézus 2:10

Gondoltál valaha úgy Istenre, mint egy művészre? Amikor látom a Napfelkeltét, ahogy a vibráló narancs, rózsaszín és arany megszínezi az eget, Istenre úgy gondolok, mint egy művészre. Amikor ősszel a szemem előtt váltják színüket a falevelek, és a táj gyönyörű palettája a föld tónusainak, úgy gondolok Istenre, mint egy művészre.

Isten egy művész. Minden idők legnagyobb művésze és alkotója. De testvérem, Isten munkája nemcsak a természet. Te vagy Isten mesterműve. És Isten művészete nem csak kiállításra van. Mint egy művész, aki megtervezi alkotását, kiválasztja az eszközöket, vásznat és a színeket, Istennek célja volt az életünkkel már sokkal azelőtt hogy megalkotott. Mi a célja? Hogy megtegyük a számunkra eltervezett dolgokat. Azért alkotott minket, hogy végrehajtsuk a tervét, amit kezdettől fogva tervezett számunkra. Isten mesterműve vagy és életed különleges feladata  – az elhívásod. Szánj időt a mai napon arra, hogy elgondolkozz, mit jelent Isten mesterművének lenni és mire hívott téged Isten. Mik azok a “jó dolgok”, amiket eltervezett számodra? Amikor életedre, mint Isten művészeti alkotására gondolsz, láthatod, hogy abban Isten mindent céllal hozott létre. Lehetsz bátor az elhívásodban, bízva Isten, a legnagyobb művész munkájában.

Jézus, tudatában vagyok művészetednek és annak, hogy a mesterművednek hívsz engem. Atyám, segíts nekem, hogy bátor lehessek az elhívásomban, hogy véghezvigyem a jó cselekedeteket, melyeket terveztél nekem. Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Bíró Ibolya

Légy bátor az elhívásodban

Amikor az elhívásunkról beszélünk, akkor gyakran a hivatásunkra gondolunk. Megpróbáljuk kiokoskodni, hogy tanárként, ápolóként vagy éppen építőmunkásként kell-e elhelyezkednünk. Azonban az elhívásod jóval messzebbre mutat, mint egy szakma. Isten elhívása az életedre sokoldalú. Beletartozik a munkád, a szellemi életed és mindaz, ami az otthonodban történik. Az elhívásod már jóval azelőtt elkészült, hogy akár eszedbe jutott volna, hogy mi akarsz lenni.

„Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.” – Efézus 2:10

Isten a saját kezével alkotott…

Ő maga teremtett és teremtett újjá. A törött edényt megjavította. A halottnak életet adott. Az elveszettet megkereste és megmentette. Az Ő alkotásai és szeretett gyermekei vagyunk.

Krisztus Jézusban nemes tettekre vagy teremtve…

Krisztus munkáján és áldozatán keresztül lettünk Isten műalkotásai. Mindig Jézusra lyukadunk ki, nem? Neki mindene megvolt, mégis odaadta értünk. Nekünk pedig nem volt semmink és mindent megkaptunk: új életet, új szívet, új jövőt és előre elkészített jó tetteket, hogy azokon keresztül mutassuk meg Isten dicsőségét.

Amelyeket Isten már előre elkészített…

Ezek a „nemes cselekedetek” nem tegnap pattantak ki Isten fejéből. Előre elkészítette őket. Mielőtt a szüleid a kezükbe foghattak volna, Isten már előkészítette azokat a nemes tetteket, amelyeket a te személyiségedhez és temperamentumodhoz igazított.  Tehát mindegyik fontos és értékes.  

…hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk…

Most jön a nehéz rész, mert amikor gyakorlatra kell váltani az elméletet, nem szeretjük azt tenni, amire elhívott. Isten minden egyes nap arra hív minket, hogy hozzuk ki a legtöbbet a napunkból, hogy türelmesen és szeretettel neveljük a gyerekeinket. Arra hív, hogy főzzünk vacsorát a családunknak, hogy vásároljunk be, cseréljünk pelenkát, találkozzunk a barátainkkal, takarítsuk ki a lakást, hajtogassuk össze a ruhákat, süssünk sütit, és mindezt zsörtölődés nélkül tegyük. 

Arra hív minket, hogy közeledjünk hozzá az imádságon keresztül, hogy rendszeresen találkozzunk vele az Ő Igéjének segítségével, és hogy az életünk minden területén bízzunk Benne.

Könnyen megijedhetünk attól, hogy valamiből kimaradunk. Biztos, hogy van valami nagyobb és jobb a számunkra!

Ezek a tettek azonban, sok más hasonló cselekedettel egyetemben, nemesek és méltóak arra, hogy végzésük közben mindent beleadjunk, hiszen már azelőtt elő lettek készítve a számunkra, hogy Isten megvetette volna a Föld alapját. Ő az, aki a legjobban tudja, tehát legyünk merészek és haladjunk ezeken! Lásd meg az értéküket, és lelj örömet abban, amit mások hétköznapinak neveznek.

Isten újra és újra elhív minket arra, hogy nagy dolgokat tegyünk, például hogy munkahelyet váltsunk, visszaüljünk az iskolapadba, vagy éppen otthon maradjunk a gyerekekkel. Néha úgy érezzük, hogy Isten arra kér minket, hagyjuk magunk mögött azt, amit a legjobban ismerünk és a szolgálat kedvéért vágjunk bele az ismeretlenbe. Ne ijedj meg, ha Isten valami szélsőséges dologra kér! Ha Isten hívott el rá, akár kicsi, akár nagy, akkor Ő minden egyes percben veled lesz, és mindent megad neked, ami ahhoz szükséges, hogy megéld az elhívásodat. 

Akár kicsi, akár nagy dologról van szó, kérd Istent, hogy segítsen meglátni a jó és szép oldalát mindazoknak az elhívásoknak és nemes tetteknek, amelyeket az életedbe helyezett, és figyeld meg, hogy örömtelibb lesz-e az életed!

Jézusra nézve,

Fordította: Szabó Anna

Forrás: https://lovegodgreatly.com/be-brave-in-your-calling/

Használd bátran az ajándékaidat

Tudnod kell, hogy egyedinek alkottak és az univerzum Teremtője egyénre szabott ajándékokat adott neked.

Nem hiba vagy. Hanem mestermű.

Az az Isten, aki mozgásba lendítette a Földet, a csillagokat az éjszakai égen és a kidolgozta az összes kisvirág legapróbb részletét is, téged is csodálatosnak teremtett.

Egyedi ajándékokat adott neked annak megfelelően, hogy milyen célja volt az életeddel, nem pedig aszerint, hogy milyen célja volt valaki más életével. Nem aszerint az élet szerint, amire vágyakozol. Nem aszerint az elhívás szerint, amiről úgy gondolod, neked kellene megkapnod. Nem, Isten olyan ajándékokat adott neked, amikre szükséged van ahhoz, hogy véghez vidd a szerepedet az Ő csodálatos megváltó szerelmi történetében.

Nagyon fontos, hogy tudd ezt, hiszen nekünk, mint Krisztus Testének tagjainak, egyenként fontos, egyedi szerepünk van: hogy munkálkodjunk azokon a területeken, amikhez Istentől ajándékot kaptunk.

Ahogyan a testünk sem működne jól, ha csak kezekből vagy lábakból vagy szívekből állna… mi is csupa összevisszaság lennénk és nem tudnánk elérni semmit sem. Nem lennénk képesek a túlélésre, nemhogy elvégezni a munkát, amire Isten elhívott minket.

Nem, a testnek együtt kell működnie egy közös célért, mégis mindenki egyedi ajándékokat kapott a szakterületén. Csak két karra, szemre, kézre, két lábra, egy szívre, egy szájra van szükségünk… és folytathatnánk még a listát.

