Blog

Ne félj

Az Úr ezt mondta Pálnak egy éjszakai látomásban: „Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el, mert én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” – Apostolok cselekedetei 18:9–10

Az Úr Igéje hihetetlen erővel bír. A Szentírásnak ugyanazt a szakaszát különböző időszakokban olvashatom, és mindig valami újat tanulok. Az Úr más formában is beszél hozzánk, és kézbesítési módozatokban legtöbbször kreatív: más emberek segítségét veszi igénybe a feladat végrehajtásához.

Én jelenleg az újjápítés időszakában vagyok.

Azt mondták, hogy átlagosan két évig tart, míg egy válás után úgy érezzük, hogy a dolgok visszatértek a normális kerékvágásba. Habár többé nem igazán tudom, mit jelent a „normális”, de azt elmondhatom, hogy ennek a posztnak a megírásakor, azaz húsz hónappal a válás után, ismét kezdek szilárd talajt érezni a lábam alatt, és újra merek álmodni.

Bevallom, küszködtem, hogy az új helyzetem elfogadjam. Ez nem az a történet, amelyet valaha elképzeltem magamnak. Nem hiszem, hogy bárki, aki az esküvője napján az Úr elé áll, azon gondolkodna, hogy az örökre szóló házasságának egyszer csak vége szakad. Az enyém mégis véget ért. Azonban Isten számára ez nem volt meglepetés. Ez az én történetem most, de Isten benne van. Ő úgy munkálkodik, hogy mindenből valami jó származzon és az Ő dicsőségét szolgálja.

A félelem igazi bénító erő: félelem a változástól, félelem a jövőtől, félelem a kudarctól, félelem az emberektől.

Amikor a házasságom véget ért, azt gondoltam, az életemnek is vége. Kezdtem azt hinni, hogy már semmihez sem tudok érdemben hozzájárulni, és a kicsinyke hangom, ami még maradt, és amivel még bátoríthatnék másokat, többé már nem számít. Ki vagyok én? Mim van, amit adhatnék?

Az Úr azonban küldött segítséget, méghozzá olyan emberek formájában, akiket külön erre az időszakra választott ki.

Az elmúlt két év során az Úr különleges hölgyeket használt, hogy bátorítson és erőt adjon. Néhányukat csak nemrég ismertem meg, és egészen biztosan Isten alakította így a dolgokat. Egyszerűen hihetetlen: ezeket a kapcsolatokat magamtól sem megálmodni, sem létrehozni nem tudtam volna. Igazán észbontó! Az Isten iránti engedelmességükön keresztül abban, ahogy utánam nyúltak, bátorítottak, erősítettek, és hittek bennem, nagyban hozzájárultak, hogy ebben az időszakban ismét talpra tudjak álljak.

Isten folyamatosan használta az Ő Igéjét, hogy vezessen, különösen Pál apostol szavait az Apostolok cselekedetei 18:9–10-ben: „Ne félj; menj, és tedd, amire elhívtalak, mert sok emberem van ebben a városban.” Áldott vagyok, hogy személyesen megismerhettem néhány szuper különleges embert, akiket az Úr választott ki mellém pontosan erre az időszakra.

Nekem természetemnél fogva adottságom van arra, hogy összehozzam az embereket. Az egyedi tulajdonságok, amelyeket önmagunkban és másokban látunk a Teremtőnk visszatükröződései, mert az Ő képmására lettünk teremtve. Tudom, mennyire szeretek összehozni embereket, akiknek erre van szükségük, tehát mennyivel nagyobb örömét lelheti Isten abban, ha ugyanezt teheti? A szívem repes az Apostolok cselekedetei 18:10-ben olvasva, hogy „…én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” Ez az! Az Úr kiválóan össze tudja hozni az embereket, és ennek a világnak minden szegletében vannak hívei.

Amikor azon kaptam magam, hogy úgy érzem, az amerikai Montana államban élek a semmi közepén, és hogy itt soha senki sem fog rám találni, az Úr hűségesnek mutatkozott, és embereket küldött hozzám, hogy emlékeztessen: látnak, szeretnek és van célom.

Mitől kellene tehát félnem? Mitől kellene neked félned?

Megrémülhetünk ugyan, de mégis lehetünk bátrak. Amint elengedjük a félelmet és teljesen az Úrban bízunk, helyet készítünk az Ő számára, hogy a leghatékonyabban munkálkodjon bennünk. Ő fog mindenen keresztülvinni, amire elhívott bennünket.

Ő a mi védelmezőnk.

Amikor az előttünk álló út aggodalommal tölt el, Ő arra bátorít, hogy ne féljünk.

Van egy ellenségünk, aki el akar hallgattatni bennünket, hiszen a történeteink olyanok, mint a megszentelt föld. Lehet, hogy pont a te bizonyságtételed indítja majd el a megújulást azok életében, akik tanúi Isten kegyelmi munkájának az életedben.

Mindannyian egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy Krisztussal együttműködve erősítsünk és felemeljünk másokat. Én részese lettem ennek az ajándéknak, és szeretném, ha ezt mások is megtapasztalnák. Ezt azonban nem lehet csendben megvalósítani. Hallassuk a hangunkat! Legyünk olyan emberek, akikre számíthat Isten, akik nem félnek befogadni, szeretni és bátorítani másokat.

Lehet, hogy éppen te vagy az a személy, akiért valaki éppen imádkozik, hogy ma megjelenjen az életében.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/do-not-be-afraid/

Fordította: Barabás Mónika

Helyesen szenvedni

Milyen gyakran döbbensz meg, ha a megpróbáltatások és hányattatások közepette ismét pofon csapva találod magad?

A Biblia szerint minden hívőnek át kell vészelnie megpróbáltatásokat és szenvednie kell (1 Péter 4:12–13). Ám amikor ez velünk történik, gyakran megkérdőjelezzük az okát. Vergődünk és küzdünk, hogy megszabaduljunk, miközben az is nehézséget okoz, hogy egyáltalán meglássuk az egész középpontjában Istent.

Az Apostolok cselekedeteinek 16. fejezetében bepillantást nyerhetünk abba, miként vezeti Pált Isten a tűzbe, hogy embereket mentsen ki onnan általa. A 6–8. versek elmondása szerint a Szent Szellem akadályt állított, és bezárta az ajtót Pál azon törekvése előtt, hogy Efézusba menjen tanítani. Ehelyett inkább Filippibe vezette őt.

Isten szándékosan küldi az Ő gyermekeit olyan helyekre, ahol az evangélium még nem terjedt el. Ő isteni mivoltából fakadóan küld minket a megfelelő helyre a megfelelő időben azért, hogy megmentsük az elveszetteket.

Filippiben Pál nagy sikereket ért el. Isten a thiathira-i Lídiához vezette el őt, aki nem csupán az első feljegyzett európai keresztény, hanem ő az, aki házában otthont adott az első filippi gyülekezetnek (ApCsel 16:13–15, 40).

Milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Ezután Pál egy ördögtől megszállott szolgálólány útjába került. A Szent Szellem által benne munkálkodó erő segítségével Pál azonnal megszabadította a lányt minden ördögi köteléktől és támadástól (ApCsel 16:16–18).

Ismét milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Eddig jól látható, miért is vezette Isten Filippibe Pált: hogy elhintse az egyház magvait és megszabadítsa az ördögtől megszállottakat. Mindezek által jelentős tettekkel gyarapodott Isten országa.

Azonban épp amikor Isten dicsősége és munkája nyilvánvaló, akkor kell ébernek lennünk és felkészülnünk a közelgő ellentámadásra (1 Péter 5:8). Pált és Szilászt letartóztatták, súlyosan megverték és börtönbe vetették, mert engedelmesen követték Isten útmutatását és hallgattak hívó szavára.

Miért olyan nehéz számunkra, hogy Pál letartóztatását, megveretését és bebörtönözését bámulatos teljesítményként tartsuk számon?

Szerintem azért, mert amikor engedelmesek vagyunk, és Isten nevében jót cselekszünk, elvárjuk, hogy annak fejében Isten megjutalmazzon minket, és tettünkért cserébe Ő is tegyen majd értünk valami jót. Sajnos ez azonban nem biblikus.

Az igazság az, hogy Isten gyermekeinek Jézushoz hasonlóan szenvedéssel és meghurcoltatással kell szembenézniük (Filippi 1:29, Máté 16:24, 2 Timóteus 1:8–9). Azt nem tudjuk befolyásolni, hogy szenvedünk-e majd a jövőben, azt viszont megválaszthatjuk, hogy hogyan nézünk vele szembe.

Vizsgáljuk meg, hogyan is viselte Pál és Szilász az őket ért szenvedéseket.

A 25. vers szerint Pál és Szilász imádkoztak és himnuszokkal dicsőítették Istent, miközben a többi rab hallgatta őket. Milyen lenyűgöző! Még a szenvedéseik és meghurcoltatásaik közepette is annyira be voltak telve Istennel, hogy Ő volt az egyetlen, amivel túlcsordult a szívük.

Mivel Pál és Szilász szenvedésre adott válasza Istenre mutatott, ezért mindazok a szenvedők, akik figyelték őket, szintén Őrá néztek.

Mi, hívők, bízhatunk abban, hogy Isten mind a legjobb, mind pedig a legrosszabb körülményeink felett úr. Az irányítás még akkor is Isten kezében van, ha az események nem úgy alakulnak, ahogy mi elterveztük. Ő képes rá, hogy bármin és bárkin keresztül véghez vigye tervét (Jób 42:2, Példabeszédek 16:9, Példabeszédek 19:21, Máté 19:26).

Isten természetfeletti földrengést támasztott, mely megnyitotta a cellák ajtaját és letörte a rabok láncait.

Itt van hát a bámulatos és csodás szabadítás, melyre vártunk! Mi azt feltételezzük, hogy Isten azért támasztotta a földrengést, hogy megszabadítsa Pált és Szilászt, mintegy jutalomként minden addigi szenvedésükért.

De nem! Pál és Szilász nem menekült vagy futott el. Jézus Krisztus iránti szeretetük arra indította őket, hogy maradjanak, és áldozzák fel fizikai szabadságukat a börtönőr lelki szabadságáért.

Az emberek hatalmas és áldozatos szeretetünkről fognak felismerni minket, keresztényeket (János 13:34–35). Pál és Szilász annyira elteltek Istennel, hogy folytatták annak a hirdetését, amivel csordultig volt a szívük: ez pedig Jézus Krisztus evangéliuma, a földrengés után ugyanis Pál megosztotta az örömhírt a börtönőrrel és annak családjával is.

Az Istennel kötött béke egész egyszerűen csakis Krisztusban található meg kegyelem és hit által.

Isten céltudatosan vezette, valamint utasította Pált és a tanítványokat, hogy eltűrjék az igazságtalan bebörtönzést és súlyos ütlegelést, hogy ezáltal a börtönőr és családja részesülhessenek a megváltásban.

Ismét milyen bámulatos teljesítmény a Szent Szellem részéről!

Szenvedéseink idején könnyen válhatunk énközpontúvá és elmulaszthatjuk észrevenni azt, amit Isten tesz körülöttünk. Fogják-e hallani a „rabok” környezetünkben Istent dicsőítő és áldó énekeinket, vagy körülményeink miatti nyafogásunk és panaszkodásunk fog csupán eljutni hozzájuk?

Amikor Isten menekülést kínál szenvedéseinkből, fogjuk-e vállalni az áldozatot, hogy maradjunk és folytassuk Isten igéjének hirdetését azok számára, akik megragadtak szenvedéseikben és szükségük van Jézusra?

Igyekszünk-e majd eléggé, hogy szívünket annyira megtöltsük Istennel és szeretettel, hogy a megpróbáltatások idején semmi más, csak az Isten iránti szeretet törjön elő belőle?

Sokszor csúnyán alábecsüljük mások megszólításához való erőnket és képességeinket, de leginkább szenvedéseink közepette teszünk így. Ám amikor Istenért helyesen szenvedünk, abban a kiváltságban lehet részünk, hogy képesek legyünk megmutatni a többi embernek, mi egy olyan Istent szolgálunk, akiért megéri vállalni a szenvedéseket. Ha Istenért helyesen szenvedünk, felfedhetjük mások előtt Jézusba vetett reményünket, és ez talán arra késztet majd másokat is, hogy ők is ehhez a reménységhez forduljanak.

Te milyen körülmények közepette próbálsz meg helyesen küzdeni Istenért? Hogyan imádkozhatunk érted?

Béke és kegyelem legyen veletek,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/suffering-well/

Fordította: Deézsi Kata

Erőt kaptunk – Egykor és most – 4. heti memoriter és kihívás

4. heti kihívás:
A tanítványok elkötelezték magukat egymás erősítésére és bátorítására. Ezen a héten ki az, akit bátoríthatnál? Gondold ki, hogyan erősíthetnéd meg a hitét, majd cselekedj!

Miért tarthatjuk az Igék memorizálását elengedhetetlennek a keresztény életben?
Vigasztalást és tanácsot tudsz adni azoknak, akiket sze­retsz
Amikor valakinek szüksége van a vigasztalásodra és a tanácsaidra, nem biztos, hogy éppen kéznél van a Bibliád. Ilyenkor jó, ha fejből idézed az Igéket. Emellett a szívedből szóló igének rendkívüli ereje van. Ahogyan a Péld 25,11 írja: „Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige.” Amikor az Isten szeretetével teli szív Isten igéjével teli gondolatokat ébreszt, akkor áldás árad a szájból.
+1 tipp a memorizáláshoz: használd a technikát – telefonod vagy más felvevő segítségével, olvasd fel és rögzítsd az igeverset, akár úgy is, hogy többször egymás után felolvasod, akár tízszer. Ezt utána minden nap hallgasd meg és ha tudod mondd a felvétellel együtt hangosan. Néhány nap után már biztosan tudni fogod fejből is.

A tanítványi lét fontossága

A szüleim szeretik elmesélni első evangelizációs törekvésem történetét, amikor is az iskolabuszon megtanítottam a többi gyereknek a „Jézus szeret minden kicsi gyermeket” című dalt. Rájöttem ugyanis, hogy az egyik barátom még nem hallott Jézusról, ezért elénekeltem neki a dalt, és megkértem, hogy tanítsa meg az éneket a szüleinek is. Ezt követően úgy mentem haza, hogy biztos voltam benne, a következő hétre már ők is keresztények lesznek.

Bár remélhetőleg azóta az iskolás eset óta némileg felnőttem, néha aggaszt, hogy az evangélium megosztásához való hozzáállásom nem változott túl sokat. Elmondom a legfontosabbak, remélem a legjobbakat, aztán a saját megállómban leszállok a buszról. Sok gyülekezet cselekszik így, nem is feltétlenül tudatosan. Sokszor csak a számokra összpontosítunk: a megtérések számára, arra, hogy hányszor osztottuk meg az evangéliumot, illetve hogy hányan merítkeztek be. A feladatunkat az evangélium megosztásának felelősségére korlátozzuk, aztán hagyjuk, hogy az emberek a többit egyedül oldják meg.

Pál és Barnabás szokatlan visszaútja Antiókhiába az Apostolok cselekedetei 14. fejezetében rámutat arra, hogy máshogy is lehet gondolkozni az evangelizációról. Derbéi sikeres szolgálatuk után (14:21) visszaindultak Antiókhiókiába, azonban nem a szokásos délkeleti úton haladtak a szíriai Antiókhiába, hanem visszamentek arra, amerről jöttek: Lisztrába, majd Ikóniumba és csak utána Antiókhiába. Ezeket a városokat nemcsak azért látogatták meg korábban, hogy megosszák az evangéliumot, kipipálják őket a listán, majd hazatérjenek. Pál és Barnabás visszatértek az általuk megalapított gyülekezetekbe, „mindenhol megerősítették a tanítványokat” emlékeztetve őket arra, sok szenvedésen kell még keresztülmenniük, amíg el nem jutnak Isten királyságába (14:22). Nem hagyták az újonnan megtérteket vezetés és helyes tanítás nélkül: visszatértek, és olyan vezetőket jelöltek ki, akiket, hitük szerint, Isten használni tudott az Ő nyájának legeltetésére (14:23).

Pál és Barnabás viselkedése valami nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, még akkor is, ha közülünk sokan nem utaznak többszáz kilométert azért, hogy terjesszék az örömhírt. Bemutatták a tanítványi lét fontosságát. Bíztak abban, hogy ezek az újonnan megtért keresztényeket a bennük lakó Szent Szellem által Isten védelmezi és szenteli meg. Felismerték az elhívásukat arra, hogy ennek a folyamatnak ők is részeseivé váljanak, mégsem gondolták úgy, hogy az egész munkát nekik kellene elvégezni, hanem imával és böjttel keresték Isten iránymutatását. Tudták, hogy ezeknek a fiatal hívőknek milyen fontos a bátortás, a tanítás és az irányítás, és az Istentől kapott feladathoz végig hűségesek maradtak, nem csupán az elején.

Kit bízott rád Isten, hogy tanítsd? Pál és Barnabás munkássága lenyűgözőnek és izgalmasnak tűnhet, de valójában sokkal hétköznapibb lehetett, mint ahogy mi azt képzeljük. Napokon keresztül csak utaztak egyik városból a másikba. Amikor bátorították a fiatal gyülekezeteket, azt nem mindig nagy horderejű beszédeken vagy sorsfordító pillanatokon keresztül tették. Néha talán mindennapi beszélgetéseken, apró szolgálatokon, kis lehetőségek megragadásán keresztül fordították az emberek figyelmét Isten királysága felé. Talán észre sem vesszük azt a lehetőséget, ami az orrunk előtt hever, hogy gyarapítsuk Isten királyságát, terjesszük az evangéliumot és megváltoztassuk emberek életét. Ahelyett, hogy máris egy következő dologba kezdenénk – a következő város, a következő misszió, a következő ember –, sokan közülünk talán épp arra kapunk elhívást, hogy visszatérjünk.

Visszatérni az emberekhez, akiknek szükségük van a te iránymutatásodra és szeretetedre. Visszatérni gyülekezetekhez, melyeknek szükségük van a te jelenlétedre. Visszatérni közösségekbe, ahol szükség van a te szolgálatodra. A visszafelé vezető út se nem könnyű, se nem gyors – erről Pál és Barnabás is mesélhetne, miután ismét végigjárták ugyanazokat a városokat – de kifizetődő.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-importance-of-discipleship/

Fordította: Szabó Eszter

Nemzetek világossága

Gyerekként az egyik legkedvesebb tévés műsorom a Szupercsapat volt (most elárultam a koromat!). A csapat félreértett jófiúkból állt, akik segítettek azokon, akiknek már nem volt hová fordulniuk. Mindig teljesítették azt, amit kitűztek maguk elé és sosem kapták el őket. A sorozat egyik leghíresebb sora így hangzik: “szeretem, amikor egy terv sikerül.”

Az Apostolok cselekedeteiben láthatjuk, hogyan valósult meg Isten terve azáltal, hogy a tanítványok teljesítették a parancsot, melyet Jézus utolsó szavaival rájuk hagyott. Mielőtt elment, Jézus azt mondta a tanítványainak: “…amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol” (Apostolok cselekedetei 1:8).

Ebben a könyvben láthatjuk azt, ahogyan Isten a Szentlelken keresztül munkálkodik, még borzalmas körülmények között is. Az első hét fejezetben a gyülekezet Jeruzsálemben élt. Majd a 8-12. fejezetből kiderült, hogy az evangélium terjedésével együtt hogyan növekedett a gyülekezet Júdeában és Samáriában. A 13. fejezettől pedig már arról olvashatunk, hogy az evangélium hogyan jut el a világ távoli részeire Pál apostol első missziói útja eredményeképpen.

Amikor Pál és Barnabás megérkeztek a pizidiai Antiókhiába, először, szokásukhoz híven, a zsinagógába mentek. Pál tanította az Ószövetségből a hallgatóság számára ismerős szavakat, elmagyarázva, hogy Jézuson keresztül teljesedtek be azok az igék. Ezek után mindenki többet szeretett volna hallani (42. vers).

A következő héten „városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét” (44. vers). Ez a látvány azonban undok reakciót váltott ki a zsidókból. „Beteltek féltékenységgel és irigységgel”, és ezért haragosan Pálra támadtak. Sőt, a pizidiai Antiókhiában élő zsidók 80 mérföldön keresztül (kb. 130 km – a szerk.) követték Barnabást és Pált, egészen a legközelebbi városig, hogy megakadályozzák őket Isten szavának terjesztésében!

Az irigység erős érzelem, ami ellopja tőlünk az örömöt és képes igazolni szörnyű tetteket is. Jakab levele 3. rész 16. vers arra figyelmeztet, hogy „ahol irigység, féltékenység és önző törekvések uralkodnak, ott zűrzavar és mindenféle gonosz dolog is megtalálható.” Voltál már féltékeny hívő testvéred ajándékára vagy más gyülekezetek szolgálatának növekedésére? Eltölthet minket az öröm vagy az irigység – de a kettő együtt nem!

A zsidók reakciója ellenére, Isten terve tovább haladt és Pál a pogányok számára világosság lett. Pál idézte az Ézsaiás 42:6-t: „Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban, megőrizlek, és fogom a kezed. Szövetségül adtalak a népnek, világosságul a nemzeteknek.” Ez arra emlékeztet, hogy Isten nem elválasztani akarta magának a zsidókat, hanem arra használni őket, hogy más nemzetek is eljussanak hozzá. Sajnos azonban, ez nem sikerült.

Amikor a pogányok ráébredtek, hogy Isten Pált küldte hozzájuk azért, hogy hirdesse köztük a megváltást és így ők is üdvösséget nyerjenek, „nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét.” Nem voltak kirekesztve, ők is Istenhez járulhattak. Minket is töltsön el örömmel és örvendezéssel az ünneplés, hogy Isten minket is tervei és céljai részesévé tett, származásunktól függetlenül!

A  fejezet 47-49. verse betekintést enged Isten tervébe: váltás történt. Addig a pontig a hívők nagy része zsidó származású volt. Most pedig főként pogányok jutottak hitre és megalakultak az első többségében nem zsidó származású gyülekezetek. Bár nyilvánvaló akadályokkal kellett szembenézniük mégis „betöltötte [őket] az öröm és a Szent Szellem.” Ahogy a gyülekezet növekedett, az egyensúly elmozdul az egyre több pogány származású hitrejutott felé.

Az emberek kétféleképp reagálnak az evangéliumra ebben a fejezetben. Azok, akik jól ismerték az Ószövetséget és várták a megígért Messiást, megkeményítették a szívüket. Azok azonban, akik kevésbé ismerték az Írást, nyitott szívvel fogadták a tanítást.

Nem tudjuk megjósolni, miként fogadják az emberek az evangéliumot vagy ki az, aki hitre jut. Isten tudja. Minket pedig arra hívott el, hogy hűségesen éljük meg és tegyünk bizonyságot a jóhírről. Ha lehetőségünk adódik, osszuk meg az evangéliumot másokkal. Mi is részesei lehetünk annak, ahogyan Isten terve beteljesül és az örömhír eljut a világ végéig, hogy megláthassuk ahogy beteljesedik a Jelenések könyve 7:9: „Ezután ismét láttam: egy megszámlálhatatlanul nagy sokaságot, akik mindenféle nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származtak. A trón és a Bárány előtt álltak fehér ruhában.” Milyen csodálatos ez!

Isten terve valóra válik. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak tetszeni fog, amikor majd végül minden a helyére kerül. Menjünk tovább örömmel és a Szentlélek erejének segítségével hirdessük az Úr Szavát!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/light-to-the-nations/

Fordította: Szabó Eszter

Egyetlen éjszaka alatt

Édesapám néhány évvel ezelőtt mondott valamit, amit azóta is fontosnak tartok. Így szólt:

„A dolgok akár egyetlen éjszaka alatt is megváltozhatnak. Ne veszítsd el a reményt, hosszú még az élet.”

Bármilyen egyszerűen is hangzik ez, tudom, hogy nem üres közhelynek vagy klisének szánta. Onnan tudom, hogy éveken át figyeltem őt és édesanyámat, ahogy mindenért imádkoznak: a családi étkezésekért, értem és a bátyáimért, az anyagi szükségeinkért, gondviselésért az utazásaink során, barátokért és családtagokért, akik nehéz időszakokon mentek keresztül, egészségügyi problémákért stb. Tudtam, hogy amikor azt mondja, hogy a dolgok akár egyetlen éjszaka alatt is jóra fordulhatnak, az nem azt jelenti, hogy sosem lesz részünk nehézségekben. Sokkal inkább így emlékeztetett arra, hogy Isten folyamatosan munkálkodik az életünkben; a jó és a rossz időszakokban egyaránt, és bízhatunk Benne, hogy a sötét éjszakákon is átvisz, mellettünk lesz.

És pontosan emiatt szeretem annyira az Apostolok cselekedetei 12. részét. Péter éppen a börtönben ült, és egy koholt vádakon alapuló pernek nézett elébe. Volt azonban valami, ami az ő javára dolgozott, mégpedig barátainak és hívő testvéreinek imádsága; azoknak a hívő testvéreknek, akik tudták, hogy Péter biztonságáért és szabadon engedéséért imádkozni nem hiábavaló.

A sötét elszigeteltség és magány pillanatában Péternek minden oka megvolt rá, hogy feladja a reményt és elhiggye, hogy története képtelen és reménytelen fordulatot vett. Isten azonban fényt gyújtott azon a sötét helyen. Az éjszaka kellős közepén Isten angyala felébresztette Pétert, és megkérte, hogy keljen fel, öltözzön fel, és egész egyszerűen sétáljon ki a megerősített börtönből. Péter azt hitte, hogy ez csak egy álom. Ez túl egyszerű. Ilyesmi nem történik csak úgy.

De ahogy Péter idejében, úgy ma is igaz, hogy semmi sem lehetetlen Isten számára. Az Ő életünkre vonatkozó szavát, tervét és célját nem állíthatja meg semmi: sem ember, sem járvány, sem késedelem; semmi sem szabhat gátat Neki, hogy megvalósítsa akaratát bennünk és általunk.

Ha azzal a reménnyel és bizonyossággal élünk, hogy Isten hatalmasabb, mint a körülményeink, és hogy nem hiábavaló dolog imádkozni, akkor a szívünkben helyet adtunk a hit növekedésének és lehetőséget biztosítunk Isten Igéjének, hogy valóságos és termékeny legyen az életünkben. A reménységünk pedig nemcsak minket szolgál, hanem azokat is, akik a történetünket kívülről figyelik, és akiknek hallaniuk kell, hogy Isten nem vall szégyent.

Lehet, hogy csupán párat kell aludnunk, hogy az imáink csodálatos meghallgatásra leljenek, és nem csupán a mi javunkra, hanem mások épülésére és Isten dicsőségére. Nem mindig tudjuk, hogy mit kell tennünk, de mindig imádkozhatunk, hiszen a Jakab 5:16 is arra emlékeztet bennünket, hogy „az igazságos ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes.” Ne hagyd abba az imádkozást a családodért és a szeretteidért. A történetnek, amelyet Isten az életedben, a családodban és a jövődben ír, még nincs vége. Lehet, hogy pont az éjszaka folyamán dolgozik a válaszon.

Azt, ami átok lett volna az életünkben, Isten meg tudja ragadni és át tud vinni minket rajta oly módon, hogy mások nem tudják nem meglátni az Ő erejét, jóságát és hűségét még a legsötétebb órán is.

Az Apostolok cselekedetei 12:24 szerint „Isten üzenete azonban egyre jobban terjedt, és egyre több emberhez jutott el.” A bizonyságtételünk, az, amikor megosztjuk másokkal, hogy Isten miként mentett meg bennünket, hogyan válaszolta meg az imáinkat és hogyan nem hagyott bennünket cserben a nehéz időkben, sőt, az egész életünk Isten csodálatos munkájának és erejének tanúja lesz, mely mások szívében is feléleszti majd a reményt és a felizzítja a hitet. Olyan ez, mintha a hit lángját táplálnánk: minél többet hallunk Isten hűségéről, annál jobban megerősödik a hit a mi szívünkben is, illetve annál élőbbé és személyesebbé válik az Ő Igéje az életünkben.

Azért imádkozom, hogy akármilyen nehézséggel is nézünk ma szembe: legyen az késedelem, csalódás vagy megpróbáltatás, engedjük Isten Igéjének és ígéreteinek, hogy növekedjenek és gyarapodjanak a szívünkben, és hogy oly módon váljanak valósággá az életünkben, hogy minden időben Isten erejét, jóságát és hűségét hirdessék.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/overnight/

Fordította: Szabó Anna

Erőt kaptunk – Egykor és most – 3. heti memoriter és kihívás

3. heti kihívás:
Az első gyülekezet azért növekedett és erősödött, mert a hívők terjesztették az evangélium igazságát. Te hogyan terjesztheted az örömhírt ezen a héten? Mi egy lehetséges módja annak, hogy ezen a héten a saját köreidben megoszd azt másokkal?

Miért tarthatjuk az Igék memorizálását elengedhetetlennek a keresztény életben?
Segít naponként győzedelmeskedni a Sátán felett
Amikor a sátán megkísértette a pusztában Jézust, ő emlékezetből idézte az Igét és így győzte le a sátánt. (Mt 4,1–11)

+1 tipp a memorizáláshoz: Rajzolj képeket és szimbólumokat, használj vázlatot vagy készíts felsorolást, ami segít a vizualizálásban és az igeszakaszok megjegyzésében. Készíts olyan rajzot, amiről eszedbe jutnak az igeversben lévő szavak a megfelelő sorrendben.

Az evangéliumban nincs kivételezés

Az elmúlt időszakban a világ minden szegletében szembe kellett néznünk a koronavírus járvánnyal. Milliókat fertőzött meg, de hatása mindannyiunkon észrevehető. Az új vírus nem ismer határokat.

Van egy másik „betegség” is, ami világszerte fertőz, nem tartja tiszteletben a határokat és mindnyájunkat érint: az előítélet. Ez azonban nem újkeletű jelenség.

Az Apostolok cselekedeteinek 10. fejezete tele van színes látomásokkal, de alapjaiban véve az előítéletről és félreértésekről szól.

Péter volt az apostolok vezetője, de ez a fejezet rámutat arra, hogy Péter még mindig azt hitte, Jézus áldozata csak és kizárólag a zsidó emberekre vonatkozik. Látomásán és Kornéliusszal való kapcsolatán keresztül Péter végül ki tudta mondani: „Most látom csak igazán, hogy Isten nem személyválogató! Aki tiszteli Istent, és igazságosan él, azt ő elfogadja, bármelyik néphez tartozik is” (Apostolok cselekedetei 10:34-35). Ezek az események évekkel Krisztus halála és feltámadása után történtek, és Péter végül megértette, hogy mit hibázott és miben volt elfogult. Ráébredt arra, hogy Jézus azért jött, hogy megváltsa a zsidókat és a ’pogányokat’ is.

Az előítéletek mélyen gyökereznek és mi emberek olyan könnyen tudjuk diszkriminálni egymást szinte bármilyen tulajdonság alapján: bőrszín, földrajz, kultúra, vallás, nem, társadalmi-gazdasági jellemzők, kor stb.

Van, hogy az előítélet mértéke égbekiáltó – gyűlöletből fakadó bűncselekmény. Könnyebb így észrevenni, de ne váljunk bűnrészessé a hallgatásunkkal! Van, hogy az előítélet szinte észrevehetetlen. Becsordogál és a kultúránk részévé válik.

Az előítélet lehet tudatos vagy tudatalatti, de a hatása minden esetben valós.

Isten szeretete azonban átlépi az általunk felállított határokat. Jézus azért jött, hogy megmentsen minket. MINDENKIT.

Imádkozzunk azért, hogy olyannak lássuk az embereket, amilyennek Isten látja őket: az Ő képmására teremtetteknek!

Kérjük Istent, hogy távolítsa el a szemellenzőinket!

Kérjük Istent, hogy tisztítson meg minket a kivételezéstől és az előítéletektől, melyekhez ragaszkodunk!

Isten minden életet az Ő képmására teremtett és arra vágyik, hogy minden egyes lelket megmenthessen. Az evangélium jó hírét nem tárolnunk kell, hanem meg kell osztanunk másokkal! Kegyelemből nyertük el a megváltást, nem az elvégzett munkánk érdeméért, de amíg előítéletek léteznek, munkálkodnunk kell. Jobban kell igyekeznünk. Muszáj jobbá válnunk. Szó szerint életek múlhatnak rajta.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/no-favoritism-in-the-gospel/

Fordította: Szabó Eszter