A betegség szégyene

„Mivel a szégyenből kétszeres részt kellett viselnetek, és gyalázatot tűrtetek, ezért örökségetek is kétszeres lesz a földön, s örömötök nem múlik el soha.”Ézsaiás 61:7

Az idő furcsa dolog. Bár teljesen folytonos, minden perc hatvan másodpercből áll és minden óra hatvan percből, mégis van, hogy szinte elrepül, máskor alig vánszorog. A gyermekeim közösen osztoznak egy tableton, és mindegyikük fél órát játszhat rajta. Annak, aki éppen vár, a fél óra szinte örökkévalóságnak tűnik. Aki viszont játszik, annak nagyon hamar eltelik.

Ezt láthatjuk Márk evangéliumának 5. fejezetében is. Miközben Jézus Jairus háza felé tart, meggyógyít egy asszonyt, aki már tizenkét éve beteg volt. Mindeközben Jairus tizenkét éves lánya haldoklott. Nem sokkal azután kapta a hírt, miszerint lánya halott, hogy Jézus beszélt az asszonnyal. Jairus számára a tizenkét év, amit a lányával tölthetett, hihetetlenül gyorsan véget ért. Az asszony számára, aki vérzett és mindenét arra költötte, hogy jobban legyen, ez a tizenkét év nagyon hosszú idő volt. Mindketten kétségbeesetten vágytak Jézus segítségére. És mind a ketten meg is kapták.

Az asszony tizenkét éve hurcolta magával vérzésének hatalmas terhét. Tisztátalannak számított – így nem mehetett be például a templomba sem. A többi ember elkerülte őt, és bárki, aki megérintette őt vagy amire leült, lefeküdt, meg kellett mosakodnia, ki kellett tisztítania a ruháit vagy le kellett mosni. És még ezek után is estig tisztátalannak számított (lásd 3 Mózes 15:19-27)! El tudsz képzelni ilyen szintű kirekesztést, magányt, az emberi érintés ilyen hiányát? 

Miután hallott Jézusról, sokat kockáztatott azért, hogy közel kerülhessen hozzá. Bement a tömegbe, ha bárki felismerte volna, akkor kiabáltak volna vele és távozásra kényszerítik. Azonban a gyógyulás lehetősége megérte a kockázatot. Hitte, hogy ha meg tudja érinteni Jézus ruháját, akkor meggyógyul. De úgy gondolta, hogy ha megérinti őt, akkor ő is tisztátalanná válik. Talán ezért gondolta, hogy rendben lesz, ha a tudta nélkül érinti meg. Keresztülnyomakodott a nagy tömegen. Elég közel férkőzött ahhoz, hogy elérje őt, ezért kinyúlt, hozzáért a köpenyéhez és azonnal meg is gyógyult! Visszahúzódott a tömegbe: megkapta, amiért jött.  

De Jézus megállt. Tudta. Kereste őt. Az asszony, akit eddig észre sem vettek, most előrelépett. Félt, ezért Jézus lábaihoz borult és elmondott neki mindent. Jézus válasza gyengéd és szeretetteljes volt és helyreállította az asszony hírnevét, amikor így szólt: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békével, és légy egészséges!” Mindenki tudta, hogy meggyógyult. Szégyenét elvették tőle és maradandó örömöt kapott helyette. Többet kapott Jézustól, mint amennyit remélni mert. Ilyen Isten túláradó szeretete!

Talán azt gondolod, „Ez már régen történt, már nem számítanak a beteg emberek tisztátalannak. Nincs semmi szégyellnivaló abban, ha valaki nincs jól.” De igaz ez? Lehet olyan betegségünk, amit nehezen ismerünk el? Például, könnyebb azt mondani, hogy „eltört a lábam”, mint azt, hogy „mentális problémával küzdök”. Azok a keresztyén testvéreink, akik depresszióval vagy más mentális betegséggel küzdenek, tévesen úgy érezhetik, hogy szégyenkezniük kell amiatt, mert betegségük nem fizikai.   

Lehetünk úgy rosszul, hogy nem akarjuk elismerni, hogy gyengék vagyunk és segítségre szorulunk. A büszkeségünk nem engedi. Mindig mi vagyunk azok, akik segítséget nyújtanak és frusztrál, ha ez a felállás változik.  

Ha rejtett betegséggel küzdünk, mely nem látható mások előtt, akkor nagyon egyedül érezhetjük magunkat. Még az is felmerülhet bennünk: „Istent érdekli egyáltalán?” Igen, érdekli. Számítasz neki. Ezt láthatjuk abból is, ahogyan Jézus meggyógyította a vérfolyásos asszonyt. Jézus magához hívta őt. Látta és ismerte őt. Mikor az asszony úgy gondolta, az érintése tisztátalanná tenné Jézust, Ő erejével inkább meggyógyította őt. Ahelyett, hogy Jézus lett volna tisztátalan, az asszony tisztult meg.

Ez a csoda előfutárja az új mennynek és földnek: „Minden könnyet letöröl a szemükről, s nem lesz többé halál, sem gyász, sem sírás, sem fájdalom, mert a régi dolgok elmúltak.” Ekkor az, aki a trónon ült, megszólalt: „Lásd, én mindent megújítok!” (Jelenések 21:4-5).

A betegség és a halál a bukásunk következménye; mindenki életében megjelennek. Bár nem választhatjuk ki, milyen próbákat kell kiállnunk, de választhatunk, hogy hogyan reagálunk rájuk, miben vagy kiben bízunk, kire szegezzük a tekintetünket.

„Szeretném megtartani azt a jó szokást, hogy a problémáimra csak futó pillantást vetek, míg Istent csodálom.” (Idézet Joni Eareckson Tadától, aki vízi baleset következtében 17 évesen válltól lefelé megbénult.)

/Julie McIlhatton/

Forrás: https://lovegodgreatly.com/the-shame-of-sickness/
Fordította: Szabó Eszter
Kép: Vasadi Dubován Judith

Julie McIlhatton a gyönyörű Észak-Írországban él szerető férjével és két csodálatos fiával. Áldásnak tekinti, hogy teljes idejű anyuka lehet és a gyülekezetében számos szolgálatból kiveszi a részét. Szabadidejében filmet néz, társasjátékozik vagy sétálni indul (már ha éppen nem esik!). Szeret mindenféle zenét hallgatni, és lenyűgözi, hogy a megfelelő zene milyen könnyűvé teszi az olyan hétköznapi feladatokat is, mint a takarítás. Égetően tudatában van annak, hogy Isten érdemtelenül árasztja rá szeretetét és kegyelmét. Ezért is keresi a lehetőséget, hogy megdicsőítse Őt és örökké vele legyen. Juliet megtalálod az Instagramon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .