Megváltó – 3. hét / 1. nap

A nép felkészítése az Úr számára – Zakariás és Erzsébet

Olvasd el: Malakiás 3:1; Lukács 1:13-17
IMÁK: Lukács 1:17

Malakiás azt prófétálta meg, hogy érkezni fog egy hírnök, aki utat készít majd a Messiás számára. Ez az útkészítő lett Keresztelő János, Zakariás és Erzsébet fia, aki viszont Mária unokatestvére volt. A Lukács 1-ben olvashatunk róluk. A Biblia azt írja, hogy Zakariás pap volt, és hogy nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt. Túl idősek is voltak már ahhoz, hogy gyermekük születhessen.

Viszont hitben járó emberek voltak. A Lukács 1:6 elmondja, hogy mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül jártak Isten minden törvénye és rendelkezése szerint.

Ezen felül imádkozó házaspár voltak. Amikor az angyal megjelenik Zakariásnak a templomban teljesített szolgálata alatt, ezt mondja: „Isten meghallgatta az imádságaidat.” Milyen imádságokról van itt szó? A fiúgyermekért valókról! Ez a házaspár, bár túl idősek voltak a gyermeknemzéshez, továbbra is csodáért imádkoztak.

Fiuk, János a beteljesült prófécia fontos része volt, mivel az ő szolgálatán keresztül hallották az emberek, hogy nemsoká eljön a Messiás. Istenhívő szülőktől született az a gyermek, aki majd „az Úr előtt fog menni az Illés szellemével és erejével, hogy az apák szívét a gyermekeikhez fordítsa, hogy az engedetleneket bölcs és igazságos gondolkozásúvá tegye, és hogy az Örökkévaló számára felkészítse a népet.”

Van, hogy mi is hosszú ideig imádkozunk valamiért. A házastársunk vagy gyermekünk megtéréséért, elhívásért vagy egy szolgálatért. Azért imádkozunk, hogy Isten hozza el az életünkbe azt a bizonyos személyt. És sokévnyi kitartó imádság után mégis elcsüggedünk és feladjuk. Amikor ebben a helyzetben vagyunk, talán elkezdünk kételkedni, hogy Isten valóban szeret-e minket. De Isten mindig szeret. Zakariásnak fogalma se volt arról, hogy Isten valóban teljesíti a szíve kérését, arról pedig pláne nem is álmodott, hogy a fiának jut majd az a fontos feladat, hogy elkészíti az utat Jézusnak. Hát nem csodás válasz ez az imádságra?

Mennyei Atyánk, a Te jelenlétedben nincs elpocsékolt imádság. Segíts arra emlékeznem, hogy amikor az akaratod szerint imádkozom, Te hatalmasan meghallgatsz, mint ahogy Zakariás és Erzsébet imádságát is meghallgattad.

Mini kihívás: Meséljünk el egy meglepő imameghallgatást egy barátunknak vagy családtagunknak. Volt már merész vagy nehéz imakérésünk is? Szánjuk el magunkat, hogy a következő hetekben Isten elé visszük ezeket is.

Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .