„A Mennyből, vagyis Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és nagyon irgalmas.” – Jakab 3:17
Mielőtt gyermekeim születettek volna úgy gondoltam, hogy csodálatos anyuka lennék. Elolvastam az összes megfelelő könyvet, kamaszként bébiszitterkedtem, általános iskolai tanárként diplomáztam, RÁADÁSUL hosszú évek tanári tapasztalata állt mögöttem. Az én naiv nézőpontomból nézve megvolt a tudásom és a tapasztalatom… legalábbis úgy éreztem.
És akkor megszületett az első kislányom.
Én pedig életemben először megtapasztaltam, hogy mi is az igazi kimerültség. Megtapasztaltam az álmatlan éjszakákat és a korai órákat egy olyan babával a kezemben, aki nem hajlandó abbahagyni a sírást, és – jóval többször, mint ahogy azt be szeretem vallani – vele együtt sírtam teljes elkeseredésemben. És akkor, amikor úgy éreztem, hogy kezdek ráérezni az ízére, meglepetésemre ismét teherbe estem, és 16 hónappal később megszületett a második kislányom is. Ha most visszanézek az első, alvás nélküli évekre, sokkal inkább tűnnek ködösnek, mint valóságosnak.
Kérlek, ne értsetek félre, az életünk jó volt. Elképesztő módon áldottnak éreztem magam a lányaimmal, miután majdnem hét évet vártam rájuk… Azonban ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy nehéz volt. Kimerítő volt, és egyáltalán nem hasonlított az elképzeléseimhez. Nem olyan volt, mint egy osztálynyi gyereket tanítani, akik az iskolanap végén visszatértek a szüleikhez… az én édeseim heti hét nap, 24 órában velem maradtak.
A tökéletes anyuka, akit elképzeltem, gyorsan eltért a megélt valóságtól, ez pedig darabokra törte a szívem.
Tudjátok, megvolt a tudásom ahhoz, hogy „szuperanyu” legyek. Tudtam „az összes helyes dolgot”, de nem volt meg a tapasztalatom és az isteni bölcsességem.
A 13. vers magamra emlékeztet, és arra, amit az anyaságról tanultam:
„Van közöttetek bölcs és értelmes ember? Mutassa meg a bölcsességét egész életével és olyan jótettekkel, amelyeket szelídséggel vitt végbe.”
Olyan jótettekkel, amelyeket bölcsességből fakadó szelídséggel vitt végbe…
Az, hogy anyuka vagyok, először is alázatra késztetett… és ez még most is így van.
Az évek során megtanultam, hogy ne gondolkodjak úgy, hogy „ha valaha olyan gyerekem lesz, aki így viselkedik, akkor majd…”. Néha hibáztam, néha kudarcot vallottam, néha elvesztettem a türelmemet, és néha a fejemet is… Ez pedig alázatra késztetett. És teljesen jogosan. Úgy tűnik, hogy akárhányszor elkezdem megveregetni a saját vállamat valamiért, amit a lánykáim csináltak, újra megalázva érzem magam.
Ez egy életre szóló tapasztalat. Egyik napról a másikra hibákat követünk el, megpróbálunk tanulni belőlük, és ez nem csupán a rengeteg szükséges alázatot hozta el az életemben, de egy kegyelemmel teljes bölcsességet is.
Isten kegyelméből fakadóan nem csak arra használta fel ezeket az eseményeket, hogy megalázzon, hanem arra, is hogy megmutassa, milyen nagy szükségem van Rá és az Ő bölcsességére az életemben.
Mivel szemtől-szembe kerültem a saját alkalmatlanságommal anyaként, feleségként, barátként, és gyermekként, Isten arra használta ezeket az élményeket, hogy közelebb kerüljek Hozzá. Ahogy egyre alázatosabb lettem, úgy ébredtem egyre jobban rá, hogy mekkora szükségem van az Ő bölcsességére az életemben a világban található bölcsesség helyett.
A 14-18. versekben Jakab két különböző fajta bölcsességről beszél. Az egyik a világból származik, a másik a mennyből.
Ennek a földnek a bölcsessége ennek a világnak a cselekedeteit eredményezi; az olyan tulajdonságokat, mint irigység, önző dicsőségvágy, dicsekvés, és hazugság.
A világi bölcsesség az „én”-re koncentrál. Arra, hogy mire vagyok képes egyedül, a saját erőmből, a saját dicsőségemre. A világi bölcsesség középpontja én vagyok, nem pedig Isten.
Ezzel szemben a mennyei bölcsesség tiszta, továbbá
- békeszerető
- figyelmes
- kíméletes
- irgalmas
- jó gyümölcsöket termő
- pártatlan
- őszinte.
Ahogy visszatekintek az elmúlt 11 évre, amióta anyuka vagyok, és nem csupán kettő, hanem három kislány anyukája, arra jövök rá, hogy az isteni bölcsesség elérése nem egy egyszeri üzlet, hanem egy alázatos döntés Jézus keresésére vonatkozóan, melyet minden egyes nap meg kell hoznunk.
Ez azt jelenti, hogy naponta tudatosan Jézushoz megyünk az aggodalmainkkal, a fájdalmunkkal és a végső elkeseredésünkkel. Ez azt jelenti, hogy szándékosan meghalok magamnak, az önző gondolataimnak, viselkedésemnek, és lehetőségeimnek, és egy olyan életre törekszem, amelyet a fenti lista értékei határoznak meg. Az olyan értékek, mint az irgalom, az őszinteség és a figyelmesség.
Az évek során megtanultam, hogy az isteni bölcsességgel teli élet nagyon hasonlít Jézuséra.
Barátaim, ez az az élet, amire törekszünk… ne fáradjatok meg, és ne keseredjetek el. Amikor Isten különböző helyzeteket enged meg az életünkben, akkor dönthetünk arról, hogy meg akarjuk-e alázni magunkat, és meg akarjuk-e tanulni, hogy hogyan növekedjünk az isteni bölcsességben, vagy inkább a világra hallgatunk és azokra az egymásnak ellentmondó okoskodásokra, melyekkel az szolgál.
Ahhoz, hogy Isten bölcsességével betelve éljünk időre és tudatosságra van szükségünk. Ez egy folyamat, amely úgy válik teljessé, hogy egy életen át, nap mint nap Jézust keressük. Nincsen semmiféle varázspálca, amellyel Isten egyszerűen csak megérint minket, hogy azonnal mennyei bölcsességhez jussunk anélkül, hogy naponta a mennyei bölcsesség útját választanánk.
Mert mi az, amink van? Egy ígéret, amely szerint Isten soha nem hagy el minket, és az út minden lépésénél velünk lesz, ahogy egyre jobban keressük Őt, és egyre kevésbé a világot.
Szeressétek nagyon Istent!
Angela
Beszéljük meg!: Hogyan keresed tudatosan Isten bölcsességét a világi bölcsesség helyett?
Fordította: Szabó Anna
Forrás: https://lovegodgreatly.com/seeking-gods-wisdom/
