ÚJ SZERESD NAGYON ISTENT BIBLIATANULMÁNY INDUL!
Hathetes tanulmányunk során sorra veszünk párat a legismertebb női bibliai szereplők történetei közül. Talán jobban megtanuljuk értékelni az utat, amelyet bejártak, amint életüket új megvilágításban látjuk.
Új tanulmányunk címe: Átadott szív – Isten lányai iránt érzett szeretete
Kezdés: 2022. szeptember 5. (hétfő)
Befejezés: 2022. október 16. (vasárnap)
Tanulmányi idő: 6 hét
„Isten sem nekünk, sem pedig a Bibliában szereplő nőknek, például Máriának, Annának vagy Eszternek sem ígért fájdalommentes életet. És egyiküknek sem volt könnyű élete. Mindannyian a fájdalmak völgyén haladtak át. Mindannyiuknak hitben kellett járniuk, nem pedig látásban. Mindannyiuknak Istenben kellett bízniuk, amikor nem értették Őt. Mindegyik nő átadta a szívét, így lelve magasztosabb célra a fájdalom közepette. Habár történeteik különböznek, bármin is mentek keresztül, sosem voltak egyedül: Isten velük volt minden völgyben és minden hegytetőn. Ő meghallott minden imádságot, és átérezte a fájdalmukat. Sosem voltak egyedül, és te sem vagy.”
(Idézet az Átadott szív – Isten lányai iránt érzett szeretete című tanulmányi naplónkból.)
TANULMÁNYOZÁSI LEHETŐSÉGEK:
1. Facebook csoportok:
Ez alkalommal egy speciális csoportot is indítunk, amibe hasonló élethelyzetben lévő nőket várunk, hogy még hatékonyabban működhessen a tanulmány gyakorlatba ültetése, az imádkozás és a közösség építése. Kérjük, hogy figyelmesen olvasd el a lehetőségeket, és azután válaszd azt, ami hozzád a legközelebb áll!
— Nagycsoport – Ez a csoport heti 5 igeverset tanulmányoz, a tanulmány teljes anyagán végighalad napról-napra. Vezetője: Jolika.
Jelentkezés: https://www.facebook.com/groups/1204517760122551/
— Közepes csoport (hagyományos) – Ebben a csoportban heti 3 igeverset lehet együtt tanulmányozni, hétfőn, szerdán és pénteken. Vezetője: Magdi.
Jelentkezés: https://www.facebook.com/groups/410827420923273/
—Közbenjáró feleségek csoportja – Ebbe a csoportba olyan feleségek jelentkezését várjuk, akik a Bibliatanulmányozás mellett egy közösségben szeretnének imádkozni férjük megtéréséért. — Ebben a csoportban is heti 3 igeverset lehet együtt tanulmányozni, hétfőn, szerdán és pénteken. Vezetője: Adrienn.
Jelentkezés: https://www.facebook.com/groups/1108982253329469/
2. E-mail csoport:
A tanulmány anyagait minden résztvevő emailben kapja meg, így ez a csoport kiváló lehetőség azok számára, akik közösségi oldalaktól független tanulmányozási módot keresnek.
Jelentkezés: [email protected]
3. WhatsApp csoport — heti 5 igevers. Előnye, hogy nincs szükség Facebook jelenlétre, telefonszámmal lehet kapcsolódni a zárt csoporthoz. A mobil applikáció letölthető a Play áruházból.
Jelentkezés: Jelentkezés: [email protected]
4. Egyéni tanulmányozás:
Egyénileg is van lehetőség tanulmányozni. A tanulmány anyaga letölthető a honlapunkról, illetve az alább megjelölt felületeken minden nap megjelenik az aznapi áhítat és/vagy az aznapi kiemelt igeverset tartalmazó kép.
- www.szeresdnagyonistent.hu — szolgálatunk weboldala
- Facebook/szeresdnagyonistent — hivatalos Facebook oldalunk
- Instagram/szeresdnagyonistent — rövidebb, képes, kivonatos közvetítése a tanulmányainknak
- Pinterest/szeresdnagyonistent
- YouVersion – az alkalmazáson belül ki lehet keresni a tanulmányt a neve alapján
Csatlakozz ehhez a hathetes tanulmányhoz az online csoportokban, a blogunkon, vagy a YouVersion alkalmazáson keresztül. Az Átadott szív c. tanulmányunk kiegészül a szerdai és pénteki blogokkal, napi áhítatokkal, és egy szerető közösség is segít elmélyülni ezeknek a fantasztikus nőknek az életében, illetve abban a tudatban, hogy Isten sohasem hagyta magukra őket.
Szeretettel várunk!