A bizonyságtétel

Amikor Izraelbe látogattam, számomra az út egyik legjelentőségteljesebb pontja a Jordán folyó meglátogatása volt, amely azonban egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Amikor a Jordánra gondoltam, egy buja folyópartot láttam magam előtt tele zöldellő fákkal és dús fűvel. Úgy gondoltam, egy hatalmas folyót látok majd, tisztát és hömpölygőt, tele élettel és szépséggel.

Mégsem ez a látvány fogadott.

A Jordán – legalábbis ott, ahol jártunk – keskeny volt, a partról pedig egy nagy amfiteátrum nyúlt a zavaros és piszkos vízbe. Még a bokáig érő vízben állva sem láttuk a lábujjainkat! Az amfiteátrumot azért építették fel, hogy befogadja a sok turistacsoportot, amelyek ellátogatnak arra a helyre, ahol János feltételezhetően megkeresztelte Jézust.

Annak ellenére, hogy az elképzelt kép teljesen különbözött attól, amit láttam, mégis könnyekig hatódtam. Jézust, Isten Fiát, a világ Megváltóját egy egyszerű, hétköznapi helyen merítették be. Szolgálatát egy átlagos, mindennapi helyszínen kezdte. Amint ez tudatosult bennem, megdöbbentem alázatán. Isten Fiaként megkövetelhetett volna bármilyen szertartást és pompát, hogy tudassa a világgal, megérkezett. Ehelyett egy szerény helyet választott a folyóparton.

Így kezdődött Jézus szolgálata. Miután Jézust megkeresztelték a Jordán vizében, a Szent Szellem galambként szállt le rá (Lukács 3:21), aztán az égből egy hang hallatszott: „Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és benned gyönyörködöm”(Lukács 3:22). Ezzel a mennyei kenettel tudatta Isten azokkal, akik Jézust körülvették, hogy ki is áll előttük. Keresztelő János azt vallotta Jézusról: „Mivel pedig szemtanúja voltam annak, hogy ez beteljesedett, ezért tanúsítom, hogy ő az Isten Fia.” (János 1:34). Ez az esemény jelentette Jézus földi szolgálatának kezdetét. Keresztsége után Jézus hirdette Isten eljövendő országát, meggyógyította a betegeket és elhívta tanítványait.

Jézus szolgálatának másik szerény állomása az, ahol megfeszítették. Jézust vélhetően a város mai területén belül feszítették keresztre, de annak idején ez csupán egy kis kőfejtő volt, közvetlenül a város kapuján kívül. Semmi díszes vagy különleges nem volt benne. Ez volt az a hely, ahol a római tisztviselők kíméletlenül kivégezték azokat a bűnözőket, akiket meg akartak alázni; a legkevésbé sem alkalmas hely egy királyi temetéshez.

Jézus keresztre feszítésének színhelye semmivel sem csökkentette az esemény jelentőségét. Vére ugyan Jeruzsálemben egy szerény, említésre sem méltó helyen ömlött, de áldozatának mértéke mindent megváltoztatott. Jézus egy bűntelen életet követően meghalt, hogy megfizessen mindenki bűneiért.

Jézus isteni mivolta által áldozata örökkévaló. Mivel Jézus örök, áldozata fedezi azt az örök adósságot, amellyel bűnünk miatt vagyunk adósok. Jézus emberré válásával elfoglalta helyünket. Isten nem halhat meg, de, mivel emberré lett, Jézus vállalta a mindannyiunk által megérdemelt halált.

Az 1 János 5:5–12-ben János megerősítette ezt a bizonyságot Jézusról: Jézus az Isten Fia, és az egyetlen út az örök élethez rajta keresztül vezet. János ebben a levélben foglalkozik a hamis tanításokkal, melyek felütötték fejüket az egyházban. Néhányan azt állították, hogy Jézus nem teljesen Isten: mindössze egy olyan ember, akit Isten a hírnökének választott. Néhányan ezzel szemben azt vallották, hogy Jézus nem teljesen ember: hogy Jézus Isten és nem vált teljesen emberré.

Jézus isteni és emberi mivolta nem választható el egymástól. Ő Isten Fia. Ő teljes mértékben isten: nem csak része Istennek és nem csak egy parancsnokhelyettes. Jézus Isten. Jézus teljes mértékben ember. Egy zsidó ember volt, akinek meg kellett tanulnia járni, beszélni és enni. Volt gyermek, kamasz és férfi. Isteni mivoltának teljessége nélkül önmagáról való tanúságtétele hazugság lenne. Emberi mivoltának teljessége nélkül nem halhatott volna meg helyettünk.

És ezt üzeni nekünk az apostol az 1 János 5:5–12-ben, ahol megmagyarázza, hogy Jézus pontosan az volt, aminek vallotta magát: Isten Fia. Jézus teljesen ember és teljesen isten. János kifejtette, hogyan erősítik meg a Jézusról szóló bizonyságtételt a keresztsége (víz), a halála (vér) és a Szent Szellem. Ez a három dolog rendíthetetlen bizonyosságot ad arról, hogy kicsoda Jézus: Isten Fia, akinek örök élete van.

„Ez a tanúságtétel pedig így szól: Isten örök életet adott nekünk – és ez az élet Isten Fiában van. Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. Akiben viszont nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete.” – 1 János 5: 11–12

Ez a bizonyságtétel: Jézus Isten Fia. Jézus nélkül nincs örök életünk. Noha a hiposztatikus egység (Krisztus egyszerre isteni és emberi mivolta) fogalma nem mindig könnyen érthető, békességük lehet az igazságban, hogy Jézussal örök életünk van. Bizonyságtételére alapozhatjuk életünket, mely mindig igaz marad.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-testimony/
Fordította: Szaniszló Tünde

A mi erőteljes bizonyságunk

Legutóbb, amikor megkíséreltem megosztani valakivel az evangéliumot, a dolog nem ment túl fényesen. Sőt, mondhatnánk úgy, hogy kész katasztrófa volt.

Miközben épp egy könyvesboltban kerestem magamnak olyan Bibliát, amelybe jegyzetelni is lehet, két fiatal hölgy szólított meg. Talán azért érezték úgy, hogy egyszerűbb lesz velem beszélgetni, mert pont abban a szekcióban keresgéltem.

Megkérdezték, hogy hallottam-e már „Istenről, az anyáról”, majd elkezdték megosztani velem hitük alapelveit. Én türelmetlenül közbevágtam, hogy rácáfoljak az érveikre, és hogy megosszam velük Jézus Krisztus evangéliumát, innentől kezdve pedig elfajultak a dolgok. A végén egy könyvesbolt kellős közepén próbáltuk túlkiabálni egymást.

Rendkívül kínos és megalázó volt. Az eset után bűntudatot éreztem.

Miért támadtam rögtön vissza és miért viselkedtem ennyire idegesen?  Miért nem éreztettem velük Krisztus szeretetét? Miért nem hallgattam meg őket készségesen, és miért nem gondoltam meg, mit beszélek? Miért nem tettem bizonyságot? Egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem, vágynak-e igazi megváltásra Jézuson keresztül?

Ha teljesen őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy ennek az élménynek a hatására jóval félénkebbé váltam a „jóhír” megosztásával kapcsolatban. Az élmény hatására, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mi lesz, ha valaki úgy viselkedik velem, amikor megosztom az evangéliumot, ahogy én viselkedtem ezekkel a lányokkal.

Isten arra hív minket, hívőket, hogy megosszuk az örömhírt. Egy hívő életének célja és küldetése, hogy menjen, és beszéljen a megváltás üzenetértől, Isten azonban sosem küld ki minket egyedül. A Szent Szellem jár előttünk, hogy egyengesse előttünk az utat, és bennünk él, hogy felbátorítson bennünket a bátor, hatékony és alázatos beszédre (Apostolok cselekedetei 4:29,31; Apostolok cselekedetei 14:1Máté 10:20).

Isten, a maga mindenhatóságában pont a megfelelő helyen és időben helyezett el bennünket, hogy beszéljünk róla azoknak, akiknek szükségük van rá (5 Mózes 31:8Zsoltárok 139:5). Nekem csak annyi a dolgom, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt felkészült legyek arra, hogy beszéljek a bennünk élő reménység forrásáról.

Amikor az örömhírt osztjuk meg, követhetjük Pál apostol példáját az Apostolok cselekedetei 26-ban. Pál bátor volt, mégis alázatos maradt, amikor az evangéliumról beszélt. Elmondta Jézus Krisztus evangéliumát, azonban megosztotta a saját történetét is. Ha engedjük a Szent Szellemnek, hogy irányítsa a beszélgetéseinket, akkor ő meg fogja teremteni a lehetőséget nekünk arra, hogy megosszuk a hitünket (Jelenések könyve 3:8).

Az Apostolok cselekedetei 26-ban az Úr mennyei módon olyan helyzetbe hozza Pált, hogy az beszélhessen a hitéről, és megoszthassa a bizonyságtételét Agrippa királlyal. Ahelyett, hogy a félelmet engedte volna eluralkodni, Pál szerencsésnek tartotta magát, hogy védekezhet és azért is, mert így lehetősége nyílt az evangéliumról beszélni a kor legmagasabb rangú hivatalnokainak.

Gyakran nem látjuk meg, hogy Isten mennyei módon helyezett minket pont oda, ahol vagyunk, hogy gyümölcsöt teremjünk a minket körülvevő embereknek (János 15:4–5, 16).

Te és én tápláljuk a családtagjainkat, szomszédainkat, munkatársainkat, és még azokat is, akik a közösségi média oldalain követnek bennünket. Így muszáj feltennünk magunknak a kérdést: mivel tápláljuk őket?

A 1–23. versekben Pál kijelenti, hogy Jézus Krisztus evangéliumának igazsága az egyetlen út a megváltáshoz és az Istennel való megbékéléshez. Emellett láthatjuk, hogy Pál elmesélte a saját megtérésének történetét is.

A személyes bizonyságtételünk nagyon fontos, mert ez annak az egyedülálló története, hogy Isten miként formálta a mi életünket. A személyes bizonyságtételünk egyszerűen az, hogy milyen volt az életünk Krisztus előtt, és mennyit változott a megváltásunk óta. Az emberek ugyan beleköthetnek a Biblia egyes részeibe, az Isten életünkben elvégzett csodálatos munkáját senki sem vitathatja.

A 24–29. versekben azt látjuk, hogy Pált kicsúfolták és kigúnyolták. Nem a mi feladatunk bárkit meggyőzni, belekényszeríteni vagy érzelmileg zsarolni azért, hogy elfogadja Jézust megváltójaként. A mi feladatunk csupán annyi, hogy bátran és alázatosan beszéljünk róla, a munka többi részét pedig a Szent Szellemre bízzuk.

Gyakran imádkozom azért, hogy Isten adjon nekem újabb alkalmat találkozni azokkal a lányokkal. Ha megtenné, bocsánatot kérnék tőlük az arrogáns és feszült viselkedésemért, majd alázatosan és szeretettel beszélnék velük.

Isten annyira szeretett engem, hogy a fiát, Jézus Krisztust adta halálra, hogy megfizesse az árat a bűneimért. Kamaszkoromban elszöktem otthonról, majd az alkohol és a drogok segítségével a szexuális bűnök, a prostitúció és a pornográfia csapdájába estem. Meggondolatlanul éltem a reménytelen, dühös és elkeseredett életemet. Amikor a dolgok a legrosszabbra fordultak, és már a halállal néztem szembe, öntudatra ébredtem és felismertem, hogy minden, amit teszek, rossz. Könyörögtem Istennek, hogy segítsen, javítson meg, mentsen meg. Teljes szívemből hittem, hogy képes rá. Habár ezt akkor még nem értettem, Jézus Isten jobb oldalán ült, és értem imádkozott.  Jézus halálának, eltemetésének és feltámadásának hála Isten kinyújtotta hatalmas karját, belenyúlt az életembe, és megmentett. Újjá tett. Bár a körülményeim nem változtak meg azonnal, egyvalami mégis rögvest más lett: volt reménységem. Annyira szeretve éreztem magam, mint még soha. Alávetettem magam Istennek, aki módszeresen megtisztított, helyreállította az összetört szívemet, meggyógyította a régi sebeket, eltávolított embereket az életemből és megmutatta, hogyan éljek Érte és szeressek úgy, mint Ő.

Megosztani az evangéliumot néha ijesztő. Lehet, hogy kinevetnek, kicsúfolnak, elküldenek vagy elhagynak. De mi azért vállaljuk a kockázatot, mert szeretjük Istent. Istent szeretni azt jelenti, hogy szeretnünk kell az embereket, még akkor is, ha szerethetetlen, kellemetlen, udvariatlan emberekről van szó (Máté 22:37–39). Isten megígérte, hogy megadja nekünk az erőt, szánkba adja a szavakat és kegyelemmel tesz teljessé, hogy mindezt Érte vigyük véghez, méghozzá kiválóan (Máté 7:7–8).

Hogyan imádkozhatunk érted, amikor elindulsz a világba, hogy megoszd az örömhírt és a bizonyságtételedet?

  Kegyelem és békesség nektek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/our-powerful-witness/

Fordította: Szabó Anna

Miért fontos emlékezni Isten munkálkodására?

Miután Pál köszöntötte őket, részletesen elbeszélte mi mindent tett az Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: „Látod, testvér, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért.” (Ap. Csel. 21:19-20)

Pál sokat utazott és egyik útja során eljutott Jeruzsálembe, ahol Jakabbal töltött el egy kis időt. Amíg Jakabbal és a vénekkel időzött, Pál tanúvallomást tett mindazokról a dolgokról, amiket Isten a cselekedett az ő pogányok felé történt szolgálata által. Biztos vagyok benne, hogy beszámolt a megváltásról, aminek szemtanúja volt, épp úgy, mint az Úrtól való védelemről és gondoskodásról, mialatt utazott és szolgálatokat tett az embereknek. Ne feledjétek, Pál útjai nem mindig voltak biztonságosak (2. Korintus 11:25-27).

Az ötlet, hogy megemlékezzünk mindarról, amit az Úr tett, olyasmi, aminek elvégzésére Isten gyermekei a kezdetektől elhívást kaptak.

Az emlékezésre való elhívás

Az Úr azt mondta az izraelitáknak, mikor az Egyiptomból való szabadulás után a sivatagban vándoroltak, hogy legyenek körültekintőek és emlékezzenek meg mindarról, amit értük tett az Úr. Az izraeliták az ígéret földjére készültek belépni, és Isten tudta, hogy könnyen el fogják felejteni az Istent, aki kimentette őket a rabszolgaságból, megóvta őket a vadonban, és aki elvezette őket az ígéret földjére.

Vigyázz és ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! (5. Mózes 6:12)

A Zsoltárok 77:11 versében Dávid az „Úr tetteiről” való megemlékezésről beszél, Lukács evangéliumának 22. fejezetében Jézus végrehajtja az úrvacsorát, mellyel megmutatta tanítványainak, miképpen emlékezzenek meg a haláláról. Jézus azt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lukács 22:19).

Miért fontos a megemlékezés?

Fontos, hogy rendszeresen megemlékezzünk arról, amit az Úr tett értünk és az ő gyermekeiért. Feledékenyek vagyunk. És amikor felejtünk, akkor elkezdünk panaszkodni. Elkezdjük vizsgálni az életünket és azt érezzük, hogy Isten nem igazságos velünk szemben, vagy éppen nem hallgatja meg az imáinkat. Ez pedig gyakran vezet önsajnálkozáshoz és Isten iránt dühhöz.

Isten életünkben végrehajtott csodálatos tetteinek elfelejtése egyfajta jogosultság érzethez vezethet, azt hisszük, hogy Isten kegyelme és megbocsátása jár nekünk, holott igazából nem is érdemeljük meg azt. Minden kegyelem.

A feledékenység azt is okozhatja, hogy féltékenyen tekintsünk Isten azon tetteire, melyeket más embertársaink életében fedezünk fel, míg inkább együtt kellene örvendeznünk velük.

Emlékezésünk Istennek a Szentírásban megőrzött vagy akár saját életünkben megtapasztalt tetteire megerősíti hitünket. Az erős hit könnyen fakadó dicsőítést szül és olyan imádságot, mely természetesen árad az ember ajkáról. Végső soron felkészültebbek leszünk arra, hogy mások hitét erősítsük, és magasztaljuk az Istent saját emlékezésünkön keresztül.

Egy napló vezetése jó módszer lehet arra, hogy megemlékezz mindazokról a tettekről, melyeket Isten a te életedben vitt végbe. Időről időre írd le az összes apró mozzanatot, mellyel az Úr munkálta és alakította szívedet, valamint saját és családod életét. Olykor-olykor olvasd újra ezeket a bejegyzéseket és emlékeztesd magad arra, hogy Isten sosem felejti el az Ő gyermekeit, hisz oly sok minden van, amiért dicsőítheted Őt.

Jézusra tekintve,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-remembering-gods-works/

Fordította: Deézsi Kata

Hirdetni félelem nélkül

Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. Közülük néhányan makacsul ellenkeztek, és nem fogadták el, amit mondott. Sőt, az egész zsinagógai közösség előtt gyalázták és rossz hírét keltették az Úr Útjának. Ekkor Pál szakított a zsinagógai közösséggel, de magával vitte azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Őket azután két éven keresztül minden nap tanította egy Tirannosz nevű férfi iskolájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Kis-Ázsiában élő zsidók és nem zsidók mindenhol hallották és megismerték Isten üzenetét.” (Apostolok cselekedetei 19:8-10, kiemelés tőlünk)

Néhány hónappal ezelőtt együtt vacsoráztam a barátaimmal. Együtt ültünk az asztalnál barátok és ismerősök, de volt egy pár az asztalnál, akiket egyikünk sem ismert. Miután megismerkedtünk, kiderült, hogy közülünk néhányan ugyanabba a gyülekezetbe járunk. Új barátaink elárulták, hogy nemrég költöztek ide, és nincsenek oda a gyülekezetekért, mert sok történetet hallottak arról, hogyan bántják egymást a tagok. A barátom, Katy, aki félelem nélkül szokott beszélni és jó példa arra, hogyan hangolhatja össze egy nő a létét a Szentlélek munkájával, nem késlekedett.

„Meséljetek erről többet!” Elmondatta velük a történteket gyengéden, barátságos felhívással.

Katy bátor volt, kíváncsi és összhangban volt a Szentlélek munkájával. Szeretete, amit Isten és emberek iránt érez, ragadós, s bár nem utazik városról városra, saját településén kiveszi a részét Isten munkájából.

Időnként, amikor az Apostolok cselekedeteit olvasom, fennakadok azok, hogy mennyire különbözik az életem Pál apostolétól. Egyetlen küldetése Krisztus hirdetése volt, városról városra utazott és hirdette a Jó Hírt. Rendíthetetlenül a céljára összpontosított – és én erre nagyon irigykedem. Négy gyermekem van, ezért nem utazok sokat mostanában, de találkozom a tanárokkal, eladókkal, a szomszédaimmal, a munkatársaimmal és a barátaimmal. Bár a körülményeink különböznek, a célunk ugyanaz, mint Pálé volt: hirdetni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot.

A nagy parancsolat ezt mondja: „Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe!  Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!” (Máté 28:19-20). Ez nem csak Pál himnusza, hanem a miénk is. Ez vezérli Katyt is arra, hogy megossza másokkal a jóság és a szeretet történetét. Ez biztat arra, hogy legyünk bátrak, mint Pál, és félelem nélkül hirdessük az evangéliumot.

A küldetésünk az, hogy hirdessük azt, hogy mit tett Krisztus az életünkben, akár beosztottak, akár vezetők, anyák vagy barátok vagyunk. Néhányan közülünk városról városra utaznak, a Szentlélek iránymutatása szerint. De sokan ugyanabban a városban élünk és bízunk abban, hogy a Szentlélek adja a szánkba a szavakat, amikor beszélgetünk a munkatársainkkal, gyerekeinkkel, szomszédainkkal és másokkal, akiket Isten az utunkba vezérel.

Könnyű lenne azt mondani, hogy Pál bátorsága és kiállása az evangélium miatt, az csak annak a kornak és annak az időszaknak szólt. De ahogy a Jézusról szóló jó hír életeket változtatott meg az első században, ma is életek változnak meg.

Ezen a héten, miközben az Apostolok cselekedeteit olvasod, engedd, hogy Pál bizonyságtétele és a Szentlélek munkája téged is bátorítson. Imádkozz és kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot ott, ahová helyezett téged. Kérd Istent, hogy segítsen figyelned a Szentlélek vezetésére a saját életedben és mások életében. Emlékezz Isten ígéretére, hogy amikor megyünk és megosztjuk a Jó Hírt, mindig velünk lesz, a világ végső határáig.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/fearless-proclamation/

Fordította: Szabó Eszter

Ne félj

Az Úr ezt mondta Pálnak egy éjszakai látomásban: „Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el, mert én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” – Apostolok cselekedetei 18:9–10

Az Úr Igéje hihetetlen erővel bír. A Szentírásnak ugyanazt a szakaszát különböző időszakokban olvashatom, és mindig valami újat tanulok. Az Úr más formában is beszél hozzánk, és kézbesítési módozatokban legtöbbször kreatív: más emberek segítségét veszi igénybe a feladat végrehajtásához.

Én jelenleg az újjápítés időszakában vagyok.

Azt mondták, hogy átlagosan két évig tart, míg egy válás után úgy érezzük, hogy a dolgok visszatértek a normális kerékvágásba. Habár többé nem igazán tudom, mit jelent a „normális”, de azt elmondhatom, hogy ennek a posztnak a megírásakor, azaz húsz hónappal a válás után, ismét kezdek szilárd talajt érezni a lábam alatt, és újra merek álmodni.

Bevallom, küszködtem, hogy az új helyzetem elfogadjam. Ez nem az a történet, amelyet valaha elképzeltem magamnak. Nem hiszem, hogy bárki, aki az esküvője napján az Úr elé áll, azon gondolkodna, hogy az örökre szóló házasságának egyszer csak vége szakad. Az enyém mégis véget ért. Azonban Isten számára ez nem volt meglepetés. Ez az én történetem most, de Isten benne van. Ő úgy munkálkodik, hogy mindenből valami jó származzon és az Ő dicsőségét szolgálja.

A félelem igazi bénító erő: félelem a változástól, félelem a jövőtől, félelem a kudarctól, félelem az emberektől.

Amikor a házasságom véget ért, azt gondoltam, az életemnek is vége. Kezdtem azt hinni, hogy már semmihez sem tudok érdemben hozzájárulni, és a kicsinyke hangom, ami még maradt, és amivel még bátoríthatnék másokat, többé már nem számít. Ki vagyok én? Mim van, amit adhatnék?

Az Úr azonban küldött segítséget, méghozzá olyan emberek formájában, akiket külön erre az időszakra választott ki.

Az elmúlt két év során az Úr különleges hölgyeket használt, hogy bátorítson és erőt adjon. Néhányukat csak nemrég ismertem meg, és egészen biztosan Isten alakította így a dolgokat. Egyszerűen hihetetlen: ezeket a kapcsolatokat magamtól sem megálmodni, sem létrehozni nem tudtam volna. Igazán észbontó! Az Isten iránti engedelmességükön keresztül abban, ahogy utánam nyúltak, bátorítottak, erősítettek, és hittek bennem, nagyban hozzájárultak, hogy ebben az időszakban ismét talpra tudjak álljak.

Isten folyamatosan használta az Ő Igéjét, hogy vezessen, különösen Pál apostol szavait az Apostolok cselekedetei 18:9–10-ben: „Ne félj; menj, és tedd, amire elhívtalak, mert sok emberem van ebben a városban.” Áldott vagyok, hogy személyesen megismerhettem néhány szuper különleges embert, akiket az Úr választott ki mellém pontosan erre az időszakra.

Nekem természetemnél fogva adottságom van arra, hogy összehozzam az embereket. Az egyedi tulajdonságok, amelyeket önmagunkban és másokban látunk a Teremtőnk visszatükröződései, mert az Ő képmására lettünk teremtve. Tudom, mennyire szeretek összehozni embereket, akiknek erre van szükségük, tehát mennyivel nagyobb örömét lelheti Isten abban, ha ugyanezt teheti? A szívem repes az Apostolok cselekedetei 18:10-ben olvasva, hogy „…én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” Ez az! Az Úr kiválóan össze tudja hozni az embereket, és ennek a világnak minden szegletében vannak hívei.

Amikor azon kaptam magam, hogy úgy érzem, az amerikai Montana államban élek a semmi közepén, és hogy itt soha senki sem fog rám találni, az Úr hűségesnek mutatkozott, és embereket küldött hozzám, hogy emlékeztessen: látnak, szeretnek és van célom.

Mitől kellene tehát félnem? Mitől kellene neked félned?

Megrémülhetünk ugyan, de mégis lehetünk bátrak. Amint elengedjük a félelmet és teljesen az Úrban bízunk, helyet készítünk az Ő számára, hogy a leghatékonyabban munkálkodjon bennünk. Ő fog mindenen keresztülvinni, amire elhívott bennünket.

Ő a mi védelmezőnk.

Amikor az előttünk álló út aggodalommal tölt el, Ő arra bátorít, hogy ne féljünk.

Van egy ellenségünk, aki el akar hallgattatni bennünket, hiszen a történeteink olyanok, mint a megszentelt föld. Lehet, hogy pont a te bizonyságtételed indítja majd el a megújulást azok életében, akik tanúi Isten kegyelmi munkájának az életedben.

Mindannyian egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy Krisztussal együttműködve erősítsünk és felemeljünk másokat. Én részese lettem ennek az ajándéknak, és szeretném, ha ezt mások is megtapasztalnák. Ezt azonban nem lehet csendben megvalósítani. Hallassuk a hangunkat! Legyünk olyan emberek, akikre számíthat Isten, akik nem félnek befogadni, szeretni és bátorítani másokat.

Lehet, hogy éppen te vagy az a személy, akiért valaki éppen imádkozik, hogy ma megjelenjen az életében.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/do-not-be-afraid/

Fordította: Barabás Mónika

Nemzetek világossága

Gyerekként az egyik legkedvesebb tévés műsorom a Szupercsapat volt (most elárultam a koromat!). A csapat félreértett jófiúkból állt, akik segítettek azokon, akiknek már nem volt hová fordulniuk. Mindig teljesítették azt, amit kitűztek maguk elé és sosem kapták el őket. A sorozat egyik leghíresebb sora így hangzik: “szeretem, amikor egy terv sikerül.”

Az Apostolok cselekedeteiben láthatjuk, hogyan valósult meg Isten terve azáltal, hogy a tanítványok teljesítették a parancsot, melyet Jézus utolsó szavaival rájuk hagyott. Mielőtt elment, Jézus azt mondta a tanítványainak: “…amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol” (Apostolok cselekedetei 1:8).

Ebben a könyvben láthatjuk azt, ahogyan Isten a Szentlelken keresztül munkálkodik, még borzalmas körülmények között is. Az első hét fejezetben a gyülekezet Jeruzsálemben élt. Majd a 8-12. fejezetből kiderült, hogy az evangélium terjedésével együtt hogyan növekedett a gyülekezet Júdeában és Samáriában. A 13. fejezettől pedig már arról olvashatunk, hogy az evangélium hogyan jut el a világ távoli részeire Pál apostol első missziói útja eredményeképpen.

Amikor Pál és Barnabás megérkeztek a pizidiai Antiókhiába, először, szokásukhoz híven, a zsinagógába mentek. Pál tanította az Ószövetségből a hallgatóság számára ismerős szavakat, elmagyarázva, hogy Jézuson keresztül teljesedtek be azok az igék. Ezek után mindenki többet szeretett volna hallani (42. vers).

A következő héten „városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét” (44. vers). Ez a látvány azonban undok reakciót váltott ki a zsidókból. „Beteltek féltékenységgel és irigységgel”, és ezért haragosan Pálra támadtak. Sőt, a pizidiai Antiókhiában élő zsidók 80 mérföldön keresztül (kb. 130 km – a szerk.) követték Barnabást és Pált, egészen a legközelebbi városig, hogy megakadályozzák őket Isten szavának terjesztésében!

Az irigység erős érzelem, ami ellopja tőlünk az örömöt és képes igazolni szörnyű tetteket is. Jakab levele 3. rész 16. vers arra figyelmeztet, hogy „ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.” Voltál már féltékeny hívő testvéred ajándékára vagy más gyülekezetek szolgálatának növekedésére? Eltölthet minket az öröm vagy az irigység – de a kettő együtt nem!

A zsidók reakciója ellenére, Isten terve tovább haladt és Pál a pogányok számára világosság lett. Pál idézte az Ézsaiás 42:6-t: „Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban, megőrizlek, és fogom a kezed. Szövetségül adtalak a népnek, világosságul a nemzeteknek.” Ez arra emlékeztet, hogy Isten nem elválasztani akarta magának a zsidókat, hanem arra használni őket, hogy más nemzetek is eljussanak hozzá. Sajnos azonban, ez nem sikerült.

Amikor a pogányok ráébredtek, hogy Isten Pált küldte hozzájuk azért, hogy hirdesse köztük a megváltást és így ők is üdvösséget nyerjenek, „nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét.” Nem voltak kirekesztve, ők is Istenhez járulhattak. Minket is töltsön el örömmel és örvendezéssel az ünneplés, hogy Isten minket is tervei és céljai részesévé tett, származásunktól függetlenül!

A  fejezet 47-49. verse betekintést enged Isten tervébe: váltás történt. Addig a pontig a hívők nagy része zsidó származású volt. Most pedig főként pogányok jutottak hitre és megalakultak az első többségében nem zsidó származású gyülekezetek. Bár nyilvánvaló akadályokkal kellett szembenézniük mégis „betöltötte [őket] az öröm és a Szent Szellem.” Ahogy a gyülekezet növekedett, az egyensúly elmozdul az egyre több pogány származású hitrejutott felé.

Az emberek kétféleképp reagálnak az evangéliumra ebben a fejezetben. Azok, akik jól ismerték az Ószövetséget és várták a megígért Messiást, megkeményítették a szívüket. Azok azonban, akik kevésbé ismerték az Írást, nyitott szívvel fogadták a tanítást.

Nem tudjuk megjósolni, miként fogadják az emberek az evangéliumot vagy ki az, aki hitre jut. Isten tudja. Minket pedig arra hívott el, hogy hűségesen éljük meg és tegyünk bizonyságot a jóhírről. Ha lehetőségünk adódik, osszuk meg az evangéliumot másokkal. Mi is részesei lehetünk annak, ahogyan Isten terve beteljesül és az örömhír eljut a világ végéig, hogy megláthassuk ahogy beteljesedik a Jelenések könyve 7:9: „Ezután ismét láttam: egy megszámlálhatatlanul nagy sokaságot, akik mindenféle nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származtak. A trón és a Bárány előtt álltak fehér ruhában.” Milyen csodálatos ez!

Isten terve valóra válik. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak tetszeni fog, amikor majd végül minden a helyére kerül. Menjünk tovább örömmel és a Szentlélek erejének segítségével hirdessük az Úr Szavát!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/light-to-the-nations/

Fordította: Szabó Eszter

Egyetlen éjszaka alatt

Édesapám néhány évvel ezelőtt mondott valamit, amit azóta is fontosnak tartok. Így szólt:

„A dolgok akár egyetlen éjszaka alatt is megváltozhatnak. Ne veszítsd el a reményt, hosszú még az élet.”

Bármilyen egyszerűen is hangzik ez, tudom, hogy nem üres közhelynek vagy klisének szánta. Onnan tudom, hogy éveken át figyeltem őt és édesanyámat, ahogy mindenért imádkoznak: a családi étkezésekért, értem és a bátyáimért, az anyagi szükségeinkért, gondviselésért az utazásaink során, barátokért és családtagokért, akik nehéz időszakokon mentek keresztül, egészségügyi problémákért stb. Tudtam, hogy amikor azt mondja, hogy a dolgok akár egyetlen éjszaka alatt is jóra fordulhatnak, az nem azt jelenti, hogy sosem lesz részünk nehézségekben. Sokkal inkább így emlékeztetett arra, hogy Isten folyamatosan munkálkodik az életünkben; a jó és a rossz időszakokban egyaránt, és bízhatunk Benne, hogy a sötét éjszakákon is átvisz, mellettünk lesz.

És pontosan emiatt szeretem annyira az Apostolok cselekedetei 12. részét. Péter éppen a börtönben ült, és egy koholt vádakon alapuló pernek nézett elébe. Volt azonban valami, ami az ő javára dolgozott, mégpedig barátainak és hívő testvéreinek imádsága; azoknak a hívő testvéreknek, akik tudták, hogy Péter biztonságáért és szabadon engedéséért imádkozni nem hiábavaló.

A sötét elszigeteltség és magány pillanatában Péternek minden oka megvolt rá, hogy feladja a reményt és elhiggye, hogy története képtelen és reménytelen fordulatot vett. Isten azonban fényt gyújtott azon a sötét helyen. Az éjszaka kellős közepén Isten angyala felébresztette Pétert, és megkérte, hogy keljen fel, öltözzön fel, és egész egyszerűen sétáljon ki a megerősített börtönből. Péter azt hitte, hogy ez csak egy álom. Ez túl egyszerű. Ilyesmi nem történik csak úgy.

De ahogy Péter idejében, úgy ma is igaz, hogy semmi sem lehetetlen Isten számára. Az Ő életünkre vonatkozó szavát, tervét és célját nem állíthatja meg semmi: sem ember, sem járvány, sem késedelem; semmi sem szabhat gátat Neki, hogy megvalósítsa akaratát bennünk és általunk.

Ha azzal a reménnyel és bizonyossággal élünk, hogy Isten hatalmasabb, mint a körülményeink, és hogy nem hiábavaló dolog imádkozni, akkor a szívünkben helyet adtunk a hit növekedésének és lehetőséget biztosítunk Isten Igéjének, hogy valóságos és termékeny legyen az életünkben. A reménységünk pedig nemcsak minket szolgál, hanem azokat is, akik a történetünket kívülről figyelik, és akiknek hallaniuk kell, hogy Isten nem vall szégyent.

Lehet, hogy csupán párat kell aludnunk, hogy az imáink csodálatos meghallgatásra leljenek, és nem csupán a mi javunkra, hanem mások épülésére és Isten dicsőségére. Nem mindig tudjuk, hogy mit kell tennünk, de mindig imádkozhatunk, hiszen a Jakab 5:16 is arra emlékeztet bennünket, hogy „az igazságos ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes.” Ne hagyd abba az imádkozást a családodért és a szeretteidért. A történetnek, amelyet Isten az életedben, a családodban és a jövődben ír, még nincs vége. Lehet, hogy pont az éjszaka folyamán dolgozik a válaszon.

Azt, ami átok lett volna az életünkben, Isten meg tudja ragadni és át tud vinni minket rajta oly módon, hogy mások nem tudják nem meglátni az Ő erejét, jóságát és hűségét még a legsötétebb órán is.

Az Apostolok cselekedetei 12:24 szerint „Isten üzenete azonban egyre jobban terjedt, és egyre több emberhez jutott el.” A bizonyságtételünk, az, amikor megosztjuk másokkal, hogy Isten miként mentett meg bennünket, hogyan válaszolta meg az imáinkat és hogyan nem hagyott bennünket cserben a nehéz időkben, sőt, az egész életünk Isten csodálatos munkájának és erejének tanúja lesz, mely mások szívében is feléleszti majd a reményt és a felizzítja a hitet. Olyan ez, mintha a hit lángját táplálnánk: minél többet hallunk Isten hűségéről, annál jobban megerősödik a hit a mi szívünkben is, illetve annál élőbbé és személyesebbé válik az Ő Igéje az életünkben.

Azért imádkozom, hogy akármilyen nehézséggel is nézünk ma szembe: legyen az késedelem, csalódás vagy megpróbáltatás, engedjük Isten Igéjének és ígéreteinek, hogy növekedjenek és gyarapodjanak a szívünkben, és hogy oly módon váljanak valósággá az életünkben, hogy minden időben Isten erejét, jóságát és hűségét hirdessék.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/overnight/

Fordította: Szabó Anna

Megtudja a világ

Mai Igénk ahhoz az asztalhoz visz minket, ahol Jézus ült a tanítványaival azon az estén, amikor elfogták. Tudván tudva mi fog történni, tudva azt, hogy mi következik és az mit követel tőle: Jézus imádkozik. Imádkozott magáért, hogy befejezze azt a munkát, amiért a Földre jött, hogy Isten dicsőüljön meg és Ő visszatérhessen a Mennybe az örök dicsőségbe. Ezután imádkozott a tanítványokért, hogy maradjanak megszentelve, biztonságban és elkülönítve. Mai igeszakaszunkban Jézus értünk is imádkozott, a hívőkért szerte a világban, akik megosztják az evangéliumot másokkal a bizonyságtételeiken és az egységükön keresztül.

„Azt a dicsőséget, amelyet tőled kaptam, továbbadtam nekik, hogy ők is abban az egységben éljenek, ahogyan mi egységben élünk. Én bennük élek, és te, Atyám énbennem — hogy ők is eljussanak a tökéletes egységre. Ennek láttán majd az egész világ felismeri, hogy te küldtél engem, és őket is ugyanúgy szereted, ahogyan engem.” –  János 17:22-23

Gyönyörű imádság, amit még különlegesebbé tesz az, amikor azokra a férfiakra gondolunk, akik Jézussal az asztalnál ültek. Jézus tudta, ki fogja őt elárulni, ki fogja őt megtagadni. Tudta, ki fogja kétségbevonni a feltámadás hitelességét, amíg saját szemével meg nem látja a bizonyítékokat. És azt is tudta, hogy hallaniuk kell azt, hogy mennyire szereti őket, és mennyire szeret minket.

Néhány héttel ezelőtt a kislányommal ültem a szobájában, ő pedig megosztott velem néhány kihívást, amivel most szembesül az egyik lánnyal kapcsolatban az osztályukban. Bántó szavak hangzottak el, mindketten kirekesztettnek érezték magukat, lavírozva a trükkös (és irreális) általános iskolai szabályok között, aminek következtében második osztályos lányok azt gondolják, hogy egyszerre csak 1 ember lehet a barátjuk. Miután meghallgattam és én is elmeséltem néhány saját történetet a barátságokkal való küzdelmeimből, megkérdeztem, mi lenne, ha imádkoznánk ezért a másik kislányért.   

Nem számítottam a kislányom reakciójára. Teljesen magába roskadt. Miközben folytak a könnyei, bevallotta, hogy nagyon szeretne velem imádkozni, de nem azért a kislányért, aki bántó volt vele. Azt hitte, hogy én a másik kislánynak hiszek és jobban fáj a szívem azért a kislányért, miközben ő nem tudott saját fájdalmán kívül másra figyelni.

A feltámadás mindent megváltoztat! Nem vagyunk többé Isten ellenségei, hanem olyan nők, akiket úgy szeretnek, ahogy az Atya szerette Jézust. Van hová tartozzunk, van elhívásunk és van, Aki folyamatosan fohászkodik értünk. Megtapasztalhatjuk azt az örömöt és szabadságot, ami abból származik, hogy az egységet választjuk a viszálykodás helyett, mert örökkévaló látásmódunk van. Tudjuk, hogy a Jézussal töltött örökkévalóság többet ér, mint az, hogy kedvencesdit játszunk, direkt veszekszünk és utat engedünk a büszkeségünknek. Imádkozhatunk azokért, akik csalódást okoznak nekünk vagy megbántanak minket, mert tudjuk, hogy Jézus milyen sokat áldozott fel értünk, és a szeretetünk az, ami a legjobb bizonyságtétel lesz.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-world-will-know/
Fordította: Pfaff Mária
Kép: Gergely Csilla

Bizonyságtétel

Áldás, békesség!

Még sosem vontam párhuzamot ezelőtt a tanulmány előtt egyetlen bibliai könyvvel sem ilyen tökéletesen lefedetten és világosan, mint ezzel a könyvvel. Döbbenetes, ahogyan már az elején világossá tette előttem Isten, és folyamatosan ahogy megyünk előre, újra meg újra rácsodálkozok a hasonlóságra.

Nálunk nekem jutott Hóseás szerepe, a férjemnek meg Gómeré. Igaz, nálunk a férjem nem nőkkel, hanem az alkohollal csalt meg folyamatosan, hosszú időn keresztül.

Már 10 éve iszákos volt amikor hozzámentem. Ahogyan Hóseás is küldetésként kapta, feladatul az ő házastársát, hasonlóképpen én is. Két héttel az esküvőnk előtt megkérdeztem az Úrtól, miért kell nekem ehhez a férfihoz hozzámennem? Éppen hatalmas undort éreztem a párom iránt akkor. A válasz meggyőződésként érkezett. Azért, mert ez a küldetésed! Indokolás: az eddigi udvarlóid is mind iszákosak voltak. Ez nem véletlen. Ez a mostani viszont jó családi háttérrel rendelkezik, akik melléd fognak állni, amikor szükséges!

Na, erre varrjál gombot! – mondtam magamnak. Úgy, hogy a hegyről lefelé már ezzel a ténnyel jöttem lefele. (A vőlegényem épp kórházban volt, mert le szeretett volna szokni az alkoholról, és én a látogatásról a hegyen keresztül mentem haza szüleimhez.)

Az alkoholizmus hasonlóan kemény próbája egy kapcsolatnak, mint egy olyan házastárs, akinek a szomszéd nője mindig vonzóbb, mint aki otthon van. Szinte minden fázisán átment a mi kapcsolatunk annak, amit itt Hóseás és Gómer kapcsolata produkál. Nekünk is született három gyermekünk, igaz a mienk mind a három fiú. Nekünk is voltak kísérleteink a szabadulásra. Kórházi kezelések, gyógyszer-beültetések, hitegetések, ígérgetések, másik oldalról fohászkodás, aggodalom, pénztelenség, sok-sok sírás és szenvedés.

Aztán amikor az Iszákosmentő Misszióban Krisztus gyermekeivé lettünk, utána volt 5 év alkoholmentes szabad élet, aztán egy baleset kiváltotta trauma megint az ital rabságába rántotta a férjemet. Akkor én is betege lettem ennek a változásnak és külön éltünk a férjemmel. De közben mint hitben járó, Krisztus leánya, imádságban az Úr kezébe tettem akkori válságunkat, a házastársi hűség és a gyermekek iránt érzett szülői felelősség összeegyeztethetetlen voltát, meg azt is, hogy én attól is rosszul voltam, ha csak eszembe jutott, hogy a párommal találkoznom kell. Ezért az Úrtól kértem, ha egyben tart bennünket, akkor adja vissza azt az első szeretetet, amivel el tudom fogadni, és szeretni tudom a férjemet.

Fél évig éltünk külön. Közben, a most már alkoholbeteg férjemet szülei bevitették egy pszichiátriára, ahol a kezelőorvosa elérte, hogy a párom újból Jézushoz forduljon kegyelemért! Az Úr most már végleg elvette tőle még a kívánását is az italnak. Mire jött a Karácsony, együtt volt a család.

Később, ahogy az apósom tüdőtágulata egyre romlott, rádöbbent a férjem, micsoda szenvedést kockáztat a gyermekkora óta meglévő láncdohányos szokásával, így ezzel is az Úrhoz fordult. Az Úr ezt is elvette tőle. Még a kívánását is. Rosszul érzi magát, ha csak a füstje is megcsapja a cigarettának.

Ami az eddig leírtakból kimaradt, pedig az is sorsfordító volt, az a férjem alkoholbeteg éveinek elején – amikor még nem tudtuk, hogy ez lesz belőle – történt meg velünk.

Közvetlenül a szemét ért baleset után nem sokkal.

Egy augusztusi napon elmentem a nőgyógyászhoz, nem tudván, hogy az öregedés következtében marad-e el a havi bajom, vagy kismama vagyok? A nagy örömhír egészen váratlanul ért. Vártam a harmadikat. Úgy gondoltam, ezt az örömet egyből meg kell osztanom az anyósomékkal, ők laktak ugyanis a legközelebb a rendelőintézethez. Nagy csalódásomra, csúnyán nekem estek, hogy micsoda felelőtlenség ez tőlünk, és hogy el kell vetetni ezt a gyermeket. Teljes váratlanul ért ez, mert úgy ismertem őket, mint Isten gyermekeit. Döbbenet volt számomra. Az ennél is nagyobb csalódás az volt, hogy a férjemet is meg tudták győzni a maguk igazáról, és most már ő is az abortusz mellett állt.

De az Úr csodálatosan rendezte el ezt is. Még mielőtt megfogant volna ez a gyermek, még tavaszon, jelentkeztünk egy hitmélyítőre, abba a misszióba, ahol újjászülettünk. Édesanyám mellettem állt, de én azt mondtam a páromnak, meg az Úr is úgy vezetett, hogy a férjemnek is akarni kell ezt a gyermeket, mert együtt kell őt felnevelnünk. És különben is, Isten előtt a férj szava a döntő, és az asszonynak engedelmeskednie kell férje akaratának.

Igen nehéz időnként Isten parancsának engedelmeskedni. De mindig megéri engedelmeskedni. Ezt saját életemben meg kellett tapasztalnom.

A lényeg, hogy a hitmélyítőn amint tehettem, a kiscsoportban elmondtam az én nagy próbatételemet. A testvérek és a lelki vezetők mind egyetértettek abban, hogy egy új élet Isten ajándéka, és kicsodák vagyunk mi emberek, hogy ezt az életet elvesszük még mielőtt megszületne? Az Úr adott nekem erőt, hogy a férjem felé befogjam a számat, és mások legyenek azok, akik meggyőzik őt az Úrnak igazáról.

Az egy hét alatt a férjem határozott, és megmásíthatatlan döntésévé vált, hogy a gyermeket meg kell tartanunk. Így aztán a következő hét első munkanapján esedékes abortuszra nem mentem el. Hallelujah, hála az én drága Megváltómnak!

Amikor már betöltötte a kicsi fiunk az egy esztendőt, csak akkor jött oda hozzám az apósom – de odajött és ez nagyon fontos – és azt mondta nekem: „Lányom, neked volt igazad! Bocsánatot kérünk, hogy el akartuk vetetni ezt a drága életet!”

Az Úr csodálatosan működik! Erre a bocsánatkérésre nem is számítottam! Én már réges-rég megvigasztalódtam! Eszemben sem volt haragot tartani. Erre a bocsánatkérésre nekik volt szükségük, az ő lelkiismeretüknek kellett meggyógyulni. Örülök neki, hogy meg tudták ezt tenni! Nagyon nehéz lehetett elismerni. Felismerni biztos, hogy már régen felismerték, de saját maguk büszkeségét legyőzni, és megalázniuk magukat az Úr előtt, és szót-fogadniuk annak az indíttatásnak, hogy ezt meg kell mondanotok a menyeteknek is, ezt már sokkal nehezebb megtenni. És győzött az isteni szeretet! Óriási dolog ez! Dicsőség Istennek!

Ezt a sok vallomást, mind-mind Hóseás könyve hozta ki belőlem. Ha bárkinek is épülésére lehet ez a történet, akkor vegyék hasznát!

Áldást kívánva,

egy SZNI tag

1. hét / 3. nap – Megtörve és megváltva

“Aki az Örökkévalóhoz imádkozik, azt ő meghallgatja, és kimenti minden bajából. Közel van a megtört szívűekhez, és megmenti a reményvesztett lelkűeket.” (Zsoltárok 34:17-18)

Megtört szív – nincs talán olyan ember a Földön aki nem ismerné ezt a fogalmat. Sokan fizikailag is megtapasztalják ezt, ha hirtelen érzelmi stressz éri őket, például egy szerettünk halála is kiválthat szívrohamot, hirtelen szívhalált vagy stressz okozta kardiomiopátiát, más néven megtört szív szindrómát. De a legtöbb embernek ilyen súlyos következmények nélkül is összetörik a szíve, amikor csalódásban van része, kiábrándul vagy elveszti a reményt.

Az én szívem sokszor összetört már – volt mikor emberek, volt mikor helyzetek alakították úgy az életem, hogy elveszítettem a reményem. Édesapám elhagyta a családunkat mikor én még kisgyermek voltam. Édesanyám mindent próbált megadni nekünk – amiért nagyon hálás vagyok – de az apai szeretetet és védelmet nem tudta pótolni. Istenről akkor sokat még nem tudtam, így nem volt kihez meneküljek a fájdalmaimmal. Elkezdtem én kitölteni az űrt amit ez a veszteség okozott – majd egyik csalódás ért a másik után és már odáig eljutottam, hogy el akartam dobni az életem.

De akkor valami történt – lehajolt hozzám Isten és megérintett. Imádkoztam és a fenti igevers életbe lépett az én életemben is. Sajnos nem jól kerestem Istent és bár Ő próbált közel maradni hozzám, én nem tettem meg mindent a kapcsolatunkért. De Isten hűséges és nem mondott le rólam!

„Térjetek vissza hozzám, hűtlen gyermekeim! Akkor kigyógyítalak titeket a hűtlenségből.” „Igen, hozzád jövünk, mert te vagy az Örökkévaló, te vagy Istenünk!  (Jeremiás 3:22)

Csodálatos módon rám talált újra 19 évesen – erre egy párkapcsolati csalódást használt fel. Bár lázadással indult a megtérésem, rájöttem nem Isten a hibás a történtekért és hálás lehetek Neki, mert elvett valamit, ami igazán nem is volt az enyém soha és csak a káromra volt. Begyógyította az összes sebem és új élettel ajándékozott meg.

„Eltévedt juhaimat megkeresem, amelyik elkószált, visszahozom, a törött lábút bekötözöm, a gyengét erősítem, az erőseket szemmel tartom. Pásztorolom mindegyiket, ahogyan kell, igazsággal és ítélettel. (Ezékiel 34:16)

Nagyon sok idő kellett, amíg Isten igazán az Atyámmá vált és nem vetítettem ki rá a földi apai modellt. Betöltötte az űrt, ami már kicsi korom óta ott tátongott a szívemben és újra lett reményem! Amiért különösen hálás vagyok, hogy egy csodálatos férjjel ajándékozott meg, aki minden nap érezteti velem, hogy mennyire szeret és védelmez minden erejével – az Úr kárpótolt az elveszített évekért.

Ezzek az igeverssel szeretném befejezni a bizonyságtevésem és bátorítani titeket: “Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.” (Zsoltárok 22:6) Bízzunk az Úrban teljes szívünkből, keressük az Ő közelségét és újra visszatalál hozzánk a remény, mert hűséges Istenünk van – Aki soha el nem hagy bennünket.

Isten áldjon benneteket kedves testvérnőim,

Csilla

Save

Save