Nem kell, hogy versenyezzünk egymással. A versenyzés csak károsítja a testet és akadályoz minket a hatékonyságban.

Ahogy a testünknek is különböző részekre van szüksége ahhoz, hogy működni tudjon, a gyülekezetünknek is. Mindannyiunknak Jézusért kell élnünk, szolgálnunk és növekednünk.

A test változatossága Isten bölcsességének bizonyítéka.” – Warren Wiersbe

A változatosság széttagoltsághoz vezethet, ha a tagok versengenek egymással; de ha törődnek egymással, akkor egységhez.” – Warren Wiersbe

Pál a mai Igeversben arra emlékeztet minket, hogy egységként kell működjünk, egy test különböző tagjaiként.

Nem azért kaptuk az ajándékainkat, hogy felhalmozzuk azokat, vagy hogy másoknál előrébb jussunk… nem. Azért kaptuk őket, hogy megosszuk a körülöttünk élők javára, hogy segítsünk másokon… hogy szolgáljuk a testet, ne pedig függetlenedjünk attól.

A sportcsapatoknak is különböző játékosokra van szükségük egy-egy posztra. Ugyanígy Krisztus Testének is. Isten pontosan azt az ajándékot adta nekünk, amire az egész testnek szüksége van.

Akkor vagyunk a legjobbak, ha együtt egyként szolgálunk.

És ami összeköt minket, az „olaj”, ami a szerkezetet mozgásban tartja, a Krisztus Teste iránt érzett szeretet.

A szeretet sok bűnt elfedez.

A szeretet minden részletre kiárad és megvéd a súrlódástól.

Legyünk bátrak és használjuk az ajándékokat, amiket Isten oly nagylelkűen nekünk adott és ne vágyakozzunk másmilyenekre.

Egy csapat kell a focimeccs megnyeréséhez, egy játékos nem játszhat minden pozícióban. Így van ez Krisztus Testével is. Szükségünk van egymásra, hogy ugyanarra fókuszálva használjuk az ajándékainkat… hogy dicsőséget hozzunk Istenre.

Szeresd Nagyon Istent,

Fordította: Szabó Eszter

Forrás: https://lovegodgreatly.com/brave-to-use-your-gifts/

Hazugság helyett igazság – 4. hét / 4. nap

Nem lehet teljes bizalmam abban, aminek elvégzésére Isten elhívott

Olvasd el!: 2 Korinthus 3:4-5

IMÁK: 2 Korinthus 3:4-5

Volt már olyan, hogy tudtad, mit akar cselekedni Isten az életedben, de attól féltél, hogy alkalmatlan vagy véghezvinni azt? Nem vagy egyedül ebben a félelemben. A hazugságot, mely szerint nem ismerjük, vagy nem tudjuk elvégezni azt, amire Isten elhívott bennünket, nagyon sokan elhisszük. De vessük össze ezt a hazugságot az Írással.

A 2 Korinthus 3:4-5 azt mondja, hogy Krisztus által bizodalmunk lehet Isten előtt. Isten mindennel ellát bennünket, amire terve végrehajtásához szükségünk van. Ez a magabiztosság nem saját eredményeinkből ered, minden alkalmasságunk Krisztus által van.

Szánj egy percet arra, hogy elgondolkodsz azon, aminek végrehajtására érzed, hogy Isten indít és amitől a múltban féltél. Tudva, hogy Isten megad mindent, amire a feladat elvégzéséhez szükséged van, milyen lépést kell tenned engedelmességben?

Mennyei Atyám, köszönöm a Te Szavadban rejlő igazságot. Azért imádkozom, hogy a gyengeség és kétség idején Hozzád tudjak fordulni. Köszönöm, hogy Krisztus által megerősítesz, és lehetővé teszel számomra dolgokat. Segíts, hogy Rád tudjak hagyatkozni mindenben. Jézus nevében, Ámen.

/YouVersion/

Fordította: Virág Eszter