Leküzdeni az akadályokat

Márk evangéliumának második fejezete az egyik kedvenc történetemet meséli el Jézus földi szolgálatának idejéből. Annyira szeretem ezeknek a névtelen barátoknak a merészségét! Hitbeli barátok voltak, és a hitüket Jézusba vetették.

Jézus épp Kapernaumban járt, amely az otthonának számított, mivel szolgálata során rendszeresen visszatért ide, illetve mert Kapernaum mindössze nagyjából 32 kilométerre feküdt Názárettől, tehát mindkettő Galileához tartozott.

Márk első fejezetében arról olvasunk, hogy Jézus a zsinagógában tanít, és miközben beszél, meggyógyít egy embert, akiben gonosz szellem lakott. „Mi lehet ez? Micsoda új tanítás! Hatalommal parancsol még a gonosz szellemeknek is, és azok engedelmeskednek neki!” (Márk 1:27)

A zsinagógai tanítást követően Jézus meglátogatta Andrást és Pétert, és meggyógyította Péter anyósát. A 32. és 34. versekben ezt olvassuk: „Naplemente után, amikor már beesteledett, Jézushoz vitték a betegeket, és azokat is, akikben gonosz szellemek laktak. Az egész város összegyűlt a ház ajtaja előtt. Jézus sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben szenvedtek. Kiűzte a gonosz szellemeket is.” 

Amikor az emberek meghallották, hogy Jézus visszatért a városba, hatalmas tömeg gyűlt össze. Lukács evangéliuma beszámol arról, ahogy Galilea, Júdea és Jeruzsálem összes farizeusa és törvénytudója tiszteletét tette (lásd. Lukács 5:17). A házban egy tűt sem lehetett leejteni, az ajtóhoz pedig lehetetlen volt hozzáférni. Mindenki Jézus prédikációját hallgatta.

És ebbe a már eleve túlzsúfolt helyzetbe érkeztek a barátok: négy ember, akik egy járásképtelen, fogyatékos ötödiket cipeltek. Azonban nem tudtak Jézus közelébe férkőzni. Annyira szeretem a megoldásukat, miszerint felmásztak a ház lapos tetejére (akkoriban általában még lépcső is vezetett oda), kibontották (lásd. Lukács 5:19), így le tudták ereszteni a barátjukat Jézus elé. 

Nem tudták, hogyan reagál majd Jézus, abban viszont hittek, hogy a barátjukat el kellett hozzá juttatniuk. És igazuk volt: Jézus látta a hitüket, és válaszolt rá: betöltötte a beteg legnagyobb szükségét, megbocsátotta bűneit. 

Ha én is a barátok egyike lettem volna, akkor biztos csalódtam volna, hogy a barátom nem gyógyult meg testileg. De Jézus földre jöttének ez volt a lényege: a hozzánk hasonló bűnösöknek utat mutatni a megbocsátáshoz. Jézus aztán meggyógyította a beteget, hogy megmutassa, neki hatalma van megbocsátani a bűnöket, ez a történet azonban emlékeztetőül szolgál arra, hogy néha annyira lefoglalnak minket a múlandó dolgok, hogy teljesen szem elől tévesztjük mindazt, ami örökkévaló. 

Arra kérlek, hogy gondolj olyan családtagjaidra és barátaidra, akik nem ismerik Jézust. Gyakran arra gondolunk, milyen jó lenne, ha valaki elérné őket Krisztus üzenetével, azonban az ő életükbe Isten téged helyezett, hogy a Hozzá vezető úton útitársuk légy.

Először is imádkoznunk kell értük, aztán számtalan lehetőség nyílik arra, hogy a mindennapjaink során beszéljünk Istenről. Lehet, hogy tudsz mesélni arról, hogyan változtatta meg Isten az életedet, vagy arról, hogy mit tanít neked éppen. Megoszthatod a bukásaidat, és beszélhetsz Isten kegyelméről. Megkérdezheted, hogy ők miben hisznek, vagy válaszolhatsz a kereszténységről feltett kérdéseikre. Nem kell minden egyes beszélgetést Istenre terelned, de az sem jó, ha egyetlen beszélgetésed sem szól Róla!

A barátokhoz hasonlóan lehetőséged van továbbá gyakorlatban bemutatni a szeretetet, így az a szeretet, amellyel Isten a te életedet árasztja el, kiáradhat másokra is. A Kolossé 4:5–6 szerint: „Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket! Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek! Akkor majd mindig tudni fogjátok, hogy kinek mit válaszoljatok.”

És milyen a kapcsolatod a többi kereszténnyel? Hajlandó vagy őket Isten elé hozni? Vannak olyan keresztény barátok és családtagok, akikkel bármiről örömmel beszélünk, kivéve azt, ami igazán számít. Rendkívül hálás vagyok azokért a barátaimért, akik nem csupán imádkoznak értem, hanem akikkel Istenről is beszélhetünk. Ez hatalmas bátorítás számomra, mivel a velük töltött idő a Példabeszédek 27:17-re emlékeztet: „Az acélpengét acéllal élesítik, csakúgy, mint a barátok egymást csiszolják.” És mivel továbbra is bűnös vagyok, áldottnak érzem magam, mert vannak olyan barátaim, akik törődnek velem annyira, hogy szeretettel segítenek meglátni a bűneimet és elhagyni őket úgy, hogy közben visszaterelnek Jézushoz. 

Nagyon szeretek más keresztényekkel Istenről beszélni a kegyelem miatt, amelyet kiárasztott rám. Szeretek egy kávé mellett, egy bibliatanulmányozó csoportban, kettesben vagy a vasárnapi istentisztelet után arról diskurálni, hogy mit tanultunk, bár a helyi lelkész feleségeként az utolsó pont valódi kihívás számomra. Arra szól az elhívásunk, hogy „ezzel bátorítsátok és erősítsétek egymást, ahogy azt teszitek is” (1 Thesszalonika 5:11). A Kolossé 3:16 pedig arra kér bennünket, hogy „Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket!”

Arra bátorítalak téged (és magamat is), hogy gondold át: Istennek olyan leánya vagy, aki minden helyzetben azt keresi, miként vihetné barátait és családtagjait Jézushoz tudva, hogy ez az egyetlen hely, ahol megtalálhatják azt, amire tényleg szükségük van? 

Julie McIlhatton a gyönyörű Észak-Írországban él szerető férjével és két csodálatos fiával. Áldásnak tekinti, hogy teljes idejű anyuka lehet és a gyülekezetében számos szolgálatból kiveszi a részét. Szabadidejében filmet néz, társasjátékozik vagy sétálni indul (már ha éppen nem esik!). Szeret mindenféle zenét hallgatni, és lenyűgözi, hogy a megfelelő zene milyen könnyűvé teszi az olyan hétköznapi feladatokat is, mint a takarítás. Égetően tudatában van annak, hogy Isten érdemtelenül árasztja rá szeretetét és kegyelmét. Ezért is keresi a lehetőséget, hogy megdicsőítse Őt és örökké vele legyen.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/overcoming-obstacles/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Vasadi Dubován Judith

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .