Egy dicsérettel teli élet

Petra Stoneman

„Minden nap áldalak,
    dicsérem neved örökké!
Nagy az Örökkévaló és méltó, hogy dicsérjük,
    nagysága felmérhetetlen, végtelen!“ — Zsoltárok 145:2–3

Emlékszem, milyen volt életem egyik legnehezebb időszaka.

Úgy éreztem, hogy soha többé nem leszek képes reménykedni. Hogy fáradt vagyok és kimerült.

Minden nap arra kértem az Urat, hogy emelje fel a sötétségnek azt a fellegét, amelyben éltem. Állandóan azért imádkoztam, hogy Isten segítsen át ezen az életszakaszon úgy, hogy a végén erősebb legyek, mint valaha. Hogy jobban bízzak Benne, mint valaha. És hogy megtanuljam a leckét, amelyet ennek az egésznek a kellős közepén rejtett el számomra, hogy ne hagyjam azt észrevétlenül elsiklani, miközben annak drukkolok, hogy mindennek minél hamarabb legyen vége.

Aztán az egyik Szeresd Nagyon Istent képzésen egy bölcs, istenfélő asszony, akit volt szerencsénk megismerni és akitől tanulhattunk, megosztotta velünk, milyen hatalmas erő rejlik abban, ha azért dicsérjük Istent, amit majd a jövőben fog értünk tenni. Kihívás elé állított bennünket, hogy dicsérjük Istent, hogy köszönettel áldozzunk Neki azért, ami még csak ezután következik, azért, mert Ő mindig az Ő dicsőségére és a mi javunkra munkálkodik, végül pedig azért, mert Ő betartja a nekünk adott szavát.

Ez a kihívás és bátorítás ebben a sötét időszakban mindennapi imámmá vált. Elkezdtem nyíltan megosztani az Úrral, hogy teljesen össze vagyok zavarodva, hogy nem értem, mi történik velem és miért, de tudom, hogy Neki célja van ezzel az egésszel. TUDTAM, hogy kicsoda Ő, még ha nem is éreztem — és elkezdtem dicsérni Őt ezért.

Istent dicsérni több, mint pusztán arra alapozni a hálaadásunkat, ami körbevesz bennünket.

A 140-144. zsoltárokban Dávid az Úrhoz fohászkodik az ellenségeitől való szabadulásért. Ezekben a zsoltárokban konkrét kéréssel kiált az Úrhoz és folyamatosan emlékezteti magát arra, hogy kicsoda Isten.

Ezt az öt zsoltárt a Zsoltárok könyvének utolsó hat fejezete követi, melyek a dicséretre összpontosítanak.

Érted már, hogy ez miért fontos? Öt imádság, melyet hat dicséret követ! Könyörgéseinket és esedezéseinket mindenkor dicséretnek és imádatnak kell követnie. Kérünk, aztán megköszönünk. Esedezünk, aztán magasztalunk. Könyörgünk, aztán dicséretet mondunk.

Azt is érdemes továbbá megfigyelni, hogy a Zsoltárok könyve a keresztények számára kiapadhatatlan forrása a bátorításnak, a kihívásoknak, és a vigasztalásnak a nehézségek idején. Őszinte és nyers imádságokat tartalmaz, amelyek emlékeztetnek arra, hogy nem vagyunk egyedül a szenvedésben. És ez a könyv hat teljes dicsérettel zárul, amelyek Istent önmagáért magasztalják.

Tehát ma mi az a gyakorlati dolog, amit a zsoltárunkból tanulhatunk? Azt, hogy a szenvedések közepette dönthetünk úgy, hogy emlékszünk mindazokra a hihetetlen, elképesztő, csodálatos igazságokra, amelyeket Istenről tudunk, és akkor is ismételgetjük őket a lelkünknek, amikor éppen szabadításért imádkozunk. Talán még tollat és papírt is ragadhatunk (vagy egy virtuális jegyzettömböt a telefonunkon), hogy lejegyezzük őket. A módszer igazából mindegy. A lényeg, hogy felidézünk mindent, amiről tudjuk, hogy igaz, Isten múltbéli hűségét, amelyet már láthattunk az életünkben, és emlékeztetjük az elménket, a szívünket és a lelkünket ezekre.

Miért? Mert ezen a világon minden elmúlik, de az Ő országa örökké megmarad. A legjobb még hátra van. Annyi minden van, amire várakozással tekinthetünk. Ezért hát attól függetlenül, hogy mi zajlik körülöttünk, csatlakozhatunk Dávidhoz, amikor azt kiáltja: Minden nap áldalak!

Kegyelméből Isten segített rájönnöm, hogy sokkal inkább élek a legsötétebb felhők árnyékában, melyek meghitté teszik az Istennel való kapcsolatunkat, mint egy napsütéses időszakban, ahol megfeledkezek Róla.

Az dicséret egy mentalitás, a szív döntése, melyet akkor hoz, amikor nehéz helyzetben vagyunk. Hozzuk meg tehát ezt a döntést!

Legyünk olyan nők, akik a dicséretet, a hálaadást, Mennyei Atyjuk imádatát választják, történjék bármi. Miért? Mert tudják, hogy Ő méltó és azt is, hogy egy fájdalmakkal küszködő, reménytelen világ árgus szemekkel figyeli őket.

A dicséret a tisztelet és a hála kifejezése.

Legyünk olyan nők, akiket a hálaadás és a dicséret jellemez — olyan nők, akik erősek és bátran élnek, attól függetlenül, hogy milyen körülmények veszik őket körül, mivel bíznak a Mennynek és Földnek Istenében, aki a kezében tartja a szívüket.

„A hálaadás hálát gerjeszt a szívben.“ — Richard Baxter (1615-1691)

Mai blogbejegyzésünket, és ezzel együtt a tanulmányunkat hadd zárjam az egyik kedvenc dalom szövegével. Ez a dal mindig könnyeket csal a szemembe, és megtérésre, dicséretre indít:

Miért csüggedsz, fáradt lelkem?

Nem arra születtél, hogy ezt a nehéz terhet cipeld.

Vesd minden terhed az Úrra,

mert Jézus törődik veled. Törődik veled.

Jézus törődik veled. Törődik veled.

Ez a sok aggódás nem segít rajtad.

Vesd minden terhed az Úrra,

és bízz ismét szeretetének ígéretében.

Jézus hatalmas nevét dicsérem.

Dicsérem az Urat, aki felemelte fejem.

Dicsérem megváltásom kőszikláját.

Minden napomat hűséges kezében tartja.

Miért nyugtalankodsz hát, aggódó lelkem?

Amikor próbák jönnek, milyen könnyen elfelejted

az Úrra helyezni terhedet.

Jézus törődik veled. Törődik veled.

Jézus hatalmas nevét dicsérem.

Dicsérem az Urat, aki felemelte fejem.

Dicsérem megváltásom kőszikláját.

Minden napomat hűséges kezében tartja.

Az Ő örök karjára támaszkodom.

Az Ő örök karjára támaszkodom.

Az Ő örök karjára támaszkodom.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/a-life-of-praise/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Vasadi Dubován Judith

Petra Stoneman Észak-Írországban él a férjével, Michaellal és csokoládébarna kutyusukkal, Boomerrel. Mivel eredetileg a Cseh Köztársaságból származik, az SZNI cseh nyelvű csoportjának társvezetője. Petra szenvedélye a tanítványozás és a hívők új nemzedékének felnevelése. Férjével együtt, aki ifjúsági lelkészként szolgál teljes időben, részt vesz a helyi gyülekezet ifjúsági munkájában, és nagyon szereti a nála fiatalabb nőket Jézus követésére bátorítani.

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .