Szolgálni

„Mit akarsz, hogy tegyek érted?”

Bármit tett is, Jézus mindenben, minden cselekedetében, minden emberben, akivel találkozott, minden beszélgetésében megmutatta, hogy ránk gondolt. Bár követelhette volna, hogy mások hajoljanak le, hogy szolgálják Őt és minden igényét kielégítsék, Ő volt az, aki lehajolt az egyszerű emberekhez, közeledett a kitaszítottakhoz, bűnösökkel vacsorázott és megmosta mások lábát.

Szeretem a kérdést, amelyet Jézus feltett a Márk 10-ben. Ez a kérdés ugyanabban a szakaszban, pár verssel később ismét megjelenik: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” (Márk 10:36, 51) Mindkét esetben valaki kért valamit Jézustól, de ahogy a két indíték különbözött, úgy Jézus válaszai is eltértek.

Amikor Jézus először tette fel ezt a kérdést, két tanítványa kérte Őt, hogy megbecsüléssel, tekintéllyel, elismeréssel és hatalommal járó tisztséget adjon nekik. De Jézus tudta, hogy szívbeli indítékuk öncélú, haszonleső motiváció. Azt keresték, hogy az élet Jézus királyságában milyen haszonnal járhat számukra, de Jézus hamar felhívta erre figyelmüket és helyreigazította őket. Emlékeztette őket, hogy a hatalom nagy felelősséggel jár – ez nem felemelkedés, sokkal inkább teljes odaadás.

A második alkalommal, amikor Jézus erre a kérdésre válaszolt, egy vak emberhez szólt, aki kegyelemért és gyógyulásért kiáltott. Ezúttal Jézus ahelyett, hogy elutasította volna a férfi segélykérését, megállt, együttérzéssel válaszolt, és meggyógyította az embert, szó szerint megszabadítva őt a sötétségben való léttől. Ebben a történetben Jézus felfedi, hogy az Ő szíve mindig a segélykiáltásainkra felel, hogy helyreállást és gyógyulást hozzon. Ha kiáltunk Hozzá, Jézus közeledni fog hozzánk.

Kíváncsi vagyok, meghalljuk-e Jézust, ahogy felteszi nekünk ezt a kérdést, mert azt akarja, hogy tudjuk, mindig bizalommal fordulhatunk hozzá kéréseinkkel, szükségleteinkkel, gondjainkkal. Úgy viszonyul hozzánk, mint egy szolga, aki közel hajol, hogy meghallgasson, nem pedig úgy, mint egy uralkodó, aki azért harcol, hogy uralkodjon felettünk, mit sem törődve azzal, hogy kapcsolatba kerüljön velünk. Valóban a mi érdekeinket tartja szem előtt, amikor azt kérdezi: „Mennyire bízol bennem?”

Néha Isten elé terjesztjük kéréseinket, és ez összhangban áll az Ő akaratával, szívével és Igéjével, és tudjuk, hogy örömmel kíséri figyelemmel a tettekre váltott merész hitet. De amikor olyan kéréseink vannak, amelyek önmagunkra irányulnak, esetleg ha nem is vagyunk tisztában a kérés következményeivel, emlékeztet arra, hogy létezik egy másik, számunkra jobb élet. Isten azt akarja, hogy úgy jöjjünk, ahogy vagyunk, függetlenül attól, hogy valamit jól csináltunk vagy segítségre, helyreigazításra, megmentésre, gyógyulásra van szükségünk. Elénk jön, járjunk bárhol is a hit útján, de túlságosan szeret minket ahhoz, hogy ott hagyjon minket úgy, ahogy vagyunk.

A Márk 10:45 szerint: „Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sokakat megmentsen.” Bár megtehette volna, Jézus nem azért jött, hogy követeljen és irányítson. Megalázta magát, és minden tettében szolgaként viselkedett. Minden, amit Jézus tesz értünk, szeretetből és kegyelemből fakad, hogy felemeljen minket az igazi életre. Ezt szolgálta a kereszten való halála is, az, hogy váltságul adta életét a megmentésünkért. Jézus mindig önmagát adja nekünk, és arra akar megtanítani, hogy kövessük a példáját.

A csodálatos igazság az, hogy mielőtt még egyáltalán gondolnánk vagy tudnánk mit felelnénk Jézus kérdésére: „Mit akarsz, hogy tegyek érted”, Ő már odaadta az életét, hogy elnyerjük az örök életet, szabadságot, gyógyulást, megigazítást, reményt, megbocsátást és szeretetének kinyilatkoztatását. Mielőtt még tudtuk volna, hogy szükségünk van rá, Jézus meghalt értünk. Mind közül a legnagyobb, mindenki legnagyobb szolgája… Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus.

/Andrea Howey/

Andrea Howey kézírással foglalkozó művész a Texas állambeli Dallasban. Egy veszteség idején elkezdte kalligrafikus formában leírni a Szentírást és egyéb bátorító szövegeket, és Isten elkezdte ezt eszközként használni arra, hogy a közösségi médián keresztül bátorítsa az embereket szerte a világon. Ma továbbra is kézzel írott szavakat és árukat készít vállalkozásának, valamint szabadúszó munkát végez minisztériumok, szerzők és más projektek számára. Mindezt azzal a céllal teszi, hogy szívükben bátorítsa az embereket, megerősítse a hívőket és mindenekelőtt, hogy bemutassa Jézust az embereknek. Gyönyörű mintáit megtekinthetitek az andreahowey.com oldalon és kapcsolatba léphettek vele az Instagramon.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/to-serve/
Fordította: Szaniszló Tünde
Kép: Vasadi Dubován Judith

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .