És aztán Isten teremtett

„Te tanítottad-e az ölyvöt magasra szállni,
    mikor kiterjeszti szárnyát, és dél felé repül?” – Jób 39:26

Nem volt elég, hogy fényt adott a földnek, hogy szárazföldet alkotott, hogy felhelyezte az égre a napot, a holdat és a csillagokat… Isten még nem végzett.

A mai 1 Mózesi igeszakaszban elolvastuk, hogy Isten:

Első napon megteremtette a világosságot és a sötétséget.

Második nap elválasztotta a vizet az égtől.

Harmadik nap megteremtette a szárazföldeket, a növényeket és a tengereket.

Negyedik nap megteremtette a napot, a holdat és a csillagokat és szándéka szerint felhelyezte őket az égre.

Majd jött az ötödik nap.

Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.1 Mózes 1:20-23

Szeretem azt, ahogy Isten megteremtette a világot. A teremtéstörténetben napról napra jobbá válnak a dolgok. Megpróbálom elképzelni, hogy először olvasom ezt a történetet és felteszem a kérdést: „Vajon mi következik holnap? Vajon mi jár Isten fejében?”

Azt látjuk, hogy az ötödik napon Isten életet teremtett abba, amit addig alkotott. Megteremtette az eget és a tengereket, majd megtöltötte őket. Nem volt elég a csodálatos égbolt, Isten tovább ment, és madarakat teremtett, hogy benépesítsék az eget, ismét rámutatva kreativitására. Nem csak egyféle madarat alkotott, hanem rengeteget. Ugyanezt látjuk a tengeri állatok esetében nem. Nem volt elég egy hal- vagy bálnaféle, számos fajtáját teremtette meg a vízi állatoknak. Az ötödik naptól észrevehetjük, hogy Isten szereti a változatosságot és örömét leli munkájában.

A 22. versben azt olvassuk, hogy „megáldotta őket” és szerencsére nem utoljára. Nem csak megalkotta az ég gyönyörű madarait és a tengeri lényeket, de örömét is lelte bennük és megáldotta őket. Nem akarta, hogy a teremtményeknek csupán egy generációja létezzen. Azt szerette volna, ha szaporodnak. Azt akarta, hogy sokasodjanak és töltsék ki a teret, amit Isten teremtett nekik, az Ő dicsőségére, mert már akkor tudta, mit fog még alkotni.

Bepillantást nyerhetünk mindebbe a Jób 39:26-27-ben is. Isten teremtő munkája és annak szépsége nyer bizonyítékot az ég madaraiban és a tenger állataiban. Mindnyájan Isten bölcsességéről tanúskodnak. Isten bölcsességet adott a teremtményeknek, hogy be tudják teljesíteni a parancsát, szaporodjanak és megtöltsék a földet. Isten bölcsessége adta meg nekik a tudást, hogy miként repüljenek, hogyan vándoroljanak, hogyan éljenek túl. Az Ő bölcsességén keresztül nyerhetünk bátorítást és csodálkozhatunk rá zsenialitására.

Isten jó, és örömét leli abban, amit teremtett. Benned is.

Legközelebb, ha úgy érzed, gyenge a hited, nézz fel és lásd, hogyan teremtette Isten a madarakat, hogy megtöltsék az eget. Csodálkozz rá a teremtett világra és arra a kreativitásra, amivel Isten megalkotta őket egyen-egyenként. Figyeld meg, milyen bölcsességet adott nekik Isten és vedd észre, hogy neked is Ő adott bölcsességet.

Mivel a kezdetektől láthatod, hogy Isten milyen gondviseléssel és gyengédséggel van a teremtett lények felé, vedd észre, hogy rád is így, sőt, még jobban figyelt, amikor alkotott.

„Figyeljétek meg az égi madarakat! Nem vetnek, nem aratnak, élelmet sem gyűjtenek magtárba — Mennyei Atyátok mégis táplálja őket. Ti azonban sokkal értékesebbek vagytok, mint a madarak!”Máté 6:26

Talán nem értjük Isten terveit, de amikor látjuk, hogy milyen gyönyörű részletességgel dolgozott a teremtés alatt, akkor megérthetjük, hogy amit Isten teremtett, az jó és Ő örömét leli benne.

Szeresd nagyon Istent!

Angela Perritt a LoveGodGreatly.com nonprofit online bibliatanulmányozó szolgálat alapítója és igazgatója. A szolgálat a világ több, mint kétszáz országában élő nőkhöz juttatja el Isten Igéjét a lefordított Bibliatanulmányok révén. Dallasban él a férjével és három lányukkal. Angela szenvedélyesen szereti Isten Igéjét, és hiszi, hogy egy nő, aki Isten Igéjével él, képes megváltoztatni a családját, a közösségét és végső soron a népét is. Legnagyobb öröme az, ha bátoríthatja gyermekeit és másokat, hogy minden nap megújult élettel szeressék Istent.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/and-then-god-created/
Fordította: Szabó Eszter
Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .