Megváltó – 4. hét / 4. nap

Imádd a Királyt

Olvasd el: Lukács 2:15-20, 1 Korinthus 10:31
IMÁK: Lukács 2:20

A pásztorok a saját szemükkel akartak megbizonyosodni afelől, amit az angyaloktól hallottak, ezért sietve Betlehembe indultak, ahol amikor megtalálták Józsefet és Máriát a jászolban fekvő csecsemő mellett, imádták Istent. Azután mindenkinek elújságolták a jó hírt.

Életünk során több szakasz váltja egymást. Az én életemben is voltak boldog, gyászos, félelemmel teli, vagy éppen érzelemdús időszakok. Őszintén szólva sok olyan időszakon mentem keresztül, amikor Isten dicsőítése eléggé a háttérbe szorult. Könnyű volt akkor dicsőítenem Őt, amikor jól alakultak a dolgok, de amikor rosszabbra fordult a helyzet, a hálaadás is nehezebben ment.

Meg kellett tanulnom, hogyan tudom minden helyzetben dicsőíteni az Urat. Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy elképzeltem, ha váratlan fordulatok adódnak, ha pénzszűkében vagyunk, vagy ha épp krízisben van a házasságunk. Ha álomba sírják magukat a gyermekeim egy nehéz nap után, ha valakinek a szívfájdalmát kell ápolnom, akkor sem a dicsőítés az első gondolatom – mégis megteszem.

Az 1 Korinthus 10:31 ezt mondja: „akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” Akár jól, akár rosszul érezzük magunkat, akár jól, akár rosszul mennek a dolgaink, akár süt, akár esik, mindig van okunk Istent dicsőíteni: az Ő Fia születése! Az Ő eljövetelét ünnepeljük. Ezért ünnepeljük a karácsonyt. Teljes szívvel dicsőítjük az Urat.

Drága Atyám, teljes szívemből, teljes lelkemmel és teljes erőmmel dicsőítelek és imádlak Téged. Segíts Téged dicsőítenem minden helyzetben, és emlékeznem arra, hogy Jézus áldozata elég ok arra, hogy életem minden napján magasztaljam a Te nevedet. Ámen.

Mini kihívás: Választottál már valaha vezérigét, jelmondatot az év elején? Újévi fogadalom helyett szokás ezt tenni, hogy segítsen egy kitűzött célra figyelni az előttünk álló évben. Miért ne választhatnál ilyet karácsonyra? Mi az, amire úgy érzed, hogy Isten szeretné a figyelmedet ráirányítani? Vagy mi az a terület, amiben növekedned kéne az ünnepek alatt?

Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .