Megváltó – 3. hét / 2. nap

Isten Királysága elközelített – Keresztelő János

Olvasd el: Máté 3:1-3; Lukács 1:41
IMÁK: Máté 3:2

Amikor Erzsébet meglátta Máriát, a még meg nem született gyermeke, a későbbi Keresztelő János, ficánkolni kezdett örömében. Még meg sem született, de lelkileg már tudatában volt annak, hogy az Úr Lelke jelen van. „Valószínűleg ez volt az a pillanat, amit az angyal is megígért, hogy meg fog telni Szent Szellemmel (Lukács 1:15). Már a születése előtt is ujjongott Jézus Krisztusban, mint ahogy földi szolgálata alatt is (János 3:29-30). Keresztelő Jánosként neki jutott az a megtiszteltetés, hogy bemutathatta a zsidó népnek a Messiást.” (Warren Wiersbe: Legyetek könyörületesek)

János számára ez volt a kezdet. Amikor felnőtt és a pusztában prédikált, Isten Lelkétől kapta a mondanivalóját. Egyszerű, mégis nehezen hihető volt az üzenete: „Térjetek meg, mert elközelített az Isten királysága!” Még ma is nyitva áll.

Keresztelő Jánosnak volt egy küldetése, ami mellett teljes szívével, lelkével, elméjével elkötelezte magát. Mindent maga mögött hagyott, a kényelmet is, és a pusztában élt. Máté azt írja róla, hogy teveszőr ruhában élt, és sáskát és vadmézet evett (Máté 3:4).

Mit vagyunk készek megtenni, hogy továbbadjuk az Isten szeretetéről és megbocsátásáról való üzenetet? Hajlandóak vagyunk-e bármit feladni a kényelmünkből, hogy Jézusról szóljon az életünk? Feladatot kaptunk Istentől. Mennyi kifogást találunk, csak hogy ne kelljen engedelmeskednünk? Vagy Jánoshoz hasonlóan odaszánjuk-e magunkat teljesen mindarra, amit Isten parancsol nekünk?

Drága Atyám, segíts bátornak lennem. Segíts, hogy teljes szívvel tudjak Neked engedelmeskedni. Meg akarom tenni mindazt, amit számomra terveztél. Ha azt kéred, hogy mondjak le bizonyos dolgokról azért, hogy teljesíteni tudjam a Te akaratodat, segíts megértenem, hogy a Te kezedben semmi nem vész kárba, és hogy mindent megadsz, amire szükségem van. Ámen.

Mini kihívás: Kinek tudunk ma Jézusról beszélni? Akár meghívni a gyülekezeti karácsonyi programra, vagy egy Igeverssel bátorítani valakit, vagy csak jót tenni valakivel. Legyünk kreatívak, és találjuk meg a módját, hogyan ragyoghatnánk Jézusért!

Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .