Sokkal több

Bár nem most volt, hogy gimnáziumba jártam, máig tisztán emlékszem arra, ahogy az angol irodalom tanárom elmagyarázta, hogy mennyire fontos, hogyan kezdjük el az irományunkat, de legalább annyira fontos, hogyan fejezzük be. Hangsúlyt helyezett arra, hogy meg kell ragadnunk az olvasó figyelmét és legvégül elvarrni a szálakat egy frappáns lezárással, hogy az olvasó még sokkal többet akarjon.

Úgy gondolom, hogy János apostol jelest szerzett volna ezen a tanórán. Gondoljunk vissza az első fejezetben olvasható bevezetésre, ahol János megragadja a figyelmünket azzal, hogy bemutatja Jézust: elmondja, ki volt Ő és miért érkezett. Itt, a könyv végén, szépirodalmi nézőpontból érthetőbb lett volna, ha János a 20. fejezet végén zárja a sorait – az örömmel, hogy Jézus feltámadt és megjelent Máriának majd a tanítványoknak, bebizonyította a kételkedő Tamásnak, hogy valóban Ő az és ahogy a tegnapi IMÁK vers is mondja, Jézus sokkal több csodát vitt véghez, mint amennyiről tudomásunk van. A könyv célja az volt, hogy elhiggyük, hogy Jézus a Messiás, aki örök életet kínál azoknak, akik hisznek Benne (János 20:30-31)!

Ezért jogosan tehetjük fel a kérdést: miért van 21. fejezet is? Tényleg szükség volt rá? Az eszem és a szívem pedig egyből rávágja: IGEN! Emlékezzünk arra, hogy Isten azt akarta, hogy ismerjük ezt a fejezetet is, amikor a Szentlelke által arra inspirálta Jánost, hogy írja tovább a könyvét.

Jézus harmadszor is megjelent a feltámadása után, most Galilea partjainál, ahol a tanítványok egy csoportja Simon Péter vezetésével halászott. Minden tapasztalatuk ellenére, bár egész éjjel kint voltak a vízen, nem fogtak semmit (János 21:3).

A következő reggel, amikor Jézus megjelent a vízparton, tanácsot adott nekik, hogyan halásszanak. És bár nem ismerték fel Őt, mégis kivetették a hálót úgy, ahogy mondta és bőséges kapásuk lett.

Ezen a ponton nem tudok másra gondolni, mint hogy Péter számára milyen ‘Déjà vu’ pillanat lehetett ez, s felidézhette azt az életet megváltoztató eseményt, amiről Lukács ír evangéliumának 5. fejezetében: Simon Péter egész éjjel halászott, nem fogott semmit, majd Jézus tanácsát követve bőséges fogása lett. Ez volt az a kulcsfontosságú pillanat Péter életében, amikor rájött, kicsoda Jézus, majd elhívást kapott, hogy kövesse Őt és emberhalásszá legyen.

Most Péter életének egy másik kulcsfontosságú pillanatának lehetünk tanúi. Találkozott a feltámadott Úrral, azzal, akiről kijelentette, hogy követni fogja halálig, mégis megtagadta.

Péter az egyik olyan szereplő a Bibliában, akivel időről-időre leginkább azonosulni tudok. Szenvedélyes, de meggondolatlan. A szándékai jók, de gyakran összekuszálódnak körülötte a dolgok. Hűséges követő akart lenni, mégis (a mi mércénk szerint), cserbenhagyta Jézust.

Éppen ezért szeretem annyira, ahogy Péter reagál, amikor János felismeri, hogy kicsoda Jézus és azt mondja neki: „Az Úr van ott!” (János 21:7). Péter azonnal felöltözött és a vízbe vetette magát, hogy mielőbb Jézushoz érjen, mert nem tudta kivárni, amíg a hajók megteszik a partig a száz méteres utat.  

Ahelyett, hogy a bukása miatt bűntudattal, szégyennel és félelemmel telve elbujdosott vagy visszahúzódott volna, Péter ahhoz futott, Aki hív, szeret, megbocsát, megtisztít és helyreállít!

Reggeli után Jézus és Péter között egy nagyon értékes párbeszéd zajlott le. János tudta, hogy milyen fontos, hogy az olvasók lássák, hogy Jézus milyen gyengéden hívta el Pétert újra és állította őt helyre háromszor, visszautalva Péter háromszoros tagadására.

Gondolkodjunk el azon egy pillanatra, hogy amikor Jézus visszahívta Pétert a szolgálatba, hogy legyen Isten népének pásztora, nem azt kérdezte, hogy „Szereted-e a nyájat?”. Nem azt, hogy „Péter, szereted-e azokat a bárányokat, akik őrzésére elhívtalak?” Nem! Jézus azt kérdezte Pétertől: „szeretsz-e engem?” (János 21:16).

Jézus iránti szeretetből kezdődik minden szolgálat. A szolgáló élet tulajdonképpen a Megváltó iránt érzett szeretetnek a túlcsordulása, amikor engedjünk, hogy a szeretetünket kimutassuk Jézus nevében.

Talán ma arra emlékeztet minket gyengéden Jézus, hogy elhívást kaptunk arra, hogy kövessük Őt a múltbeli bukásaink ellenére az előttünk álló ismeretlenbe, bizonyságot téve az iránta érzett szeretetről, ami hűséges engedelmességgel, elkötelezettséggel és áldozattal jár?

Hagyjuk most el egy kicsit Pétert és zárjuk a mai elmélkedésünket Jánossal, azzal, hogy miként fejezte be a csodálatos evangéliumát. Az utolsó igékben (János 21:24-25) arra emlékeztet minket, hogy bízhatunk az ő bizonyságtételében és abban, amit Jézusról megosztott, hiszen elsőkézből tapasztalt meg mindent. János ugyanezt ismétli az első levelében (1 János 1), amikor azt mondja, hogy ő arról ír, amit hallott, látott, megfigyelt és érintett.

Mindent elhihetünk, amit János mond Jézusról, mert ő elmondhatta, hogy „közelről szemléltük a dicsőségét” (János 1:14), hiszen ott volt a keresztnél, ott volt az üres sírnál, tehát megbízható szemtanú.

Ó, mennyire szükségünk van erre az emlékeztetőre ebben a világban, ahol már nincsenek abszolút igazságok és az emberek abban hisznek, ami kényelmes számukra. Isten szava a mi szilárd alapunk és mi megállhatunk ebben a kikezdhetetlen igazságban. János bemutatja nekünk Jézust, aki az út, az igazság és az élet (János 14:6).

Végül János elmondja, hogy a számos csodálatos dolog mellett, amiről beszámolót kaptunk, Jézus még sokkal több mindent cselekedett, olyanokat, amiket mi nem tudunk!

A világ legnagyobb könyvtára a washingtoni Kongresszusi Könyvtár, ami több, mint 170 millió kötetet számlál. És még ez sem összehasonlítható azzal, amire János utal, hiszen ő azt mondja, hogy az egész világon nincs annyi hely, ahol elférne, ha mindent leírna, amit Jézus tett. János, mint író, talán túlzott vagy felnagyította a helyzetet, de a lényeg az, hogy szerette volna, ha megértjük, hogy sem idő, sem hely nem tudja magába zárni mindazt, aki Jézus és amiket tett.

Milyen izgalmas, hogy mindig sokkal több felfedezni és megismerni való vár ránk a Megváltónkkal kapcsolatban! Ezért hát továbbra is…

  • Keressük az Ő szavát
  • Válaszoljunk a hívására
  • Kutassuk az Ő útjait
  • Éljük meg kimeríthetetlen teljességét
  • Szeressük őt teljes szívből
  • Legyünk egyre inkább hozzá hasonlóak
  • Osszuk meg az örömhírt Jézusról, Isten Fiáról, aki az egyedüli út az örök életre

…hiszen a mi Istenünk ma is írja a történetét az Ő népe életén keresztül!

Hallelúja!

Katie Shott szereti Jézust, az embereket és az életet. Észak-Írországban született és nőtt fel, jelenleg pedig Belfastban él fantasztikus férjével, Andrew-val. Mindketten a helyi gyülekezetben szolgálják Istent miközben a globális misszió is a szívükön van. Katie szíve legerősebben a világszerte üldözött testvérekért dobog, és folyamatosan példa előtte az ő hitük és bátorságuk, hiszen ők bármi áron követik Jézust. Katie szeret nevetni és jókat kávézni a barátaival: jól ismeri Írország összes kávézóját, így ha esetleg egyszer meglátogatnád az ő kis hazáját, a vendége vagy egy forró kávéra!

Forrás: https://lovegodgreatly.com/so-much-more/
Fordította: Szabó Eszter
Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .