Győztes vagyok

„Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van.”1 János 4:4

Mostanában gyengének, kimerültnek és túlterheltnek érzem magam. Szerintem ez azért van, mert csak önmagamra figyelek amikor a dolgok eldurvulnak, ahelyett, hogy Istenre támaszkodnék, és Rábíznám magam, az Egyetlenre, Aki elég erős ahhoz, hogy lerombolja az ellenség munkáját életemben és a világban egyaránt.

Egyikünk számára sem ismeretlenek a sátán módszerei, amelyekkel a világban tevékenykedik. Látjuk, ahogy megváltoztatja az emberek felfogását saját magukról, átalakítja a gondolkodásmódjukat, értékes életeket tesz tönkre, reménytelenséget szól a szenvedőknek. Mindez elég lehangolónak tűnik, ez azonban egy olyan fontos tény, amit el kell ismerni, és amitől többé nem kell félni. Hadd mondjam el, miért.

1 János 4 első néhány verséből megismerhetjük azt a szellemi hadviselést, ami most a világban zajlik. Ez az igeszakasz rávilágít arra, hogy vannak olyan szellemek, amelyek Istentől jönnek, és vannak olyanok is, amik nem. Ráadásul az Efézus 6 is szellemi hadviselésről beszél, és azt mondja, hogy mi nem emberek ellen harcolunk, hanem a világban levő sötét erők, valamint a mennyei világban jelen levő hatalmas és gonosz szellemek ellen.

Azonban egyik rész sem fejeződik be itt. Az 1 János 4:4-ben Isten határozottan kijelenti, hogy ha hiszel Benne, győzelmet aratsz az ellenség taktikái és hazugságai felett, mert nagyobb az, aki benned, hívőben él, mint az, aki a világban van. Isten Szelleme, a Róma 8:11 szerint a hívőben lakozik, és meghatározza annak életét. Ez a Szellem pontosan ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztust a halálból. Hűha! Sőt Pál arra is figyelmeztet minket, hogy erősödjünk meg az Úrban és hatalmas erejében, öltsük magunkra Isten fegyverzetét, hogy megállhassunk az ördög mesterkedéseivel szemben (Efézus 6:10-11).

Barátnőm, annak köszönhetően, amit Jézus tett érted, megállhatsz a győzelem dobogóján és elfoglalhatod az első helyet. A csatát már megnyerték számodra. A Kolossé 2:15-ben azt olvashatjuk, hogy Jézus lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket és a kereszt által diadalmaskodott rajtuk. A Kolossé 1:13 azt mondja, hogy Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és vitt át minket a világosság királyságába. De még tovább menve a Lukács 10:19-ben Jézus arról beszél, hogy Ő teljes hatalmat adott arra, hogy legyőzzük az ellenség minden erejét.

Barátnőm, az ördög pontosan úgy irányít téged, ahogy akar, ha közönyössé válsz, vagy úgy döntöttél, hogy belefáradtál a hazugság elleni harcba. Bátorítani akarlak: kérlek, ne add fel! Kérlek, ne tedd le kardodat! Amíg itt vagy a földön, a csatához szükséges minden fegyverzet a rendelkezésedre áll, és biztos lehetsz a végső győzelemben (Efézus 6:17, 1 Korinthus 15:57). Krisztus teste veled van, és Isten benned él, tehát nem vagy egyedül ebben a küzdelemben (Zsidók 12:1, 1 János 4:13). A Zsoltárok 46:1 azt írja, hogy Isten a mi oltalmunk és biztos segítség a nyomorúságban.

Kedves testvérem, van Valaki, aki azért halt meg, hogy neked életet adjon, és aki soha nem adja fel az érted vívott harcot. A kereszten is tovább harcolt érted, és most sem fog leállni. Ne hagyjuk, hogy az ördög továbbra is győzedelmeskedjen felettünk! Ha engedelmeskedünk Istennek, és ellene állunk az ördögnek, ő elfut tőlünk (Jakab 4:7). Annak ellenére, hogy ez mindennapi viaskodást jelent, Jézus bővölködő életet ígért már mostanra, és örök életet. A Róma 8:18 azt mondja, hogy a jelenlegi szenvedésünk össze sem hasonlítható azzal a dicsőséggel, amelyben Isten gyermekeiként részünk lesz.

Semmi értékeset nem érhetünk el Jézus nélkül. Persze, hogy tehetünk úgy, mintha ez sikerülne és megpróbálhatjuk összeszedni minden erőnket annak érdekében, hogy „jók legyünk”, de nem tudunk igazi életet élni és semmi értékeset nem hozhatunk létre Isten és az Ő hatalmas ereje nélkül (János 15:4). Akkor kezdünk igazán élni, amikor megértjük Isten felénk irányuló tökéletes szeretetének igazságát – ez egy olyan szeretet, ami minden félelmet kiűz (1 János 4:18). Az igazság abban áll, hogy Isten emberré lett értünk, elküldve a Fiát, aki egészen a halálig megalázta magát, egészen a kereszthalálig (Filippi 2). Ő legyőzte az ördög mesterkedéseit, hogy mi ne legyünk azok rabszolgái. Ennek következtében már nem a mi feladatunk az, hogy minden erőnket összeszedve bebizonyítsuk, milyen keményen tudunk harcolni; nagyobb az, Aki bennünk él, mint az, aki a világban van. Ez azt jelenti, hogy hatalmas győztesnek nyilvánítottak téged Jézus által.

Grace Ann Hopkins szereti Jézust. Jelenleg a Liberty Egyetemen tanul, főbb szakirányai a közgazdaságtan, a vallás és a keresztyén tanácsadás. Mélyen szereti Isten Szavát és keresi a lehetőségeket, hogy megoszthassa azt azokkal, akiknek útja keresztezi az övét. Szereti családját és barátait, küldetésének érzi, hogy a mellette élő emberek szeretve érezzék magukat. Azt szeretné, hogy tudd, hogy igenis számítasz, mert Isten saját kezével teremtett téged különlegessé és adott egyedi célt az életednek. Ő úgy szeret téged, ahogy vagy! (Zsolt. 139:13-14, Ef. 2:10, János 3:16). Grace Ann-nel kapcsolatba léphetsz a blogján.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/i-am-aconqueror/
Fordította: Gál Tamara
Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .