Megváltó – 2. hét / 1. nap

Példát mutatni alázatból

Olvasd el: Filippi 2:5-8
IMÁK: Filippi 2:8

Képzeld el, hogy te vagy a világ leghatalmasabb embere. Nincs olyan dolog, amit ne tehetnél meg. Minden nemzet és világszervezet vezetője teljesíti a parancsaid. Mindened megvan és nem is kívánhatsz semmi többet. Úgy teszel, ahogy kedved tartja. Most pedig képzeld el, hogy önként lemondasz erről a pozícióról, hogy egy egyszerű, néha nehéz életet élj. Ez az, amiről, legalábbis részben, a mai Igeversekben olvashatunk.

Ez a szakasz Krisztus “kenózisa”, vagyis annak annak az elmélete, ahogy Krisztus megüresítve önmagát testet öltött. A “kenózis” görög szó jelentése “üres”. A görög “kenos” szóból ered, mely egy olyan helyet vagy edényt jelöl, melyben semmi sincs.

Jézus élete nem a jászolban kezdődött. Ő mindig is létezett. Azonban gyermekként megszületve, emberként testet öltve úgy döntött, hogy megüresíti önmagát és emberi formát ölt. És hogy miért tenne ilyet? Azért, mert kereszthalált kellett halnia ahhoz, hogy az emberiség bűneinek bocsánatáért onthassa a vérét. És ahhoz, hogy meghalhasson, meg kellett születnie.

Jézus isteni mivoltával elegyítette az emberi létet, így mutatva példát az alázatban. Kigúnyolták, megszégyenítették és nyilvánosan megalázták. Ellenállt a kísértésnek, éhezett, szomjazott és fáradt volt. Úgy döntött, hogy szenved és meghal. Akkor honnan vesszük a bátorságot, hogy bárkinél is jobbnak tartsuk magunkat? Jézus megüresítette önmagát, miközben mi azzal vagyunk elfoglalva, hogy a lehető legtöbb dologgal töltsük tele az életünket. Ezek az Igeversek megalázó gyógyírként szolgálnak büszke szívemre.

Drága Uram, bocsáss meg a büszkeségért, mely megpróbálja megtölteni a szívem. Segíts, hogy tudjam Jézus példáját követni az alázatosságban. Segíts, hogy semmit ne tegyek önhitten vagy hiú dicsőségvágyból, hanem inkább alázattal, másokat különbnek tartva magamnál. Ámen.

Mini kihívás: Komolyan beszélgess el egy baráttal vagy családtaggal az alázatról. Hogyan gyakorolhatjuk ezt az erényt a mindennapokban? Találjatok ki együtt pár gyakorlati tippet!

Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .