Emlékezz!

Néhány hete bementem a hátsó udvarba egy vödörrel, és felszedtem egy csomó követ. Bevittem a nehéz vödröt és a tartalmát a konyhapultra öntöttem. Aztán fogtam egy fekete filctollat, és egy kőre felírtam az aktuális évet. A dátum alá firkantottam egy rövid kifejezést egy nemrég megválaszolt ima leírására.  A férjem fogta a saját kövét, és ugyanezt tette.

Kövekből álló gyűjteményünk Isten családunk iránti hűségét jelzi, és a nappalinkban egy jól látható helyen kosárban kirakva tartjuk őket. Azokon a napokon, amikor kezdem elveszíteni a hitemet, leülök a földre, és elkezdem kiszedni a köveket, hogy emlékeztessem magam arra, hogyan válaszolt az Úr segélykiáltásainkra. Ő mindig betartja ígéreteit, és mindent megad, amire szükségünk van.

Jeremiás próféta nagy veszteségeket élt át, de azzal bátorította lelkét, hogy újra meg újra felidézte, amit tudott Isten jelleméről, és emlékezett arra, hogy az Úr szeretete rendíthetetlen és biztos. Életét inkább ahhoz a sziklaszilárd alapigazsághoz igazította, hogy kicsoda Isten, semmint a változó körülmények csúszós lejtőjéhez. A saját siralmas időszakainkban életben tarthatjuk szívünkben a reményt, ha gondolatainkat szilárdan mennyei Atyánk változatlan tulajdonságaira összpontosítjuk.

„De újra remény támad bennem,
    ha meggondolom:

Az Örökkévaló kegyelme, hogy még élünk,
    mert hűséges szeretete soha nem fogy el!
Sőt, megújul minden reggel!
    Bizony, nagy a te hűséged, Uram! – Jeremiás Sir 3:21-23

 

Urunk szeretete határtalan. Isten népe iránti szövetségi szeretetét nem a mi döntéseink határozzák meg. Atyánk továbbra is kitart a szeretetben a leginkább nemkívánatos körülmények közepette is. Még ha botladozunk is, az Ő változatlan szeretete szorosan tart és soha nem enged el.

Együttérzése végtelen. Az Úr átveszi a terheinket, és minden reggel újabb adag irgalmasságot kapunk. Amikor átadjuk összetört életünket Ő eláraszt bennünket vigasztalásával. Bízhatunk benne, hogy Atyánk mindig kitárja karjait, hogy befogadjon és helyreállítson bennünket, ha bűnbánó szívvel keressük Őt.

Hűsége kimeríthetetlen. Atyánk folyamatosan követi és beteljesíti, amit ígért. Az ellenség átmeneti frusztrációt okozhat, de nem tudja meghiúsítani Isten életünkre vonatkozó tervét, ha teljes reményünket az Úrba helyezzük. Lehet, hogy életünk állandó változásban van, de változatlan Istenünk nem feledkezett meg rólunk.

Ma külső megpróbáltatásokkal nézhetsz szembe, de nem kell utat engedned a félelemnek. Megvigasztalhatod zaklatott lelkedet, ha úgy döntesz, hogy folyamatosan Isten jellemén elmélkedsz. A csapások nem emészthetnek fel, ha teljes bizalmadat üdvösséged Kősziklájába helyezed.

Lyli Dunbar szeret a férjével karaokezni a kocsiban, elmélyedni a Bibliatanulmányozásban a lányokkal, és egyszerre 12 könyvet olvasni.  Író, előadó, és mentor, akinek legégetőbb vágya, hogy megismerje Jézust, és megismertesse Őt másokkal.  Keresd meg őt a lylidunbar.com oldalon, ahol elegendő üzemanyagot találsz majd az erdőtűz intenzitású hithez.  Lylit továbbá megtalálod Facebookon, Instagramon, és Pinteresten is.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/call-to-mind/
Fordította: Szaniszló Tünde
Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .