Ha rendszeresen velünk tanulmányoztok, akkor már megszokhattátok, hogy tanulmányaink között 2-3 hét szünetet szoktunk tartani. Az előző tanulmányunktól kezdődően a tanulmányok közötti időszakban két hetes olvasási tervet biztosítsunk a folyamatos Bibliatanulmányozás érdekében mindazoknak, akik két tanulmány között is szeretnének velünk együtt Isten Igéjének mélyére ásni. Ez a két hetes olvasási terv elősegíti az átmenetet a két tanulmány között és lehetőséget ad a folyamatos tanulmányozásra. Fogadjátok szeretettel az Erőt kaptunk és a hamarosan induló János 1, 2, 3 levele közötti időszak olvasási tervét! Áldott tanulmányozást kívánunk mindazoknak, akik ebben is velünk tartanak!
Hamarosan induló új tanulmányunkra minden keresztény hölgyet nagy szeretettel várunk!
Volt már valaha olyan alkalom, vagy időszak az életedben, amikor úgy érezted, kölcsönvett bátorságból vagy hitből élsz? Kaptad már azon magad, hogy kevés hittel indulsz neki egy baráti beszélgetésnek és aztán megújult lélekkel mész tovább? Vagy talán, az erőd végére értél, amikor egy barát segítő kezet nyújtva megjelent.
Egy kedves barátommal üldögéltem, kezemben egy bögre kávéval és bevallottam: „Én nem látom, hogy az ÚR hogyan tudna ebből bármiféle jót kihozni.” Tudtam, hogy Isten minden körülmények között jó, és hogy Ő helyre tud állítani bármilyen megtört szívet, és mégis, az én emberi szememmel, nem voltam képes látni, hogyan fogja ezt megtenni.
A barátom átnyúlt az asztal fölött, kezét a karomra tette és így szólt: „Nekem elég hitem van mindkettőnk számára.”
Az Apostolok cselekedeteinek utolsó fejezetét olvasva ez a pillanat jutott eszembe. Pál hajótörést szenvedett, bebörtönözték, és még meg is verték mire Rómába érkezett, és mit mond a Szentírás?
„A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.” – Apostolok 28:15
Amint meglátta a fivéreit és nővéreit, Pál felbátorodott és hálát adott Istennek. Pál „felbátorodott”. Szeretem ezt. A közösség puszta jelenléte – a fivéreié és nővéreié – bátorságot adott Pálnak, hogy folytassa. Ez késztette őt, hogy hálát adjon az Alkotójának. Ezután láthatjuk ennek a bátorításnak a gyümölcsét: Pál rögtön visszatért a Jézusról szóló Örömhír terjesztésének ügyéhez.
„Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról..” – Apostolok 28:30-31
Pálnak az Isten Királyságáról szóló merész kinyilatkoztatását a drága keresztény közösség táplálta.
Nővéreim, ne tévelyegjetek! Az istenfélő közösség ajándéka nagyon erőteljes ajándék, amivel számolnunk kell. Amikor a legrosszabb állapotodban vagy, nehézségektől kimerülve, akkor kell a társainkhoz szaladni, akik testvéreink Krisztusban. Amikor nem látod, hogyan fogja Isten elegyengetni azt a rögös utat, amelyen éppen jársz, ne szigetelődj el – kölcsönözz bátorságot és hitet a testvéreidtől Krisztusban. Lehet, hogy nem látod vagy érzed azonnal a különbséget, de az igaz keresztény közösség nem csak hordozni fog téged, de felszabadít arra is, hogy Isten jóságát hirdesd még a vihar kellős közepén is.
Nem a magas lóról írom ezt, hanem a legnagyobb mélységből. Az igazság az, hogy én nem tudtam megérteni, hogy Isten hogyan munkálkodhatna az életem törmelékein. De a barátomnak igaza volt. Ő átnyúlt az asztal fölött, megragadta a karom és hagyta, hogy bátorságot és hitet kölcsönözzek tőle. A remény egy magját ültette el aznap, ami egy csodálatos megváltási történetté cseperedett. Isten nem úgy munkálkodott, ahogy én gondoltam, de valami csodálatosat szerkesztett egybe, amely az Ő jóságát és örömhírének történetét tükrözte vissza. Az életem egy tanúságtétel arról a jóságról, amit a keresztény közösség tud az élet viharai között hozni. Mikor az én hitem megtépázott volt, egy kedves testvér hite tartott engem.
Ahogy az Apostolok cselekedeteinek végére érünk, láthatjuk, hogy Isten nem csak Pált, hanem Isten embereit használta, hogy az Örömhírét megossza. Láthatjuk, mit cselekedett az Úr emberei által és késztetést érezhetünk, hogy mi is tartozzunk egy keresztény közösséghez. Lehetünk hűséges testvérek, akik az asztal fölött átnyúlva kijelentik: „Vegyél az én hitemből, nekem van elég hitem mindkettőnk számára”, amikor ránk kerül a sor, hogy bátorítsunk.
Mindannyiunk életében vannak olyan nők, akiknek szükségük van barátokra, bátorításra, akik szeretnének növekedni hitben és akik vágynak arra, hogy mélyre ássanak Isten Igéjében.
Következő Bibliatanulmányunk – János 1,2,3 levele – Ismerd meg a szeretetet – 2020. szeptember 14-én indul.
Ismersz olyan keresztény hölgyet, aki szeretne növekedni hitben és szívesen lenne részese egy online keresztény közösségnek? Ha igen, oszd meg vele az alábbi képet és hívd, hogy csatlakozzon hozzánk! Ha több ilyen nő is van a környezetedben, bátran hívd mindannyiukat! Szeretettel várunk minden keresztény hölgyet!
Legutóbb, amikor megkíséreltem megosztani valakivel az evangéliumot, a dolog nem ment túl fényesen. Sőt, mondhatnánk úgy, hogy kész katasztrófa volt.
Miközben épp egy könyvesboltban kerestem magamnak olyan Bibliát, amelybe jegyzetelni is lehet, két fiatal hölgy szólított meg. Talán azért érezték úgy, hogy egyszerűbb lesz velem beszélgetni, mert pont abban a szekcióban keresgéltem.
Megkérdezték, hogy hallottam-e már „Istenről, az anyáról”, majd elkezdték megosztani velem hitük alapelveit. Én türelmetlenül közbevágtam, hogy rácáfoljak az érveikre, és hogy megosszam velük Jézus Krisztus evangéliumát, innentől kezdve pedig elfajultak a dolgok. A végén egy könyvesbolt kellős közepén próbáltuk túlkiabálni egymást.
Rendkívül kínos és megalázó volt. Az eset után bűntudatot éreztem.
Miért támadtam rögtön vissza és miért viselkedtem ennyire idegesen? Miért nem éreztettem velük Krisztus szeretetét? Miért nem hallgattam meg őket készségesen, és miért nem gondoltam meg, mit beszélek? Miért nem tettem bizonyságot? Egyáltalán eszembe jutott, hogy megkérdezzem, vágynak-e igazi megváltásra Jézuson keresztül?
Ha teljesen őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy ennek az élménynek a hatására jóval félénkebbé váltam a „jóhír” megosztásával kapcsolatban. Az élmény hatására, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mi lesz, ha valaki úgy viselkedik velem, amikor megosztom az evangéliumot, ahogy én viselkedtem ezekkel a lányokkal.
Isten arra hív minket, hívőket, hogy megosszuk az örömhírt. Egy hívő életének célja és küldetése, hogy menjen, és beszéljen a megváltás üzenetértől, Isten azonban sosem küld ki minket egyedül. A Szent Szellem jár előttünk, hogy egyengesse előttünk az utat, és bennünk él, hogy felbátorítson bennünket a bátor, hatékony és alázatos beszédre (Apostolok cselekedetei 4:29,31; Apostolok cselekedetei 14:1, Máté 10:20).
Isten, a maga mindenhatóságában pont a megfelelő helyen és időben helyezett el bennünket, hogy beszéljünk róla azoknak, akiknek szükségük van rá (5 Mózes 31:8, Zsoltárok 139:5). Nekem csak annyi a dolgom, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt felkészült legyek arra, hogy beszéljek a bennünk élő reménység forrásáról.
Amikor az örömhírt osztjuk meg, követhetjük Pál apostol példáját az Apostolok cselekedetei 26-ban. Pál bátor volt, mégis alázatos maradt, amikor az evangéliumról beszélt. Elmondta Jézus Krisztus evangéliumát, azonban megosztotta a saját történetét is. Ha engedjük a Szent Szellemnek, hogy irányítsa a beszélgetéseinket, akkor ő meg fogja teremteni a lehetőséget nekünk arra, hogy megosszuk a hitünket (Jelenések könyve 3:8).
Az Apostolok cselekedetei 26-ban az Úr mennyei módon olyan helyzetbe hozza Pált, hogy az beszélhessen a hitéről, és megoszthassa a bizonyságtételét Agrippa királlyal. Ahelyett, hogy a félelmet engedte volna eluralkodni, Pál szerencsésnek tartotta magát, hogy védekezhet és azért is, mert így lehetősége nyílt az evangéliumról beszélni a kor legmagasabb rangú hivatalnokainak.
Gyakran nem látjuk meg, hogy Isten mennyei módon helyezett minket pont oda, ahol vagyunk, hogy gyümölcsöt teremjünk a minket körülvevő embereknek (János 15:4–5, 16).
Te és én tápláljuk a családtagjainkat, szomszédainkat, munkatársainkat, és még azokat is, akik a közösségi média oldalain követnek bennünket. Így muszáj feltennünk magunknak a kérdést: mivel tápláljuk őket?
A 1–23. versekben Pál kijelenti, hogy Jézus Krisztus evangéliumának igazsága az egyetlen út a megváltáshoz és az Istennel való megbékéléshez. Emellett láthatjuk, hogy Pál elmesélte a saját megtérésének történetét is.
A személyes bizonyságtételünk nagyon fontos, mert ez annak az egyedülálló története, hogy Isten miként formálta a mi életünket. A személyes bizonyságtételünk egyszerűen az, hogy milyen volt az életünk Krisztus előtt, és mennyit változott a megváltásunk óta. Az emberek ugyan beleköthetnek a Biblia egyes részeibe, az Isten életünkben elvégzett csodálatos munkáját senki sem vitathatja.
A 24–29. versekben azt látjuk, hogy Pált kicsúfolták és kigúnyolták. Nem a mi feladatunk bárkit meggyőzni, belekényszeríteni vagy érzelmileg zsarolni azért, hogy elfogadja Jézust megváltójaként. A mi feladatunk csupán annyi, hogy bátran és alázatosan beszéljünk róla, a munka többi részét pedig a Szent Szellemre bízzuk.
Gyakran imádkozom azért, hogy Isten adjon nekem újabb alkalmat találkozni azokkal a lányokkal. Ha megtenné, bocsánatot kérnék tőlük az arrogáns és feszült viselkedésemért, majd alázatosan és szeretettel beszélnék velük.
Isten annyira szeretett engem, hogy a fiát, Jézus Krisztust adta halálra, hogy megfizesse az árat a bűneimért. Kamaszkoromban elszöktem otthonról, majd az alkohol és a drogok segítségével a szexuális bűnök, a prostitúció és a pornográfia csapdájába estem. Meggondolatlanul éltem a reménytelen, dühös és elkeseredett életemet. Amikor a dolgok a legrosszabbra fordultak, és már a halállal néztem szembe, öntudatra ébredtem és felismertem, hogy minden, amit teszek, rossz. Könyörögtem Istennek, hogy segítsen, javítson meg, mentsen meg. Teljes szívemből hittem, hogy képes rá. Habár ezt akkor még nem értettem, Jézus Isten jobb oldalán ült, és értem imádkozott. Jézus halálának, eltemetésének és feltámadásának hála Isten kinyújtotta hatalmas karját, belenyúlt az életembe, és megmentett. Újjá tett. Bár a körülményeim nem változtak meg azonnal, egyvalami mégis rögvest más lett: volt reménységem. Annyira szeretve éreztem magam, mint még soha. Alávetettem magam Istennek, aki módszeresen megtisztított, helyreállította az összetört szívemet, meggyógyította a régi sebeket, eltávolított embereket az életemből és megmutatta, hogyan éljek Érte és szeressek úgy, mint Ő.
Megosztani az evangéliumot néha ijesztő. Lehet, hogy kinevetnek, kicsúfolnak, elküldenek vagy elhagynak. De mi azért vállaljuk a kockázatot, mert szeretjük Istent. Istent szeretni azt jelenti, hogy szeretnünk kell az embereket, még akkor is, ha szerethetetlen, kellemetlen, udvariatlan emberekről van szó (Máté 22:37–39). Isten megígérte, hogy megadja nekünk az erőt, szánkba adja a szavakat és kegyelemmel tesz teljessé, hogy mindezt Érte vigyük véghez, méghozzá kiválóan (Máté 7:7–8).
Hogyan imádkozhatunk érted, amikor elindulsz a világba, hogy megoszd az örömhírt és a bizonyságtételedet?
Semmi sem zökkent ki annyira, mint amikor a lelkiismeretem nem tiszta. Nem hagy aludni, vagy felébreszt az éjszaka közepén. A lelkiismeretem háborgása és émelygése. Gyakran arra utal, hogy megromlott a kapcsolatom valakivel. Időnként teljesen apró dolgok miatt kezdődik, például, ha azelőtt fecsegek, hogy átgondolnám, amit mondok. Van, hogy sokkal komolyabb az oka, például, amikor szándékosan olyat mondok, amivel megbántom a másikat vagy megtagadom Krisztust akár a szavaimmal, akár azok hiányával.
Szeretem a leírást, amit az 1 Sámuel 24:4-5-ben olvashatunk: „Akkor Dávid óvatosan odalopakodott Saul közelébe, és a köpenyének sarkát levágta. Saul azonban mindebből semmit sem vett észre. Emiatt azonban Dávidot később nagyon bántotta a lelkiismerete.” Én is ezt tapaszalom – bánt a lelkiismeretem. És ez jó dolog, mert általa Isten cselekvésre sarkall! Ha tudok imádkozni, cselekedni, ha meg tudom oldani a problémát, akkor az Úr ismért örömöt ad Őbenne. Ám időnként nem lehet megoldást találni. Ezekkel a dolgokkal sokat küzdök. Meg kellett tanulnom, hogy ha mindent megtettem már, ami lehetőségemben állt a békéért, akkor az Úr megbocsátását kell keresnem és ráhagyni a dolgok alakulását. A Róma 12:18 azt mondja: „Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy mindenkivel békességben éljetek!”
Pál ebben a fejezetben a tiszta lelkiismeretről beszél és arról, hogy annak két fő területe van
tiszta lelkiismeret Istennel
tiszta lelkiismeret másokkal
Pál tudta, hogy az Istennel való kapcsolatának nem a saját jósága és cselekedetei adják az alapot, hanem maga Isten, aki Krisztus halálán keresztül közbelépett, megváltotta és megmentette őt. Pál azonban megértette azt is, hogy az, ahogyan él, és ahogyan cselekszik, szintén fontos. Erre figyelmeztette Timóteust is az 1 Timóteus 1:19-ben: „A hitben megállva és jó lelkiismerettel küzdj. Ugyanis vannak, akik nem tartották tisztán a lelkiismeretüket, s ezért a hitben hajótörést szenvedtek.” Egyszerre bátorít és figyelmeztet is minket ez az igevers.
Mit jelent jó lelkiismerettel élni? Többet annál, hogy igyekszünk jól élni és segíteni másokat. Pálnak Istenben volt a reménysége – tudta, hogy a jövője nála van biztonságban – és lesz feltámadás. A halál nem a vég. Pál azt akarta, hogy az életén és a szavain keresztül az őt körülvevő embereknek lehetősége legyen megismerni Jézus Krisztust.
Erre példa az is, ahogy Pál Félixszel és feleségével Druszillával beszélt. Félixnek hatalmában állt elengednie Pált, akit igazságtalanul tartottak fogva, ahogy arra a parancsnok is utalt, aki Pált Félixhez küldte: „Kiderült, hogy csak a saját törvényükkel kapcsolatban vádolják, és nincs ellene semmi olyan vád, amely alapján halált vagy börtönt érdemelne.” Apostolok cselekedetei 23:29
Pálnak választania kellett: vagy elmondja az igazat Krisztusról, vagy kifizeti a váltságdíjat és szabadon távozhat. De ő nem félt a következményektől, hanem bátran beszélt Krisztusról. Szavai hatására még Félix is megrettent, hiszen a Druszillával való kapcsolatának bűnös voltáról is nyíltan beszélt neki Pál. Druszilla a harmadik felesége volt, akit arra bátorított, hogy váljon el férjétől és menjen hozzá feleségül.
Két éven keresztül Pál és Félix rendszeresen beszélgettek. Arra számítanál, hogy ennyi idő után végül Félix úgy dönt, hogy Pál jogtalan bebörtönzésének véget vet. De ehelyett a zsidóknak tett szívességet és a következő kormányzó kegyeire bízta Pált. Az élet igazságtalan. Pál helyesen cselekedett, nem vesztegetett meg senkit és tanúságot tett Félix előtt. Úgy tűnt, Félix nyitott, de végül nem változott meg.
A helyes tettek nem mindig vezetnek az elvárt kimenetelhez. Isten hűséget vár tőlünk, azt, hogy a végeredménytől függetlenül tiszta legyen a lelkiismeretünk Isten és embertársaink előtt is. A reménység – a biztos jövő Istenben – alakítja majd mindennapi életünket, ha kevesebbet aggódunk a világ számára fontos dolgok miatt és többet gondolunk arra, ami örökké tart majd. Jim Elliot misszionárius írta: „Nem bolond, aki feladja azt, amit nem tud megtartani, hogy olyat nyerjen, amit nem tud elveszíteni.”
Tiszta a lelkiismereted Isten előtt? Ha nem, beszélgess vele róla! Keresd és kérd a megbocsátását!
Tiszta a lelkiismereted másokkal kapcsolatban? Ha eszedbe jut valaki, akivel nem, mondd el Istennek. Gondold át, mit kéne cselekedni. Lehetőségeid keretén belül keresd a megoldást!
Életed és szavaid Krisztusra mutatnak? Úgy élsz, hogy hűséges vagy Istenhez és az Ő Szavához?
Imádkozz ma csodálatos Istenünkhöz, aki megtisztítja a lelkiismeretünket bűneink hatalmas tartozásaitól! Élj szabadságban! Oszd meg az örömhírt másokkal! Keresd először Isten országát! Akkor te is elmondhatod: „Ezért teljes erővel arra törekszem, hogy a lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt.”
Pál biztosan tudta, hogy Isten támogatni és segíteni fogja őt, amikor szüksége van rá. Ezen a héten írj listát arról, hogy Isten milyen módon bizonyította hűségét feléd! Tedd a listát olyan helyre, ahol mindennap láthatod! Amikor elolvasod, adj hálát Istennek múltbeli hűségéért és kérj hitet ahhoz, hogy bízni tudj a szabadításában!
Közösséget teremt Istennel a benne és az ő terveiben való gyönyörködés által Akkor kerülhetünk közösségbe Istennel és követhetjük Őt, ha elmélkedünk az ő tulajdonságain és kifejezzük neki az iránta való hálánkat, csodálatunkat és szeretetünket, és kérjük, hogy segítsen minket úgy élni, hogy az életünk ezeket a tulajdonságokat tükrözze. Éppen ezért, ha Istenről szóló igéket raktározunk el az emlékezetünkben, az segíteni fog, hogy úgy viszonyuljunk Istenhez, amilyen ő valójában.
+1 tipp a memoritáláshoz: nyiss egy füzetet vagy egy mappát a megtanult igeverseknek és valamilyen rendszer alapján ismételd őket át időről időre. Ha már sok igevers összegyűlt, akkor oszd be őket a hét napjai szerint és az aznapiakat ismételd át. Kezdd ezzel a csendességedet, hogy az épp tanulandó vagy már megtanult igeverseket átismétled.
„A vitatkozás annyira elvadult, hogy a parancsnok már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, Pált szabadítsák ki a vitatkozók közül, és vigyék vissza az erődbe. Azon az éjszakán az Úr megállt Pál mellett, és azt mondta neki: „Légy bátor, mert ahogyan Jeruzsálemben hűségesen tanúskodtál rólam, úgy kell majd tanúskodnod Rómában is!” (Apostolok cselekedetei 23:10-11)
A Biblia egy másik, számomra kedves helyén is olvashatunk egy olyan helyzetről, ami nagyon hasonlít arra, amivel Pálnak kellett szembenéznie az Apostolok cselekedetei 23-ban, mégpedig a Máté 28:18-20-ban:
„Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”
El tudom képzelni, hogy Pál mennyire félhetett és milyen ideges lehetett abban a sötét, hideg cellában, talán még éhezett is, és azon töprengett, vajon mi fog történni vele. A Főtanács megoszlott. Nem akarták meghallgatni Pált, néhányan a zsidók közül meg akarták ölni őt. Úgy tűnt, Pált kivégzik Jeruzsálemben és a tervei, hogy elvigye Krisztus hírét Rómába és azon is túl, sosem valósulnak meg. Tudom, hogy én is így éreztem, amikor valaki megtéréséért imádkoztam és úgy tűnt, hogy csak távolodik Istentől. Nagyon frusztráló érzés, amikor úgy érzed, az imáid nem találnak meghallgatásra.
Isten azonban megjelent Pálnak ebben a kritikus időben és bátorította őt és biztosította arról, hogy még Rómában is tanúságot tesz majd az evangéliumról.
Isten jelenléte és segítségének ígérete rendelkezésre áll ma számunkra is, minket is arra bátorít, hogy mindenki előtt felvállaljuk, hogy Krisztusnak élünk. Imádkozz továbbra is a barátod vagy családtagod megtéréséért és azért, hogy egyre több emberhez jusson el az evangélium. Az Úr maga ígérte, hogy sosem hagy el minket és sosem hagy cserben, ha továbbra is azt tesszük, amit a szívünkre és a kezünkbe helyez.
A Biblia feljegyezte, hogy az Úr három további alkalommal jelent meg Pálnak, hogy biztosítsa őt a továbbiakról. Ha elbátortalanodtál az evangélium hirdetése közben, emlékezz a mai igékre és meríts belőlük bátorságot!
Mennyei Atyám, köszönjük neked folyamatos jelenléted ajándékát. Imádkozunk, hogy a szívünk szilárdan megmaradjon benned és kérünk, adj nekünk bátorságot, hogy merészen vallást tegyünk az evangéliumról, bárhová megyünk is, bármilyen feladatokat is adsz nekünk. Jézus nevében, Ámen.
Miután Pál köszöntötte őket, részletesen elbeszélte mi mindent tett az Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették az Istent, aztán így szóltak hozzá: „Látod, testvér, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért.” (Ap. Csel. 21:19-20)
Pál sokat utazott és egyik útja során eljutott Jeruzsálembe, ahol Jakabbal töltött el egy kis időt. Amíg Jakabbal és a vénekkel időzött, Pál tanúvallomást tett mindazokról a dolgokról, amiket Isten a cselekedett az ő pogányok felé történt szolgálata által. Biztos vagyok benne, hogy beszámolt a megváltásról, aminek szemtanúja volt, épp úgy, mint az Úrtól való védelemről és gondoskodásról, mialatt utazott és szolgálatokat tett az embereknek. Ne feledjétek, Pál útjai nem mindig voltak biztonságosak (2. Korintus 11:25-27).
Az ötlet, hogy megemlékezzünk mindarról, amit az Úr tett, olyasmi, aminek elvégzésére Isten gyermekei a kezdetektől elhívást kaptak.
Az emlékezésre való elhívás
Az Úr azt mondta az izraelitáknak, mikor az Egyiptomból való szabadulás után a sivatagban vándoroltak, hogy legyenek körültekintőek és emlékezzenek meg mindarról, amit értük tett az Úr. Az izraeliták az ígéret földjére készültek belépni, és Isten tudta, hogy könnyen el fogják felejteni az Istent, aki kimentette őket a rabszolgaságból, megóvta őket a vadonban, és aki elvezette őket az ígéret földjére.
Vigyázz és ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! (5. Mózes 6:12)
A Zsoltárok 77:11 versében Dávid az „Úr tetteiről” való megemlékezésről beszél, Lukács evangéliumának 22. fejezetében Jézus végrehajtja az úrvacsorát, mellyel megmutatta tanítványainak, miképpen emlékezzenek meg a haláláról. Jézus azt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lukács 22:19).
Miért fontos a megemlékezés?
Fontos, hogy rendszeresen megemlékezzünk arról, amit az Úr tett értünk és az ő gyermekeiért. Feledékenyek vagyunk. És amikor felejtünk, akkor elkezdünk panaszkodni. Elkezdjük vizsgálni az életünket és azt érezzük, hogy Isten nem igazságos velünk szemben, vagy éppen nem hallgatja meg az imáinkat. Ez pedig gyakran vezet önsajnálkozáshoz és Isten iránt dühhöz.
Isten életünkben végrehajtott csodálatos tetteinek elfelejtése egyfajta jogosultság érzethez vezethet, azt hisszük, hogy Isten kegyelme és megbocsátása jár nekünk, holott igazából nem is érdemeljük meg azt. Minden kegyelem.
A feledékenység azt is okozhatja, hogy féltékenyen tekintsünk Isten azon tetteire, melyeket más embertársaink életében fedezünk fel, míg inkább együtt kellene örvendeznünk velük.
Emlékezésünk Istennek a Szentírásban megőrzött vagy akár saját életünkben megtapasztalt tetteire megerősíti hitünket. Az erős hit könnyen fakadó dicsőítést szül és olyan imádságot, mely természetesen árad az ember ajkáról. Végső soron felkészültebbek leszünk arra, hogy mások hitét erősítsük, és magasztaljuk az Istent saját emlékezésünkön keresztül.
Egy napló vezetése jó módszer lehet arra, hogy megemlékezz mindazokról a tettekről, melyeket Isten a te életedben vitt végbe. Időről időre írd le az összes apró mozzanatot, mellyel az Úr munkálta és alakította szívedet, valamint saját és családod életét. Olykor-olykor olvasd újra ezeket a bejegyzéseket és emlékeztesd magad arra, hogy Isten sosem felejti el az Ő gyermekeit, hisz oly sok minden van, amiért dicsőítheted Őt.
5. heti kihívás: Azt a parancsot kaptuk, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népet. Ma mit teszel, amivel eleget teszel ennek? Mit tudsz tenni ezen a héten, hogy terjeszd az evangéliumot és tanítvánnyá tegyél embereket?
Miért tarthatjuk az Igék memorizálását elengedhetetlennek a keresztény életben? Segít megosztani az örömhírt a nemhívőkkel Gyakran adódik alkalmunk az örömhír megosztására. A helyzethez illő igeverseknek pedig átütő ereje van. Ha pedig ezeket úgy tudjuk magunktól idézni, mintha csak a Bibliából olvasnánk, az már önmagában tanúsítja, milyen értékesek ezek az igék számunkra. Mindnyájunknak össze kellene tudnunk foglalni az evangéliumot négy fő pontban:
1. Isten szentsége, törvénye, dicsősége 2. az ember bűne, lázadása, engedetlensége 3. Krisztus halála a bűnösökért 4. az örök élet ingyen való ajándéka hit által Tanulj meg egy-két verset minden ponthoz, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt számot tudj adni róluk.
+1 tipp a memorizáláshoz: „Ha megvan az igevers, akkor az első napon 25, a második napon 20, a harmadik napon 15, a negyedik napon 10, az ötödik napon pedig öt alkalommal ismételd meg. Ezután 45 napon keresztül ismételd el naponta egyszer. Ha ezzel is megvagy, hét héten keresztül mondd el hetente egyszer, majd havonta egyszer.” (Jen)
A weboldal cookie-t használ, ami segít a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát.Ok
