Nézzünk fel hatalmas Istenünkre

„Nincs senki hozzád hasonló, Örökkévaló!
    Nagy vagy, és nagy a hatalmad,
    neved is erős és hatalmas!” – Jeremiás 10:6

Megzörrent a telefonom. Szomorú üzenet érkezett: egyik szeretett barátom bajban volt. Alig néhány napja került haza a kórházból, COVID küzdelem után. Mivel otthon volt, úgy gondoltuk, most már minden rendben lesz. De hirtelen rosszul lett és a sürgősségi osztályon kötött ki. Egy hajszálon függött az élete.

A rossz hírt követő napokban buzgón könyörögtem az Úrhoz, hogy változtassa meg ezt a helyzetet és adjon gyógyulást a háromgyerekes édesapának és szerető férjnek. Tudtam jól, hogy bár az orvosok megtalálták a bajt és minden tőlük telhetőt megtesznek, csakis Isten ereje tud ismét életet lehelni a kimerült tüdőbe.

Mit teszünk amikor szenvedés ér? Kibe kapaszkodik a szívünk? A világ figyel és a válaszunkhoz nem szavak kellenek. Jómagam is sokat tanulhattam abból, ahogyan beteg barátom összetartó, hívő családja válaszolt e fájdalmas helyzetre. Egy Zoom-os imaalkalom során barátom édesanyja arról tett bizonyságot, hogy mit jelent számára az ima ereje. Azt mondta, hogy hisz ebben az erőben, és hogy minél többet imádkozik, annál jobban érzi Isten békességét. Istenre tekint, és senki másra. Gyógyulásért könyörög, hogy ezáltal is Isten neve dicsőüljön meg. Az imaalkalmat követő napon a következő Instagram bejegyzést tette közzé: „Köszönöm, hogy megtartasz, Uram. Te vagy az erősségem.”

És 48 órával később én is halleluját zengtem: újból szólt a telefonom – de ezúttal csodálatos hírt kaptam: barátom, aki 18 napig feküdt intubálva, most a saját tüdejével lélegzik, ebédel és a feleségével szeretne beszélni. A sürgősségi orvos szerint csoda történt.

Mert kicsoda olyan, mint a mi Istenünk?

Oswald Chambers teológus bölcsen fogalmazott az imádságról. Ezt tanácsolta: „Általában utolsó lehetőségként folyamodunk az imádsághoz, pedig Isten azt szeretné, hogy ez legyen az első. Általában akkor imádkozunk, ha már semmi mást nem tehetünk, pedig Isten azt szeretné, hogy imádkozzunk, mielőtt bármit is tennénk.”

Amikor úgy indítjuk a napot, hogy felnézünk hatalmas Istenünkre, akkor lelkünk ellensége nem sajátíthatja ki magának a szívünket és nem kötözhet meg a félelem és a kétkedés bilincseivel. Amikor minden egyes nap belátjuk, hogy szükségünk van Istenre, akkor saját akaratunk hozzáigazodik a Mindenható Isten szuverén tervéhez.

Így már nem a híradóból akarunk teljes képet nyerni a világról: Mindentudó Istenünkhöz jövünk bölcsességért.

Már nem a tőzsdébe vetjük a bizalmunkat: jól tudjuk, hogy Jehova Jireh a mi gondviselőnk.

Már nem engedjük, hogy a világ magával sodorja szívünket és értékeinket: minden hódolatunk a Királyok Királyáé – és nincs semmi a földön, ami felérne az Ő dicsőségével.

Krisztusnak átadott szívünkben az imádság oltárára tehetjük mindazt, ami fáj, ami elcsüggeszt, csalódásainkat és beteljesületlen vágyainkat. Amikor kimondjuk, hogy Isten még ezeknél is nagyobb, akkor az aggodalom felszáll, mint a köd, és helyette imádat erősíti a hitünket és a kitartásunkat.

Ahelyett, hogy hagynánk, hogy leteperjen mindaz, ami meghaladja az erőnket és a hatáskörünket, inkább mondjuk el Istennek, hogy szükségünk van Rá. Bízzunk Benne, hogy Ő harcol értünk. A körülmények jönnek-mennek, de a mi Istenünk sziklaszilárd és változhatatlan. Hűséges Istenünk a mindenség Ura, és az Ő terveit nem hiúsíthatja meg holmi emberi cselszövés.

Kedves barátom, az életünk sosem hajszálon függ – hatalmas Istenünk erős kézzel tart.

Ő képes azokat az imákat is hatalmasan megválaszolni, amelyeket mi talán csak elsuttogunk. Istenünk könyörületes Isten. Hallja, amikor Hozzá kiáltunk, és erőt ad a mindennapokhoz – bármivel kell is szembenéznünk. Tegyük hát az imát az első helyre: legyen ez az első reakciónk és hódoljunk hatalmas Istenünk előtt teljesen átadott szívvel.

Lyli Dunbar szeret a férjével karaokezni a kocsiban, elmélyedni a Bibliatanulmányozásban a lányokkal, és egyszerre 12 könyvet olvasni.  Író, előadó, és mentor, akinek legégetőbb vágya, hogy megismerje Jézust, és megismertesse Őt másokkal.  Keresd meg őt a lylidunbar.com oldalon, ahol elegendő üzemanyagot találsz majd az erdőtűz intenzitású hithez.  Lylit továbbá megtalálod Facebookon, Instagramon, és Pinteresten is.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/lifting-our-hearts-to-our-great-god/
Fordította: Péter Abigail
Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .