Ebos Aifuobhokhan
Mózes első könyvének 49. fejezetében arról olvashatunk, ahogy Jákób élete végén kijelentést tesz a fiai életéről. Arról szólt, kik ők, mit vittek véghez és mi vár rájuk, valamint az utódaikra. Némelyikük áldásban, mások átkokban részesültek. Tetteiknek következménye volt: valamelyiknek jó, valamelyiknek rossz. Akik ártottak másoknak, megkapták büntetésüket, akik pedig jót tettek másokkal, jutalomban részesültek.
József, akit testvérei elárultak, áldásban részesült, mélységes és megnyugtató próféciákban. Annyira megáldotta Jákób, mintha ő lett volna az elsőszülött.
Isten lát. Soha nem feledkezik meg rólunk. Egyetlen könny sem marad észrevétlen a számára. Az ige azt mondja, hogy Isten már akkor látott bennünket, mikor anyánk méhében voltunk. Ő formált és alkotott meg bennünket. Mielőtt bármi megtörténne, Isten már tud róla és számon tartja. Ez a mi Istenünk, akiben hiszünk és bízunk.
Lesznek viharok, dühöngő hullámok, könnyek és fájdalom, de tudd: a helyreállítás garantált. Amin most keresztülmész, arra készít fel téged, amit Isten eltervezett számodra.
Istennek szüksége volt egy vezetőre, aki Benne bízva és az Ő bölcsességére támaszkodva megmenti az embereket az éhezéstől éhínség idején. Mózes első könyvének leírása alapján tudjuk Józsefről, hogy gyermekként kivételezett volt. A szenvedések, amelyeken keresztülment, kifejlesztették benne az erőt és bölcsességet, hogy olyan uralkodó legyen, amilyenre Istennek szüksége volt. Isten tudta, ki lesz Józsefből, ahogy a Zsoltárok 139:16 leírja, de Józsefnek át kellett mennie a felkészülés időszakán. A felkészülés nem bánattal, hanem örömmel végződött, és József mindent visszakapott, amit elveszített, sőt annál is többet.
Kedves testvérem, Isten munkálkodik. Minden napunk előtte van. Ha bárkiben bízhatunk, hogy követi az Ő forgatókönyvét, az maga Isten. Honnan tudom ezt? Onnan, hogy olyan Istenünk van, aki nagyszerű jövőt tervezett nekünk. Nagy tervei vannak a számunkra és reményteljes jövőt kaptunk Tőle. Látjuk hűségét az Övéihez a történelem során és biztosak lehetünk benne, hogy a mi életünkben is folytatja ezt.
Ne engedd, hogy a jelen vakká tegyen a jövőre, amelyet Isten tervezett számodra.
Ó, milyen csodálatos és dicsőséges dolog, hogy az egész univerzum Istene lát bennünket és terve van az életünkre. A Szent Szellem segítségével kérhetjük Istent, hogy adjon bölcsességet, hogy az Ő terve szerint éljük az életünket, Benne bízva az út során. Bízva abban, hogy Ő helyreállít és nem feledkezik meg a fájdalmunkról és szenvedésünkről.
Befejezésül álljon itt az egyik kedvenc bibliai igém:
“Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik, és akiket ő a saját terve szerint elhívott.” – Róma 8:28
Értsük személyre szólóan ezt az igét, hogy bízhassunk Isten helyreállító erejében!
Én pedig tudom, hogy minden összedolgozik az én javamra, aki szeretem Istent, és akit az Ő saját terve szerint elhívott.
Halleluja!
Nyugodj meg, drága testvérem, Isten kézben tartja a dolgokat!
Dicsérjük az Urat!
Szeretettel Nigériából,
Forrás: https://lovegodgreatly.com/god-sees/
Fordította: Kovács-Horváth Judit
Kép: Vasadi Dubován Judith
Ebosereme Aifuobhokhan Nigériában él. Szenvedélyesen olvassa és szereti Isten szavát. Ő vezeti a Hausa fordítócsapatot a Szeresd Nagyon Istent családban és minden anyagot lefordítanak Hausa nyelvre, amit világszerte több, mint 40 millió ember beszél. Emellett a Szeresd Nagyon Istent Bátorító és Imaharcos csoportjaiban is szolgál. Ha megkérdezzük, mi az életcélja, mindig azt mondja: „Jézusra mutatni fel.” Egyedülálló, Istent szereti a legjobban. Mammográfus és radiológus a Nigériai Edo állam Egyetemi Kórházában.