Nemrég egy barátnőmmel találkoztam, aki épp egy temetésről érkezett. Beszélgettünk és nevettünk egy kicsit, mielőtt feltettem a rettegett kérdést: „Hogy érzed magad?” Sóhajtott egyet, majd az alábbi – számomra furcsa és elgondolkodtató – választ adta: „Nagyon szomorú, de mégis hálás vagyok a gyászért, mert emlékeztetőül szolgál arra, hogy ez a világ nem az otthonunk. ” Ahogy a könnyek lassan végigfolytak az arcán, elmondta az ismert szavakat, melyeket ma az 1 Korinthus 15-ben olvasunk: „Halál, hová lett a győzelmed? Hol a fegyvered? Ugyanis a halál fegyvere a bűn, a bűn erejét pedig a Törvény adja. De hálát adunk Istennek, hogy Urunk, Jézus Krisztus által győztesekké tesz bennünket!” Az együtt töltött percekben elgondolkodtunk a hatalmas örökségen, amit kaptunk és azon, hogy a királyságért teljesen odaszánt élet egy beteljesedett élet.
Ez a rész az 1 Korinthus 15-ben azért megerősítő, mert emlékeztet bennünket arra, hogy ez a világ nem az otthonunk, és hogy testünk, amelyet kaptunk, mégha meg is hal, újjá lesz egy napon! Az 50-57. versek azt mondják nekünk, hogy még ha a legpusztítóbb dolog – a halál – be is következik itt a földön, azok, akik Krisztusban vannak legyőzik azt.
Barátaim, ez jó hír! A betegséggel küzdő ember számára ez az, amit alig vár. Az özvegyek, a kisemmizettek és az elkeseredettek számára a Krisztusban megnyert győzelem a gyászt örömre fordítja, mert a Krisztusba vetett szilárd reménységünkre mutat. Azt a napot várjuk, amikor mindenünk (testünk, kapcsolataink, fájdalmaink) Krisztusban tökéletesen helyreáll. Addig Isten Igéjének ígéretében gyökerezve, reménnyel telve élünk.
Hogyan is lesz ez? Mit tegyünk, amíg el nem érkezik a dicsőséges nap?
Nézzük meg az 1 Kor 15:58-at: „Mivel ez így van, kedves testvéreim, legyetek szilárdak, hogy senki ne tudjon kimozdítani benneteket a helyetekről! Mindig teljes erővel és odaadással végezzétek az Úr munkáját, hiszen jól tudjátok, hogy az ilyen munka sohasem hiábavaló.”
Barátaim, függetlenül a folyamatosan változó körülményektől, állhatatosaknak és szilárdaknak kell lennünk, mindig bővelkedve az Úr munkájában. Ez a hűség iránti szent elhívás. Bizodalmunk lehet, hogy amit az Úr megígért, azt biztosan meg fogja tenni. Ez azt jelenti, hogy bár betegség és halál vesz körül, bár gyászolunk, fájdalmak érnek és sírunk, reménységünk van az örök életre, amely legyőzte a halált. Ez azt jelenti, hogy bátran kijelentjük: amikor a Krisztusban hívő halottak feltámadnak, Isten minden könnycseppünket felszárítja. Azt jelenti, hogy a reménység népeként az Úr és az Ő királysága érdekében dolgozunk – nem a saját királyságunkra törekszünk itt a földön, hanem az örökkévalóra. Ezt úgy tesszük, hogy beosztjuk az időnket, erőforrásainkat és kapcsolatainkat az örök dicsőség érdekében, tudva, hogy munkánk (nagy és kicsi, látható és láthatatlan) nem hiábavalók, ha Krisztusban vannak.
Ez nem azt jelenti, hogy amíg várunk, nem ér fájdalom vagy bántás, vagy hogy figyelmen kívül hagyjuk a szenvedést. A hívők sem hagyhatják figyelmen kívül a gyászt és fájdalmat. Ehelyett megbirkóznak vele, tudván, hogy mindenben győzhetnek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Krisztusban hívőkként tudjuk, hogy az élet fájdalmasan nehéz tud lenni, de azt is tudjuk, hogy Istenünk ígérete, mely szerint egy nap minden jóra fordul, jó és igaz. Amíg Rá várunk, elkötelezzük magunkat az Úr munkájára, tudva, hogy földi életünk fájdalommal jár és végül véget ér. Reménységünk nem a földi jólétben rejlik, hanem egyedül Krisztusban.
Ezen a héten gondolkozzunk el azon, hogy miben is nyilvánul meg életünkben az Úr állhatatos és bővelkedő munkája. Imádkozz és kérd Istent bölcsességért, hogyan tudná ez az igazság átalakítani napi gondolataidat és tetteidet. Emlékezz a Krisztusban elért győzelemre, mely lehetővé teszi számunkra, hogy szeretett testvérekként éljünk, és hűségesen dolgozzunk az Úrért.
Forrás: https://lovegodgreatly.com/steadfast-and-abounding/
Fordította: Szaniszló Tünde
Kép: Gergely Csilla
