„Abrám pedig hitt az Örökkévalónak, aki ezért igaznak fogadta el őt.” – 1 Mózes 15:6
Nem, tudom, te hogy vagy ezzel, de én jó néhány korszakot átéltem hitbeli fejlődésem során. Voltak gyümölcstermő idők és megtapasztaltam a szenvedést is, amikor nem láttam, hogyan tud Isten megszabadítani. Ő mégis megtette. Egyedül voltam éjjel a szobámban, a padlón térdeltem, és könyörögtem Istennek, hogy mutassa meg a kiutat. Habár Isten nem mindig válaszol az imáinkra úgy, ahogy mi szeretnénk, természete szerint Ő valóban Szabadító.
A mai szakaszban éppen ezt fogjuk meglátni.
Mózes első könyvének ezen fejezete szerint Ábrahám fordulóponthoz érkezett. Nem úgy alakult az élete, ahogy várta. Úgy gondolta, hogy ekkor már lesznek gyermekei, pontosabban azt hitte, lesz egy örököse. El tudod képzelni a küzdelmet a meddőség okozta bánattal, és azzal a ténnyel, hogy nincs utódod, aki örökölhetné mindazt, amit életed munkájával elértél? Ezt élte át Ábrahám a 15. fejezet szerint.
De ott volt Isten.
A könyörülő és állhatatosan szerető Istennek volt egy mentő terve Ábrahám életét illetően. Ez a terv pedig nem csupán Ábrahám családjára volt kihatással, hanem mindannyiunkat érintő megváltó terv volt.
Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, mely szerint annyi leszármazottja lesz, mint égen a csillag, de ezen túl még a megváltásukra is volt terve. A gyermekeim a lakásban körbejárva manapság is éneklik a népszerű dalt, hogy „Ábrahámnak sok fia”. Ha esetleg nem ismernéd a dalt, így szól egy része a szövegének:
„Ábrahámnak sok fia,
sok fiának atyja Ábrahám,
Én az egyikük és te is
Hát dicsérd az Úr nevét!
Jobb kéz…”
Ha te az egyik gyermekem vagy, akkor most körbe-körbe futkározol a konyhában, és a jobb karodat lengeted – eközben pedig esetleg véletlenül megütöd a testvéredet.
A lényeg az, hogy Ábrahám leszármazási vonalán eljutunk Dávidig. Dávid vonalán pedig elérünk Jézushoz, a megígért Messiáshoz. Krisztusban mindnyájan Isten gyermekeivé lettünk, mivel Ábrahám hitt az Istennek, és a hitét Isten igazságul számította be neki és mindnyájunknak.
A Róma 4 így fogalmaz: „Ábrahám … hite sem ingadozott. Ellenkezőleg, Isten ígéretét tartotta szeme előtt. Nem kételkedett abban, hogy amit Isten megígért neki, azt meg is fogja tenni. Hite megerősödött, és dicsőséget adott Istennek. Teljesen meg volt győződve arról, hogy Isten meg is tudja tenni, amit megígért. Ezért mondja az Írás: ’Isten elfogadta Ábrahám hitét, és ő ez által lett Isten számára elfogadhatóvá.’ Azonban nem csak Ábrahámra vonatkozik, amikor ezt mondja: ’Isten elfogadta Ábrahám hitét’, hanem ránk is, mert mi is hiszünk, és a hitünk alapján fogadott el bennünket Isten. Igen, hiszünk abban, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból. Neki ugyanis a bűneink miatt kellett meghalnia, és azért támadt fel a halálból, hogy mi Isten számára elfogadhatók legyünk.” (kiemelés tőlem)
Láthatod, hogy Ábrahám hitt Istenben. Bízott abban, hogy bármi, amiről Isten azt mondja, hogy meg fog történni, az beteljesedik. Akik pedig hisznek Krisztusban, azok az Ő hűséges szeretete révén igazzá lesznek és megváltást nyernek. Mai életünk során mi is lehetőséget kapunk, hogy válasszunk. Hiszünk-e abban, hogy Isten az, Akinek mondja magát? Ragaszkodunk-e szorosan az új szövetséghez, amit Isten Jézus Krisztus által adott nekünk? Vagy olyanok leszünk, mint a kisgyermekek az Efézus 4:14 szerint, akiket különböző tanítások ide-oda dobálnak és elsodornak, mint a szél és a hullámok a csónakot, és befolyásol bennünket az emberek tévútra vezető ravaszsága?
Mindannyian választhatunk, én azonban és a házam népe belekapaszkodunk Isten ígéreteibe és hisszük, hogy Jézus egy napon visszajön. És amikor eljön, letöröl a szemünkről minden könnyet, mert Ő az, Akinek mondja magát: ő a Szabadító Isten.
Forrás: https://lovegodgreatly.com/a-god-who-redeems/
Fordította: Kormosné Debreceni Zsuzsa
Kép: Vasadi Dubován Judith
Brittany Salmon szabadúszó író, a Global Studies segédprofesszora és a helyi gyülekezet képzési felelőse. Emellett árvák gondozásával és prevencióval is foglalkozó érdekvédő, valamint doktorandusz a Déli Baptista Teológiai Szemináriumon. Szabadidejében szívesen fogyaszt Chick-fil-A-t ([keresztény alapítású] gyorsétterem hálózat, a szerk.) és új hazáját, Texast fedezi fel férjével, négy gyermekével és kutyájukkal, Tom Hanks Úrral. Twitteren és Instagramon követhetitek mivel foglalatoskodik.