Ne tévesszenek meg a hazugságok

János levelei nehéz levelek, tele mély tanításokkal, figyelmeztetéssel, intéssel és bátorítással. Ennek egyik oka az, hogy addigra János kivételével már minden apostol meghalt. Ő maradt utoljára, ezért több tudós is úgy gondolja, hogy az „utolsó óra” kifejezés az apostoli kor végét jelzi. Mások úgy gondolják, hogy a kifejezés a Jézus feltámadása és második eljövetele között eltelt időre vonatkozik. Mi most éppen ezekben „az utolsó órákban” élünk.

Az egyik probléma, amivel akkoriban az egyháznak meg kellett küzdenie, a hamis tanítók, vagyis „antikrisztusok” megjelenése volt. Ez a kifejezés itt most nem egyetlen személyre vonatkozik, aki nagy hatalommal bír és sokakat megtéveszt. Itt azokat illeti a szerző ezzel a névvel, akik hazugságokat terjesztettek Jézusról, méghozzá szenvedélyesen és meggyőződéssel. Az „antikrisztus” szó jelentése Krisztus- vagy Messiásellenes, és ilyenből János korában több is akadt. Ezt a kifejezést nem azokra az emberekre használták, akik apróbb dolgokban tévedtek a tanításaik során; ezek az „antikrisztusok” az Írással teljesen ellentétes dolgokat tanítottak arról, hogy kicsoda Jézus és mit tett.

És hogy milyen tanításokkal álltak elő?

A hamis tanítók vagy „antikrisztusok” sok mindent tagadtak, köztük Jézus isteni mivoltát is. Nem hitték el, hogy Ő a világ Megmentője és Megváltója. Azt is tagadták, hogy Jézus az Atyától származott volna, szerintük Ő is csupán egy teremtmény volt. Némelyek közülük úgy gondolták, hogy nem az Atya Isten, hanem az angyalok teremtették a világot.

„Mi a legnagyobb hazugság? Az, ha valaki azt állítja, hogy Jézus nem a Messiás. Aki ezt mondja, az Krisztus ellensége, mert nem akarja elismerni az Atya-Isten és a Fiú hatalmát.” – 1 János 2:22

„Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.” – 1 János 4:3

„Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. Aki ezt mondja, az hamis tanító, Krisztus ellensége.” – 2 János 1:7 

Sok időt tölthetnénk azzal, hogy azokat a veszélyes tanokat taglaljuk, amelyeket ezek az emberek vallottak, azonban napjainkban is sok hasonló esettel találkozunk. Vallásos emberekről beszélek, akik tudják, hogyan használják a megfelelő szavakat, mégis veszélyes dolgokat tanítanak, hiszen a Biblia állításaival teljesen ellentétes dolgokat állítanak. Úgy tűnik, mintha tudnák, miről beszélnek, de hamis evangéliumot hirdetnek, olyat, ami kockázatos, hiszen távol megakadályozza az embereket abban, hogy Jézusra, mint megváltásuk reménységére tekintsenek.

Ezektől a magával ragadó, frappáns, ám veszélyes tanításoktól úgy tudjuk megvédeni magunkat, ha ismerjük a Bibliát. Vértezd tehát fel magad az igazsággal!

Ne higgy vakon abban, amit mások mondanak, vess össze mindent Isten szavával, hogy lásd, mi az igazság. Ne engedd, hogy szórakoztató vagy új tanítások magukkal ragadjanak, bármennyire is jól éreznéd magadat tőlük. Az érzéseink nem mindig megbízhatóak, a szívünk pedig olykor csalfa.

„Romlott az ember szíve, minden másnál csalárdabb, javíthatatlan!” – Jeremiás 17:9

Ismerd a Bibliádat! Olvasd, tanulmányozd, imádkozz felette, beszéld meg másokkal és olvasd újra!

Minél jobban ismered az igazságot, annál könnyebben éred tetten a hazugságokat és maradsz meg szilárdan a tudásodban és Istenbe vetett hitedben.

Jézusre tekintve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/dont-be-deceived-by-lies/

Fordította: Szabó Eszter

Helyesen szenvedni

Milyen gyakran döbbensz meg, ha a megpróbáltatások és hányattatások közepette ismét pofon csapva találod magad?

A Biblia szerint minden hívőnek át kell vészelnie megpróbáltatásokat és szenvednie kell (1 Péter 4:12–13). Ám amikor ez velünk történik, gyakran megkérdőjelezzük az okát. Vergődünk és küzdünk, hogy megszabaduljunk, miközben az is nehézséget okoz, hogy egyáltalán meglássuk az egész középpontjában Istent.

Az Apostolok cselekedeteinek 16. fejezetében bepillantást nyerhetünk abba, miként vezeti Pált Isten a tűzbe, hogy embereket mentsen ki onnan általa. A 6–8. versek elmondása szerint a Szent Szellem akadályt állított, és bezárta az ajtót Pál azon törekvése előtt, hogy Efézusba menjen tanítani. Ehelyett inkább Filippibe vezette őt.

Isten szándékosan küldi az Ő gyermekeit olyan helyekre, ahol az evangélium még nem terjedt el. Ő isteni mivoltából fakadóan küld minket a megfelelő helyre a megfelelő időben azért, hogy megmentsük az elveszetteket.

Filippiben Pál nagy sikereket ért el. Isten a thiathira-i Lídiához vezette el őt, aki nem csupán az első feljegyzett európai keresztény, hanem ő az, aki házában otthont adott az első filippi gyülekezetnek (ApCsel 16:13–15, 40).

Milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Ezután Pál egy ördögtől megszállott szolgálólány útjába került. A Szent Szellem által benne munkálkodó erő segítségével Pál azonnal megszabadította a lányt minden ördögi köteléktől és támadástól (ApCsel 16:16–18).

Ismét milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Eddig jól látható, miért is vezette Isten Filippibe Pált: hogy elhintse az egyház magvait és megszabadítsa az ördögtől megszállottakat. Mindezek által jelentős tettekkel gyarapodott Isten országa.

Azonban épp amikor Isten dicsősége és munkája nyilvánvaló, akkor kell ébernek lennünk és felkészülnünk a közelgő ellentámadásra (1 Péter 5:8). Pált és Szilászt letartóztatták, súlyosan megverték és börtönbe vetették, mert engedelmesen követték Isten útmutatását és hallgattak hívó szavára.

Miért olyan nehéz számunkra, hogy Pál letartóztatását, megveretését és bebörtönözését bámulatos teljesítményként tartsuk számon?

Szerintem azért, mert amikor engedelmesek vagyunk, és Isten nevében jót cselekszünk, elvárjuk, hogy annak fejében Isten megjutalmazzon minket, és tettünkért cserébe Ő is tegyen majd értünk valami jót. Sajnos ez azonban nem biblikus.

Az igazság az, hogy Isten gyermekeinek Jézushoz hasonlóan szenvedéssel és meghurcoltatással kell szembenézniük (Filippi 1:29, Máté 16:24, 2 Timóteus 1:8–9). Azt nem tudjuk befolyásolni, hogy szenvedünk-e majd a jövőben, azt viszont megválaszthatjuk, hogy hogyan nézünk vele szembe.

Vizsgáljuk meg, hogyan is viselte Pál és Szilász az őket ért szenvedéseket.

A 25. vers szerint Pál és Szilász imádkoztak és himnuszokkal dicsőítették Istent, miközben a többi rab hallgatta őket. Milyen lenyűgöző! Még a szenvedéseik és meghurcoltatásaik közepette is annyira be voltak telve Istennel, hogy Ő volt az egyetlen, amivel túlcsordult a szívük.

Mivel Pál és Szilász szenvedésre adott válasza Istenre mutatott, ezért mindazok a szenvedők, akik figyelték őket, szintén Őrá néztek.

Mi, hívők, bízhatunk abban, hogy Isten mind a legjobb, mind pedig a legrosszabb körülményeink felett úr. Az irányítás még akkor is Isten kezében van, ha az események nem úgy alakulnak, ahogy mi elterveztük. Ő képes rá, hogy bármin és bárkin keresztül véghez vigye tervét (Jób 42:2, Példabeszédek 16:9, Példabeszédek 19:21, Máté 19:26).

Isten természetfeletti földrengést támasztott, mely megnyitotta a cellák ajtaját és letörte a rabok láncait.

Itt van hát a bámulatos és csodás szabadítás, melyre vártunk! Mi azt feltételezzük, hogy Isten azért támasztotta a földrengést, hogy megszabadítsa Pált és Szilászt, mintegy jutalomként minden addigi szenvedésükért.

De nem! Pál és Szilász nem menekült vagy futott el. Jézus Krisztus iránti szeretetük arra indította őket, hogy maradjanak, és áldozzák fel fizikai szabadságukat a börtönőr lelki szabadságáért.

Az emberek hatalmas és áldozatos szeretetünkről fognak felismerni minket, keresztényeket (János 13:34–35). Pál és Szilász annyira elteltek Istennel, hogy folytatták annak a hirdetését, amivel csordultig volt a szívük: ez pedig Jézus Krisztus evangéliuma, a földrengés után ugyanis Pál megosztotta az örömhírt a börtönőrrel és annak családjával is.

Az Istennel kötött béke egész egyszerűen csakis Krisztusban található meg kegyelem és hit által.

Isten céltudatosan vezette, valamint utasította Pált és a tanítványokat, hogy eltűrjék az igazságtalan bebörtönzést és súlyos ütlegelést, hogy ezáltal a börtönőr és családja részesülhessenek a megváltásban.

Ismét milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Szenvedéseink idején könnyen válhatunk énközpontúvá és elmulaszthatjuk észrevenni azt, amit Isten tesz körülöttünk. Fogják-e hallani a „rabok” környezetünkben Istent dicsőítő és áldó énekeinket, vagy körülményeink miatti nyafogásunk és panaszkodásunk fog csupán eljutni hozzájuk?

Amikor Isten menekülést kínál szenvedéseinkből, fogjuk-e vállalni az áldozatot, hogy maradjunk és folytassuk Isten igéjének hirdetését azok számára, akik megragadtak szenvedéseikben és szükségük van Jézusra?

Igyekszünk-e majd eléggé, hogy szívünket annyira megtöltsük Istennel és szeretettel, hogy a megpróbáltatások idején semmi más, csak az Isten iránti szeretet törjön elő belőle?

Sokszor csúnyán alábecsüljük mások megszólításához való erőnket és képességeinket, de leginkább szenvedéseink közepette teszünk így. Ám amikor Istenért helyesen szenvedünk, abban a kiváltságban lehet részünk, hogy képesek legyünk megmutatni a többi embernek, mi egy olyan Istent szolgálunk, akiért megéri vállalni a szenvedéseket. Ha Istenért helyesen szenvedünk, felfedhetjük mások előtt Jézusba vetett reményünket, és ez talán arra késztet majd másokat is, hogy ők is ehhez a reménységhez forduljanak.

Te milyen körülmények közepette próbálsz meg helyesen küzdeni Istenért? Hogyan imádkozhatunk érted?

Béke és kegyelem legyen veletek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/suffering-well/

Fordította: Deézsi Kata

Egy bűnös ember feljegyzései a méltóságban járásról

Pál apostol arra kér minket, hogy az Istentől kapott elhívásunkhoz méltón éljünk (Efézus 4:1). Efézusiakhoz írt levelében az apostol arról beszél, hogy milyen elhívásunk van Krisztus követőiként; hogy miként döntött az Atya úgy, hogy örökbefogad minket, megbocsát nekünk és megvált bennünket.

Olyan életet élni, amely méltó effajta irgalomhoz és kegyelemhez, lehetetlen küldetésnek tűnik. Én például folyton elrontom. Nem szeretem bevallani, de túl gyakran cselekszek közömbösen és akaratlanul, amikor egy Krisztusközpontú napról van szó. A világ eltereli a figyelmemet, leterhel a sok tennivaló, és abban a tévhitben ringatom magamat, hogy nélkülem minden megállna.

A kegyelem nem a mi érdemünk, hanem Isten ajándéka (Efézus 2:8–9), hiszen sosem tudnánk megmenteni magunkat vagy kifizetni azt az árat, amelyet Jézus fizetett meg a kereszten.

Azonban hálából és engedelmességből törekedhetünk arra, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Tudatosan munkálkodhatunk azon, hogy a mai igeversekben említett alázat, szelídség, türelem, egység és békesség jelenjen meg az életünkben. Az olyan emberek élete, akik az alábbi tulajdonságokban bővölködnek, bizonyságtételül szolgál a figyelő, megváltásra váró világ számára, és egyben útjelző lehet a hívők közösségének is.

Beszéljünk csak az Efézus 4:3–6-ban említett egységről! Elárulása, letartóztatása és keresztre feszítése előtt a Gecsemáné-kert felé tartva Jézus kiemelten imádkozott a hívők egységéért (Lukács 17:20–21).

A megosztottság nem újdonság. Amikor Pál ezt a levelet írta, az efézusi gyülekezetnek meggyűlt a baja a zsidók és pogányok közti egység hiányával, ma pedig egy olyan világban élünk, amely végletes, kusza, előítéletes és osztályokra szakadt.

Én erre kétféleképpen tekintek:

1. Világ vs. Egyház (És itt „Egyház” alatt a keresztény hívők egész világra kiterjedő hálózatát értem.) A világ rengeteg területen olyan értékeket és eszméket tart fontosnak és hirdet, melyek szöges ellentétben állnak a szentséggel és Krisztus követésével. Csak hogy egy példát hozzak: az elterjedt nézet szerint határainkat az érzelmeinknek kell meghatározniuk, míg a Biblia nézőpontja szerint a határok felállításában a Szentírást, mint az igazság fokmérőjét kell alapul vennünk (büszkeség és alázat, erő és gyengeség, önzés és önzetlenség).

Nincs jogunk megváltoztatni vagy felhígítani a Szentírást azért, hogy kedvezzünk a világnak.

1. Az egyházon belüli és egyházak közötti megosztottság (És itt „egyház” alatt az emberek által vezetett, véges számú felekezetre és gyülekezetre gondolok, amelyek keretet adnak számunkra a dicsőítésre.) Nekünk, keresztényeknek közös hitünk és megváltásunk Jézus Krisztusban valami olyasmi, aminek minden perpatvart félre kellene söpörnie, legyen szó orgonáról vagy dicsőítésről, vagy arról, hogy a gyülekezetben ki kell-e öltözni vagy bármilyen ruhában megjelenhetünk; valamint el kellene törölnie mindenféle faji, műveltségi, társadalmi, politikai, vagy nemzeti korlátot. A sokszínűség nem feltétlenül eredményez megosztottságot (még a vélemények és elképzelések sokszínűsége sem), és nincsen jogunk ember alkotta kategóriák alapján elítélnünk egymást.

Jézus, Isten fia azért halt meg a kereszten, hogy megmentsen bennünket a bűneinktől. Egyedül Isten kegyelme ment meg bennünket, csakis hit által és csakis Krisztusban.

Ezek azok az alappillérei a keresztény hitnek, melyeket nem lehet megváltoztatni. A többi részletkérdés.

A feltámadás mindent megváltoztatott, beleértve azt is, ahogy egymáshoz viszonyulunk. Ebben a tekintetben nincs tehát különbség köztünk, mert világszerte minden hívő egy (Galata 3:28), és úgy mutathatjuk meg a világnak Krisztus szeretetét, hogy lebontjuk azokat a falakat, amelyek minden egyes nap közénk ékelődnek. Éljünk tehát alázatosan, de bátran, mindig arra törekedve, hogy Istent dicsőítsük, és hogy egyesítsük és megerősítsük a hívők világméretű családját. Tükrözzük életünkkel az evangélium reménységét!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/this-sinners-take-on-walking-worthy/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Gergely Csilla