Múltunk megbocsáttatott

„Bizony, igaz tanítás ez: Ha Jézussal együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha hűségesen kitartunk mellette, vele együtt fogunk uralkodni is, de ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő még akkor is hű marad, mert magát meg nem tagadhatja.”2 Timóteus 2:11-13

Előfordult már veled, hogy nem engedted meg egy barátodnak, hogy meghívjon ebédre?

Én már többször gyorsan elutasítottam az ilyesmit: „Nem, dehogyis! Komolyan, nem muszáj! Teljesen jó így.” És el is érkeztünk a hírhedt bankkártyás jelenethez, melynek szereplői te, a barátod és a pénztáros vagytok.

Emlékszem egy konkrét esetre, ami akkor történt, amikor egy barátnőm felajánlotta, hogy meghív ebédelni. Amint elkezdtem lebeszélni róla, hogy mindkettőnk ebédjét kifizesse, azt felelte: „Ne fossz meg a lehetőségtől, hogy megáldjalak.”

A válasza teljesen meglepett. Ezzel a gyönyörűen megfogalmazott érvvel nem lehetett vitatkozni.

Miért fogadunk el olyan nehezen bármit?

Miközben a világtörténelem legnagyobb adósságáról elmélkedünk, amelyet valaha a bűneink bocsánatáért kifizettek (és itt a múltbéli és a még el nem követett bűneinkről egyaránt beszélek), ugyanezt a nehézséget látom kirajzolódni.

Elrontottuk. Továbbra is vétkezünk. Hibázunk. Isten kifizette az árat értünk, és amikor ránk tekint, bűntelennek ítél bennünket. 

Abban a pillanatban, amikor életünket átadjuk az Úrnak, a Király lányaivá válunk. Az Övéi vagyunk. Ha megvalljuk bűneinket és elfogadjuk, megbocsátása a miénk. 

Bármit is érzünk, ha elutasítjuk Krisztus bocsánatát, akkor azzal azt állítjuk, hogy az Ő kereszten hozott áldozata nem elég fizetség a bűneinkért. Az érzelmek gyakran hasznunkra válnak – főként, amikor a lelkünk mélyén érezzük, hogy rossz úton járunk, azonban engedni az érzéseinknek, hogy meghatározzák, kik vagyunk, igazán veszélyes lehet.

Ez arra enged következtetni, hogy visszautasítani egy ajándékot nem feltétlenül alázatos dolog. A barátnőmnek igaza volt, amikor kijelentette, tiltakozásom az áldása ellen valójában megfosztotta őt attól a valamitől, amit engedelmességből fakadóan szeretett volna megtenni. Isten irgalmának visszautasítása azonban jobban az érzelmeinkben gyökerezhet, mint gondolnánk. Elutasításunk talán a szerethetetlenség és értéktelenség gondolatában vagy érzésében gyökerezik, esetleg abban a hitben, hogy amit tettünk, megbocsáthatatlan 

Éppen ezért fontos annyira, hogy az igazsággal töltsük meg az elménket. Elutasító szívünket lágyabbá nevelhetjük azáltal, hogy megvalljuk bűneinket, bocsánatot kérünk és elhisszük, hogy van számunkra bocsánat. Az élet túl rövid ahhoz, hogy egy szükségtelen csomagot hurcoljunk magunkkal. Néha mi magunk vagyunk saját magunk legádázabb ellenségei, mert nem engedjük el, amit az Úr már régen kifizetett.

Még Péter is bocsánatot nyert, pedig ő akkor tagadta meg az Urat, amikor Őt éppen vallatták. Sőt, Pétert Jézus szeretettel fogadta és helyreállította. Jézus nem engedte, hogy Péter a saját szégyenében és kétségbeesésében dagonyázzon. Tudta, hogy Péter előtt még nagy út áll: sokat kell megtennie és szenvednie az Ő nevéért. Csak képzeljük el: ha Péter túl sok időt töltött volna a szégyenérzetében fetrengve, ki tudja, hányan maradtak volna le az evangéliumról?!

Nem számít, mit teszünk, Isten sosem tagad meg minket. Ő megszabadított minket és arra vágyik, hogy az Ő nevéért helyreállíthasson bennünket, attól függetlenül, hogy mit követtünk el. Azért imádkozom, hogy mindannyian bánjuk meg bűneinket, és valóban fogadjuk el azt a megbocsátást és kegyelmet, amelyet ajándékba kaptunk. Ez lesz az a pont, ahol szabadságra lelünk, és ez örökre megváltoztatja az életünket. Isten nem akarja, hogy szégyenkezzünk; azt akarja, hogy Hozzá térjünk és bocsánatot kérjünk. Ez sosem arról szólt, hogy mi meg tudunk-e bocsátani magunknak, hanem a megbocsátás ajándékáról, amely Istentől származik. Az árat kifizették. Szabadok vagyunk.

/Kelli Trontel/

Vállalkozóként, fényképészként, íróként, dicsőítésvezetőként és két gyermek egyedülálló anyukájaként Kelli Trontel bebizonyította, hogy habár az életben gyakran gyász gyászt követ, a nehéz napok nem terítik le. Szenvedélye, hogy megossza másokkal, mennyire hűséges Isten akkor, amikor az élet vagy mások nem azok, hogy a dicsőítés lehet fegyver a kezünkben, és hogy Isten valóban segít megvívni a csatáinkat. Kellit megtaláljátok az Instagramon.

Forrás: https://lovegodgreatly.com/our-pasts-are-forgiven/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Vasadi Dubován Judith

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .