Bevezetés a Velünk az Isten! – Lukács c. tanulmányba

Lukács evangéliuma egy különleges nézőpontból mutatja be Krisztus életét, írója ugyanis úgy vált Jézus követőjévé, hogy személyesen nem találkozott vele. Lukács orvos volt, egy értelmiségi, aki szenvedélyesen szerette volna minden Jézusról szóló tudását megosztani barátjával, Teofilussal. Lukács Jézus emberségét helyezi középpontba, továbbá Jézusról, mint a Fiúról tanít, kiemelve gondoskodását, törődését és erejét.

Ez az evangélium Jézus életének számos mozzanatát megörökíti. Az első két fejezet az Ószövetség a Messiás eljöveteléről szóló ígéreteit idézi fel, a Lukács 3:1–4:13 pedig bemutatja, hogy Jézus valóban a megígért Messiás. A 4:14–9:50 fejezetekben Jézus tanításairól olvashatunk, és arról, ahogyan a szükséget szenvedőkről gondoskodik. A következő szakasz (9:51–19:44) középpontjában Jézus és a zsidó vezetők konfliktusa áll, miközben Lukács arról is mesél, mit jelent a tanítványság és milyen ára van Krisztus követésének. Az utolsó rész (19:45–24:53) elbeszéli Krisztus passióját és a halálát, valamint a feltámadását körülölelő eseményeket.

A hagyomány szerint az evangélium szerzője maga Lukács, aki az Újszövetség egyetlen nem zsidó származású írójaként elkísérte Pált több missziós útjára. Továbbá úgy tartják, hogy Lukács szerezte az Apostolok cselekedeteit is, ráadásul nagyjából ugyanabban az időben. Mivel az Apostolok cselekedetei Pál római bebörtönzéséről is ír, ezért néhány kutató valamivel Kr. u. 62. utánra datálja a könyv születését, ami azt jelenti, hogy Lukács evangéliuma valamikor Kr. u. 64. és 66. között íródhatott.

Jézus életének és szolgálatának egyedülálló bemutatásával Lukács evangéliuma arra bátorít minket, hogy szeressük nagyon Istent. Lukács olyan részleteket oszt meg velünk Jézus életéről, melyek láttatni engedik Jézus emberségét, isteni mivoltát, azt a csodálatos irgalmat, melyet népe iránt érez, és azt a hatalmat, melyet a gonosz felett gyakorol. Továbbá abba is betekintést nyerhetünk, mit jelent Jézus valódi követőjének lenni és milyen kitartóan keresi Ő az elveszettet.

Jézus életének és szolgálatának egyedülálló bemutatásával Lukács evangéliuma arra bátorít minket, hogy szeressük nagyon Istent.

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .