Meghívó az Istent választani a világ helyett c. tanulmányunkba

Drága Hölgyek!

Köszönjük, hogy velünk tartottatok az Örök szövetség című tanulmányunkban.

Most néhány hét szünetet tartunk és 2023. január 9-én egy új tanulmánnyal várunk titeket, melynek címe: Istent választani a világ helyett.

„Az Istent választani tanulmányunk két férfi, Jákób és József életét veszi górcső alá; megismerjük a családjukat és azokat a döntéseket, melyekkel szembe kellett nézniük. Mind Jákób, mind pedig József konkrét ígéretet kapott Istentől, azonban nagyon különbözően élték meg a hitüket. Ahogy az életükről olvasunk, látni fogjuk, hogy mennyire fontos Isten dolgait választani és Ő hogyan áldja meg azokat, akik Vele járnak. Azt is meglátjuk majd, hogy Isten gyermekei is követnek el ugyan hibát, az Ő ígéretei azonban mindig érvényesek maradnak.”

(Idézet az Istent választani a világ helyett című tanulmányi naplónkból)

Az Istent választani a világ helyett c. tanulmányt 2022. december 19-én fogjuk meghirdetni közösségi oldalainkon és tanulmányozó csoportjainkban.

Osszátok meg ezt a Meghívót más keresztény hölgyekkel is és hívjátok őket is, hogy tartsanak velünk hamarosan induló új tanulmányunkba!

Szeretettel várunk titeket!

A Szeresd Nagyon Istent csapata

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .