Teljes engedelmesség

„Bizony, még ha a halál árnyékában,
    sötét és mély völgyeken kell is átmennem,
akkor sem félek a gonosztól,
    mert, te, Örökkévaló, ott is velem vagy.
    Pásztorbotod megvéd, pálcád vezet.”
Zsoltárok 23:4

Mindent, amit a gyerekeknek szóló bibliai történetekről tudtam, a Zöldségmesékből tanultam. Jó, nyilván nem mindent, de nem jártam vasárnapi iskolába, ezért nincs érzelmi kötődésem vagy dédelgetett emlékeim flanelből kivágott figurákról, bábokról vagy bármi másról, amivel a tanárok elmesélik a történeteket az ötéves vagy annál fiatalabb hallgatóik számára. Érdekes – bár annyira nem idekapcsolódó megjegyzés – egyszer találkoztam Phil Vischerrel, még akkor, amikor bloggereknek tartottak konferenciákat. Nagyon kedves ember és hihetetlenül furcsa volt hallani, hogy a Zöldségmesék paradicsomjának hangja egy felnőtt férfi szájából tör elő.

Noé mostani történetét, amiben ma elmélyedünk, az 1 Mózes 6-8-ban találjuk leírva és bizony nincs benne egyetlen beszélő zöldség sem. Ez egy olyan ember története, aki jóindulatra talált Istennél, és úgy döntött „igent” mond neki, ahelyett, hogy azt követte volna, amit a világ diktált, hogy tennie kéne. Ez a mi emlékeztetőnk is arra, hogy az a munka, amelyet Isten adott nekünk, ahogy szolgálunk, szeretünk és engedelmeskedünk, kiemel minket a körülöttünk lévő kultúrából – és ezt megragadhatjuk.

Noé, ahelyett, hogy alkalmazkodott volna a világhoz, Istent választotta. És Isten Noét.

Ahogy Isten felfedte tervét Noé előtt, két ígéretet tett neki. A világot és mindent, ami benne van özönvíz fogja elpusztítani, de Isten megvédi Noét és a családját, valamint a világon élő állatok két példányát, azon a bárkán, amit Noé épít. Ebben a mózesi igerészben összesen négyszer olvassuk, hogy Noé tökéletesen engedelmeskedett Istennek (6:22; 7:5; 7:9; 7:16). Bár romlottság vette körül, mégis úgy döntött, igent mond a munkára, amit Isten adott neki. Annak ellenére, hogy már 600 éves volt. Annak ellenére, hogy semmi hasonlót nem csinált korábban. Ahelyett, hogy az őt körülvevő világ kiáltozásaira figyelt volna, Noét az érdekelte, amit Isten mond – nem csak az adott pillanatban, hanem egész életében. Mindennapi engedelmessége készítette fel erre a különleges feladatra.

A Layman-féle ószövetségi kommentárban, Dr. Lomgman rámutat arra, hogy az özönvíz lefolyása az 1 Mózes 1-ben olvasható teremtéstörténethez hasonlóan a napok körültekintő számolása szerint történt.

  • 7 napig várták, hogy jöjjenek a vizek
  • 40 napig emelkedett a vízszint
  • 150 napig maradt fent a vízszint
  • 40 napon keresztül apadt egyre lejjebb
  • 7 napon keresztül várták, hogy leapadjon a vízszint
  • még 7 napon keresztül várták, hogy a víz teljesen visszaszoruljon

Bár Istent elszomorította az emberiség bűneinek sokasága, jelleme nem változott meg. Ő a második esélyek Istene, aki vágyakozik a velünk való kapcsolatra. Talált egy embert a Földön, aki nem hallgatott azokra a kiáltásokra, amik valószínűleg őrültnek nevezték, amikor egy hatalmas bárkát kezdett építeni a szárazföldön, aki olyan közel volt hozzá, hogy meghallotta, milyen parancsot adott neki és igent mondott rá, bár nem tudta, miként fog végződni a történet.

A munka, amit Isten számunkra tartogat, arra hív, hogy a mások felé való szolgálatunk által építsük az Ő Királyságát, ez pedig olykor félelmetes lehet. Ha olyan időszakot élsz, amikor Isten kívül helyezett téged a komfortzónádon, bízz benne! Ő tudja, mi fog történni a másik oldalon, hogy fognak alakulni a dolgok, ha engedelmeskedsz neki. A körülötted élők talán nem értik, miért munkálkodsz, pihensz, szolgálsz és szereted az embereket úgy, ahogyan azt teszed. De az engedelmesség mindennapi megnyilvánulásai fognak segíteni abban, hogy igent mondj a kis feladatokra is, hogy készek legyünk teljes engedelmességgel szolgálni Istent, mint Noé, amikor elénk is nagyobb lehetőségeket tár Isten.

Kapaszkodjunk ma a 23. zsoltár verseibe. Ha vihar támad körülöttünk, vigaszt lelhetünk a tudatban, hogy Istennek terve van arra, hova hív minket, hol pihentet meg és miként vezet új helyekre. Bízz abban, hogy Isten az özönvizet frissítő forrássá tudja változtatni, élő vízzé, aki nem más, mint Jézus Krisztus. Ha viharok vesznek körül, nyugodjunk meg abban, hogy ugyanígy körülvesz bennünket Isten jósága és hűsége is. Még a legfélelmetesebb körülmények között is, amikor minden ismeretlennek és sötétnek tűnik, ráhagyatkozhatunk az ígéretre, miszerint Isten velünk van és ellát mindennel, amire szükségünk van.

Talán olyan helyzetben találod magad, ahol magányos vagy, miközben Isten csendes szavára hallgatva munkálkodsz a téged körülvevő hangzavarban. Úgy érzed, külön lettél választva, de nem azért, mert különleges vagy, hanem mert kirekesztett. Elhatároztad, hogy véghezviszed a feladatot, amit Istentől kaptál, de a körülötted lévők ezt nem értik, nem látják az értékét, nem értik meg a jelentőségét. Menj tovább!

A mai engedelmességed lehet az, ami az új generációknak megmutatja, milyen annak az Istennek a szeretete, aki annyira törődik az övéivel, hogy nemcsak második esélyt ad nekik, de elküldte értük egyetlen Fiát, hogy halála által megmeneküljünk és bocsánatot nyerjünk. Megéri.

Ez a poszt a szemelvényeket tartalmaz A kiáltó „kell” lecsendesítése (Quieting the Shout of Should) című könyvből. Ezt a kedves, segítőszándékú és bátorító könyvet különböző online felületeken megvásárolhatod.

Crystal Stine a Szent sürgölődés: Sajátítsd el a dolgozz keményen, pihenj jól életstílust (Holy Hustle), A kiáltó „kell” lecsendesítése (Quieting the Shout Should) és a Szent sürgölődés Tervező (Holy Hustle Planner) szerzője. Gyülekezetében, mint a kommunikációs és az online felületek vezetője szolgál, a közösségi médiát missziós területként látja, és Krisztusért próbál annyi embert elérni, amennyit csak tud. Felveheted vele a kapcsolatot online a crystalstine.me címen, YouVersion-ös olvasási terveken keresztül belenézhetsz írásaiba [magyar nyelvű olvasóterv is elérhető a fent említett címmel, a szerk.], illetve megtalálhatod őt az Instagramon is. Pennsylvániában él férjével és lányukkal.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/complete-obedience/
Fordította: Szabó Eszter
Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .