Isten tervezése

„Hiszen csak kevéssel tetted kisebbé Istennél, dicsőséggel és tisztességgel koronáztad meg őt!” – Zsoltárok 8:6 (RevK)

Ezen a héten a hat évesem megkérdezte: „Szerinted milyen nagy lehetett az a számítógép, amely segítette Istent az ember megalkotásában?”

Egy ártatlan kérdés volt és egy kedves tanításra alkalmas pillanat, amely nyilvánvalóvá tette a különbséget ezen igék és napi életünk normái között.

„Akkor az Örökkévaló Isten kezébe vett egy rögöt a földből, és embert formált belőle. Majd életet adó leheletét az ember orrába lehelte — ezáltal lett Ádám élő lélekké.” 1 Mózes 2:7

Isten nem használta az Amazon Prime-ot, hogy gyorsan ide juttasson. Ő nem engedte, hogy egy számítógép tetszőlegesen hozzádrendelje tulajdonságaidat. És Ő nem delegálta a munkát.

Pontosan azért vagy olyan, amilyen vagy, mert Isten ilyennek tervezett. Mert így teremtett téged Isten.

Kezünk munkáihoz ragaszkodunk. Gondolj arra, hogy mennyire el vagy ragadtatva egy kézzel írott levéltől, hogy értékeled a házi készítésű ajándékokat, és hogy értékeled a házi kosztot. Gondolj arra, mennyire sokféleképpen karolod át gyermekeid, érinted férjed, öleled meg barátaid, mind különböző módon, de mindegyik által kifejezed törődésed és odaadásod.

Kezünk munkái szorosan kapcsolódnak hozzánk. De az Úr kezeinek munkája szent.

Isten kezei teremtettek mindegyikünket. Céllal, tökéletesen alkot minden egyes embert.

Nehéz felfogni, hogy mennyire hatalmas az a munka. Végül is, sok ember élt és fog élni a földön. Minden ember egy új remekmű. Minden részletében tudatosan alkotott.

Alázatra indít és inspirál, hogy Isten az embernek fontos helyet készített a világában.

„Micsoda a halandó,
    hogy törődsz vele?
Kicsoda az ember fia,
    hogy egyáltalán észreveszed?
Hiszen olyanná tetted,
    hogy majdnem Istennel ér fel,
    megkoronáztad méltósággal és dicsőséggel.
Úrrá tetted minden teremtményed fölött,
    s mindent hatalma alá rendeltél.”
Zsoltárok 8:4-6

Időzz a mai versekkel. Egy olyan időszakban, amikor oly sok ember úgy érzi, hogy nem szeretik vagy láthatatlan, éljük és osszuk meg az igazságot. Isten egyénileg alkotott meg mindegyikünket.

Örökkévaló, mégis Atyánk vagy te!
Olyanok vagyunk a kezedben,
    mint fazekas korongján az agyag.
Bizony, kezed alkotott mindnyájunkat!”

Ézsaiás 64:8

Isten miattunk mocskolta be kezeit. Ő türelmes volt. Gyengéd volt, de tudta mikor van szükség nyomásra. Ő tudta és most is tudja, hogy mennyi tűz hoz tisztulást.

Mindannyiunkat saját képmására alkotott. Hadd lássuk kegyelmét és bízzunk tervében, amikor magunkra tekintünk, és hadd lásson a világ egy-egy isteni pillantást általunk.

Sara Lindsey egy nyugat-texasi lány. Több, mint 16 éve szereti férjét és nagy örömét leli abban a mindennapi káoszban, amit négy kicsi gyermekük nevelése és tanítgatása jelent. Hivatását tekintve orvos és az MRI képalkotó diagnosztikára szakosodott. Támogató barát, aki nemzetközi szinten is építi a kapcsolatait. Szíve nyitott más asszonyok és családok bátorítására és szenvedélyes küldetése a Bibliafordítás.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/his-design/
Fordította: Szaniszló Tünde
Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .