Ebben a világban létfontosságú, hogy az emberek ismerjenek és szeressenek. De imádkozni, vagy imát kérni másokért olyan, mintha egy kis betekintést nyernénk a mennybe.
Hogyan segítjük barátainkat? Képeslapokat írunk, virágot küldünk, szükség esetén főtt ételt készítünk nekik. Segítünk nekik bútorokat cipelni (egyértelműen szeretetből, mert a költözés brutális). Telekocsizunk vagy bébiszitterkedünk. Hallgatunk és tanácsot adunk.
De a leghatékonyabb módja annak, hogy támogassuk barátainkat az, ha imádkozunk értük. Jakab 5:16 mondja: „Ezért valljátok be egymásnak a bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert az igazságos ember erőteljes imádsága hatalmas dolgokra képes.”
A baráti köröm kicsit olyan, mint egy hagyma. A külső réteg a legnagyobb, de ezeket az embereket csak társadalmilag vagy felületesen ismerem. Minden mélyebb réteg egy kisebb csoportot tükröz, akiket jobban ismerek. A belső kör pedig a legszűkebb baráti társaságom – kicsi, védett, jól ismert.
A barátainkért való imádkozás érdekessége, hogy bárkire alkalmazhatjuk. Imádkozhatunk azokért az istenfélő barátokért, akiket remélünk, de még nem találtunk meg. Imádkozhatunk nagy vonalakban ismerőseinkért. Imádkozhatunk a barátokért, függetlenül attól, hogy a kapcsolatunk szilárd vagy megromlott. Imádkozhatunk barátainkért politikai meggyőződéstől függetlenül. Imádkozhatunk velük vagy anélkül, hogy tudnának róla. Imádkozhatunk hívő barátainkkal, és imádkozhatunk (és kell is) az elveszett barátainkért.
Azon kapom magam, hogy a legbuzgóbban a legkedvesebb barátaimért imádkozom, mert megosztják velem életüket – a jó, de a csúnya részleteket, a küzdelmeket, az aggodalmakat is. Szeretem, ha részletesen imádkozhatok konkrét szükségekért.
Micsoda ajándék, megtiszteltetés, kiváltság és felelősség, hogy meghívtak az életükbe, ránk bízták titkaikat, és Isten elé emelhetjuk őket.
„Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének” (Galatákhoz 6:2)
„Az a legfontosabb, hogy ápoljátok és őrizzétek meg az egymás iránti isteni szeretetet, mert ez a szeretet készségessé tesz titeket arra, hogy megbocsássatok egymásnak. Gyakoroljátok a vendéglátást, de panaszkodás nélkül! Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást, mint hűséges szolgák, akik Isten sokféle kegyelmével jól gazdálkodnak!” (1 Péter 4:8-10)
Légy menedék az emberek számára: olyan valaki, akinél biztonságban vannak a titkaik, aki jó hallgatóság, és aki bölcs tanácsadó. De mindenekelőtt légy hívő, aki szenvedélyesen imádkozik barátaiért. Rohamozzuk meg a Mennyország kapuit egymásért! Kezdem is:
Drága Mennyei Atyánk, eléd hozok minden hölgyet, aki ezt olvassa. Kérlek, áldd meg a Szeresd Nagyon Istent közösséget, hogy hiteles barátságokat biztosítson ezeknek a nőknek az esetleges földrajzi vagy nyelvi akadályok ellenére. Kérem, hogy teremts bennünk tiszta szívet, vezesd hitünket, adj bölcsességet, adj tisztánlátást és védelmezz bennünket. Köszönöm a barátság ajándékát; segíts, hogy szeretetünket tettekre váltsuk az imádság által. Ámen.
Sara Lindsey egy nyugat-texasi lány. Több, mint 16 éve szereti férjét és nagy örömét leli abban a mindennapi káoszban, amit négy kicsi gyermekük nevelése és tanítgatása jelent. Hivatását tekintve orvos és az MRI képalkotó diagnosztikára szakosodott. Támogató barát, aki nemzetközi szinten is építi a kapcsolatait. Szíve nyitott más asszonyok és családok bátorítására és szenvedélyes küldetése a Bibliafordítás. Instragramon keresztül te is kapcsolatba léphetsz vele.
Forrás: https://lovegodgreatly.com/prayers-for-our-friends/
Fordította: Szaniszló Tünde
Kép: Vasadi Dubován Judith