Címke: blogbejegyzés

Korlátlan szeretet

Leave a comment

Olvastál már bármit a szeretetnyelvekről vagy próbáltad már kitalálni, milyen módon szeretsz szeretetet kapni? Amikor a férjemmel jegyesoktatáson vettünk részt, tesztet töltöttünk ki, hogy megtudjuk, mi a szeretetnyelvünk. A házasság elmúlt tizennégy éve alapján biztosíthatlak titeket arról, hogy az eredmények nagyon helytállóak voltak, még ha szöges ellentétben álltak is egymással.

Az én szeretetnyelveim az ajándékozás és a dicsérő szavak, míg neki a testi érintés és szívességek. Ő csodálattal figyeli, ahogy életet lehelek a születésnapokba és az ajándékozós ünnepekbe, én pedig álmélkodva dőlök hátra, miközben ő és lányunk állandóan egymást ölelgetik. Számomra egy olyan teendő, mint a mosogatógép kiürítése, egyszerűen egy elvégzendő feladat. A szemét kidobása vagy a konyha kitakarítása munka után számára a szeretet megnyilvánulása.

Úgy tűnik, nyolcéves lányunk fő szeretetnyelve a minőségi idő: folyton elismétli, mennyire szuper, amikor hárman csinálunk valami újat vagy szórakoztatót. Más embereket jól szeretni azt jelenti, hogy nemcsak a szavainkat vetjük latba, hanem a tetteinket is, és csodálatos Istenünk szeretetét utánozzuk, aki tudja, hogyan kell tökéletesen szeretni minket.

Mai verseink János első levelében arra emlékeztetnek, hogy nemcsak a kimondott szavakkal szeretünk, hanem cselekedeteinkkel és az általunk elhitt igazsággal is. János levelének célja, hogy visszavezesse a hívőket a hit alapjaihoz. Számára a középpontban az igazság áll, nem pedig a vélemény, és olvasói figyelmét visszairányítja Jézus legfontosabb parancsolatára: szeressétek Istent és szeressetek másokat.

János „kedves gyermekeiként” szólítja meg hallgatóságát és ezt a kifejezést hét alkalommal használja levelében. Az apostol ezáltal nem lekicsinyelni szeretné őket, hanem szeretetteljesen eleveníti fel Isten országát, ahol az utolsókból lesznek az elsők. A Lukács 10:21-ben Jézus magasztalja a Szent Szellemet, aki elrejti a dolgokat a bölcsek elől és kinyilatkoztatja azokat a kisgyermekek számára. A Márk 10:14-ben Jézus arra ösztönzi tanítványait, hogy engedjék Hozzá a kisgyermekeket, mert övék az Isten országa. János olyan gyengédséggel és igazan ír, akárcsak egy apa a gyermekeinek vagy egy lelkész a gyülekezetének.

Ha átadtuk életünket Krisztusnak, és hisszük, hogy egyedül Ő a világ Megváltója, képesek vagyunk engedelmeskedni Neki. Ahogy hitünkben megerősödünk, az iránta való szeretetünkből fakad a vágyunk, hogy kedvére tegyünk és kövessük parancsait. Amikor felismerjük az irántunk érzett szeretetét, képesek vagyunk törődni hívőtársainkkal és a minket körülvevő világgal és szeretettel viszonyulni feléjük. A Krisztusba vetett hit, a parancsolatai iránti engedelmesség és a mások iránti szeretet mind központi elemei a Krisztussal járásunknak. Ebben akkor nyerünk majd bizonyosságot, ha egyre közelebb kerülünk Hozzá, és folyamatosan átadjuk Neki életünket és szívünket.

Abból tudják, hogy keresztények vagyunk, hogy szeretünk. Olyan szeretettel szeretünk, amelyet nem korlátoznak a szeretetnyelvek vagy a személyiségtesztek, hanem a Jézussal szorosan kapcsolatban álló szív túlcsordulásából fakad. Amikor hitünket Isten iránti engedelmességünk révén gyakoroljuk, az eredmény a szeretet. Szeretünk, mert Ő szeretett minket először, és amikor Isten példáját követjük, akkor másokat is jól tudunk szeretni, ezáltal mélyebb kapcsolatra hívva őket azzal, Aki már akkor szeretett minket, amikor még nem voltunk mások, mint szeretetlen roncsok.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/unlimited-love/

Fordította: Szaniszló Tünde

Ne tévesszenek meg a hazugságok

Leave a comment

János levelei nehéz levelek, tele mély tanításokkal, figyelmeztetéssel, intéssel és bátorítással. Ennek egyik oka az, hogy addigra János kivételével már minden apostol meghalt. Ő maradt utoljára, ezért több tudós is úgy gondolja, hogy az „utolsó óra” kifejezés az apostoli kor végét jelzi. Mások úgy gondolják, hogy a kifejezés a Jézus feltámadása és második eljövetele között eltelt időre vonatkozik. Mi most éppen ezekben „az utolsó órákban” élünk.

Az egyik probléma, amivel akkoriban az egyháznak meg kellett küzdenie, a hamis tanítók, vagyis „antikrisztusok” megjelenése volt. Ez a kifejezés itt most nem egyetlen személyre vonatkozik, aki nagy hatalommal bír és sokakat megtéveszt. Itt azokat illeti a szerző ezzel a névvel, akik hazugságokat terjesztettek Jézusról, méghozzá szenvedélyesen és meggyőződéssel. Az „antikrisztus” szó jelentése Krisztus- vagy Messiásellenes, és ilyenből János korában több is akadt. Ezt a kifejezést nem azokra az emberekre használták, akik apróbb dolgokban tévedtek a tanításaik során; ezek az „antikrisztusok” az Írással teljesen ellentétes dolgokat tanítottak arról, hogy kicsoda Jézus és mit tett.

És hogy milyen tanításokkal álltak elő?

A hamis tanítók vagy „antikrisztusok” sok mindent tagadtak, köztük Jézus isteni mivoltát is. Nem hitték el, hogy Ő a világ Megmentője és Megváltója. Azt is tagadták, hogy Jézus az Atyától származott volna, szerintük Ő is csupán egy teremtmény volt. Némelyek közülük úgy gondolták, hogy nem az Atya Isten, hanem az angyalok teremtették a világot.

„Mi a legnagyobb hazugság? Az, ha valaki azt állítja, hogy Jézus nem a Messiás. Aki ezt mondja, az Krisztus ellensége, mert nem akarja elismerni az Atya-Isten és a Fiú hatalmát.” – 1 János 2:22

„Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.” – 1 János 4:3

„Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. Aki ezt mondja, az hamis tanító, Krisztus ellensége.” – 2 János 1:7 

Sok időt tölthetnénk azzal, hogy azokat a veszélyes tanokat taglaljuk, amelyeket ezek az emberek vallottak, azonban napjainkban is sok hasonló esettel találkozunk. Vallásos emberekről beszélek, akik tudják, hogyan használják a megfelelő szavakat, mégis veszélyes dolgokat tanítanak, hiszen a Biblia állításaival teljesen ellentétes dolgokat állítanak. Úgy tűnik, mintha tudnák, miről beszélnek, de hamis evangéliumot hirdetnek, olyat, ami kockázatos, hiszen távol megakadályozza az embereket abban, hogy Jézusra, mint megváltásuk reménységére tekintsenek.

Ezektől a magával ragadó, frappáns, ám veszélyes tanításoktól úgy tudjuk megvédeni magunkat, ha ismerjük a Bibliát. Vértezd tehát fel magad az igazsággal!

Ne higgy vakon abban, amit mások mondanak, vess össze mindent Isten szavával, hogy lásd, mi az igazság. Ne engedd, hogy szórakoztató vagy új tanítások magukkal ragadjanak, bármennyire is jól éreznéd magadat tőlük. Az érzéseink nem mindig megbízhatóak, a szívünk pedig olykor csalfa.

„Romlott az ember szíve, minden másnál csalárdabb, javíthatatlan!” – Jeremiás 17:9

Ismerd a Bibliádat! Olvasd, tanulmányozd, imádkozz felette, beszéld meg másokkal és olvasd újra!

Minél jobban ismered az igazságot, annál könnyebben éred tetten a hazugságokat és maradsz meg szilárdan a tudásodban és Istenbe vetett hitedben.

Jézusre tekintve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/dont-be-deceived-by-lies/

Fordította: Szabó Eszter

Engedelmes szeretet

Leave a comment

Egyszer régen lázadó voltam.

Keményfejű.

Engedetlen.

Miután Isten megajándékozott a megváltással, az első dolog, amit elkezdett átalakítani bennem a lázadó természetem volt. Ez volt aztán az Istennek való feladat! Többévnyi szándékos engedetlenség után Isten kegyelméből elköteleztem magam arra, hogy engedelmes leszek Neki, és Őt fogom szolgálni.

A megváltás után a hívő ember élete új irányt vesz és Isten felé tart. Az Istennek való engedelmesség a megújult, szent élet ismertetőjele.

Az engedelmességünk megmutatja az embereknek, hogy kihez ragaszkodunk. Amikor Istent választjuk saját, önző kívánságaink helyett, megmutatjuk, hogy Őt mindennél – még önmagunknál is – jobban szeretjük.

„Ha engedelmeskedünk annak, amit Isten mondott nekünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban megismertük őt. Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében.” (1 János 2:3–4)

Új hívőként komolyan elköteleztem magam, hogy engedelmeskedni fogok Istennek; szenvedélyemmé, sőt, küldetésemmé vált. Ugyanakkor lassan kezdtem úgy kezelni az engedelmességet, mint olyasvalamit, amivel elnyerhetem Isten jóváhagyását és tetszését.

Ha rosszul bántam egy munkatársammal vagy rosszallóan beszéltem valakiről, rettenetes bűntudat kezdett gyötörni. Azonnal arra gondoltam, hogy el fogom veszíteni Isten szeretetét. A szeretetből történő engedelmesség átadta helyét a félelemből és a törvényeskedő kötelességtudatból fakadó szolgálatnak.

„Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki – ez pedig egyáltalán nem nehéz!” (1 János 5:3)

Fontos, hogy odafigyeljünk a szavak sorrendjére az 5. részben. Először Isten szeretete jelenik meg, a mi engedelmességünk csak utána következik. 

A hit és a szeretet nem a mi engedelmességünk eredménye. Az Efézus 2:8–9 szerint a hitünk ajándék Istentől, az 1 János 4:19 szerint pedig az egyetlen oka annak, hogy mi szeretjük Istent az, hogy Ő előbb szeretett minket.

Éppen ezért a mi engedelmességünk elvileg minden esetben a következménye Isten irántunk való szeretetének, nem pedig egy ügylet, melynek során elnyerhetjük azt.

Ne értsetek félre. Az Isten Igéje és parancsai iránti engedelmesség elképesztően fontos. Hívőkkénk arra kaptunk elhívást, hogy az életünknek Isten Igéje legyen a biztos alapja. Bölcsességért, tudásért és békességért a Bibliára támaszkodunk. Az Ige a mi biztonságunk forrása és identitásunk záloga.

Ha igazán szeretjük Istent, keressük a lehetőséget, hogy megismerjük Őt és az Ő Igéjét, és hogy megtartsuk parancsait. Ha a hitünk őszinte, akkor engedelmesség lesz a gyümölcse.

De mi történik, ha csalódást okozunk Istennek?

Szerencsére Isten az első perctől kezdve tudja, hogy lesznek mulasztásaink, ezért küldte el nekünk a fiát, Jézust. Jézus megtette azt, amire mi képtelenek voltunk: tökéletesen és teljesen engedelmeskedett Istennek, még a kereszten is.

Mivel Jézus a hívőkben él, ezért Isten úgy lát minket, ahogy Jézust: tökéletesen igaznak, szentnek, szeretett gyermekének. Emiatt szabadon szolgálhatjuk Őt, és teljes szívünkből önfeledten engedelmeskedhetünk Istennek, tudva, hogy Ő mindig szeret minket, bármi történjen is.

„Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját. Aki azt mondja, hogy Istenben él, annak úgy kell élnie, ahogyan Jézus élt.” (1 János 2:5-6)

Amikor engedetlenek vagyunk Istennel és az Ő Igéjével szemben, vakmerően, szégyenérzet nélkül futhatunk Istenhez, és kegyelmi trónja elé vethetjük magunkat őszintén megvallva, hogy mennyit küzdünk az engedetlenséggel. Őszintén és alázattal kiönthetjük neki a szívünket, majd megbánásunk és bűnvallásunk után bízhatunk Benne. Ezután ismét elkezdhetjük Őt követni, tudva, hogy szeret minket, tudva, hogy már elárasztott bennünket kegyelmével és bocsánatával, és tudva, hogy megbocsátott, megújított és helyreállított.

Ahogy egyre érettebb kereszténnyé váltam és felismertem, hogy Isten szeretete felmérhetetlen és kimeríthetetlen, hogy ugyanúgy szeret még akkor is, ha nem engedelmeskedek Neki, az egész gondolkodásom megváltozott. Ez a könyörületes szeretet arra késztet, hogy újra úgy döntsek, Őt követem, Őt szolgálom és Neki engedelmeskedem, akkor is, ha tudom, nem muszáj így tennem. Az Isten iránti engedelmességem az, amivel dicsőítem Őt az Ő hatalmas szeretetéért.

Amikor elbukunk, ne felejtsük el, hogy a megváltásunknak sosem a viselkedésünk vagy az engedelmességünk az alapja, hogy kivételes pozíciónk Istennél stabil és változhatatlan, és hogy Isten szeretetének teljessége a miénk, és Ő gyönyörködik bennünk.

Nem szabad megfeledkeznünk az Ő szeretetéről. Kövessük Őt engedelmesen újra, meg újra, meg újra!

Életed melyik területén kellene együttműködnöd a Szent Szellemmel, hogy fegyelmezettebb és engedelmesebb legyél Istennek? Hogyan imádkozhatunk érted?

Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/obedient-love/

Fordította: Pfaff Mária

Kölcsön vett bátorság

Leave a comment

Volt már valaha olyan alkalom, vagy időszak az életedben, amikor úgy érezted, kölcsönvett bátorságból vagy hitből élsz? Kaptad már azon magad, hogy kevés hittel indulsz neki egy baráti beszélgetésnek és aztán megújult lélekkel mész tovább? Vagy talán, az erőd végére értél, amikor egy barát segítő kezet nyújtva megjelent.

Egy kedves barátommal üldögéltem, kezemben egy bögre kávéval és bevallottam: „Én nem látom, hogy az ÚR hogyan tudna ebből bármiféle jót kihozni.” Tudtam, hogy Isten minden körülmények között jó, és hogy Ő helyre tud állítani bármilyen megtört szívet, és mégis, az én emberi szememmel, nem voltam képes látni, hogyan fogja ezt megtenni.

A barátom átnyúlt az asztal fölött, kezét a karomra tette és így szólt: „Nekem elég hitem van mindkettőnk számára.” 

Az Apostolok cselekedeteinek utolsó fejezetét olvasva ez a pillanat jutott eszembe. Pál hajótörést szenvedett, bebörtönözték, és még meg is verték mire Rómába érkezett, és mit mond a Szentírás?

„A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.” – Apostolok 28:15

Amint meglátta a fivéreit és nővéreit, Pál felbátorodott és hálát adott Istennek. Pál „felbátorodott”. Szeretem ezt. A közösség puszta jelenléte – a fivéreié és nővéreié – bátorságot adott Pálnak, hogy folytassa. Ez késztette őt, hogy hálát adjon az Alkotójának. Ezután láthatjuk ennek a bátorításnak a gyümölcsét: Pál rögtön visszatért a Jézusról szóló Örömhír terjesztésének ügyéhez.

„Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról..” – Apostolok 28:30-31

Pálnak az Isten Királyságáról szóló merész kinyilatkoztatását a drága keresztény közösség táplálta.

Nővéreim, ne tévelyegjetek! Az istenfélő közösség ajándéka nagyon erőteljes ajándék, amivel számolnunk kell. Amikor a legrosszabb állapotodban vagy, nehézségektől kimerülve, akkor kell a társainkhoz szaladni, akik testvéreink Krisztusban. Amikor nem látod, hogyan fogja Isten elegyengetni azt a rögös utat, amelyen éppen jársz, ne szigetelődj el – kölcsönözz bátorságot és hitet a testvéreidtől Krisztusban. Lehet, hogy nem látod vagy érzed azonnal a különbséget, de az igaz keresztény közösség nem csak hordozni fog téged, de felszabadít arra is, hogy Isten jóságát hirdesd még a vihar kellős közepén is.

Nem a magas lóról írom ezt, hanem a legnagyobb mélységből. Az igazság az, hogy én nem tudtam megérteni, hogy Isten hogyan munkálkodhatna az életem törmelékein. De a barátomnak igaza volt. Ő átnyúlt az asztal fölött, megragadta a karom és hagyta, hogy bátorságot és hitet kölcsönözzek tőle. A remény egy magját ültette el aznap, ami egy csodálatos megváltási történetté cseperedett. Isten nem úgy munkálkodott, ahogy én gondoltam, de valami csodálatosat szerkesztett egybe, amely az Ő jóságát és örömhírének történetét tükrözte vissza. Az életem egy tanúságtétel arról a jóságról, amit a keresztény közösség tud az élet viharai között hozni. Mikor az én hitem megtépázott volt, egy kedves testvér hite tartott engem.

Ahogy az Apostolok cselekedeteinek végére érünk, láthatjuk, hogy Isten nem csak Pált, hanem Isten embereit használta, hogy az Örömhírét megossza. Láthatjuk, mit cselekedett az Úr emberei által és késztetést érezhetünk, hogy mi is tartozzunk egy keresztény közösséghez. Lehetünk hűséges testvérek, akik az asztal fölött átnyúlva kijelentik: „Vegyél az én hitemből, nekem van elég hitem mindkettőnk számára”, amikor ránk kerül a sor, hogy bátorítsunk.

Eredeti: https://lovegodgreatly.com/borrowed-courage/

Fordította: Barabás Mónika

A mi erőteljes bizonyságunk

Leave a comment

Legutóbb, amikor megkíséreltem megosztani valakivel az evangéliumot, a dolog nem ment túl fényesen. Sőt, mondhatnánk úgy, hogy kész katasztrófa volt.

Miközben épp egy könyvesboltban kerestem magamnak olyan Bibliát, amelybe jegyzetelni is lehet, két fiatal hölgy szólított meg. Talán azért érezték úgy, hogy egyszerűbb lesz velem beszélgetni, mert pont abban a szekcióban keresgéltem.

Megkérdezték, hogy hallottam-e már „Istenről, az anyáról”, majd elkezdték megosztani velem hitük alapelveit. Én türelmetlenül közbevágtam, hogy rácáfoljak az érveikre, és hogy megosszam velük Jézus Krisztus evangéliumát, innentől kezdve pedig elfajultak a dolgok. A végén egy könyvesbolt kellős közepén próbáltuk túlkiabálni egymást.

Rendkívül kínos és megalázó volt. Az eset után bűntudatot éreztem.

Miért támadtam rögtön vissza és miért viselkedtem ennyire idegesen?  Miért nem éreztettem velük Krisztus szeretetét? Miért nem hallgattam meg őket készségesen, és miért nem gondoltam meg, mit beszélek? Miért nem tettem bizonyságot? Egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem, vágynak-e igazi megváltásra Jézuson keresztül?

Ha teljesen őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy ennek az élménynek a hatására jóval félénkebbé váltam a „jóhír” megosztásával kapcsolatban. Az élmény hatására, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mi lesz, ha valaki úgy viselkedik velem, amikor megosztom az evangéliumot, ahogy én viselkedtem ezekkel a lányokkal.

Isten arra hív minket, hívőket, hogy megosszuk az örömhírt. Egy hívő életének célja és küldetése, hogy menjen, és beszéljen a megváltás üzenetértől, Isten azonban sosem küld ki minket egyedül. A Szent Szellem jár előttünk, hogy egyengesse előttünk az utat, és bennünk él, hogy felbátorítson bennünket a bátor, hatékony és alázatos beszédre (Apostolok cselekedetei 4:29,31; Apostolok cselekedetei 14:1, Máté 10:20).

Isten, a maga mindenhatóságában pont a megfelelő helyen és időben helyezett el bennünket, hogy beszéljünk róla azoknak, akiknek szükségük van rá (5 Mózes 31:8, Zsoltárok 139:5). Nekem csak annyi a dolgom, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt felkészült legyek arra, hogy beszéljek a bennünk élő reménység forrásáról.

Amikor az örömhírt osztjuk meg, követhetjük Pál apostol példáját az Apostolok cselekedetei 26-ban. Pál bátor volt, mégis alázatos maradt, amikor az evangéliumról beszélt. Elmondta Jézus Krisztus evangéliumát, azonban megosztotta a saját történetét is. Ha engedjük a Szent Szellemnek, hogy irányítsa a beszélgetéseinket, akkor ő meg fogja teremteni a lehetőséget nekünk arra, hogy megosszuk a hitünket (Jelenések könyve 3:8).

Az Apostolok cselekedetei 26-ban az Úr mennyei módon olyan helyzetbe hozza Pált, hogy az beszélhessen a hitéről, és megoszthassa a bizonyságtételét Agrippa királlyal. Ahelyett, hogy a félelmet engedte volna eluralkodni, Pál szerencsésnek tartotta magát, hogy védekezhet és azért is, mert így lehetősége nyílt az evangéliumról beszélni a kor legmagasabb rangú hivatalnokainak.

Gyakran nem látjuk meg, hogy Isten mennyei módon helyezett minket pont oda, ahol vagyunk, hogy gyümölcsöt teremjünk a minket körülvevő embereknek (János 15:4–5, 16).

Te és én tápláljuk a családtagjainkat, szomszédainkat, munkatársainkat, és még azokat is, akik a közösségi média oldalain követnek bennünket. Így muszáj feltennünk magunknak a kérdést: mivel tápláljuk őket?

A 1–23. versekben Pál kijelenti, hogy Jézus Krisztus evangéliumának igazsága az egyetlen út a megváltáshoz és az Istennel való megbékéléshez. Emellett láthatjuk, hogy Pál elmesélte a saját megtérésének történetét is.

A személyes bizonyságtételünk nagyon fontos, mert ez annak az egyedülálló története, hogy Isten miként formálta a mi életünket. A személyes bizonyságtételünk egyszerűen az, hogy milyen volt az életünk Krisztus előtt, és mennyit változott a megváltásunk óta. Az emberek ugyan beleköthetnek a Biblia egyes részeibe, az Isten életünkben elvégzett csodálatos munkáját senki sem vitathatja.

A 24–29. versekben azt látjuk, hogy Pált kicsúfolták és kigúnyolták. Nem a mi feladatunk bárkit meggyőzni, belekényszeríteni vagy érzelmileg zsarolni azért, hogy elfogadja Jézust megváltójaként. A mi feladatunk csupán annyi, hogy bátran és alázatosan beszéljünk róla, a munka többi részét pedig a Szent Szellemre bízzuk.

Gyakran imádkozom azért, hogy Isten adjon nekem újabb alkalmat találkozni azokkal a lányokkal. Ha megtenné, bocsánatot kérnék tőlük az arrogáns és feszült viselkedésemért, majd alázatosan és szeretettel beszélnék velük.

Isten annyira szeretett engem, hogy a fiát, Jézus Krisztust adta halálra, hogy megfizesse az árat a bűneimért. Kamaszkoromban elszöktem otthonról, majd az alkohol és a drogok segítségével a szexuális bűnök, a prostitúció és a pornográfia csapdájába estem. Meggondolatlanul éltem a reménytelen, dühös és elkeseredett életemet. Amikor a dolgok a legrosszabbra fordultak, és már a halállal néztem szembe, öntudatra ébredtem és felismertem, hogy minden, amit teszek, rossz. Könyörögtem Istennek, hogy segítsen, javítson meg, mentsen meg. Teljes szívemből hittem, hogy képes rá. Habár ezt akkor még nem értettem, Jézus Isten jobb oldalán ült, és értem imádkozott.  Jézus halálának, eltemetésének és feltámadásának hála Isten kinyújtotta hatalmas karját, belenyúlt az életembe, és megmentett. Újjá tett. Bár a körülményeim nem változtak meg azonnal, egyvalami mégis rögvest más lett: volt reménységem. Annyira szeretve éreztem magam, mint még soha. Alávetettem magam Istennek, aki módszeresen megtisztított, helyreállította az összetört szívemet, meggyógyította a régi sebeket, eltávolított embereket az életemből és megmutatta, hogyan éljek Érte és szeressek úgy, mint Ő.

Megosztani az evangéliumot néha ijesztő. Lehet, hogy kinevetnek, kicsúfolnak, elküldenek vagy elhagynak. De mi azért vállaljuk a kockázatot, mert szeretjük Istent. Istent szeretni azt jelenti, hogy szeretnünk kell az embereket, még akkor is, ha szerethetetlen, kellemetlen, udvariatlan emberekről van szó (Máté 22:37–39). Isten megígérte, hogy megadja nekünk az erőt, szánkba adja a szavakat és kegyelemmel tesz teljessé, hogy mindezt Érte vigyük véghez, méghozzá kiválóan (Máté 7:7–8).

Hogyan imádkozhatunk érted, amikor elindulsz a világba, hogy megoszd az örömhírt és a bizonyságtételedet?

  Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/our-powerful-witness/

Fordította: Szabó Anna

Tiszta lelkiismeret

Leave a comment

Semmi sem zökkent ki annyira, mint amikor a lelkiismeretem nem tiszta. Nem hagy aludni, vagy felébreszt az éjszaka közepén. A lelkiismeretem háborgása és émelygése. Gyakran arra utal, hogy megromlott a kapcsolatom valakivel. Időnként teljesen apró dolgok miatt kezdődik, például, ha azelőtt fecsegek, hogy átgondolnám, amit mondok. Van, hogy sokkal komolyabb az oka, például, amikor szándékosan olyat mondok, amivel megbántom a másikat vagy megtagadom Krisztust akár a szavaimmal, akár azok hiányával.

Szeretem a leírást, amit az 1 Sámuel 24:4-5-ben olvashatunk: „Akkor Dávid óvatosan odalopakodott Saul közelébe, és a köpenyének sarkát levágta. Saul azonban mindebből semmit sem vett észre. Emiatt azonban Dávidot később nagyon bántotta a lelkiismerete.” Én is ezt tapaszalom – bánt a lelkiismeretem. És ez jó dolog, mert általa Isten cselekvésre sarkall! Ha tudok imádkozni, cselekedni, ha meg tudom oldani a problémát, akkor az Úr ismért örömöt ad Őbenne. Ám időnként nem lehet megoldást találni. Ezekkel a dolgokkal sokat küzdök. Meg kellett tanulnom, hogy ha mindent megtettem már, ami lehetőségemben állt a békéért, akkor az Úr megbocsátását kell keresnem és ráhagyni a dolgok alakulását. A Róma 12:18 azt mondja: „Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy mindenkivel békességben éljetek!”

Pál ebben a fejezetben a tiszta lelkiismeretről beszél és arról, hogy annak két fő területe van

  • tiszta lelkiismeret Istennel
  • tiszta lelkiismeret másokkal

Pál tudta, hogy az Istennel való kapcsolatának nem a saját jósága és cselekedetei adják az alapot, hanem maga Isten, aki Krisztus halálán keresztül közbelépett, megváltotta és megmentette őt. Pál azonban megértette azt is, hogy az, ahogyan él, és ahogyan cselekszik, szintén fontos. Erre figyelmeztette Timóteust is az 1 Timóteus 1:19-ben: „A hitben megállva és jó lelkiismerettel küzdj. Ugyanis vannak, akik nem tartották tisztán a lelkiismeretüket, s ezért a hitben hajótörést szenvedtek.” Egyszerre bátorít és figyelmeztet is minket ez az igevers.

Mit jelent jó lelkiismerettel élni? Többet annál, hogy igyekszünk jól élni és segíteni másokat. Pálnak Istenben volt a reménysége – tudta, hogy a jövője nála van biztonságban – és lesz feltámadás. A halál nem a vég. Pál azt akarta, hogy az életén és a szavain keresztül az őt körülvevő embereknek lehetősége legyen megismerni Jézus Krisztust.

Erre példa az is, ahogy Pál Félixszel és feleségével Druszillával beszélt. Félixnek hatalmában állt elengednie Pált, akit igazságtalanul tartottak fogva, ahogy arra a parancsnok is utalt, aki Pált Félixhez küldte: „Kiderült, hogy csak a saját törvényükkel kapcsolatban vádolják, és nincs ellene semmi olyan vád, amely alapján halált vagy börtönt érdemelne.” Apostolok cselekedetei 23:29

Pálnak választania kellett: vagy elmondja az igazat Krisztusról, vagy kifizeti a váltságdíjat és szabadon távozhat. De ő nem félt a következményektől, hanem bátran beszélt Krisztusról. Szavai hatására még Félix is megrettent, hiszen a Druszillával való kapcsolatának bűnös voltáról is nyíltan beszélt neki Pál. Druszilla a harmadik felesége volt, akit arra bátorított, hogy váljon el férjétől és menjen hozzá feleségül.

Két éven keresztül Pál és Félix rendszeresen beszélgettek. Arra számítanál, hogy ennyi idő után végül Félix úgy dönt, hogy Pál jogtalan bebörtönzésének véget vet. De ehelyett a zsidóknak tett szívességet és a következő kormányzó kegyeire bízta Pált. Az élet igazságtalan. Pál helyesen cselekedett, nem vesztegetett meg senkit és tanúságot tett Félix előtt. Úgy tűnt, Félix nyitott, de végül nem változott meg.

A helyes tettek nem mindig vezetnek az elvárt kimenetelhez. Isten hűséget vár tőlünk, azt, hogy a végeredménytől függetlenül tiszta legyen a lelkiismeretünk Isten és embertársaink előtt is. A reménység – a biztos jövő Istenben – alakítja majd mindennapi életünket, ha kevesebbet aggódunk a világ számára fontos dolgok miatt és többet gondolunk arra, ami örökké tart majd. Jim Elliot misszionárius írta: „Nem bolond, aki feladja azt, amit nem tud megtartani, hogy olyat nyerjen, amit nem tud elveszíteni.”

  • Tiszta a lelkiismereted Isten előtt? Ha nem, beszélgess vele róla! Keresd és kérd a megbocsátását!
  • Tiszta a lelkiismereted másokkal kapcsolatban? Ha eszedbe jut valaki, akivel nem, mondd el Istennek. Gondold át, mit kéne cselekedni. Lehetőségeid keretén belül keresd a megoldást!
  • Életed és szavaid Krisztusra mutatnak? Úgy élsz, hogy hűséges vagy Istenhez és az Ő Szavához?

Imádkozz ma csodálatos Istenünkhöz, aki megtisztítja a lelkiismeretünket bűneink hatalmas tartozásaitól! Élj szabadságban! Oszd meg az örömhírt másokkal! Keresd először Isten országát! Akkor te is elmondhatod: „Ezért teljes erővel arra törekszem, hogy a lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt.”

Forrás: https://lovegodgreatly.com/a-clear-conscience/

Fordította: Szabó Eszter

Legyen bátorságod

Leave a comment

„A vitatkozás annyira elvadult, hogy a parancsnok már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, Pált szabadítsák ki a vitatkozók közül, és vigyék vissza az erődbe. Azon az éjszakán az Úr megállt Pál mellett, és azt mondta neki: „Légy bátor, mert ahogyan Jeruzsálemben hűségesen tanúskodtál rólam, úgy kell majd tanúskodnod Rómában is!” (Apostolok cselekedetei 23:10-11)

A Biblia egy másik, számomra kedves helyén is olvashatunk egy olyan helyzetről, ami nagyon hasonlít arra, amivel Pálnak kellett szembenéznie az Apostolok cselekedetei 23-ban, mégpedig a Máté 28:18-20-ban:

„Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön.  Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

El tudom képzelni, hogy Pál mennyire félhetett és milyen ideges lehetett abban a sötét, hideg cellában, talán még éhezett is, és azon töprengett, vajon mi fog történni vele. A Főtanács megoszlott. Nem akarták meghallgatni Pált, néhányan a zsidók közül meg akarták ölni őt. Úgy tűnt, Pált kivégzik Jeruzsálemben és a tervei, hogy elvigye Krisztus hírét Rómába és azon is túl, sosem valósulnak meg. Tudom, hogy én is így éreztem, amikor valaki megtéréséért imádkoztam és úgy tűnt, hogy csak távolodik Istentől. Nagyon frusztráló érzés, amikor úgy érzed, az imáid nem találnak meghallgatásra.

Isten azonban megjelent Pálnak ebben a kritikus időben és bátorította őt és biztosította arról, hogy még Rómában is tanúságot tesz majd az evangéliumról.

Isten jelenléte és segítségének ígérete rendelkezésre áll ma számunkra is, minket is arra bátorít, hogy mindenki előtt felvállaljuk, hogy Krisztusnak élünk. Imádkozz továbbra is a barátod vagy családtagod megtéréséért és azért, hogy egyre több emberhez jusson el az evangélium. Az Úr maga ígérte, hogy sosem hagy el minket és sosem hagy cserben, ha továbbra is azt tesszük, amit a szívünkre és a kezünkbe helyez.

A Biblia feljegyezte, hogy az Úr három további alkalommal jelent meg Pálnak, hogy biztosítsa őt a továbbiakról. Ha elbátortalanodtál az evangélium hirdetése közben, emlékezz a mai igékre és meríts belőlük bátorságot!

Mennyei Atyám, köszönjük neked folyamatos jelenléted ajándékát. Imádkozunk, hogy a szívünk szilárdan megmaradjon benned és kérünk, adj nekünk bátorságot, hogy merészen vallást tegyünk az evangéliumról, bárhová megyünk is, bármilyen feladatokat is adsz nekünk. Jézus nevében, Ámen.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/have-courage/

Fordította: Szabó Eszter

Miért fontos emlékezni Isten munkálkodására?

Leave a comment

Miután Pál köszöntötte őket, részletesen elbeszélte mi mindent tett az Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: „Látod, testvér, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért.” (Ap. Csel. 21:19-20)

Pál sokat utazott és egyik útja során eljutott Jeruzsálembe, ahol Jakabbal töltött el egy kis időt. Amíg Jakabbal és a vénekkel időzött, Pál tanúvallomást tett mindazokról a dolgokról, amiket Isten a cselekedett az ő pogányok felé történt szolgálata által. Biztos vagyok benne, hogy beszámolt a megváltásról, aminek szemtanúja volt, épp úgy, mint az Úrtól való védelemről és gondoskodásról, mialatt utazott és szolgálatokat tett az embereknek. Ne feledjétek, Pál útjai nem mindig voltak biztonságosak (2. Korintus 11:25-27).

Az ötlet, hogy megemlékezzünk mindarról, amit az Úr tett, olyasmi, aminek elvégzésére Isten gyermekei a kezdetektől elhívást kaptak.

Az emlékezésre való elhívás

Az Úr azt mondta az izraelitáknak, mikor az Egyiptomból való szabadulás után a sivatagban vándoroltak, hogy legyenek körültekintőek és emlékezzenek meg mindarról, amit értük tett az Úr. Az izraeliták az ígéret földjére készültek belépni, és Isten tudta, hogy könnyen el fogják felejteni az Istent, aki kimentette őket a rabszolgaságból, megóvta őket a vadonban, és aki elvezette őket az ígéret földjére.

Vigyázz és ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! (5. Mózes 6:12)

A Zsoltárok 77:11 versében Dávid az „Úr tetteiről” való megemlékezésről beszél, Lukács evangéliumának 22. fejezetében Jézus végrehajtja az úrvacsorát, mellyel megmutatta tanítványainak, miképpen emlékezzenek meg a haláláról. Jézus azt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lukács 22:19).

Miért fontos a megemlékezés?

Fontos, hogy rendszeresen megemlékezzünk arról, amit az Úr tett értünk és az ő gyermekeiért. Feledékenyek vagyunk. És amikor felejtünk, akkor elkezdünk panaszkodni. Elkezdjük vizsgálni az életünket és azt érezzük, hogy Isten nem igazságos velünk szemben, vagy éppen nem hallgatja meg az imáinkat. Ez pedig gyakran vezet önsajnálkozáshoz és Isten iránt dühhöz.

Isten életünkben végrehajtott csodálatos tetteinek elfelejtése egyfajta jogosultság érzethez vezethet, azt hisszük, hogy Isten kegyelme és megbocsátása jár nekünk, holott igazából nem is érdemeljük meg azt. Minden kegyelem.

A feledékenység azt is okozhatja, hogy féltékenyen tekintsünk Isten azon tetteire, melyeket más embertársaink életében fedezünk fel, míg inkább együtt kellene örvendeznünk velük.

Emlékezésünk Istennek a Szentírásban megőrzött vagy akár saját életünkben megtapasztalt tetteire megerősíti hitünket. Az erős hit könnyen fakadó dicsőítést szül és olyan imádságot, mely természetesen árad az ember ajkáról. Végső soron felkészültebbek leszünk arra, hogy mások hitét erősítsük, és magasztaljuk az Istent saját emlékezésünkön keresztül.

Egy napló vezetése jó módszer lehet arra, hogy megemlékezz mindazokról a tettekről, melyeket Isten a te életedben vitt végbe. Időről időre írd le az összes apró mozzanatot, mellyel az Úr munkálta és alakította szívedet, valamint saját és családod életét. Olykor-olykor olvasd újra ezeket a bejegyzéseket és emlékeztesd magad arra, hogy Isten sosem felejti el az Ő gyermekeit, hisz oly sok minden van, amiért dicsőítheted Őt.

Jézusra tekintve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-remembering-gods-works/

Fordította: Deézsi Kata

Hirdetni félelem nélkül

Leave a comment

„Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. Közülük néhányan makacsul ellenkeztek, és nem fogadták el, amit mondott. Sőt, az egész zsinagógai közösség előtt gyalázták és rossz hírét keltették az Úr Útjának. Ekkor Pál szakított a zsinagógai közösséggel, de magával vitte azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Őket azután két éven keresztül minden nap tanította egy Tirannosz nevű férfi iskolájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Kis-Ázsiában élő zsidók és nem zsidók mindenhol hallották és megismerték Isten üzenetét.” (Apostolok cselekedetei 19:8-10, kiemelés tőlünk)

Néhány hónappal ezelőtt együtt vacsoráztam a barátaimmal. Együtt ültünk az asztalnál barátok és ismerősök, de volt egy pár az asztalnál, akiket egyikünk sem ismert. Miután megismerkedtünk, kiderült, hogy közülünk néhányan ugyanabba a gyülekezetbe járunk. Új barátaink elárulták, hogy nemrég költöztek ide, és nincsenek oda a gyülekezetekért, mert sok történetet hallottak arról, hogyan bántják egymást a tagok. A barátom, Katy, aki félelem nélkül szokott beszélni és jó példa arra, hogyan hangolhatja össze egy nő a létét a Szentlélek munkájával, nem késlekedett.

„Meséljetek erről többet!” Elmondatta velük a történteket gyengéden, barátságos felhívással.

Katy bátor volt, kíváncsi és összhangban volt a Szentlélek munkájával. Szeretete, amit Isten és emberek iránt érez, ragadós, s bár nem utazik városról városra, saját településén kiveszi a részét Isten munkájából.

Időnként, amikor az Apostolok cselekedeteit olvasom, fennakadok azok, hogy mennyire különbözik az életem Pál apostolétól. Egyetlen küldetése Krisztus hirdetése volt, városról városra utazott és hirdette a Jó Hírt. Rendíthetetlenül a céljára összpontosított – és én erre nagyon irigykedem. Négy gyermekem van, ezért nem utazok sokat mostanában, de találkozom a tanárokkal, eladókkal, a szomszédaimmal, a munkatársaimmal és a barátaimmal. Bár a körülményeink különböznek, a célunk ugyanaz, mint Pálé volt: hirdetni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot.

A nagy parancsolat ezt mondja: „Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe!  Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!” (Máté 28:19-20). Ez nem csak Pál himnusza, hanem a miénk is. Ez vezérli Katyt is arra, hogy megossza másokkal a jóság és a szeretet történetét. Ez biztat arra, hogy legyünk bátrak, mint Pál, és félelem nélkül hirdessük az evangéliumot.

A küldetésünk az, hogy hirdessük azt, hogy mit tett Krisztus az életünkben, akár beosztottak, akár vezetők, anyák vagy barátok vagyunk. Néhányan közülünk városról városra utaznak, a Szentlélek iránymutatása szerint. De sokan ugyanabban a városban élünk és bízunk abban, hogy a Szentlélek adja a szánkba a szavakat, amikor beszélgetünk a munkatársainkkal, gyerekeinkkel, szomszédainkkal és másokkal, akiket Isten az utunkba vezérel.

Könnyű lenne azt mondani, hogy Pál bátorsága és kiállása az evangélium miatt, az csak annak a kornak és annak az időszaknak szólt. De ahogy a Jézusról szóló jó hír életeket változtatott meg az első században, ma is életek változnak meg.

Ezen a héten, miközben az Apostolok cselekedeteit olvasod, engedd, hogy Pál bizonyságtétele és a Szentlélek munkája téged is bátorítson. Imádkozz és kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot ott, ahová helyezett téged. Kérd Istent, hogy segítsen figyelned a Szentlélek vezetésére a saját életedben és mások életében. Emlékezz Isten ígéretére, hogy amikor megyünk és megosztjuk a Jó Hírt, mindig velünk lesz, a világ végső határáig.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/fearless-proclamation/

Fordította: Szabó Eszter

Ne félj

Leave a comment

Az Úr ezt mondta Pálnak egy éjszakai látomásban: „Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el, mert én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” – Apostolok cselekedetei 18:9–10

Az Úr Igéje hihetetlen erővel bír. A Szentírásnak ugyanazt a szakaszát különböző időszakokban olvashatom, és mindig valami újat tanulok. Az Úr más formában is beszél hozzánk, és kézbesítési módozatokban legtöbbször kreatív: más emberek segítségét veszi igénybe a feladat végrehajtásához.

Én jelenleg az újjápítés időszakában vagyok.

Azt mondták, hogy átlagosan két évig tart, míg egy válás után úgy érezzük, hogy a dolgok visszatértek a normális kerékvágásba. Habár többé nem igazán tudom, mit jelent a „normális”, de azt elmondhatom, hogy ennek a posztnak a megírásakor, azaz húsz hónappal a válás után, ismét kezdek szilárd talajt érezni a lábam alatt, és újra merek álmodni.

Bevallom, küszködtem, hogy az új helyzetem elfogadjam. Ez nem az a történet, amelyet valaha elképzeltem magamnak. Nem hiszem, hogy bárki, aki az esküvője napján az Úr elé áll, azon gondolkodna, hogy az örökre szóló házasságának egyszer csak vége szakad. Az enyém mégis véget ért. Azonban Isten számára ez nem volt meglepetés. Ez az én történetem most, de Isten benne van. Ő úgy munkálkodik, hogy mindenből valami jó származzon és az Ő dicsőségét szolgálja.

A félelem igazi bénító erő: félelem a változástól, félelem a jövőtől, félelem a kudarctól, félelem az emberektől.

Amikor a házasságom véget ért, azt gondoltam, az életemnek is vége. Kezdtem azt hinni, hogy már semmihez sem tudok érdemben hozzájárulni, és a kicsinyke hangom, ami még maradt, és amivel még bátoríthatnék másokat, többé már nem számít. Ki vagyok én? Mim van, amit adhatnék?

Az Úr azonban küldött segítséget, méghozzá olyan emberek formájában, akiket külön erre az időszakra választott ki.

Az elmúlt két év során az Úr különleges hölgyeket használt, hogy bátorítson és erőt adjon. Néhányukat csak nemrég ismertem meg, és egészen biztosan Isten alakította így a dolgokat. Egyszerűen hihetetlen: ezeket a kapcsolatokat magamtól sem megálmodni, sem létrehozni nem tudtam volna. Igazán észbontó! Az Isten iránti engedelmességükön keresztül abban, ahogy utánam nyúltak, bátorítottak, erősítettek, és hittek bennem, nagyban hozzájárultak, hogy ebben az időszakban ismét talpra tudjak álljak.

Isten folyamatosan használta az Ő Igéjét, hogy vezessen, különösen Pál apostol szavait az Apostolok cselekedetei 18:9–10-ben: „Ne félj; menj, és tedd, amire elhívtalak, mert sok emberem van ebben a városban.” Áldott vagyok, hogy személyesen megismerhettem néhány szuper különleges embert, akiket az Úr választott ki mellém pontosan erre az időszakra.

Nekem természetemnél fogva adottságom van arra, hogy összehozzam az embereket. Az egyedi tulajdonságok, amelyeket önmagunkban és másokban látunk a Teremtőnk visszatükröződései, mert az Ő képmására lettünk teremtve. Tudom, mennyire szeretek összehozni embereket, akiknek erre van szükségük, tehát mennyivel nagyobb örömét lelheti Isten abban, ha ugyanezt teheti? A szívem repes az Apostolok cselekedetei 18:10-ben olvasva, hogy „…én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” Ez az! Az Úr kiválóan össze tudja hozni az embereket, és ennek a világnak minden szegletében vannak hívei.

Amikor azon kaptam magam, hogy úgy érzem, az amerikai Montana államban élek a semmi közepén, és hogy itt soha senki sem fog rám találni, az Úr hűségesnek mutatkozott, és embereket küldött hozzám, hogy emlékeztessen: látnak, szeretnek és van célom.

Mitől kellene tehát félnem? Mitől kellene neked félned?

Megrémülhetünk ugyan, de mégis lehetünk bátrak. Amint elengedjük a félelmet és teljesen az Úrban bízunk, helyet készítünk az Ő számára, hogy a leghatékonyabban munkálkodjon bennünk. Ő fog mindenen keresztülvinni, amire elhívott bennünket.

Ő a mi védelmezőnk.

Amikor az előttünk álló út aggodalommal tölt el, Ő arra bátorít, hogy ne féljünk.

Van egy ellenségünk, aki el akar hallgattatni bennünket, hiszen a történeteink olyanok, mint a megszentelt föld. Lehet, hogy pont a te bizonyságtételed indítja majd el a megújulást azok életében, akik tanúi Isten kegyelmi munkájának az életedben.

Mindannyian egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy Krisztussal együttműködve erősítsünk és felemeljünk másokat. Én részese lettem ennek az ajándéknak, és szeretném, ha ezt mások is megtapasztalnák. Ezt azonban nem lehet csendben megvalósítani. Hallassuk a hangunkat! Legyünk olyan emberek, akikre számíthat Isten, akik nem félnek befogadni, szeretni és bátorítani másokat.

Lehet, hogy éppen te vagy az a személy, akiért valaki éppen imádkozik, hogy ma megjelenjen az életében.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/do-not-be-afraid/

Fordította: Barabás Mónika