Jól tudom

Katie Shott

„Engem szeret Jézusom, Bibliámból jól tudom..”

Gyerekkorom legkorábbi emléke a vasárnapi iskolában, hogy ezt a kedves, egyszerű kis éneket megtanították. Egyszerű és mégis mély. Alapvető, megingathatatlan, változatlan igazság, amelyre továbbra is emlékeznem kell, különösen, ha az élet keménnyé válik.

Fennáll az a veszély – amikor megpróbáltatásokon megyünk keresztül vagy folyamatosan fennálló nehézségekkel küzdünk – hogy ezeknek a körülményeknek a lencséjén keresztül szemléljük Istent, és megkérdőjelezzük, hogy hol van vagy mit csinál.

Ehelyett kötelezzük el magunkat amellett, hogy a jó, szerető, hűséges, ígéret-megtartó Istenünkről szerzett ismereteink igazságának perspektíváját választjuk. Ragaszkodnunk kell Igéjéhez, mint horgonyunkhoz, hogy eligazodhassunk az élet viharaiban anélkül, hogy a hitünk hajótörést szenvedne, vagy anélkül, hogy teljesen elhagyatottnak éreznénk magunkat.

A siránkozás gyakorlata, ahogy legmélyebb fájdalmainkat, vágyainkat, kétségeinket vagy félelmeinket őszintén elmondjuk mennyei Atyánknak, egyszerre hasznos és biblikus. Ez egy csatorna is lehet, amelyen keresztül Isten az Ő Lelke által többet mutat meg magáról; megerősíti hitünket, elmélyíti bizalmunkat, és kincseket ad a sötétségben, amelyek segítenek kitartani.

Nemrég egy nagyon régi barátnőm bátran tett a gyülekezetben bizonyságot arról, hogy az elmúlt tíz évben három különböző típusú rákkal, valamint az összes kezeléssel, műtéttel, terápiával és mellékhatással – ami ennek a szörnyű betegségnek része – kellett megküzdenie. Azt is elmondta, hogy valaki megkérdezte, tanult-e valami újat Istenről mindazok által, amivel szembesült. Elmondása szerint sokkal inkább valósággá és igazzá vált mindaz, amit évek óta tudott hitben járása során. A legfontosabb dolog, amiről megbizonyosodott, minden eddiginél jobban: mennyire szerette őt Isten.

Nagyon meghatódtam! Nem erre számítottam.

Természetes emberi válaszunk lehet, hogy amikor betegség vagy megpróbáltatás jön, megkérdőjelezzük Istent és jóságát. Kételkedünk az Ő szeretetében, mert nem érezzük azt, és nem értjük, miért olyan hihetetlenül nehéz elviselni jelenlegi körülményeinket. Az én drága barátnőm azonban Isten dicsőségének szemléltetője, aki mindazok ellenére, amiket átélt, bízik Benne, ragaszkodik a Krisztusban rejlő reménységhez, és tudja, hogy semmi sem választja el őt Isten változatlan, feltétel nélküli, tévedhetetlen és meg nem érdemelt szeretetétől, az ő Ura, Krisztus Jézus által.

És így, miközben ezen a héten a Rómaiakhoz 8-ról elmélkedtünk, és ma a 38,39 IMÁK verseinkre összpontosítunk, hirdessük Pál apostollal együtt, hogy bizonyosak vagyunk és meg vagyunk győződve afelől, hogy semmi sem szakít el minket Isten irántunk érzett szeretetétől Jézusban.

Jézus örökké tartó szeretetében bizonyosak lehetünk és támaszkodhatunk rá, most és az örökkévalóságban! De honnan tudhatjuk valójában? A keresztre nézünk, és azt látjuk, aki elviselte azt a büntetést és szenvedést, amit el sem tudtunk képzelni, és emlékeztetjük magunkat, hogy a kereszten Jézus elszakadt Atyjától, hogy mi soha többé ne szakadjunk el Tőle.

Pál nem veszi félvállról a szenvedést vagy a nehézségeket, ez nem egy „vágj hozzá jó képet és mosolyogva tűrj” típusú üzenet számunkra. Inkább egy csata szóképével biztosítja számunkra, hogy teljes, elsöprő győzelmet aratunk győztes Megváltónk által.

Amikor Pál kijelenti, hogy biztos a győzelemben, tudhatjuk, hogy üzenete hiteles, mert sok különböző megpróbáltatást és nehézséget élt át, és megtapasztalta az Egy Igaz Isten megtartó erejét. Isten felhasználhat bennünket mások bátorítására, miközben megosztjuk szenvedéstörténetünket, és tanúskodunk arról, hogy Ő velünk van mindenben.

Pál apostol részletez egy meglehetősen átfogó listát mindazokról a dolgokról, amelyek soha nem állnak közénk és Isten szeretete közé. Említi a halált, az életet, a szellemi ellenállást, minden hatalmat, magasságot vagy mélységet, bármit, ami jelen van vagy eljövendő, és arra az esetre, ha esetleg valamit kihagyott volna, Pál hozzáteszi: „semmiféle teremtmény”. (Rómaiakhoz 8:39). Ez mindent magában foglal! Ezen a világon semmi sem foszthat meg minket Krisztus megváltó, megtartó szeretetétől. Az igazság az a szikla és biztos alap, amihez ragaszkodniuk kell lelki testvéreinknek szerte a világon, akik rendkívüli üldöztetéssel, bebörtönzéssel, sőt halállal néznek szembe.

Corrie Ten Boom, aki átélte a náci koncentrációs tábor borzalmait, a hit és bizalom elképesztő példája volt. Mindig eszembe jut ennek az igazságnak a bátorítása, amelyet a The Hiding Place (A rejtekhely) című könyvben osztott meg: „Nincs olyan mély gödör, hogy Isten szeretete ne lenne még mélyebb.”

Barátnőm, milyen gödörben vagy most? Szükséged van a gyengéd emlékeztetőre, hogy Jézus szeret téged, és soha semmi sem választ el Tőle? Ne feledd, Aki szeret téged, önmagát adta érted, és feltámadásával győzelmet aratott érted a bűn, a halál és a pokol felett. Együtt, Vele és Általa, bármivel is szembesülsz, teljes a győzelmed (Rómaiakhoz 8:37).

Hogyan reagáljunk Isten törhetetlen szeretetének eme nagy igazságára, amelyet együtt újraértékeltünk? Imádkozzunk, hogy növekedjünk és megerősödjünk ebben a szeretetben, csatlakozva Pálhoz az efézusiakért mondott imában:        

„Arra kérem, hogy dicsőséges gazdagsága szerint erősítse meg a „belső embert” bennetek a Szent Szellem segítségével, hogy Krisztus maga lakjon a szívetekben, hit által. Azt kérem, hogy mélyen gyökerezzetek bele az isteni szeretetbe, sőt, egész életetek erre épüljön. Kérem, hogy ilyen módon képesek legyetek — Isten egész népével együtt — annak a megragadására, hogy milyen széles, mennyire hosszú, milyen magas és mennyire mély az isteni szeretet. Bár ezt emberi értelemmel fel sem lehet fogni, én mégis azért imádkozom, hogy átéljétek, és igazán megismerjétek Krisztus szeretetét, és ezáltal Isten maga töltsön be titeket teljesen.” (Efézus 3:16-19)

ENGEM SZERET JÉZUSOM… JÓL TUDOM.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/this-i-know/
Fordította: Szaniszló Tünde
Kép: Vasadi Dubován Judith

Katie Shott szereti Jézust, az embereket és az életet. Észak-Írországban született és nőtt fel, jelenleg pedig Belfastban él fantasztikus férjével, Andrew-val. Mindketten a helyi gyülekezetben szolgálják Istent miközben a globális misszió is a szívükön van. Katie szíve legerősebben a világszerte üldözött testvérekért dobog, és folyamatosan példa előtte az ő hitük és bátorságuk, hiszen ők bármi áron követik Jézust. Katie szeret nevetni és jókat kávézni a barátaival: jól ismeri Írország összes kávézóját, így ha esetleg egyszer meglátogatnád az ő kis hazáját, a vendége vagy egy forró kávéra!

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .