„A pletykálkodó kifecsegi mások titkait, de a megbízható tud titkot tartani.” – Példabeszédek 11:13
Eszembe jut egy kislánykoromban megélt nagyon kínos pillanat. El sem hiszem, hogy megosztom itt veletek, mert még felnőttként is nagyon kínos visszagondolni rá. De még mindig empatikusan gondolok a fiatalabb énemre, és tisztán emlékszem arra, hogy mennyire védettnek éreztem magam egy olyan pillanatban, amelyben társadalmilag kiközösített és védtelen lehettem volna.
Óvodás voltam és figyelmetlen lehettem, mikor az óvónéni arra hívta fel mindenki figyelmét, hogy használjuk ki a mosdó használatára rendelt néhány percet a szünet után. Visszatértünk az osztályba és ő elkezdte a délutáni leckét tanítani, amikor hirtelen megdöbbentett és elborzasztott a felismerés, hogy ott, az osztály kellős közepén, a székemen ülve egy balesetem lesz. Félénken felemeltem a kezem és megkértem az óvónénit, hogy jöjjön oda, és bár egy szót sem tudtam kimondani, a szememből ki lehetett olvasni a nagy rémületet és megaláztatást.
Amit ezután tett, az a megtestesült kedvesség volt. Azonnal rájött a helyzetemre és rettentő finomsággal, diszkréten megkérte a többi gyereket, hogy sorakozzanak fel egy délutáni meglepetés kalandra. Gyorsan kivezette őket az osztályból, és a folyosó másik végén levő szökőkúthoz vitte őket vizet inni (egy ötéves gyereknek minden kalandnak számít), messze vezette őket tőlem, miközben bekukkantott egy másik osztályterembe, hogy egy ott levő óvónénit hívjon segítségül. Ezután visszatért az osztályba, ahol gondoskodott rólam és a (szó szoros értelmében) kínos pocsolyámról.
Emlékszem, elmagyarázta, hogy elmegyünk együtt a mosdóba ahol megtisztálkodhatom, de nem kell aggódnom, mert ő majd fedez, és senki nem fogja látni vagy megtudni, hogy mi történt. Ahogy kiléptünk az osztályból és a többiektől ellenkező irányba indultunk a folyosón, emlékszem, hogy szorosan mögé bújtam amikor az érdeklődő gyermekhangok ütötték meg a fülemet: „Mi történik vele?” Amilyen őszinték és nyíltak tudnak lenni az óvodáskorúak, kétségtelen, hogy az esetem nagyszerű beszédtéma lett volna a társaim között, ráadásul tréfáik célpontja lettem volna éveken keresztül.
Viszont az óvónénim jól tudta mekkora érték rejlik abban amikor valaki elrejti azt, ami több kárt, mint jót okoz. Felismerte, hogy a fájdalmam bántalmazó sugdolózások tárgya lehetett volna, és mindent megtett azért, hogy ez az eset ne váljon egy életre szóló megbélyegzéssé. A szó szoros és átvitt értelmében is hátvédként ott volt mellettem, amikor erre a legnagyobb szükségem volt.
Lehet. hogy te is tudod milyen érzés olyan helyzetben lenni, melyben a személyes fájdalom, szégyen, tévedés, veszteség vagy nehézség nyilvános beszélgetések témájává válik. Nagyon könnyű egy ember magánéletét felfedni a világ előtt, akár közösségi oldalakon olvasni erről vagy alkalmi pletyka tárgyává tenni egy vacsora fölött a barátnőiddel.
Talán te is együtt tudsz érezni az ötéves énemmel, ha azokra az eseményekre és tapasztalatokra gondolsz amelyek sok beszédtémát adtak másoknak. Akkor talán meg tudod érteni mekkora ajándék egy megbízható barát, aki nagylelkűen védelmez, óv és fedez téged, ahelyett, hogy kihasználná a helyzetet és fájdalmadat közhírré tenné.
Ez az óvónéni bemutatta úgy beszédben, mint tettekben, hogy ő egy olyan barát volt, akire számíthattam. Ami életem legkínosabb gyermekkori emlékévé válhatott volna, ma hálát fakasztó emlék az áldozatos törődésről, a védelmezésről és méltóságról egy sebezhető pillanatban. Bárcsak elmondhatnám, hogy mindig ennek a kedves és bölcs óvónéninek a példáját követtem és gyorsan véget vetettem a sugdolózó-kíváncsiskodó „Mi történik vele?” megjegyzéseknek.
Bárcsak olyan lehetőségekké fordítottam volna ezeket a beszélgetéseket, amelyek jóindulattal és empátiával fedezik be a másik személyt. Néha megtettem, néha nem. De a reményem és imádságom az, hogy törekedjünk olyanokká válni mint az az óvónéni – megérteni, hogy a választás a miénk: hozzáadunk a másik fájdalmához és szégyenéhez, mikor sebzett vagy elesett, vagy olyanok vagyunk akiről a Példabeszédek 11:13 így ír: „a megbízható tud titkot tartani”, hogy megbízható emberek legyünk, akik megtalálják a lehetőséget arra, hogy befedezzenek másokat jóindulatukkal és kedvességükkel. Én tudom milyen személyt szeretnék az életemben látni és azt is, hogy milyen barátként szeretném, hogy ismerjenek engem: olyan megbízható szemény akarok lenni, aki azt mondja: „Barátom, bízhatsz bennem, számíthatsz rám.”
Andrea Howey kalligráfus a texasi Dallasban. Kalligráfusi karrierét azzal kezdte, hogy a veszteség idején igeverseket és bátorító szavakat vetett papírra, majd Isten elkezdte felhasználni ezeket arra, hogy a közösségi médián keresztül a szerte e világon élő emberekhez juttassa el bátorítását. Ma is kézzel írt szövegeket és termékeket gyárt, már üzleti szinten, valamint szabadúszóként munkálkodik gyülekezetekben, írók felé és egyéb projektekben is részt vesz, mindig azzal a céllal, hogy bátorítsa az emberek lelkét, megerősítse a hitüket és mindenekelőtt Jézusra mutathasson. Gyönyörű dizájnjait megnézheted az andreahowey.com weboldalon vagy vedd fel vele a kapcsolatot Instagram-on.
Forrás: https://lovegodgreatly.com/ive-got-your-back/
Fordította: Gál Ruth
Kép: Vasadi Dubován Judith
