A szégyent legyőző hit

Szeretem Bartimeus történetét a Márk 10:46-52-ben.

Bartimeus egy vak ember, egy út mellett üldögélő koldus volt, amikor Jézus és tanítványai arra mentek. Olyan ember volt, akinek életét a szégyen jellemezte. Abban az időszakban a fogyatékosság miatt az embereket inkább elűzték, mintsem gondozták őket. Emellett ételért és pénzért könyörögni sem volt megbecsült dolog. Mégis, a Messiás – a világ királya – meglátta Bartimeust, és úgy döntött, hogy a nagy tömegből Bartimeus hangját hallgatja meg. Sokan megpróbálták elhallgattatni Bartimeust a tömegből, mert nem hitték, hogy a hangja méltó, de Jézus megállt, és azt mondta tanítványainak, hogy engedjék hozzá.

Jézus, akitől segítségünk származik, meglátta Bartimeust, akit szégyen és vakság határozott meg, meggyógyította és új életre hívta el. Egy szégyenteljes élet után egy Krisztusban bízó életet kapott.

Amit Jézus Bartimeusért tett, azt értünk is megteszi.

Mindannyiunknak egyedi történeteink vannak, egyéni szívfájdalmakkal és szégyennel. Valamennyiünknek vannak bűneink és pillanataink, amelyeket szeretnénk elfelejteni. Amikor megengedjük, hogy a szégyen mellénk szegődjön, amikor hagyjuk, hogy övé legyen a legerősebb hang a fejünkben, és erőt vegyen a szívünkön, akkor megengedjük, hogy a Sátán megakadályozza bennünk a Bartimeus által példázott hit növekedését.

Mit tegyünk, hogy leküzdjük a minket sújtó szégyent?

A Zsidókhoz 12:2 azt mondja: „közben le ne vegyük a szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője! Ő azért az örömért, amely várt rá, elszenvedte még a kereszten való kivégzést is, és nem törődött a szégyennel, amelyet ez jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán.”

Szegezzük Jézusra a tekintetünket, és emlékezzünk rá, hogy Ő is elszenvedte a szégyent. A szégyen, amelyet átélt, azért volt, hogy hitet és örök életet szerezzen nekünk. Kereszten végzett áldozatával megfizetett minden rosszért, amit tettünk és amit velünk tettek. Kifizette szégyenünk árát, és a hit ajándékát adta helyette, így Bartimeushoz hasonlóan lecserélhetjük szégyenünket egy Krisztusban hívő élettel.

Az egyik kedvenc versem a Zsoltárok könyvében így szól: „Felnézek a hegyekre: vajon honnan jön számomra segítség? Az Örökkévaló küld nekem segítséget, a Menny és Föld Teremtője!” (Zsoltárok 121:1).

Amikor a szégyen teret nyer, amikor a világ vagy a tömeg mást mond, tegyük azt, amit Bartimeus tett: tekintsünk Jézusra. Kiáltsunk Hozzá. Tegyük pontosan azt, amit a 121. zsoltár zsoltárosa tett. Nézzünk a Golgota dombjára, és tudjuk pontosan, honnan származik segítségünk: az Úr Istentől, a Menny és Föld Teremtőjétől. Emlékezzünk arra, hogy a világ Megváltója irgalmazott nekünk és szégyenteljes halált halt, hogy megszabaduljunk a szégyentől és a Magasságos Isten fiai és leányai lehessünk. Ez a mi himnuszunk. Ez a mi énekünk. Ez a hitének szabadítson meg a szégyentől és szabadítson fel egy mélyen Krisztusban gyökerező életre.

Kedves nővéreim, legyen ma nagyobb a hitetek, mint a szégyenetek. Ha nem az, nyugodjatok meg annak a tudatában, hogy Jézushoz tartozni hatalmasabb dolog, mint bármi más, ami megpróbál meghatározni minket – különösen a szégyenünk.

/Brittany Salmon/

Forrás: https://lovegodgreatly.com/faith-that-overcomes-shame/
Fordította: Szaniszló Tünde
Kép: Vasadi Dubován Judith

Brittany Salmon szabadúszó író, a Global Studies (globális tanulmányok) adjunktusa és teljes idejű szolgáló a helyi gyülekezetben. Emellett árvagondozási és prevenciós tanácsadó, valamint doktorandusz a Southeastern Baptist Theological Seminary-n (Dél-Keleti Baptista Teológiai Szeminárium). Szabadidejében szívesen fogyaszt Chick-fil-A-t ([keresztény alapítású] gyorsétterem hálózat, a szerk.) és új hazáját, Texast fedezi fel férjével, négy gyermekével és kutyájukkal, Tom Hanks Úrral. Kapcsolatba léphetsz vele a Twitteren vagy Instagramon.

Szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .