Remény a nem láthatókban

Crystal Stine

Istennel való járásom során növekedésem legjelentősebb pillanatai akkor voltak, amikor a legmélyebb völgyeket jártam meg. Amikor az élet fenekestül felfordult és fogalmam sem volt, hogyan tovább, amikor keményen és váratlanul ért a veszteség, amikor már nem ismertem fel a nőt, akit a tükörben láttam – ezek váltak a legértékesebb pillanataimmá az Úrral.

Saját erőm végén, amikor már semmim sem maradt, amit adhatnék, és nem maradt semmi veszítenivalóm, Isten ott volt. Amikor szavaim elfogytak, imáim őszintébbek lettek, mint valaha. Bíznom kellett abban, amit nem láttam, mert minden összeomlott előttem. Isten hűségesen elkísért a völgy másik oldalára, lehetővé téve, hogy várjak a gyógyulásomra és az Ő dicsőségére az életemben, hogy amikor jön a következő völgy, tudjam, kibe helyezzem reményemet és jövőmet.

Mai olvasmányunkban Pál a római hívőknek ír, és hangsúlyt fektet arra, hogy emlékeztesse őket – és minket is –, hogy Isten megtette azt, amit az emberek nem tudtak. Azáltal, hogy elküldte Fiát meghalni bűneinkért, azok most teljes mértékben megbocsáthatóak. Szeplőtelen áldozat Ő, és az egyetlen, aki méltó arra, hogy kifizesse a világ adósságát. Hívőként miénk lehet a Szent Szellem, aki tanúskodik arról, hogy Isten gyermekei vagyunk, és az üdvösség gyönyörű ajándékának befogadói.

Pál kiemeli, hogy ha elhatároztuk, hogy követjük Jézust, másképp kell éljünk, mint a világi emberek. Nem azt tesszük, amit a testünk kíván, nem vesszük kezünkbe a dolgokat, saját erőnkből próbálva rendbehozni azokat, hanem azon az úton haladunk, amelyen Isten vezérel. Nem rabszolgaságra lettünk elhívva, hanem örökösödésre, és ez a kapcsolat reményt és jövőt von magával.

De a Jézust követő élet nem jelent szenvedés vagy áldozat nélküli életet (Róma 8:17).

Nagyon sok jó származik Isten követéséből, de soha nem ígért nekünk biztonságos, könnyű, kényelmes életet. Istennek azonban erre is van terve. Pál azt írja, hogy szenvedésünk nem hiábavaló, hanem reményben gyökerező célja van – ránk, akik úgy döntünk, hogy felcseréljük a világ iránti szolgaságot a Krisztusban megszerzett szabadságra, valami dicsőséges dolog vár – az örökkévalóság Istennel, ahol minden szenvedésnek vége, ahol minden seb begyógyul és a hamut felváltja a szépség. A világ tanúja lesz annak, ahogy őszintén és reményteljesen megyünk át a nehézségeken, és lehet, hogy pont ez az, ami valaki mást kapcsolatba hoz Istennel.

Még a várakozásunknak is megvan a maga célja: Isten lehetőséget nyújt ezáltal arra, hogy a kitartás növekedjen bennünk, reményteljesen várva a napot, amikor ígéretei be fognak teljesedni. Miközben várakozunk, a Szent Szellem, aki jól ismeri a szívünket, közbenjár értünk, olyankor is amikor nem találjuk az imádkozáshoz szükséges szavakat, amikor a szívünk nehéz és terhek nyomasztják. Reggel örömre ébredünk, de amíg el nem jön az a nap, várakozásunk, szenvedésünk, az Úrhoz kiáltásunk közepette is megnyugodhatunk az ő igazságában:

„Mindezek ellenére, minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek – ő általa, aki szeretett bennünket.  Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani – ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, semmiféle teremtmény sem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg.” (Róma 8:37-39)

Forrás: https://lovegodgreatly.com/hope-unseen/
Fordította: Gál Tamara
Kép: Vasadi Dubován Judith

Crystal Stine a szerzője a Szent sürgölődés (Holy Hustle) és A kiáltó „kell” lecsendesítése (Quieting the Shout of Should) c. könyveknek, országszerte tart csoportoknak előadásokat, és ő a gyülekezet kommunikációs igazgatója. Kapcsolatba léphettek vele online itt, a Youversion alkalmazásban pedig belekukkanthattok első könyvébe, a Szent sürgölődésbe egy ingyenes 10 napos olvasóterv keretében, és megtalálhatjátok őt az Instagramon is. Crystal Pennsylvaniában él a férjével, Mattel és a lányukkal, Madisonnal.

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .